Korea ékkövei

A randizás sötét oldala Koreában

2025. január 10.

Egy korábbi cikknek, amiben 6 nő mesélt arról, milyen koreai férfivel randizni hatalmas sikere volt, így elhoztam nektek egy hasonló témát. 

A k-pop és a k-drámák könnyen azt az illúziót kelthetik a koreai férfiakról, mintha azok tündérmesékből kilépő, tökéletes hercegek lennének. De ne feledjétek: ez mind csak illúzió. Ezek a férfiak profik, akiknek az a foglalkozása, hogy álmokat adjanak el, és ebből gazdagodjanak meg. Te arról álmodsz, hogy egy nap talán összejöhetsz az oppáddal, míg ők meggazdagodnak abból, hogy ezeket az álmokat kergetve elmész a koncertjeikre, megveszed az albumaikat vagy a merchöket. Ez az egész egy nagy gépezet, amit az ipar profijai működtetnek. Jóképű, tökéletesnek álcázott férfiakat adnak el álmodozó lányoknak/nőknek, és ezzel annyit kaszálnak, ami a kontinensük nem kis büszkesége. De valójában van egy nagyon sötét oldala a randizásnak, amiről az emberek nem beszélnek.

Ne feledjétek, nem minden férfire igaz az, amit a cikkben olvasni fogtok, de arra is emlékezzetek, hogy Korea ugyanúgy tele van szörnyű emberekkel, mint ahogy bármely ország.

1. Ghosting

Képzeld el, hogy beszélgetsz egy sráccal, akit nagyon megkedveltél, majd elterveztek egy találkát szombat estére. Eljön a szombat délután, és te írsz egy SMS-t a srácnak, mintegy megerősítésképp, hogy minden a terv szerint zajlik-e majd... És nem érkezik válasz. Kezd elérkezni az idő, indulnod kéne, vagy már ott kellene lenned, szóval újra írsz. Fel is hívod, vagy visszamész Tinderre és... semmi. Elmész, és megpróbálod lecsekkolni, hogy a srác letiltott-e kakaotalkon (koreai messenger), és hoppá... Bizony le lettél tiltva.

Ennek a koreaiak "saving face" mentalitásához van köze, ami annyit tesz, hogyha valakit nem kedvelnek, vagy nem érdeklődnek irántuk, akkor ezt nem megmondják nekik, mert ezzel kínos helyzetbe hozznák magukat, és a lányt, hanem egyszerűen letiltják, vagy nem válaszolnak többé.

2. Megcsalás

Egy kissé ironikus, hogy az újdonsült párok páros gyűrűkkel- és ruhákkal akarják mindenkinek a tudtára adni, hogy ez az ember hozzájuk tartozik, majd a srác olyan szöveggel megy fel Tinderre, hogy "meg akarom csalni a barátnőmet". 

Házasság után (valószínűleg azért, mert nagyon sok koreai férfi úgy bánik a feleségével, mint egy szobalánnyal) elmúlik a varázs. Sok megcsalás az interneten randizós oldalakon derül ki, és bármi legyen is ennek az oka, ez elég rémisztő.

Csakhogy tisztázzuk: nem csak házaspárok csalják meg egymást. Nem egy olyan eset fordul elő, mint amit fent is írtam, hogy a srác felmegy Tinderre majd simán közli veled, hogy "meg akarom csalni a barátnőmet".

3. Megalázás

Ez a pont is igaz szinte minden országra: a férfiak igen jelentős része a világ minden táján úgy gondolja, hogy egy nő, akinek már több partnere is volt az mocskos. Még középiskolás fiúk és lányok között is elterjedt ez a kifejezés. Elég nyomasztó, hogy ha egy lánnyal ne adj isten történik valami, akkor az máris az ő hibája, és őt kell hibáztatni. 

Már fiatal kortól kezdve arra tanítják a lányokat, hogy nekik kell kontrollálniuk magukat, mert a férfiak képtelenek erre (úgy hangzik, mint az '50-es évek Amerikája, nem?), és éppen ezért zártan is kell öltözködniük. A koreai férfiak több mint fele úgy hiszi, hogy a nem megfelelő öltözködés, vagy a különböző testrészek villantása erőszakhoz vezet. Az a tény, hogy inkább a nőket biztatják arra, hogy a tömegközlekedési eszközökön úgy öltözzenek fel, hogy nem villan ki semmijük, ahelyett a férfiakat büntetnék meg azért, mert titokban fotót készítenek a lányok kivillanó lábáról felháborító. A koreai kormány bátorítja a nőket, hogy a nacionalizmusért, katonai célokra, vagy soft powerként vessék be a testüket, de megvetik őket, ha azt a saját akaratuk szerint használják.

Magyarul, még ha úgy is nézel ki, és úgy viselkedsz, mint egy tiszta szűz, aki most szállt alá a Mennyből, akkor is a te hibád, ha megtámadnak, vagy megerőszakolnak.

4. A válás tabu

Ha rákeresel a koreai válási statisztikákra, meglepődve láthatod, hogy igen alacsony. Tovább kutatva az is látszik, hogy a házasságok száma 2018-ban 2,6 százalékkal csökkent egyetlen év alatt. A házasságkötés átlagos életkora pedig 33 a férfiaknál, és 30 a nőknél.

A legmagasabb válási ráta 8,6%-volt, ami azt jelenti, hogy átlag 1000 emberből 45-49 ember válik el. Ha valakik el is válnak, arról sem lehet hallani, és nagy titokban is tartják. 

5. Rémes szexuális oktatás

Egy olyan országban, ahol a szexnek már csak az említése is olyan zavarba hoz egy felnőtt férfit vagy nőt, hogy szinte belehal... Drágáim, itt már katasztrofális problémák vannak.

A koreai diákok számára nyújtott igen szegényes felvilágosítás nem csak szexista, de nőgyűlölő is. A Guardian szerint az iránymutatások így szólnak:

"Egy férfi, aki sok pénzt költött egy randevúra természetes, hogy kompenzációt vár érte. Ilyen esetekben nemkívánatos nemi erőszak történhet."

