Korea ékkövei
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése

Társadalmi elszigeteltség Dél-Koreában

2025. szeptember 15.

Egyre több az olyan dél-koreai fiatal felnőtt, aki (szándékosan) elszigeteli magát a társadalomtól, ami egy olyan országban, amely a megfelelési kényszerről és a vérre menő versengéséről ismert, aggasztó kérdéseket vet fel a fiatalok helyzetével kapcsolatban.

Joggal merülhet fel a gondolat, azonban jó, ha előre tisztázzuk: a probléma megelőzte a világjárványt, az okai pedig összetettebbek, mint a távolságtartásra vonatkozó intézkedések. A globális egészségügyi válság azonban kétségtelenül súlyosbította a fiatalok társadalmi elszigeteltségének és mentális egészségének problémáját.

A Koreai Egészségügyi és Szociális Ügyek Intézetének (KIHASA) 2019-es pandémia előtti tanulmánya szerint Dél-Korea 19 és 34 év közötti lakosságának körülbelül 3%-át érinti az elszigeteltség, amelyet a tanulmány úgy határoz meg, hogy: nincs érdemi interakciója a családján és munkáján kívül, illetve nincs kitől segítséget kérni, amikor arra szükség van.

Ebbe a csoportba olyan elvonultan (az elszigeteltség szélsőséges formájában) élő emberek kerültek, akik évekre bezárkóztak otthonukba vagy szobájukba. 2021-ben a fenti becslés 5%-ra, azaz 540 000 koreai fiatalra emelkedett. A kormány felismerve a helyzet súlyosságát a közelmúltban elkészítette az első országos felmérését a fiatal "remetékről". Sok országhoz hasonlóan Dél-Korea is egyre inkább tudatában van annak, hogy a társadalmi elszigeteltség hatásai nemcsak az egyének mentális és fizikai egészségét, hanem az ország jövőjét is veszélyeztetik.

Országszerte több mint 21.000 19-39 éves, elszigeteltséget vagy kirekesztést megélt személy töltötte ki az online felmérést. A megkérdezettekből 12.000-et fenyeget jelenleg is az elszigetelődés veszélye, ebből 504-en arról számoltak be, hogy el sem hagyják a szobájukat. A válaszadók élettel való elégedettsége és mentális egészsége szignifikánsan alacsonyabb volt társaikénál.

A folyamatos csalódás is egy kiváltó ok

Közel 60%-uk nyilatkozott úgy, hogy rossz a testi és lelki egészsége. Négyből három válaszadó vallotta be, hogy voltak öngyilkos gondolatai. Negyedük azt mondta, hogy elszigetelt vagy remete életmódja egy-három évig tartott, míg 6,1%-uk szerint ez az időszak meghaladta a 10 évet. Több mint 80%-uk azonban azt is mondta, hogy szeretne kitörni helyzetéből.

Állapotuk két legfőbb oka (saját bevallásuk szerint) a munkahelyi nehézségek és a személyes kapcsolatok voltak.

Kim Ji-yeon, egy 31 éves szöuli lakos, aki kitört az elszigetelt életmódból, mindkettőt megtapasztalta. Elmondása szerint azután kezdett elzárkózni társaitól, miután tinédzser korában súlyos fizikai zaklatást élt át. A középiskola elvégzése után állásra jelentkezett, de csak egymás utáni elutasításban volt része.

"Tehetetlennek és depressziósnak éreztem magam. Az önbizalmam csökkent az ismétlődő kudarcok miatt, így nem tudtam nem otthon maradni."

Kim Seonga, a KIHASA munkatársa, aki a fiatalok elszigetelődésének kérdését tanulmányozta, és részt vett a kormányzati felmérés megtervezésében és elemzésében, azt mondja, sok koreai fiatal, aki ismétlődő csalódást él át a felnőtté válás során, úgy érzi, hogy a társadalomban megtagadják a létezésüket.

„Sokan úgy gondolják, hogy nem kaptak szerepet ebben a társadalomban, és nincs itt helyük.”

Eltérő kulturális nyomás

Japán évtizedekkel Dél-Korea előtt felismerte a fiatal remeték jelenségét, és "hikikomori"-nak nevezte őket, aminek jelentése: magába zárkózott. Kim Seonga azonban azt mondja, hogy Dél-Korea elszigetelt fiataljai érzelmileg jobban hasonlíthatók a doomerizmus* nihilista pesszimizmusához vagy a kínai tang pinghez**, a túlterhelt fiatalok ugyanis egyszerűen feladják a próbálkozást.

*doomerizmus: kétségbeesés és apátia, amelyet a változás lehetőségében való hitetlenség okoz
**tang ping: a túlterheltség, a versengés, és a folytonos törekvés elutasítása

Ebben az értelemben Dél-Korea esete egy tágabb, valószínűleg globális ifjúsági jelenség része lehet, amelyet még nem lehet egyértelműen felismerni, nemhogy megnevezni. Ázsián kívüli kutatók beszámoltak már a hikikomorihoz hasonló szélsőséges társadalmi elzárkózásról az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában is. Más szakértők azonban úgy gondolják, hogy ez Dél-Korea és szomszédos régióinak sajátos társadalmi és kulturális feltételeinek egyéni problémája.

Lee Eunae (a Seed:s civil szervezet főigazgatója, amely több mint 1000 remetének nyújtott tanácsot, és saját létesítményt üzemeltet az összejöveteleikhez) azt mondja, hogy a családközpontú kultúrával és gazdasági jóléttel rendelkező országok fiataljai nagyobb valószínűséggel élik meg az elszigeteltséget és a kirekesztést.

„A szülők mindent megadnak gyermekeiknek, hogy lehetőséget biztosítsanak nekik, és cserébe sokat is várnak el tőlük” – mondja. "Úgy vélik, gyermekeiknek örökölniük kell azt a gazdagságot és társadalmi státuszt, amit ők elértek."

Kim Hyewon, a Hoseo Egyetem pszichológus professzora, aki tinédzserekre és fiatal felnőttekre specializálódott, és a PIE for Youth civil szervezetben vezet programokat, azt állítja, hogy ez a nyomás a a kollektivista társadalmakban a családon kívülről is jön, hiszen ezekben rossz szemmel nézik a szabványos életmódtól eltérő embereket.

„Próbálnak alkalmazkodni a társadalmuk különböző életszakaszaihoz: a 20-as éveikben munkát keresnek, a 30-as éveikben házastársat, majd a 40-es éveikben gyermeket nemzenek. De ezt csak addig, amíg a nyomás túlságosan nagy nem lesz."

Amikor letérnek az ösvényről, "a frusztráció, a fájdalom és a szégyen, ami abból fakad, hogy haszontalannak érzik magukat ebben a társadalomban, felülírja a kapcsolatok iránti vágyukat" – mondja.

A felnőttkori feladatok egyre nehezebben teljesíthetők a fiatalabb generációk számára. Dél-Korea gazdasági növekedési üteme 10% körül mozgott az 1980-as években, amikor a szülők baby boomer generációja nagykorúvá vált. A Bank of Korea adatai szerint az ország bruttó hazai terméke 1,4%-kal nőtt tavaly. Éles a verseny a stabil munkahelyekért, mivel a munkaerőpiac egyre inkább polarizálódik, és a munkahelyek minősége romlik. A fejlett gazdaságok közül Dél-Koreában a legrövidebb az átlagos munkaviszony, a negyedik leghosszabb munkaidő és a második legmagasabb az ideiglenes foglalkoztatási aránya.

A Seed:s igazgatója, Lee azt mondja Dél-Koreában és Japánban is: "Van a mainstream generáció, amelyik sikerrel járt, a gyermekeik generációja pedig most az elszigeteltség problémájával küzd."