Ezt az oktatási minisztérium maga fogalmazta meg, aki átlagosan 600 milliót költ a tevékenységeire... Azt akarjátok nekem mondani, hogy a 21. századi Koreában teljesen normális, hogy egy nőt megerőszakol egy férfi, mert pénzt költött a randevúra? Már elnézést, de mi a...? 

A botrányos oktatás ellensúlyozására sok szülő magánórákra küldi a gyerekét, hogy elfelejtse azt a sok szemetet, amit az iskolában tanult. A helyzet az, hogy a kisfiúkat kéne megtanítani arra, hogy ne erőszakoljanak meg nőket, majd próbálják elsimítani azzal a maszlag szöveggel, hogy "a nők legyenek óvatosak". 

Ezenfelül, jó lenne ha azt is belevernék a fejükbe, hogy használjanak óvszert! A koreai pasik általában azzal kezdik az intimitást, hogy "Nem szeretem az óvszert." vagy "Óvszerrel nem olyan jó érzés." Ezzel a felelőtlenséggel, és a saját nemi egészségükkel kapcsolatos ostobasággal ki lehet kergetni egy nőt a világból.

És ha már ostobaság: a legtöbb férfi nem is jár rendszeresen szűrésekre és vizsgálatokra. Életükben talán egyszer ha elmennek, és ha látják, hogy minden rendben, akkor többet nem is foglalkoznak a dologgal. Ezen a ponton már nem is tudok mit hozzáfűzni ehhez...

6. Nehéz az abortusz

Szerencsére Korea is fokozatos lépéseket tesz az ügyben, és az abortusz is mostanában vált legálissá. Ez azt jelenti, hogyha egy nő úgy dönt, hogy nem akarja a babát, akkor legálisan fordulhat orvoshoz, aki biztonságos körülmények között hajtja végre az abortuszt ahelyett, hogy rossz körülmények között, illegálisan kellene csinálnia az anyának.

Egyedülálló, vagy elvált anyának lenni a legnehezebb dolog Koreában. És éppen ezért jó dolog, hogy az abortusz legálissá vált, mert sok férfi inkább kibújik az apaság felelősségei alól, míg a nő magára marad a gyerekkel.

7. A társkereső oldalaknak negatív reputációjuk van

A koreaiak úgy gondolják, hogy élőben kell találkoznod azzal, akivel randizni akarsz. Általában egy barátod barátjával hoznak össze, ami így sokkal "biztonságosabb". 

Tinder, Meeff, OkCupid és a többi társkereső kizárólag szexre van. Sokan képet sem töltenek fel, mert azt szégyenteljesnek gondolják.

Azt is fontos megemlíteni, hogyha egy pasi Tinderen azt mondja, FWB-t akar (Friends With benefits ~ barátság extrákkal), akkor valószínűleg nem azt akar. A pasik csak egy éjszakát akarnak, aztán (ahogy az első pont is mutatta), letiltanak, és soha többé nem látod őket.

8. Szexuális és fizikai támadás

Mivel világszerte az emberek csak Korea csillogását látják, nehezen fogják fel, hogy az alma rohad belülről. A koreai nőket és gyerekeket nagyon gyenge törvények védik, a családon belüli erőszakot a hatóság "családi ügyként" kezeli, s mint ilyen, nem lép fel ellene.

Egy 2000 koreai férfi körében végzett felmérés alapján 1593-an nyilatkoztak úgy, hogy randevúzása közben testileg vagy lelkileg bántalmazták barátnőiket. A férfiak 71%-a azt is bevallotta, hogy kontrollálja barátnője kapcsolatait a barátokkal és a családdal. Sokan azt is állították, hogy zúzódásokat vagy apró sebhelyeket hagytak a barátnőjükön. Ha ez nem toxikus, akkor nem tudom, mi az.

A cikk írója hallott már olyan partnerekről is, akik úgy ölték meg barátnőjük házi kedvenceit, hogy dühükben kidobták őket az ablakon, ezzel akarva kontroll alatt tartani őket.

Egy koreai férfit letartóztattak, miután elterjedt egy videó, amelyen vietnami feleségét veri. Amikor a koreai közvélemény ezt felfedezte, elborzadt. Ez pedig azért hihetetlen, mert rengeteg koreai nőt látunk, akiknek segítségre van szüksége ahhoz, hogy kiléphessen a bántalmazó házasságából, az ő történetüket mégsem találják olyan felháborítónak.

Koreának törvénybe kellene foglalnia, és szigorúbban kellene kezelnie a nőket bántalmazó vagy szexuálisan zaklató eseteket. Vegyünk például egy közelmúltbeli esetet, amikor egy 34 éves férfi leitatott egy 10 éves kislányt, majd megerőszakolta. A bíróság enyhítette a büntetését, mert a fiatal hölgy nem tudta bizonyítani, hogy „kellőképpen ellenállt volna”. A férfi a bűncselekményért csak 3 évet kapott, ez természetesen kiváltotta az ország felháborodását. 

A koreai kormánynak nagyobb erőfeszítést kellene tennie a nők és a gyerekek védelmében. Ők jelentik ennek az országnak a jövőjét, és ha a nők nem vállalnak gyermeket, a születési arány tovább csökken.

9. Molka

A Molka a kémkamerás pornográfia. Mivel Koreában illegális a pornó, a férfiak rejtett kamerákat használnak a nyilvános mellékhelyiségekben, a szállodai szobákban és az öltözőkben. A kémkamerák eladása az egekbe szökkent az országban. Ha Korea legálissá tenné a pornót, a probléma valószínűleg nem szűnne meg (azonnal), de jelentősen csökkentené azt.

Annyi ilyen férfiak által üzemeltetett oldal létezik, ám ha egy művészetis lány feltölt egy fényképet az akt modellről, akit az órán festettek, akkor börtönbüntetést kap. Szép kis kettősmérce.

10. Bosszúpornó

Ez a koreai randevúzás egyik legfélelmetesebb aspektusa. Sok férfi titokban lefilmezi magát és a barátnőjét szex közben, amiről a nők nem tudnak. Amikor a kapcsolat elkezd lefelé menni a lejtőn, vagy véget ér, a férfiak megzsarolják a nőket, hogy felteszik a felvételeket az internetre. 

Mivel a legtöbb nő számára ez szégyen, soha nem emelnek vádat a férfi ellen. A megbélyegzés miatt Koreában a nőknek nem szabad házasságkötés előtt szexuális életet élni, ez hallgatja el az áldozatokat.

Forrás: ITT

(Ha szereted, és anyagilag is támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

Kopino

2025. január 3.

Mi történne, ha egy nap az apád vagy a férjed egyetlen szó nélkül elhagyna? Határozottan szomorúságot és szegénységet hagyna rád, megnehezítve a család többi tagjának az életszínvonalát. Néhány koreai férfi felelőtlen magatartása miatt sok filippínó szenved ettől. A Kopino jelenség a Fülöp-szigeteken egy valódi problémának számít jelenleg, ám a legtöbb koreai azt sem tudja, mit jelent az, hogy "Kopino".

Ki az a Kopino?

A „Kopino” kifejezés a „koreai” és a „filippínó” szavak kombinációja. Egy vegyes etnikumot jelöl, aki koreai apától és filippínó anyától született. „New Lai Daihan”-nak is nevezik őket. A Lai Daihannak van egy olyan jelentése is, ami szintén kevert vérű, vietnami háború alatt koreai apától és vietnami anyától született személyre utal. Jelenleg a becslések szerint csaknem 30.000 Kopino gyerek él a Fülöp-szigeteken, ebből 1500 Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában (szerk.: 2016-os adat). A statisztikák szerint ezeknek a gyerekeknek az apja többségben 25-30 év körüli koreai férfi, aki a Fülöp-szigeteken tanult, vagy olyan idősebb férfi, aki üzleti vagy turisztikai célból járt a Fülöp-szigeteken.

A Kopinók háttere

2007 óta egyre többen mennek a Fülöp-szigetekre nyelvi képzés érdekében, mivel a többi országhoz képest olcsóbb, és alacsonyabb az oktatási költség is. A statisztikák szerint évente csaknem 40.000 koreai diák száll fel oktatási céllal a Fülöp-szigetekre tartó repülőgépre.

Tízből kilenc Kopino apja a húszas éveiben járó diák volt, és ez az oka annak, hogy a Fülöp-szigeteken máig több a félig koreai gyerek, mint más délkelet-ázsiai országokban. Emellett folyamatosan nőtt azon koreai férfiak száma is, akik turisztikai vagy tengerentúli üzleti út céljából látogattak a Fülöp-szigetekre. A filippínó nők teherbe ejtése gyakran a "Császári turizmus" révén zajlik. Ez egyfajta szexturizmus, amelyben az emberek nappal várost néznek filippínó nőkkel, éjszaka pedig szexelnek velük. A Fülöp-szigeteken azért alakult ki a szexturizmus, mert a prostitúció szabályozása viszonylag laza, és a szexuális munkaerő olcsóbb, mint más országokban – így Koreában is. A Kopinók növekedésének legfontosabb oka azonban nem a prostitúció, hanem az a jó néhány koreai férfi, akik becsapták a nőket azzal, hogy őszintének tettették a szerelmüket, és közös jövőt hazudtak. Ezek a férfiak elvették a filippínó nőket feleségül, és családot alapítottak. Mivel a Fülöp-szigeteken élők több mint 80 százaléka katolikus, akik nem engedélyezik a fogamzásgátlást és az abortuszt, az esküvő után a baba születésének az esélye igen magas, ez pedig még nehezebbé tette a probléma megoldását.

Ami az emberséget illeti, a koreaiak hajlamosak öntudatlanul is felsőbbrendűbbnek gondolni magukat a filippínóknál, különösen Korea magas szintű gazdasági növekedése után. Ez a tendencia, hogy a koreaiak elutasító magatartást tanúsítanak a Fülöp-szigetekkel szemben, ellenségeskedést váltott ki az országban, és néha gyilkossági ügyekhez, és koreai áldozatokhoz vezetett. Egy másik ok az, hogy ezek közül a koreai férfiak közül jó páran hamis erkölcsű emberek, akiket nem foglalkoztatnak az emberi jogok. A családot alapító Kopino apák közül néhánynak már volt családja Koreában. Amikor bejegyezték a házasságukat a Fülöp-szigeteken, a személyes információnál a férfiak koreai szlengeket használtak, mert tudták, hogy a filippínó nők nem értik, és így meg sem lehet büntetni őket, ha a feleségük rájön a csalásukra. A Sungkyunkwan Egyetem jogi karának egyik professzora azt állította, hogy ezek a férfiak a nőket pusztán örömük tárgyának tekintik, nem pedig emberi lényeknek, és nagy szükség lenne rá, hogy ezek a férfiak megfelelő oktatásban részesüljenek.

A Kopinók növekedésének hatásai

A legtöbb olyan Kopino anyának, akinek prostitúcióból született gyermeke, már előtte is szociális és gazdasági nehézségei voltak. Férjük távozása után pedig még súlyosabb gazdasági nehézségeken is átesnek, mert egyedül kell viselniük a gyermeknevelési költségeket. Emiatt újra prostitúcióba kell kezdeniük, vagy elkerülhetetlenül elhagyják a gyermekeiket. Az előítéletekkel ellentétben azonban a Kopino anyák 90%-a valójában nem prostituált, hanem dolgozó anya vagy angoltanár. Néhányan ideiglenes munkákat is végeznek, mert nem könnyű egyszerre karriert teremteni és vezetni a háztartást.