"Az idősebb generáció megköveteli az általuk tapasztalt színvonalat, koncepciót és sikermódszert, de a kemény munka önmagában már nem garantálja a kényelmet Dél-Koreában."

Ez a generációk közötti különbség okozott nehéz időket egy középiskolai tanárnak is, akinek 21 éves fia három évet töltött a szobájába zárkózva. A nőt azt kérte, hogy csak a vezetékneve alapján azonosítsák (Kim), mert attól tartott, hogy fia jövője sérülne.

A fia a középiskola utolsó évében elkezdte kihagyni az órákat, mert azt mondta, nem érti, miért kell iskolába járnia, amikor zenész szeretne lenni. Ezután elbújt a szobájában.

„A szülőknek általában az a merev elképzelésük, hogy a minimum, hogy a gyermekeik bejárjanak az iskolába, vagy tartozzanak valamilyen intézményhez – mondja Kim. – Én minden nap sírtam, mert nem értettem a fiamat."

Elmondása szerint megpróbált mindent, amit lehetett, elvitte pszichoterápiára, mentális egészségügyi klinikára és alternatív iskolába, de sikertelenül. Ami végül kirángatta őt az elzárkózásból, az az volt, hogy azt csinálhatta, amit mindig is szeretett volna: zenét tanult.

A pénzügyi problémák sarokba szorították

Míg a középosztálybeli és jómódú családok az öröklésen vitáznak, addig a társadalom egy másik csoportját az öröklendő anyagi vagy társadalmi javak hiánya emészti fel.

A 27 éves Oh Dong-yeop az elmúlt hét évet elszigetelten töltötte. Elég szorgalmas diák volt ahhoz, hogy ösztöndíjat nyerjen, és informatikát tanuljon egy főiskolán, de mivel nem kaphatott segítséget a családjától, részmunkaidős állásból kellett megélnie. Fiatal éveiben aztán túlterhelte a kettős teher, és elvesztette az ösztöndíját. Szöulba költözött, hogy félre tudjon tenni a tanulmányaira, és építőipari és logisztikai munkákat vállalt. De az anyagi biztonsággal való küzdelem megviselte, és elszigeteltségbe taszította. Végül kimerítette megtakarításait, inni kezdett és online videókat nézett nap mint nap.

„Folyton arra gondoltam: „Nem szabadna így élnem” – mondja Oh. "Ám amikor másnap felébredtem, elfelejtettem ezt a gondolatot, elpazaroltam a napot, majd éjszaka újra azt gondoltam: "Holnaptól talpra kell állnom."

"A hátrányos helyzetű fiataloknak túl kevés szakmai választási lehetőségük van a társadalomban" – mondja a Seed:s igazgatója, Lee. "Miután gyermekkoruktól fogva hátrányos helyzetű életet éltek, nehezen alakítanak ki értelmes kapcsolatokat és nem bíznak önmagukban sem."

De egészen a közelmúltig a kormány nem tekintette jóléti politikai célpontnak az Ohhoz hasonló fiatalokat.

Amikor Oh végül úgy érezte, falba ütközött, nem maradt fillérrel sem a zsebében, egy helyi közigazgatási hivatalhoz ment. Homályos, de kétségbeesett reménye gyorsan szertefoszlott. „Azt mondták, hogy nincs sok lehetőségem, mert fiatal vagyok és nem élek fogyatékkal” – mondja.

"Lehet, hogy az elszigetelt középkorú vagy idős emberek állami támogatása nem elegendő, de legalább létezik" – mondja Kim Seonga, a KIHASA kutatója. "De ami a fiatalokat illeti, számukra nincs semmi."

A változások csak a közelmúltban kezdődtek, amikor egyre több koreai fiatal, köztük az otthonukban elzárkózók is hangot adtak nehézségeiknek és segítséget kértek. Vannak, akik YouTube-videókat készítenek kirekesztettségükről vagy szegénységükről, míg mások civil csoportok vagy önkormányzatok által működtetett támogatási programokat pályáznak meg.

Ezenkívül a fiatalok mentális egészségének az elmúlt néhány évben tapasztalt jelentős romlása megriasztotta a közegészségügyi hatóságokat. A 20 éves koreaiak öngyilkossági rátája a 2017-es 16,4%-ról 23,5-re ugrott 2021-re (100.000-es arány) a kormányzati statisztikai hivatal szerint.

Szakértők szerint a korai beavatkozás kulcsfontosságú a fiatal "remeték" megsegítésében, hiszen állapotuk könnyen állandósulhat, ha nem cselekednek időben.

Japánban a 80-as éveikben járó szülők gondoskodnak már 50-es éveikben járó, régóta elzárkózott gyermekeikről. Ezt a társadalmi problémát hívják "8050"-nek.

Minél tovább maradnak elszigeteltek ezek az emberek, annál valószínűbb, hogy fizikai és mentális egészségügyi problémákkal fognak küzdeni. A szöuli nagyvárosi kormány 2022-es felmérése a városban élő több mint 5000 elszigetelt vagy visszahúzódó fiatalon kimutatta, hogy 10-ből 8 szenved valamilyen fokú depresszióban, és 18,5%-uk szed pszichiátriai gyógyszereket, míg nem remete társaiknak csak a 8,6%-a.

Szakértők szerint az orvosi költségek és az elszalasztott lehetőségek nemcsak az egyéneket, hanem az egész nemzetet is leterhelhetik.

Kim Seonga kutató azt állítja, hogy a társadalom többi részének szociális jóléti költségeket kell fizetniük miattuk, különösen, ha öregszenek és elveszítik a családjuk támogatását. Valószínűtlen, hogy ezek az emberek megházasodnak és gyereket vállalnak, ami még tovább rontja Dél-Korea alacsony születési arányát és következésképpen az ország termelékenységét.

Ezen okok miatt Kim azt mondja: "Ez nemcsak a jelenlegi fiatalok számára jelenthet problémát, hanem a következő 20, 30, 40, 50 évében az egész ország számára is." A Koreai Ifjúsági Alapítvány, egy szöuli szervezet, tavaly úgy becsülte, hogy az elszigetelt fiatalok kieső gazdasági teljesítményének, jóléti szolgáltatásainak és egészségügyi kiadásainak éves költségei meghaladhatják az 5,6 milliárd dollárt.

2023 decemberében a felmérés eredményeivel együtt a dél-koreai kormány egy sor intézkedést jelentett be a fiatalok felépülésének elősegítésére, mint például forródrótok megnyitása, támogató központok felállítása négy településen és személyre szabott rehabilitációs programok biztosítása.

Kim Hyewon pszichológus érzékenységre és figyelmességre szólít fel a konkrét részletek kidolgozásakor is, mivel az elszigetelt emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy elmondják, mire van szükségük.

Kim Seonga kutató szerint több támogató központot kell létrehozni a kisebb városokban és kerületekben országszerte. Néhány nagyváros, például Szöul és Gwangju saját támogatási tervet indított az elmúlt években, amelyek révén több száz ember, köztük az NPR-nek nyilatkozó egykori remete kapott segítséget. A távoli régiókban azonban még mindig korlátozott a probléma tudatossága. Rámutatva arra, hogy az intézkedések jelenleg kísérleti szakaszban vannak, Kim megfelelő finanszírozást és jogi alapot is kér stabilitásuk biztosításához.

Lee Eunae (Seed:s) egyetért azzal, hogy hosszú távú perspektívára, valamint holisztikus, türelmes megközelítésre van szükség. Azt is szeretné, hogy generációkon átívelő, az egész társadalomra kiterjedő beszélgetésekre kerüljön sor, hogy hogyan lehet boldog, sikeres életet folytatni.

"Továbbra is dolgozom ezen a témán, mert meggyőződésem, hogy így a koreai társadalom be fogja látni, hogy változásokra van szükség" – mondja.

Ilyen önreflexióra jutott a középiskolai tanár és anya is a fia elzárkózása után.

„Magam is tanár vagyok, de elnézve a szülőket, akik a végletekig hajszolják a gyerekeket vannak kétségeim az oktatásunk jövőjét illetően – mondja. – Én is depressziósnak érezném magam, ha fiatal lennék. Egyszer azt hittem, hogy ha a fiam abbahagyja az iskolát, az egyenlő azzal, hogy a pokolba zuhan, de úgy tűnik, hogy most jól van, függetlenül attól, hogy mit gondoltak a szülei."

Forrás: ITT 

(Ha szívesen támogatnád a munkám, akkor ezt az alábbi gombra kattintva megteheted.)

Jeju Loveland: Ahol az erotika és a művészet találkozik

2025. szeptember 2.

Park egy koreai szigeten, ahol minden a szexnek van szentelve

Jeju Loveland: Minden a 70-es években kezdődött, amikor a sziget az ifjú házasok kedvelt célpontja volt (akiknek többsége elrendezett házasságban élt). A közelmúltban megházasodott embereknek általában nem volt szexuális tudása vagy tapasztalata, ami kínos nászutas éjszakákat eredményezett. Vendégkörüknek köszönhetően a nászutas szállodák némelyike ​​olyan műsorokat kezdett kínálni, amelyek segítettek a tapasztalatlan ifjú házasoknak, hogyan élvezzék házasságuk kiteljesedését. Az érdeklődés így érthetően megnőtt, és egyre többen jöttek Jejuba szexuális oktatás céljából.

A folyamatos szexuális oktatás jegyében 2002-be a művészhallgatók elkezdtek szobrokat készíteni a park számára, majd 2004-ben megnyílt a Jeju Loveland (Jejui Szerelemföld), ami otthont ad egy Szerelemmúzeumnak, ajándékboltnak, művészeti galériának és több mint 140 erotikus szobornak, amelyek két futballpálya méretű területen helyezkednek el.

Fedezzük fel, mi is van itt

Loveland külterülete a 60-as évek vidámparkjának hangulatát adja, amelyre nem fordítottak túl nagy figyelmet: kifakult festék, túlnőtt növények, hámló matricák a belépőtáblán és elavult betűtípusok.

A jegypénztár mellett haladva a földre és a táblákra festett péniszeket kell követni, ami így körbevisz a parkon.

Persze nyilván az egész egy vicc-parknak hangzik, de vannak szobrászatilag valóban gyönyörű alkotások is, amiket lelkiismeret furdalás nélkül lehet szeretni. De persze vannak olyan darabok is, amik egyszerűen csak viccesek, vagányak, és csak azért rakták oda őket, hogy kuncogást váltsanak ki a látogatókból.

A parkon át kanyarogva meztelen nők, férfiak és állatok szobrait helyezték el, amelyek kifejezik egymás iránti szeretetüket. Ezek a koreai szex, az afrikai szex, az amerikai szex, a görög szex értelmezései. Hármasozás, egy autó hamisítványa, ami szexuális hangokat ad ki az alatta lévő hangszóróból, péniszpadok és még sok minden más.

Ahogy belépsz a Szerelemmúzeumba és a Művészeti Galériába, van ott egy claw machine (az a játékgép, amiből egy fém karral kell kihalászni a plüssjátékot), amiből szexjátékot és emléktárgyat tudsz kihalászni, de olyan ősrégiek, mintha Korea kettészakadása óta ott lennének. Üvegvitrinek mindenféle vibrátorral, óvszerrel, szexuális játékkal és minden mással, ami a szexszel kapcsolatban felmerülhet.

Az első emelet hátulján található az ajándékbolt. Fehérneműk, műanyag stresszlabdák, amik úgy néznek ki, mint a valódi heregolyók vagy mellek, ostorok, bilincsek, kártyajáték, csak szexpozíciókkal, kulcstartók, szemüvegek és mágnesek. Bármilyen szuvenír, amit el tudsz képzelni, akár hasznos, akár nem. A második emeleten forgó művészeti kiállítások találhatók. Egyszer a "Képzelet" volt a téma: egy csomó mini életszerű dioráma* szexi helyzetekről, egyik a másik után. Egy apartmankomplexum, ahol minden egységben történik valami. Helytelen munkahelyi helyzet. Szaunás szórakozás.

*(Dioráma: háromdimenziós múzeumi/kiállítási makett.) 

Maga a park szép. Könnyen összetéveszthető egy olyan hellyel, ahol az ember gyanútlanul séta-randit szervez, vagy egy napsütéses napon kiviszi a gyerekeket, vagy leül a közepén lévő mesterséges tóhoz, hogy piknikezzen. Addig, amíg az említett ember össze nem találkozik egy kentaurral, aki épp egy lánnyal csinál ezt-azt, vagy három emberrel aktus közben, vagy két kismalaccal, akik egymást szimatolják. A park egy érdekes jelenség, különösen Koreában, ahol az ember azt tapasztalja, hogy a szex nem beszédtéma, nem olyasmi, amiről valaki társalogni fog, és főleg nem épít neki egy egész parkot. De nem ez az egyetlen park az országban, amelyet valami nagyon szexuális jellegűnek szenteltek (ott van például a Haesindang Péniszpark).

A parkba csak 18 éven felüliek léphetnek be, ám ha kicsikkel érkezel, nekik van egy anime témájú részleg, ahol ellehetnek, amíg te körbejársz.



Görög szex

Amerikai szex

Forrás és még több kép: ITT

(Ha szívesen támogatnád a munkám, akkor ezt az alábbi gombra kattintva megteheted.)

한 (han)

2025. április 14.

Korea sok nehézséggel megküzdött már; a Japán megszállással, az amerikai imperializmussal, háborúkkal, családtagok elvesztésével az ország kettészakadása miatt, rabszolgasággal. Koreát (legalábbis Dél-Koreát) egészen a közelmúltig sikerült szinte mentesíteni a külső erők irányításától, de ezeknek a borzalmaknak az emlékei még ma is élnek az emberekben, mivel ez a sok szörnyűség mindössze néhány évtizeddel ezelőtt történt.

A koreai emberek a "한" (han) szóval írják le nehézségeiket. A „한” jelentése lefordíthatatlan. A szónak nincs valódi meghatározása, csak olyan definíciók, amelyek leírják a jelentését. A 한 koreai definíciója egyedülálló a koreai nép számára. Mély, feloldatlan szomorúságot, elnyomottságot és a reménykedést egyszerre fejezi ki. A szó a kínai 恨 (Han) karakterből származik, ami haragot, gyűlöletet vagy megbánást jelent. Suh Nam-Dong, egy minjung teológus úgy írja le 한-t, mint

„az elszenvedett igazságtalanságok elleni feloldatlan harag, a tehetetlenség érzése az elemi véletlenekkel szemben, az akut fájdalom a belekben, ami az egész testet vonaglásra és vergődésre készteti, és makacs késztetés, hogy bosszút álljon és helyrehozza a rosszat”

Mások úgy határozzák meg 한-t, mint a bánat és a neheztelés keverékét, de a szomorúságban és a haragban a remény árnyalatai vannak.

A 한 koreai meghatározása a Koreai-félsziget japán megszállásáig nem létezett. Ez a szó a koreai nép közös szenvedésének leírására vált népszerűvé az elnyomás és a megszállás alatt. A lányeg, hogy a 한nem olyasvalami, amit meghatározhatsz, hanem valami, amit érzel. Egy Heather Willoughby által írt tudományos folyóirat idéz Lee Oh-young koreai írótól, a Sírásról című könyv szerzőjétől, amely a koreaiak és a sírás kapcsolatáról beszél.