Ezen okok miatt a Kopino gyerekek nem kaphatnak megfelelő oktatást, és nem találnak módot arra, hogy kiszabaduljanak az anyjuk szegénységéből. Ezért ezek az anyák és a gyerekek, akik a zaklatás miatt össze vannak zavarodva az identitásukat illetően, az országban maradnak, és ez ördögi kört idéz elő a gazdaságban. A helyzet egyre súlyosabb, és a Fülöp-szigetek főügyésze egy koreai sajtótájékoztatón felvetette a kétoldalú együttműködés szükségességét, mint a probléma egyik megoldását.

Korea

Azokat a koreai férfiakat, akik egyszerűen szexturizmus céljából látogattak a Fülöp-szigetekre, „csúnya koreaiaknak” bélyegezték. Ők felelőtlenül visszatértek az otthonukba, miután megházasodtak és családot alapítottak egy filippínó nővel, hamis okmány vagy hamis személyes adatok felhasználásával. Ráadásul visszaéltek azzal a ténnyel, hogy ezek a nők nem ismerték a törvényeket. Egyes koreai férfiak azzal zsarolták ki belőlük, hogy vonjanak vissza egy pert, hogy havonta adtak a nőknek egy nagyon alacsony összeget, például 50.000 wont (kb. 13.000 Ft). A múltban a filippínó nők körében volt egy „koreai álom” nevű társadalmi irányzat, ami azt jelentette, hogy jobban járhatnak, ha egy koreai férfihoz mennek feleségül. Ez a remény azonban csalódottsággá és Korea iránti gyűlöletté változott, mivel ugyanaz a helyzet ismétlődött éveken át az országban. A Kopino-problémát kritizáló hangok világszerte megjelentek. A Kopinók növekvő száma Korea-ellenes érzelmeket váltott ki a Fülöp-szigeteken, rontotta a két ország közötti kapcsolatot, és csökkentette Korea hírnevét a nemzetközi közösségben.

Mozgalmak a Kopino megsegítésére

A koreai törvények szerint a valódi szülőknek kell felelniük a gyermektartásdíj fizetéséért, még akkor is, ha prostitúcióból született a baba. Ez előírja, hogy a Kopino apák kötelesek eltartani gyermekeiket, ha az apasági vizsgálat során bebizonyosodik, hogy ők a biológiai apák. Ezen túlmenően a hazai törvények előírták, hogy a prostitúcióval kapcsolatban álló koreaiakat, függetlenül attól, hogy hol történt a bűncselekmény, egy év börtönbüntetéssel vagy 3 milliós pénzbírsággal kell sújtani. Amióta a hazai törvény kimondja ezeket a pontokat, évről évre nő azoknak a szervezeteknek a száma, amelyek a Kopino családok megsegítésére törekednek.

Kopinofather

A „Kopinofather” egy olyan weboldal, amely segít megtalálni a Kopino apákat koreai férfiak képeinek és a családjuktól kapott személyes információinak feltöltésével. Csupán annyi a szerepe, hogy a koreai férfiakat összekapcsolja a filippínó nőkkel, az információk pedig törlődnek, amikor az apák felbukkannak. Ez egy hatékony folyamat, hiszen feltárja a nyilvánosság számára az információkat. Sokan azonban követelték a webhely bezárását rágalmazás, a magánélet megsértése és a portréjogok megsértése miatt. E nehézségek ellenére Bonchang Koo, az oldal üzemeltetője azt mondta, hogy ez a probléma a gyermekek élethez való joga és az apa portréjoga között áll. Továbbra is egy másik ország fiókján keresztül üzemelteti az oldalt, mert fontosnak tartja a gyermek jogait. Ő a WLK (We Love Kopino) szervezet képviselője is, amely a szegénységben szenvedő Kopino család helyett indít pert a koreai férfiak ellen. Az ügyet nehéz megnyerni, mivel nemzetközi és halasztott fizetési perről van szó. Szerencsére a WLK 2015-ben több gyermektartási pert is megnyert.

Tacteen Tomorrow

A Tacteen koreaiul „tisztánlátást” jelent. Más szóval, ez a szervezet a fiatalok jogaival kapcsolatos tevékenységeket hirdeti annak érdekében, hogy fényesebb jövőt teremtsen Koreának. A Kopinóknak azután kezdtek segíteni, hogy a gyermekek szexuális kizsákmányolásának nemzetközi felszámolására irányuló projekt során hallották nyomorúságos történeteiket. 2012-ben megpróbáltak beszámolni az embereknek a Kopinók helyzetéről, de a koreai társadalom ezt közömbösséggel fogadta. Ez ráérebresztette őket arra, hogy első lépésként emlékeztetni kell az embereket a probléma súlyosságára, így kampányokat folytattak az emberek és a turisták számára az utcákon és a repülőtereken. Következésképpen hozzájárultak ahhoz, hogy három Kopino apa is vállalja a felelősséget öt Kopino gyermek neveléséért.

A koreai kormány

Számos szervezet kezdett segíteni a Kopino családoknak. Amire azonban valóban szükségük van, az a kormány folyamatos támogatása. A koreai kormány ezidáig semmit sem tett a Kopinókért, és néhányan azzal érveltek, hogy a kormánynak követnie kellene a japán „Japino” példáját. A Japino, amely a „Japán” és a „Filipino” kombinációja, hasonló a Kopinóhoz. Amikor a múltban a Japino problémája súlyosbodott, a japán kormány biztosította a filippínó nők megélhetési költségeit, és még oktatást is biztosítottak nekik azzal, hogy japán állampolgárságot kaphattak. Felülvizsgálták a bevándorlás-ellenőrzési törvényt is, hogy munkavállalási vízumot igényelhessenek, és fel tudják kutatni a Japino apákat. Ennélfogva a koreai kormánynak is el kell ismernie felelősségét a Kopino családokért, és intézményes stratégiát kell biztosítania számukra a stabil élet fenntartása érdekében.

Forrás: ITT

(Ha szívesen támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

Nők a koreai történelemben (5. rész)

2024. december 15.

Cho Nam-joo (1978-)

Cho Nam-joo dél-koreai feminista író. Leginkább 2016-ban megjelent Kim Ji-young, Született: 1982-ben (magyarul simán csak Született: 1982-ben) című regényéről ismert, amelyből több mint egymillió példány kelt el, és a dél-koreai feminista mozgalom zászlóshajójának tartják.

Cho Nam-joo a könyvével elérte, hogy a koreai nők küzdelmei belekerüljenek a köztudatba, és vita tárgyát képezzék. A történet egy fiatal anya szexizmussal kapcsolatos tapasztalatairól, és ennek generációkon átívelő hatásairól szól. Cho Nam-joo már a címben is azt mutatja, hogy a nők közös élményeiről igyekszik írni, hisz 1982-ben a lányok leggyakrabban a „Kim Ji-young” nevet kapták.

Nam-joo forgatókönyvíróként kezdte karrierjét a televízióban, ahol közel egy évtizedet töltött, majd otthagyta a munkát, hogy felnevelje gyermekét. Később íróként tért vissza. Két regénye jelent meg a Kim Ji-Young, Született: 1982-ben előtt. 2023-ig 10 könyvet adott ki.


Dr. Soyeon Yi (1978-)

Yi Soyeon dél-koreai tudós és űrhajós, az első dél-koreai állampolgár az űrben.

Yi 2001-ben és 2002-ben szerzett gépészmérnök alap- és mesterdiplomát a Koreai Haladó Tudományos és Technológiai Intézeten (KAIST). 2006-ban épp a KAIST biológiatudományi doktori címén dolgozott, amikor egyike lett annak a két döntősnek, akiket 36.000 jelentkező közül választottak ki egy Oroszországi képzésre, aminek keretében felrepülhettek a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Dél-Korea 20 millió dollárt fizetett Oroszországnak azért, hogy egy dél-koreai űrhajós is kísérhesse az orosz űrrepülést. Yit tartalékosnak képezték ki Ko San számítógépes mérnök mellé. Az Orosz Szövetségi Űrügynökség azonban a kiképzési protokoll megsértése miatt kizárta Ko-t a küldetésből, miután az eltulajdonított bizonyos dokumentumokat a kiképzőközpontból, és a titkos dokumentumokat elküldte Dél-Koreába.

2008. április 8-án Yi a kazahsztáni Bajkonuri Űrközpontból startolt el, mint rakomány-specialista két orosz űrhajós, Szergej Volkov parancsnok és Oleg Kononenko repülőmérnök mellett. Sojuz TMA-12-es űrhajójukkal érték el az ISS-t, ahol Yi kilenc napot töltött el kísérletekkel és orvosi tesztekkel. Bár a küldetés sikeres volt, a Sojuznál technikai problémák merültek fel, így a jármű szokatlanul meredek pályát követett a Föld felé, és durva leszállást hajtott végre a kazahsztáni sztyeppéken, amely során Yi hátsérüléseket szenvedett, később pedig kórházi kezelést kapott. 2014-ben aztán elhagyta Dél-Korea űrprogramját.


Hyeonseo Lee (1980-)

Hyeonseo Lee észak-koreai disszidáló és aktivista. Észak-Koreában, a kínai határhoz közel született,  csaknem harminc évvel azután, hogy Korea két országra vált szét. Bár a családja észak-koreai mércével nézve nem volt szegény, mégis küszködtek és tanúi voltak a körülöttük lévő szenvedésnek.

1997-ben Hyeonseo Kínába ment, ahol tíz évig kellett illegális bevándorlóként élnie. Először csak egy rövid ideig akart maradni, és aztán visszamenni. De a dolgok bonyolulttá váltak, és illegális bevándorlóként a rokonaival kellett élnie Kínában. Megvásárolta egy értelmi fogyatékos lány személyazonosságát, ezzel útlevelet és vezetői engedélyt is kapott. Egy ponton, azonban megvádolták azzal, hogy észak-koreai, és a rendőrség kihallgatta, ahol tesztelték a kínai nyelvtudását és a tájékozottságát az országról. Szerencsére apja ragaszkodott hozzá, hogy fiatalabb korában megtanuljon kínaiul, így sikeresen teljesítette a vizsgát. Tíz év után pedig végre eljutott Dél-Koreába.

Amikor azonban megtudta, hogy családja veszélyben van Észak-Koreában, nem habozott visszarepülni Kínába, hogy segítsen nekik megszökni, és sok nehézség után végre sikerült biztonságban újra egyesülnie velük Dél-Koreában. Hyeonseo Lee most emberi jogi aktivista, aki nyilvánosan beszélt észak-koreai disszidálóként szerzett tapasztalatairól, és könyvet írt a témában „A hétnevű lány” címmel.


Kim Yuna (1990-)

Kim Yuna az egyik legkedveltebb koreai sportoló és a történelem egyik legjobb női egyéni műkorcsolyázója. Változatos képességeiről, eredményeiről, népszerűségéről és a sportra gyakorolt ​​hatásáról ismert, és gyakran emlegetik "Yuna Királynő" néven. Öt évesen kezdett el korcsolyázni, és 2001-től 2014-ig versenyzett. Ő a 2010-es olimpiai bajnok, a 2014 olimpiai ezüstérmese, kétszeres világbajnok (2009, 2013), a 2009-es négy kontinens bajnoka, háromszoros Grand Prix döntő bajnok (2006, 2007, 2009), a 2006-os junior világbajnok, a 2005-ös Junior Grand Prix döntőjének bajnoka, valamint hatszoros dél-koreai nemzeti bajnok (2003–2006, 2013, 2014).

Pályafutása során minden jelentős nemzetközi versenyt megnyert, az ISU bírálati rendszere szerinti ő volt a korábbi rekorder női egyesben mindhárom versenyszegmensben, 11-szer döntve meg világrekordokat. Ő volt az első nő, aki 150 pont feletti eredményt ért el a szabadkorcsolyában, és 200 pontot az összesített összpontszámban. Ő a háromszoros világbajnok, a japán Mao Asada riválisa, aki a 2014-es Sochi-i téli olimpiáig két olimpiai cikluson át vezette a női korcsolyázást.