„A koreaiak sírnak, ha bánatuk van, sírnak, ha éhesek, és sírnak, ha sérelem érte őket. Ha pedig jókedvük van, akkor boldogságukban sírnak... Nem beszélhetünk Koreáról úgy, hogy ne említsük meg a sírást vagy a könnyeket. És nem csak sírunk, de minden hangot sírásnak is hallunk. Minden a „sírni” szóval kezdődött. Bármilyen hangot hallunk, azt automatikusan "sírásnak" nevezzük. Az angol „birds sing” (magyarul: csivitelnek a madarak) szót mi „sírnak a madarak”-ra fordítjuk. Bár a „sing”éneklést jelent, mi sírásként értelmezzük, mert ugyanannak a madárnak a hangja, a nyugatiak számára vidám dal, számunkra azonban szomorú sírás."

한 a szenvedés, bánat, neheztelés és harag, amelyen a koreai nép osztozik. Miután megtalálták a módját, hogyan kezeljék országuk egészének szenvedését, rájöttek arra is, hogyan kezeljék együtt az érzelmeket.

És ha már idáig eljutottatok, itt van néhány hasonló fogalom.

인연 (Inyeon) – Sorsszerű kapcsolat vagy végzet
Az "인연" (inyeon) kifejezés a koreai kultúrában a sorsszerű kapcsolatokat vagy a végzetet jelöli, különösen az emberek közötti kapcsolatokban. A kifejezés buddhista gyökerekkel rendelkezik, és a reinkarnációval is összefügg.

정 (Jeong) – Mély érzelmi kötelék:
A "정" (jeong) egy nehezen lefordítható koreai fogalom, amely mély érzelmi köteléket, ragaszkodást vagy szeretetet jelent. Ez az érzelem különösen fontos a koreai közösségi kapcsolatokban, családban és barátságban.

A "열정페이" (yeoljung-pay) szó szerint szenvedélybért jelent. Ez a koreai munkaerőpiacon arra utal, amikor a munkáltatók alacsony vagy akár minimálbér alatti fizetést kínálnak fiatal munkavállalóknak, azt feltételezve, hogy azok szenvedélye és lelkesedése kompenzálja a nem megfelelő bérezést. 

Forrás: ITT

(Ha szívesen támogatnád a munkámat egy kávé árával, akkor ezt az alábbi gombra kattintva megteheted.)

Kávékultúra Dél-Koreában: a hagyománytól a modernitásig

2025. március 4.

A dél-koreai kávékultúra jelentős fejlődésen ment keresztül. A 19. században jelent meg, mostanra pedig a mindennapi élet élénk és dinamikus részéve. Ez a cikk a koreai kávé történetét, a kávézók típusait és a kávéfogyasztás mai trendjeit mutatja be.

A kávé története Koreában

A történelem szerint a kávé Koreában nem Ádámig és Éváig nyúlik vissza, hanem Gojong királyig (1852–1919). 1896-ban Gojong király a több hónapos Japán agresszió és Min királynő (Myeongseong császárnő) meggyilkolása után elmenekült Gyeongbokgungból. Fiával az orosz diplomáciai minisztériumba menekültek, és körülbelül egy évig az orosz nagykövetségről kormányoztak. Gojong király itt kapott rá a kávéra Antoinette Sontag jóvoltából, aki az orosz nagykövet sógornője volt.

Amikor visszatért Deoksugungba, Gojong egy különleges épületet épített a kávézáshoz, Jeonggwang-heon néven, amely még mindig a Deoksugung helyén áll. Állítólag ez volt Korea első kávézója, csak a király és vendégei számára.

Noha a hírek szerint Gojong király volt az első koreai, aki megkóstolta a kávét, ez azért nem teljesen igaz. Amikor Korea még az elszigetelődési politikáját folytatta (ezért nevezték oly sokáig „Remete Királyságnak”), időnként külföldi hadihajók látogatták meg a tengerparti városokat, ahol a koreai tisztviselőket meghívták némi frissítőre. Bár az alkohol volt a választott ital, kávét is felszolgáltak.

A 19. század végén a kávét a nyugatiasodás és a modernitás szimbólumának tekintették, így különösen vonzó a felső osztály számára. 

Koreában elkülönítünk "dabangot" és kávéházat.

A kávét eredetileg „dabangban” szolgálták fel, ami teázót jelent (da = tea, bang = szoba). Ez erdetileg egy olyan hely volt, ahol teát, kávét és egyéb alkoholmentes italokat lehetett fogyasztani. A japán gyarmati időszakban (1910–1945), 1923 körül épült legelső dabangot Antoinette Sontag nyitotta meg a Sontag Hotelben, Gojong király támogatásával. 


A modern stílusú dabangok 1927-ben kezdtek megjelenni Myeongdongban, és ezek a létesítmények gyorsan népszerűvé váltak a politikusok, művészek és üzletemberek körében. A 20. század közepére a dabangok politikai és kulturális viták központjaiként szolgáltak, bár magas áraik miatt a kávé az elit luxusa volt.

However You Want Cafe
Ezekben a dabangokban tartottak előadásokat, versfelolvasásokat és könyvkiadások ünnepségeit. Az 1950-es évekig ezek a helyi dabangok a gazdagok gyülekezőhelyei voltak, akik élvezhették a feltörekvő koreai művészetet.

Ezek a szalonok – Korea későbbi kávézóinak korai prototípusai – forró kávét kínáltak, amelyet gyönyörű hölgyek szolgáltak fel. A koreai és nemzetközi üzletemberek körében egyaránt népszerű volt, az összejöveteleket kapcsolatépítésre használták. Abban az időben a kávé túl drága import volt az egyszerű emberek számára, egészen addig, amíg a második világháború végén az 1941-es csendes-óceáni háború következtében a cukor- és kávéimport leállt. A hagyományos stílusú dabang eltűnt, és kereskedelmi kávézókká alakult át.

Aztán 1950-ben aztán kitört a koreai háború, és az amerikai katonák instant kávét vittek az országba, ami széles körben elérhetővé és élvezhetővé vált (bár az 1953-as fegyverszünet után az országot túlságosan lefoglalta, hogy újjáépítse önmagát, és nem igazán törődött a kávézókkal).

Az 1960-as évektől az 1980-as évekig a koreai kávékultúra reneszánszát élte. A dabang már nem csak az elitnek és a művészeknek szólt; bárki számára elérhetővé vált. Népszerűek voltak, hiszen nagyon kevés hely volt, ahol az emberek szocializálódhattak.

A kávézók fejlődése

1. Hagyományos Dabangok:

Az 1960-as és 70-es években a dabangok a fiatalok randevú helyszíneiként váltak népszerűvé. A politikai elnyomás idején a "zenés dabangok", ahol DJ-k léptek fel, az egyetemisták társadalmi központja volt.

2. Kávézók megjelenése:

Az 1980-as években a hagyományos dabangok modernebb kávézókká kezdtek átalakulni, és egyre inkább a vidám hangulatra, a világosabb atmoszférára és a széles választékra fókuszáltak. Ez a változás egy új korszak kezdetét jelentette a kávékultúrában.

3. Modern kávéházi kultúra:

Az első Starbucks 1999-ben nyílt Szöulban, és ez volt a kávékultúra fordulópontja. Olyan új koncepciókat vezetett be, mint az önkiszolgálás és az elvitel. Azóta a koreai kávépiac számos nemzetközi és helyi kávézólánccal bővült, amelyek mindegyike egyedi jellemzőket és hangulatot kínál.

Cafe 1in1jan
Jelenlegi kávéfogyasztás

A legfrissebb adatok szerint Dél-Korea kávéfogyasztása folyamatosan növekszik. A 2023/2024-es időszakban az ország körülbelül 3,35 millió zsák kávét fogyasztott el, ahol egy zsák súlya 60 kilogramm. A legfrissebb adatok szerint több mint 100 000 kávézó működik az országban, ami csaknem kétszerese az élelmiszerboltok számának az országban. Ez a szám jelentős növekedést mutat az elmúlt évekhez képest. Egy 2019-es jelentés szerint akkoriban körülbelül 71.000 kávézó működött az országban, és évente átlagosan 14.000 új kávézó nyílt, miközben 9.000 zárt be.

Egy koreai felnőtt átlagosan 353 bögre kávét iszik meg évente, ami majdnem háromszor annyi, mint a 132-es globális átlag. 

Instant kávé

Az instant a legutóbbi adatok szerint uralja a koreai piacot. A dabangok idején a felszolgált kávé forró vízben kevert instant kávé volt, tejszínporral és cukorral. Minden vásárló eltérő preferenciákkal rendelkezett, így a kávét eltérő tejszín és cukor aránnyal preferálták.

1976-ban a Dongsuh Foods bemutatta az első koreai 3 az 1-ben instant kávékeveréket, amely cukrot és tejszínt tartalmazott egy adagra csomagolva. Ez egy forradalmi termék volt, amely minden otthonban, irodában és iskolában megtalálható volt. Hamarosan pedig már szükséglet, mintsem luxus volt: a koreaiak minden étkezés után, minden nap kávét ittak.

A Statista szerint a dél-koreai instant kávépiac bevétele 2024-ben 1,43 milliárd amerikai dollár, és várhatóan évi 2,65%-os növekedést fog mutatni 2024 és 2029 között. Egy 2014-es tanulmány szerint az instant kávékeverék volt a leggyakrabban fogyasztott kávéfajta a koreai felnőttek körében, különösen a 40 év felettiek között.

Míg az instant kávé még mindig uralja a hazai piacokat, a kávéházi élmény miatt folyamatosan nő a jobb minőségű kávék fogyasztása. A koreaiak az instant kávékeveréket napi szükségletnek tekintik, míg a főzött kávé luxus, amelyet hetente egyszer-kétszer elfogyasztanak a barátaikkal vagy üzleti partnereikkel.

Modern koreai kávézók

Az Amoene kávézó (fejjel lefelé tematika)
Az 1980-as évekre modern és tematikus kávézók kezdtek felbukkanni Szöulban. Megjelentek a saját babszemet pörkölő kávézók, és az emberek elkezdtek jobb minőségű kávét inni, amelyet a helyszínen pörköltek és főztek is.

A különleges babszemekre és a pörkölési eljárásokra fektetett hangsúlyon túl a kávéfogyasztók sokat foglalkoznak azzal a légkörrel, amelyben kávéikat isszák. A koreaiak, másokhoz hasonlóan, szeretnek találkozni és barátokkal lógni, randevúzni, vagy üzleti találkozókat lebonyolítani, de mindezt egy gyönyörű helyen.

Így hát Korea kávékultúrája 1999-ben ismét megváltozott. Ekkor megnyílt az első Starbucks Koreában, az Ewha Női Egyetem előtt. Ez volt az amerikai székhelyű Shinsegae kereskedelmi óriás első Koreai boltja, és neki köszönhetően megjelent az elviteles kávé lehetősége. Ez áthelyezte a koreai kávékultúrát a nyugati kávézók helyzetébe. A diákok már ott tanulnak, megállnak egy gyors italra, vagy visznek magukkal egy cappuccinót az útra.

Greem Kávézó (line art témájú)
Így természetes, hogy más külföldi márkák, például a Coffee Bean és a Tea Leaf is beköltöztek az országba, hogy megragadják a gyorsan bővülő piac egy részét. A hazai koreai márkák, például a Hollys Coffee, a Tom N Toms, az A Twosome Place és az Ediya gyorsan követték őket. A Starbucks rohamos ütemben nőtt, több mint 1600 üzlettel működik Koreában.

Mivel 100 méterenként belebotlik az ember egy kávézóba, ez egy nagyon versenyképes piac. A kávézók tulajdonosai nehezen tudják megragadni a dél-koreaiak, különösen a szöuliak ingatag ízlését, akik folyamatosan a legújabb étel-ital-őrületet kergetik.

A kávézók manapság

Dél-Korea kávékultúrája esztétikailag egyedi tereket hozott létre. Egyesek tematikusak (például egy Hello Kitty kávézó, vagy egy Mozarton alapuló); némelyik élményszerűen egyedi (például kávézók, ahol tetszőleges számú állat – macska, kutya, mosómedve, szurikáta és sarki róka – között lehet kávézni; de van olyan is, ahol belemárthatod a lábadat egy édesvízi doktorhallal teli lavórba, ami pedikűrkezelésként szolgál, miközben iszod a kávédat). Különleges desszertekre is specializálódik némelyik (például szivárvány színű réteges palacsinta süteményekre), vagy egyedi díszítésekkel rendelkeznek (pl. a latte art, ami szándékosan úgy készül, hogy kaki kinézete legyen, és a kávét miniatűr WC formájú csészében szolgálják fel).

A kávékultúra szerves része a menekülés. A koreaiak többsége több generációval él együtt, a város sűrűn lakott, zajos és zsúfolt a nap 24 órájában. Még hajnali 3 órakor is nehéz egyedül lennie az embernek. A kávézókban azonban az ember pár más emberek között, mégis egyedül ülhet, írhat és létezhet a saját csendes gondolataival. Privát találkozókat szervezhet a barátaival, vagy egyszerűen csak elmehet egy gyönyörű helyre.

Egy csésze kávé átlagos ára körülbelül 4000 KR₩ (kb. 1100 Ft), de jellemzőbb, hogy 7000 KR₩ (kb. 1900 Ft) – így a kávészakemberek jó bevételre számíthatnak. A verseny és a magas bérleti díjak azonban, különösen a látványos terek miatt, amelyeket létre kell hozniuk, elnyeli a nyereséget.

Koreában a legnépszerűbb kávé az Iced Americano, amely télen is kedvenc marad. Az „Eoljukah” (jegeskávé akkor is, ha halálra fagyok) kifejezés a gyors és kényelmes kávézási lehetőségeket kedvelő felgyorsult kultúrát tükrözi. 

Kávé és buddhista kultúra

A mai Koreában egyes buddhista szerzetesek növelték kávéfogyasztásukat. Ez az irányzat a hagyományos értékek és a modern gyakorlatok keverékét tükrözi, lehetővé téve, hogy a buddhizmus releváns maradjon a kortárs társadalomban.

        A tea és a kávé kulturális váltása

A buddhizmus hagyományosan a teaivást támogatta, mivel ez fontos része volt a meditációs gyakorlatoknak. A koreai templomi teaceremóniák (다도, dado) ma is szerves részei a buddhista életnek. Azonban a modern életmód, különösen a városi környezetben, népszerűbbé tette a kávét. A kávé egyre inkább átvette a tea szerepét, ez lett a mindennapi energiaforrás, különösen a dolgozó generációk körében. Az utóbbi években számos koreai buddhista templom integrálta a kávét mindennapi gyakorlatába, és egyes kolostorokban kávézók is működnek. Például a Puramsa és a Torisa kolostorok területén. Ezen túlmenően, egyes templomokban kávékészítési workshopokat is tartanak, ahol a kézi csepegtetős (hand-drip) kávékészítés népszerű.


Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT 

(Szívesen támogatnád a munkámat? Az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

Koreai szerelemhotelek

2025. február 23.