2014-ben visszavonult a versenyszerű műkorcsolyázástól, ám szponzorációinak köszönhetően a mai napig ő az egyik legjobban fizetett sportoló. 2010-ben felkerült a Time magazin éves, a világ 100 legbefolyásosabb emberének listájára, valamint számos Forbes-listára.

Olvasd el a korábbi részeket is: Nők a koreai történelemben 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

(Ha szereted, és anyagilag is támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

Nők a koreai történelemben (4. rész)

2024. december 2.

Kim Hak-soon (1924-1997)

Kim Hak-soon a Japán Birodalom alatti szexuális rabszolgaság első áldozata, aki nyilvánosan beszélt a tapasztalatairól. 

Szöul, 1991. augusztus 14. Egy nő, aki egyedül él egy népszállón, belenéz a televíziós kamerákba és elmondja a világnak a nevét: Kim Hak-soon. Majd hátborzongató részletességgel elmeséli, hogy alig 17 éves korában a második világháború alatt Kínában egy úgynevezett komfortállomásra vitték, és naponta több japán katona is megerőszakolta.

„Szörnyű volt, amikor azok a könyörtelen katonák rám kényszerítették magukat” – mondta egy sajtótájékoztatón, könnyeit törölgetve az arcáról. „ – Amikor megpróbáltam elszökni, elkaptak, és visszarángattak.”

Erőteljes beszámolója, egy volt vigasznő első ilyen nyilvános vallomása emberi arcot adott annak a történelemnek, amelyet Japánban sok politikai vezető évtizedeken át tagadott, és amelyet sokan még mindig tagadnak: a történészek szerint az 1930-as évektől a háború végéig Japán 200 000 nőt kényszerített vagy csalt be a katonai nemi erőszak központjaiba Ázsiában és a csendes-óceáni térségben. Ez volt a történelem egyik legnagyobb példája az állam által támogatott szexuális rabszolgaságra.

Kim Hak-soon 1924. október 20-án született a kínai Jilinben, ahová szülei vándoroltak Japán koreai gyarmati uralmának idején. Édesapja nem sokkal a születése után meghalt. Ő és édesanyja később visszatértek Koreába, ahol az anyja újraházasodott.

Amikor Kim Hak-soon 15 éves volt, a nevelőapja beíratta egy kisaeng iskolába. A kisaengek női előadóművészek, akik énekelni, táncolni, hangszeren játszani és verseket írni tanulnak, hogy szórakoztathassák a felsőbb osztálybeli férfiakat. 1941-es érettségijét követően nevelőapja Kínába vitte őt és egy másik fogadott lányát, hogy munkát találjon nekik. De nem sokkal azután, hogy megérkeztek Pekingbe, a japán katonák őrizetbe vették őket.

A két lányt teherautóval vitték egy katonai egységhez, amelyhez egy vörös téglaépület is tartozott. Abban az épületben erőszakolta meg egy japán tiszt Kim Hak-soont az első éjszaka, mondta a „The Korean Comfort Women Who Were Coercively Dragged Away for the Military, Vol. 1” (1993) című könyvében, ami az egykori vigasznők tanúságtételeit tartalmazza.

Öt koreai lány volt még ott, akik közül legalább három tinédzser volt. A katonák őrizték a házat, ellátták őket élelemmel, és szexre használták a lányokat, még akkor is, ha épp menstruáltak. Hetente egyszer jött egy katonaorvos, hogy kivizsgálja, van-e a lányoknak nemi betegségük. Ha Kim megpróbált elszökni vagy ellenállni a katonáknak, megrúgták és megkorbácsolták.

„Azokon a napokon, amikor a katonák visszatértek egy expedícióról, mindegyikünknek 10-15 férfit kellett kiszolgálnunk” – mondta Kim a dél-koreai KBS-TV műsorában 1992-ben. „Úgy használtak minket, mintha valamiféle tárgy lennénk, és azt csináltak velünk, amit csak akartak. Ha megbetegedtünk, félrehajítottak, mint egy tárgyat, vagy megöltek."

Két hónap elteltével a katonák másik helyre költöztek, és magukkal vitték a lányokat. Kim Hak-soon több mint egy hónapot töltött ott, amikor egy nap, mikor a japán katonák távol voltak, egy koreai férfi lépett a szobájába (ugyancsak szex céljából). A férfi segített neki megszökni, magával vitte, ő maga ugyanis Kínán át ópiumot szállított. A párnak egy fia és egy lánya született.

Nem volt könnyű az élet ezzel a férfival.

„Amikor részeg volt és ideges valami miatt, mocskos katonai kurvának nevezett. Akkor is így beszélt, amikor a fiunk hallott minket."

Miután Japán 1945-ben megadta magát, a család Szöulban telepedett le. Mindkét gyermek fiatalon, Kim férje pedig a koreai háború alatt halt meg.

Kim ezután alkalmi munkákat vállalt Dél-Koreában, később pedig szobalányként dolgozott Szöulban. Soha nem ment férjhez újra.

1987-ben egy nyomornegyedben, jóléti segélyekből élt, és olyan alkalmi munkákat végzett, mint például a parkok söprése. 1991-ben hallotta a hírt, hogy a japán kormány tagadja, hogy valaha is vigasznőket toborzott volna. Ekkor vette fel a kapcsolatot egy nőjogi csoporttal.

Abban az időben, egy olyan kultúrában, amelyben a szexuális erőszak női áldozataitól azt várták, hogy szégyenben és csendben éljenek, ahelyett, hogy jóvátételt keresnének, a legtöbb egykori vigasznő titkolta múltját.

„Tiltakozni akartam a japánok előtt: „Azt mondjátok, semmi ilyesmi nem történt, de én túléltem mindezt, és élő bizonyítéka vagyok annak, hogy igenis megtörtént!” – mondta 1991-ben.

Dél-Korea 2018 óta ünnepli az augusztus 14-ét – azt a napot, amikor Kim megtette első tanúvallomását – a volt vigasznők nemzeti emléknapjaként.