Queen, egy koreai szerelemhotel
A közgázon végeztem, turizmus-vendéglátásból diplomáztam, és 4 éve vagyok recepcióvezető egy balatoni kempingben. Hihetetlenül imádom és élvezem a munkámat. Úgyhogy szakmai ártalom, de nagyon-nagyon szeretném látni belülről is, hogyan működnek ezek a szerelemhotelek. Mondjuk úgy, ha lennének egyáltalán emberek ezekben a hotelekben, akkor lennék ott recis egy pár hónapig, biztos jól mutatna az önéletrajzomban.

Egy olyan országban, ahol betiltottak egy könyvet, ami a menstruációról szól, ahol 2015-től cenzúrázzák a pornót, kriminalizálják a válást, és ahol az emberek között a szex egyszerűen nem beszédtéma, szerintem annyira nem meglepő, hogy elég sok szerelemhotel létezik. Az, ha valamiről annyira nem beszélsz, mint a koreaiak a szexről, olyan belső feszültséget kelt az emberben, amit muszáj levezetni. Muszáj utánaolvasni, utánanézni, megnézni, csinálni. Az emberek szeretnek szexelni. A szex egy jó dolog, amit lehet rosszul és lehet jól is csinálni, de a lényeg az, hogy szeretjük, úgyhogy én annyira nem lepődöm sem a Péniszparkon, sem a Jejui Szerelemföldön. (Engem inkább az álszentség zavar, de ez már legyen az én problémám.)

A szerelemhotel bejáratát úgy képzeld el, mint azokat a hatalmas szövetcsíkokat, amiken egy benzinkút kocsimosóján hajtasz át, mikor mosás után szárítani viszed.

A szerelemhotel biztonságos függönye mögött egy nyitott garázs vár, jól megvilágítva, hogy tudd, üres.  Mielőtt kiszállnál a kocsiból, becsukódik a garázsajtó. Nem bíznak semmit a véletlenre, minden inkognitóban, diszkréten zajlik; se házastárs, kíváncsiskodó barát vagy szomszéd nem tud rápillantani arra a rendszámra.

A szerelemhotelek története

Az 1988-as szöuli olimpia után robbant be Koreában a Japánból származó, alacsony költségvetésű szálláshelyek koncepciója, amelyeket egy órára vagy éjszakára lehet bérelni. A megugrott látogatók komoly gazdasági ösztönzők voltak a szálláshelyek építésére, miután azonban távoztak, aránytalan túlkínálat mutatkozott. A tulajdonosoknak kreatívnak kellett lenniük, hogy vendégeket szerezzenek, így rövid, egy órás opciókat kínáltak.

Ahogy az ország nőtt és egyre sűrűbbé vált, a pároknak privát térre volt szükségük; a szingli, még szüleikkel élő felnőtteknek privát térre volt szükségük, a félrelépőknek privát térre volt szükségük, és azoknak, akik fizettek a szexért privát térre volt szükségük. Így született meg a koreai szerelemhotel, amely Szöulból indult, és végül az egész országban elterjedt.

Na de vissza a szerelemhotelbe...

Két pár láb sétált fel a lépcsőn, hogy bejelentkezzen néhány órára. De nincs ember a láthatáron.

A szerelemhotelek névtelenek, a diszkréció az elsőszámú prioritásuk. Nincs szükség foglalásra és nem is megengedett; érkezési sorrendben történik a bejelentkezés. A lépcső tetején egy ATM-szerű automata található, azzal a különbséggel, hogy nem fogad el hitel- vagy bankkártyát (lásd fent a névtelent). Csak készpénz. Egy óra 10.000 ₩ (kb. 2700 Ft). 3 óra 30.000 ₩ (kb. 8100 Ft). Egy egész éjszaka 50.000 ₩ (kb. 13700 Ft). Minden instrukció koreai nyelven van.

Kezdetben a szerelemhotelek nem meglepően rossz hírnévnek örvendtek Koreában. Gyanús helyek, amelyeket házasságtörők, prostituáltak és erkölcstelen emberek látogattak, akikkel a tekintélyes emberek nem akartak kapcsolatba kerülni. De az idők változnak.

Sok koreai szerelemhotel próbál bekerülni a mainstreambe, és próbálja megragadni a turisztikai piacot, nem csak a szerelem piacot. Vannak egészen őrült tematikájú szerelemhotelek, és fiatal koreaiak csoportosan bérelnek szobákat, amelyek síkképernyős tévével és karaokegépekkel vannak felszerelve, hogy együtt igyanak és lazítsanak. De a Queen Hotel szobáját határozottan egyetlen célra szánták.

A szobába lépve meglepő a dekoráció. Én „bordélysikknek” nevezném. Egy mélyvörös Cleopatra kanapé a sarokban, és egy piros, puha bőr szexkanapé (így hívják, rákerestem a Google-ön) egy queen méretű ágy lábánál, opcionális vibrációs beállításokkal. Fekete, szegecses bőr díszfal az ágy mögött, jobbra tükör, balra pedig mattüveg ajtó vezet a fürdőszobába. És a pièce de résistance, a 12 akrobatikus szexpozíció laminált látványvilága, amiket a szex-kanapén lehet megvalósítani. A laminálás okos volt, könnyen tisztítható; nem akarok arra gondolni, hogy hány kéz érintette, míg a másik kéz ki tudja, mit csinált.

A koreai szaunával együtt a szerelemhotel egy nagyon klassz koncepció. Izgalmat kelt, ha idegen helyen szállunk meg, miközben mégis a saját ágyunkban ébredhetünk fel. A takarítás valaki más problémája, és nem kell attól tartani, hogy a szomszédok meghallanak. Persze ezeket a helyeket nem találod a Kayak-on vagy a Bookingon. Továbbra is teljesen másik síkon léteznek, mint a hagyományos szállodák, de az idők mindig változnak: már két kifejezetten szerelemhotel keresésére szolgáló webhely is működik, és köszönik szépen, igen népszerűek. A Yanolja a legnépszerűbb, 17.000 szállodapartnerrel és 8 millió alkalmazás-előfizetővel.

A fogyasztók részéről van egy nyomás a szállásadók felé, hogy tegyék mainstreammé a szerelemhoteleket, ami nem épp egy olyan dolog, amire kifejezetten büszkének lehet lenni. Van valami durva, kicsit mocskos, kicsit tabu egy autentikus szerelemhotelben. Nem szívesen látnék egyet a Pinterest táblámon, mint turisztikai attrakciót. Persze még idő, mire ez megtörténik.

Forrás: ITT

(Ha szereted a munkámat, és szívesen támogatnál egy kávé árával, akkor ezt az alábbi gombra kattintva teheted meg.)

Fejlődő sámánizmus

2025. február 11.

A világ kultúráiban a sámán egy kiemelkedő alak, hiszen hidat képez a halandó- és a szellemvilág között. Gyakran a társadalom peremén élnek, mégis ők képezik annak központját. Rájuk bízták azt a képességet, hogy kommunikáljanak a természet szellemeivel, az ősökkel vagy a kultúra isteneivel és istennőivel – és működhettek orákulumként, orvosként, pszichoterapeutaként és azon túl is.

Ezeknek a gyakorlatoknak ősi gyökerei vannak, de a sámáni hagyományok még ma is aktuálisak. Az alábbi cikk Jorge Mañes Rubio, a TED* egyik ösztöndíjasának tapasztalatait írja le, aki 2017-ben belépett a kortárs koreai sámánizmus világába, és elmondja véleményét arról, hogy ez hogyan kapcsolódik az emberiség művészethez és spiritualitáshoz való viszonyához.

(*A TED Fellows program egy több mit 500 főből álló globális közösségnek nyújt támogatást, akik különböző tudományterületeken működnek együtt olyan változások előidézésének érdekében, amik átalakíthatják a jövőt.)

Hogyan értelmezted a sámánizmust, mielőtt Koreába mentél? Mennyiben volt ez helytálló azzal, amit valójában találtál?

Mikor belekezdtem ebbe a projektbe, az én elképzelésem a sámánizmusról főként a nyugati perspektíva volt: azt hittem, a sámánok távoli helyen élnek, mondjuk egy brazíliai dzsungelben vagy Nyugat-Afrikában, és hogy valamiféle anyagot fogyasztanak, hogy a lelküket más világokba küldjék, és onnan tudást szerezzenek.

A koreai sámánizmus viszont pont fordítva működik. A sámán szelleme – amelyet Koreában manshinként ismernek – nem utazik máshová. Ehelyett istenek, szellemek vagy ősök szállnak alá a sámánba, így a sámán maga is istenné válik. Nagyon erőteljes élmény ennek tanúja lenni: a megszállt sámán teljesen másként beszél és mozog, egészen más személyiségeket mutat be – olykor regionális dialektusokban beszél, amelyeket maga a sámán nem tud – és tekintélyi pozíciót foglal el. Az emberek speciális kézmozdulatokkal és meghajlással ismerik el az isten jelenlétét – ezzel fejezed ki, hogy felismerted, hogy a sámán már nem sámán, hanem isten.

Miért keresik fel az emberek a sámánokat?

Mert egy sámánnal bármilyen célból lehet konzultálni; akár új házba költözik az illető, vagy új autót vásárol, segítséget kér a vállalkozásához, vagy szeretné megérteni a gyermekeit, de bármi ennél súlyosabb okból is. Ha valaki például egy különösen súlyos betegségen megy keresztül, akkor a sámán következtethet arra, hogy egy gonosz szellem vagy valamelyik nyugtalan őse avatkozik bele az életébe, és ördögűzésre van szükség. Soha nem voltam szemtanúja ördögűzésnek, de láttam például olyan szertartást, amelyet az ügyfél a szüleinek szerveztek, mert attól tartott, hogy nem boldogan távoztak.

Ha egészségügyi problémáról van szó, a sámán ajánlhat módot erre, de azt nem állítja, hogy ő helyettesíti a nyugati orvoslást. Ha valaki nagyon beteg, és a sámán ezt látja, akkor elvégzi a szükséges rituálét, de arra buzdítja az illetőt, hogy látogasson el egy kórházba, esetleg jósként viselkedik, és ajánl egy megfelelő időpontot vagy egy adott intézményt.

Hol dolgoznak a koreai sámánok? Vannak templomaik? Főként távoli területeken gyakorolnak, ahogy gondoltad?

Az előítéleteim azt súgták, hogy a sámánizmus és az urbanizmus nem igazán járnak együtt, de megtanultam, hogy Koreában igen. Szöulban van a legnagyobb sámánkoncentráció Koreában. Régen ez vidéki gyakorlat volt, és persze Koreában – így Észak-Koreában is – különböző stílusok terjedtek el, de a sámánok oda mennek, ahol az ügyfeleik vannak.

Például, amikor tűz ütött ki a Nemzeti Modern és Kortárs Művészeti Múzeum építkezései közben, mielőtt folytatták volna, felhívták Kim Keum-Hwa sámánt, hogy tisztítsa meg a helyet, hogy az építkezés a továbbiakban jól menjen. Tehát bár az emberek előítéletesek lehetnek a sámáni gyakorlattal szemben, az igazság az, hogy a 21. századi Szöulban még mindig számítanak a sámánokra, akik szerepet játszanak a társadalomban.

Vannak sámántemplomok Szöul körül – talán egy vagy kettő. De legtöbbször a gutdang nevű kereskedelmi templomokban működnek. Szobát bérelnek az adott napra, és ott találkoznak az ügyfelekkel, hogy elvégezzék a rituálét. Ebben az épületben egy időben öt rituálé folyhat.

Hogyan néz ki egy átlagos rituálé?

A rituálék kollektív törekvések, amelyek összekötik a sámánt, az ügyfelet és a szellemvilágot. Minden sámán jellemzően a saját teréből cselekszik, amelyet istenszobrok díszítenek. Kicsit olyan, mint egy orvosi rendelő. Az emberek gyakran csak rövid látogatásokat tesznek, alkalmanként felkeresik a sámánt jóslás vagy tanácsadás céljából. Csak amikor a sámán komolyabb problémát diagnosztizál, akkor kezd hosszabb, kidolgozottabb szertartásba. A teljes rituálé az utolsó lehetőség bármilyen probléma megoldására.

A rituálék végrehajtásában a sámánnak egy egész csapat segít. Olyan hangszereken játszanak, amelyek segítenek a sámánnak felvenni a kapcsolatot a természetfeletti világgal – a legfontosabb a homokóradob és a cintányér, de gongok, csörgők és fuvolák is. Különböző hangok kísérik a sámánt a szertartás alatt: hangos, lendületes, magával ragadó ritmusok jelennek meg a legdrámaibb pillanatokban, amelyek több percig is eltarthatnak. A Szellemek Lányai is a csapat részét képezik: ők fiatal tanoncok, akik most tanulják az énekeket és a rituálék különböző szakaszait.

A szertartás fontosságától és a megidézett istenektől függően többféle felajánlás is történhet: ezek általában gyümölcsök, rizssütemények, szárított halak és alkoholos italok, például soju és makgeolli. Különleges alkalmakkor akár egy egész sertést és tehenet is kínálnak.

A sámánok kést is használnak tekintélyük és hatalmuk érvényesítésére, a rituálé végén pedig rálépnek az éles pengére. A sámán közvetlenül előtted élesíti a pengéket, és elvág néhány ruhát vagy zöldséget, hogy bebizonyítsa, milyen élesek. A sámán néhány percig rájuk lép, sőt rájuk is ugrik, de nem fog sem vérezni, sem megsérülni. Hihetetlen, hacsak nem látod.

Ez ijesztően hangzik.

Az is. Egyszer tanúja voltam, hogy egy sámánt – aki valójában a legédesebb, legszebb és legkedvesebb hölgy volt – megszállt egy félelmetes isten. Hirtelen késekkel kezdett hadonászni, kiabált, és azt követelte, hogy mindannyian hajoljunk meg előtte – engem is beleértve. Nem voltam benne biztos, hogy mit tegyek, de mindenki úgy nézett rám, mintha azt mondaná: „Haver, ennek most te is a része vagy! Hajolj meg, mint mindenki más!” Így hát megtettem.

Később a sámán bocsánatot kért. Azt mondta: „Mindig igyekszem visszautasítani ezt az istent, mert tudom, hogy nagyon gonosz, és nagyon erős. Mindig megpróbálok nemet mondani neki. De ezúttal nem tudtam. Nagyon sajnálom.”

Hogyan lépnek kapcsolatba az istenek a kérővel?

Az istenek nagyon temperamentumosak. Néha féltékenyek lesznek. És mindig panaszkodnak. Egyszer láttam egy istennőt, aki leereszkedett és panaszkodni kezdett, hogy a sámán jelmeze – amely magát az istent ábrázolta – nem volt elég jó. Tehát mindig van tárgyalás. „Ezek a felajánlások nem elegendőek” – mondja az isten a sámánon keresztül az ügyfélnek. „Nem ajánlottál eleget. Ez a gyümölcs nem elég, a hús, a két disznó és az egész tehén – nagyon éhes vagyok, nem elég.” Egy istennő egyszer azt mondta: „Nézd meg ezt a festményt rólam, és nézd meg a jelmezt, amely rajtam van. A festmény gyönyörű, de ez a ruha nem elég jó.”