Kim élete hátralévő részében fáradhatatlanul kampányolt, és követelte, hogy a japán kormány vállalja a jogi felelősséget a szexuális rabszolgaságért, és ajánljon fel kártérítést. De úgy halt meg, hogy A vágya nem teljesült.

A Newstapa online újságnak adott legutolsó interjújában Kim azt mondta, hogy megpróbál tovább élni – „110 vagy 120 éves koromig, ha kell”.

„Szerettem volna beszélni, mielőtt meghalok, mert senki más nem tette volna meg a nevemben” – mondta. – Nincs más vágyam, mint hallani, hogy azt mondják, őszintén sajnálják, amit tettek."

Kim tüdőbetegségben halt meg 73 éves korában, 1997. december 16-án, mindössze hat évvel a tanúvallomása után. De hosszan tartó örökséget hagyott hátra, és erőt adott más egykori szexrabszolgáknak szerte Japánban, a Fülöp-szigeteken, Indonéziában, Malajziában, Kínában, Ausztráliában és Hollandiában, hogy el merjék mondani a történetüket.

Olvasd el a korábbi részeket is: Nők a koreai történelemben 1. rész, 2. rész, 3. rész, 5. rész.

Forrás: ITT

(Ha szereted, és anyagilag is támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

Nők a koreai történelemben (3. rész)

2024. november 24.

Kwon Ki-ok (1901-1988)

Kwon Ki-ok volt Korea első női pilótája. 

Kwon az észak-koreai Pyeongyangban született. Kislányként volt szerencséje Art Smith-hez, ahhoz az amerikai kaszkadőrpilótához, aki a Honda megalkotóját is inspirálta. Így szerintem nem meglepő, hogy Kwonra is nagy hatást tett, ez a találkozás ösztönözte, hogy maga is pilóta legyen. 

Iskolai tanulmányait a Sunghyeon Általános Iskolában kezdte 1913-ban. 1916-ban beiratkozott a pjongcshangi Soongeui leányiskolába, és csatlakozott a Songjookhuihoz, egy olyan diákcsoporthoz, akik titokban japánellenes tevékenységekben vettek részt. Itt készítette el nő társaival a Taegukgit, vagy más néven a koreai nemzeti zászlót. A diploma megszerzése után részt vett a Március 1-jei függetlenségi mozgalomban, amely a Japántól való függetlenséget követelte. Mindent megtett ezért a mozgalomért, a koreai zászlók kiosztásától kezdve a tüntetők moráljának előmozdításáig. 

Mint sok mást, aki részt vett a Március 1-jei függetlenségi mozgalomban, őt is bebörtönözték tetteiért. Először csak három hetet töltött börtönben, és szabadulása után sem csökkent a hazája iránti elkötelezettsége. Pénzt gyűjtött a Koreai Hazafi Nők Egyesületének, egy csoportnak, ami a nők köré összpontosulva támogatta Korea felszabadulását. Ezért ismét elkapták, és ezúttal hat hónap börtönbüntetésre ítélték. Amikor kiengedték, nem maradhatott tovább Koreában, és úgy döntött, hogy elmegy a Korea Ideiglenes Kormányához, amely Sanghajban, Kínában működött.

1921-ben beiratkozott a Hongdao Női Iskolába, ahol kínaiul és angolul tanult. 

Hogy megvalósítsa álmát és pilóta lehessen, a Koreai Köztársaság sanghaji székhelyű Ideiglenes Kormányának támogatásával és ajánlásával beiratkozott a jünnani Kínai Köztársasági Légierő Iskolába. Dicséretben részesült, amiért elvégezte a tréninget, ami még a férfiaknak is komoly kihívást jelentett. Az osztályában egyedüli nőként végzett és az első koreai nőként, aki megtanult repülni, megmutatva a világnak, amely kételkedett a nők képességeiben, hogy a nők is rendkívül tehetségesek. Végül több mint 7000 órát repült. A kínai katonai légierőnél szolgált, 1940-ben alezredesi rangot kapott. Bár soha nem tudott harcolni a japánokkal a levegőben, mint ahogy az szándékában állt, más módon is harcolt, amikor az ideiglenes kormánynak dolgozott a férjével, Lee Sang-Jeonggal.

A második világháború befejeztével és a függetlenséggel, amelyért annyit harcolt, Kwon visszatért Koreába. Ott döntő szerepet játszott a Koreai Köztársaság légierejének létrehozásában, és a dél-koreai nemzetvédelmi minisztérium tagjaként a koreai háború alatt is tovább szolgálta az országot. 1968-ban elnöki dicséretben, 1977-ben az Országos Alapítványi Érdemrend kitüntetésben részesült.

1988. április 19-én hunyt el, és a nemzeti temetőben helyezték örök nyugalomra, amely a szöuli Dongjak-gu-ban található.


Yu Gwan-sun (1902-1920)

Yu Gwan-sun a Március 1-jei mozgalom egyik szervezője volt 1919-ben. 

Yu a szöuli Ewha Haktang diákja volt, amelyet amerikai misszionáriusok hoztak létre, mint a koreai nők első modern oktatási intézményét. 1919. Március 1-jén Yu és négy osztálytársa csatlakozott a többiekhez, akik „Mansei!” ("Éljen Korea függetlensége!") kiáltással vonultak az utcára a japán gyarmati uralom elleni egyik legkorábbi tiltakozásként. A tüntetés közepette a Függetlenségi Nyilatkozatot – amelyet a Choe Nam-seon írt, és 33 koreai kulturális és vallási vezető írt alá – felolvasták a szöuli Pagoda Parkban.

Másnap többi tiltakozó is arra biztatták Yu-t és társait, hogy csatlakozzanak egy diáktüntetéshez, amelyet három napon belül rendeznek meg. Március 5-én osztálytársaival Namdaemunhoz, Szöul központjában lévő kapuhoz vonultak. A japán hatóságok őrizetbe vették őket, de az iskola misszionáriusai tárgyaltak szabadon bocsátásukról.

A gyarmati kormány gyorsan megtorolta a tüntetést, és március 10-én elrendelte az összes iskola bezárását. Néhány nappal később Yu visszatért szülővárosába, Cheonanba, körülbelül 53 mérföldre délre Szöultól, a Függetlenségi Nyilatkozat egy példányával. Faluról falura járt, hírét terjesztette a Samil (szó szerint „három-egy” vagy március 1.) mozgalomról, és összegyűjtötte a helyi lakosokat, hogy szervezzék meg saját tiltakozásaikat.

A megmozdulás gyorsan elhatalmasodott. Április 1-jén 3000 ember gyűlt össze az Aunae-ban, egy cheonani piactéren. Yu ott volt, házi készítésű Taegukgi-t, vagyis koreai nemzeti zászlókat osztogatott, és beszédet mondott a függetlenségért. Amikor a japán katonai rendőrség megérkezett, rálőtt a tömegre, 19 ember életét követelve ezzel. Yu szülei is a halottak között voltak.

Több mint 7000 embert öltek meg, és körülbelül 46 ezret, köztük Yu-t is börtönbe zártak. Miután elítélték lázadás miatt, a szöuli Seodaemun börtönbe került. Seodaemunban Yu követelte a többi fogoly szabadon bocsátását, és továbbra is szót emelt Korea függetlensége mellett. Kiabált japán fogvatartóival, és más fogvatartottakkal együtt nagyszabású tiltakozást szervezett a Március 1-jei mozgalom első évfordulóján.

„Még ha le is szakítják a körmeim, letépik az orrom és a fülem, eltörik a lábam és a karom, ez a fizikai fájdalom nem hasonlítható össze a nemzetem elvesztésének fájdalmával” – írta a börtönben. „Az egyetlen, amit bánok az, hogy nem tehetek annál többet, mint hogy az életemet a hazámnak szentelem.”

Végül átvitték egy földalatti cellába, ahol többször megverték és megkínozták, mert kiállt az országa mellett. „Japán el fog esni” – írta röviddel azelőtt, hogy 1920. szeptember 28-án, 17 éves korában belehalt sérüléseibe.


Lee Tai-young (1914-1998)

Lee Tae-young Dél-Korea első női ügyvédje és feminista aktivistája volt, aki megalapította az első jogsegélyközpontot az országban. Jogász pályafutása során a nők jogainak védelmezőjeként  emlékeztek rá. „Egyetlen társadalom sem tud vagy fog boldogulni a nők együttműködése nélkül” - mondta.

Lee 1914. augusztus 10-én született Pukjinban, a mai Észak-Korea területén, metodista családban. Anyai nagyapja alapította a metodista egyházat Lee szülővárosában. Apja aranybányász volt, aki egy éves korában meghalt. Édesanyja, Kim Heung-won, az egyik korai keresztény hitre tért ember, bár iskolázatlan, mint sok nő a faluban, hitt az egyenlő oktatásban, nemre való tekintet nélkül. Lee így emlékezett vissza: „Édesanyám azt mondta nekem és a két bátyámnak, hogy a legokosabb és legszorgalmasabbak nemtől függetlenül a legjobb oktatásban fognak részesülni.”

Ennek meg is lett a gyümölcse, Lee – aki alig 7 évesen úgy döntött, hogy ügyvéd lesz – középiskolába járt, és az Ewha Egyetemen szerzett háztartástan alapdiplomát.

1936-ban, a diploma megszerzése után Lee feleségül ment Chyung Yil-hyung metodista miniszterhez, aki az Egyesült Államokban tanult. Az 1940-es években a japán gyarmati kormány azt gyanította, hogy az Egyesült Államok kémje, és lázadás miatt öt évre bebörtönözték. Lee kénytelen volt elhalasztani tervét, hogy jogot tanuljon, és ehelyett tanárként és rádióénekesként kellett dolgoznia, hogy eltartsa gyermekeit.

1946-ban, a második világháború után, férje biztatására kezdett el jogot tanulni. Ő lett az első nő, aki belépett a Szöuli Nemzeti Egyetemre, és az órák között időnként megszoptatta gyermekét. Három évvel később diplomát szerzett.

1952-ben ő lett az első nő, aki letette a nehéz országos bírói vizsgát, amely hagyományosan csak néhány prominens családból származó kiváltságos fiú számára van fenntartva.

Lee 1954 körül bírói kinevezést kért, de Syngman Rhee elnök elutasította a kérelmét, mondván: „Még nem jött el az ideje, hogy egy nő a bírói székben üljön.” Eközben azonban nagyon sok ember fordult hozzá jogi tanács reményében. „Két közös dolog volt bennük” – mondta Lee. „Mindannyian szegények voltak, és mindannyian nők. Az irodám központi síróhellyé vált.”

Lee megnyitotta hát a Női Jogi Tanácsadó Központot, amelyet később Koreai Családi Kapcsolatok Jogsegélyközpontjának neveztek, ahol a szegény nőknek nyújtottak segítséget. 1963-ban Lee éveken át tartó családjog reform munkája segített a dél-koreai kormánynak elfogadtatni a családügyi ítéletekről szóló törvényt.

Lee és férje részt vett az 1976-os Myongdongi Nyilatkozatban, tiltakozva Dél-Korea tekintélyelvű rendszere ellen, és a polgári szabadságjogok visszaadására szólították fel a kormányt. Lee Tai-youngot Park Chung-hee elnök ellenségének nyilvánították, letartóztatták és 10 évre kizárták a kamarából.

Lee 15 könyvet írt a nők és a jog témájában, és számos nemzetközi díjat kapott, köztük a Ramon Magsaysay-díjat 1975-ben és a World Methodist Peace Awardot 1984-ben.

1998. december 16-án halt meg, 84 évesen.


Olvasd el a sorozat többi részét is: Nők a koreai történelemben 1. rész, 2. rész, 4. rész és 5. rész.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT

(Ha szereted, és anyagilag is támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)