Az istenek gyakran követelnek imát is: „Nem imádkoztál hozzám eleget”. Az ősök azt mondják: „Nem gondoltál rám; nem adtad meg a kedvenc italomat vagy a kedvenc ételemet." Vagy ha ez egy gyerekisten: „Nem kaptam elég édességet”.

A kérő ekkor azt mondja: „Ezután jobban fogom csinálni. Hozok neked egy szebb ruhát; többet fogok imádkozni hozzád. Hozok még bort." A végén az isten végül beleegyezik, hogy segítsen a kérőn. De mindig van egy ilyen ping-pong meccsszerű tárgyalás.

Hogyan lesz valakiből sámán a koreai kultúrában? Bárki számára nyitott ez a hivatás?

A Han folyó északi részéről származó sámánok többsége Hwanghae-do stílusban dolgozik – amely az egykori közös észak- és dél-koreai tartományról kapta a nevét. Ők egy szellemi betegség útján kapnak elhívást. Először nagyon megbetegszenek, majd amint végre rájönnek, hogy ez egy elhívás, hogy sámánná váljanak, elfogadják isteneiket, és elvégzik a beavatási szertartást. A világ számos kultúrájában ez a klasszikus elhívás a sámáni gyakorlatra. És ez az a fajta sámáni gyakorlat, amikor a sámánokat túlvilági lények szállják meg.

Korea déli részén, többnyire a Han folyótól délre az elhívás többnyire örökletes. Lehet, hogy a szakmát a szüleidtől, a nagymamától vagy egy nagybátyjától tanulod. Ezek a sámánok szertartásokat végeznek, de nem szállják meg őket istenek vagy szellemek. Tehát óriási különbségek lehetnek a sámánstílusban.

Tudják az emberek a korabeli Koreában, hogy ezek a hagyományok még mindig fennállnak? Milyen helyet foglal el a sámánizmus a jelenlegi kultúrában?

A kultúrában mindenki tudja, mik a sámánok. Lehet, hogy letagadják ezt a tudást, mégis felkeresik őket, hogy gondoskodjanak szükségleteikről. A sámánizmus önmagában nem egy szervezett vallás, és egyesek „primitívnek” is tartják, ezért Koreában sokan nem veszik komolyan. De számomra a hierarchia hiánya még legitimebbé teszi. Szerintem a legtöbb embert világszerte, különösen a fiatalabb generációkat, a hatalom és az elnyomással miatt kevéssé érdekli a vallás. De a sámánizmus nem foglalkozik ezekkel. A jó sámán szívesen látja azokat, akik szeretnének többet megtudni vagy tanulni róluk, de nem kívánják a gyakorlataikat rákényszeríteni másokra, vagy a képességeiket mások befolyásolására használni.

A koreai sámánizmus különlegessége, hogy a sámánok többsége nő – körülbelül 90%, 95%-a. Ezzel szemben Koreában a legtöbb rituálét az ősök tiszteletére kizárólag férfiak hajtják végre merev konfuciánus keretek között. Mint sok más kultúra, a koreai kultúra is meglehetősen patriarchális, és a sámánizmus egy olyan hely, ahol a nők hatalmi pozíciót töltenek be.

Hagyományosan Koreában a sámánok mindig a társadalmi piramis alján voltak; ez összefüggésben állhat a női nemmel és társadalmi osztályokkal is. Most, a modern időkben sokan sikeresek és magasabb pozíciót tartanak fenn. A sámánok diplomával rendelkező emberek, akik az interneten (Facebookon és YouTubeon) is jelen vannak. Blogokat írnak.

Hogyan fejlődött a sámánizmusnak ez a formája az idők során – elvárják-e a sámánoktól, hogy a hitelesség érdekében szigorú hagyományokat kövessenek? Ők maguk a múlt hagyományainak őrzőinek tekintik magukat?

Nézőpont kérdése. Akadémiai szempontból a sámánizmust ünneplik, sőt védik Koreában. Néhány sámánt kulturális kincsként tartanak számon, a tudósok és akadémikusok pedig törődnek azzal, hogy kövessék a hagyományokat – ugyanazokat a dalokat éneklik, mint 300 évvel ezelőtt, és ugyanazokat a szabályokat követik. A kormány által védett sámánoknak különösen meg kell őrizniük és meg kell védeniük bizonyos rituálékat.

Azonban a legtöbb sámán, akivel találkoztam, nem ért egyet a hagyományok fenntartásával. Azt mondják, hogy minden rituálénak másnak kell lennie, rugalmasnak és az ügyfél igényeinek megfelelően kell módosítani. Szerintem ők úgy látják a saját szerepüket, mint aki megteremti vagy helyreállítja az egyensúlyt az emberek életében.

Te miként reagálsz erre az élményre?

Be kell vallanom, hogy megváltoztak a szándékaim a koreai tartózkodásom során. Kezdetben az volt a célom, hogy részt tudjak venni néhány rituálén, és ezt egy fényképészeti projektben szemléltessem. De nehéz volt ábrázolnom az összes túlcsorduló érzelmet, a zenét, a kántálást, a mozdulatokat. Úgyhogy elkezdtem el filmezni, és felfedeztem néhány műtárgyat is, amelyeket a rituálék során használtak.

Az igazi váltás akkor következett be, amikor barátságot kötöttem két emberrel, akik hajlandóak voltak egy mélyebb perspektívából bemutatni nekem a sámánizmust. Megtanítottak az egyes rituális szakaszok vagy dalok jelentésére, és megmutatták a sámán emberibb oldalát – nem csak az egzotikus és hatalmas lényt, hanem a nyugodt, barátságos, bölcs nőt is. Fontosnak tartom, hogy az emberek ilyennek is lássák a sámánokat: olyasvalakinek, akiben bízhatnak és akitől nem kell félniük.

Elkezdtem kérdezgetni ezeket a barátokat, hogyan lehet létrehozni bizonyos, a sámáni rituálékban használt tárgyakat, főleg a papírszobrokat, amelyeket az áldozatok mellé helyeznek el – gyönyörűen szólva: „a székeket az istenek számára”. Jo barátom megtanított papírt festeni, hajtogatni és vágni, és megmutatta, hol vásárolhatom meg a szükséges alapanyagokat. Végül úgy döntöttem, hogy megalkotom saját interpretációimat ezekről a tárgyakról – nem szent tárgyként, hanem élményeim emlékeztetőjeként.

Mit szeretnél, ha az emberek magukkal vinnének erről a kiállításról?

A koreai sámánizmusban vannak olyan értékek, amelyeket magunkkal vihetünk és alkalmazhatunk: ilyenek az őseink tisztelete, a bennszülött hiedelmek, a természet szeretete és megbecsülése, valamint az együttérzés. A sámánizmus nem kapcsolódik az elithez, a társadalmi osztályokhoz vagy a hatalomhoz. Hasonlóképpen úgy gondolom, hogy az igazi művészet alulról fakad: nem a gazdagoktól és a hatalomtól, hanem azoktól, akik mélyen keresnek a saját lelkükben, és képesek képviselni a benne talált eszméket és értékeket.

Nem igazságos, hogy a sámánizmust az anakronizmus státuszába sorolják – ezt a témát az antropológusok tanulmányozzák, és a néprajzi múzeumokban mutatják be. Az európai vagy amerikai művészek művészetét miért a modern és kortárs művészeti múzeumokban mutatják be, miközben egy csodálatos műalkotás mondjuk Kongóból vagy Peruból egy népi vagy néprajzi múzeumba kerül? Ez a redukcionista és gyarmati megközelítés ma is az a keret, amelyet követünk a művészet értékének meghatározásában.

Én úgy szállok szembe ezekkel az előítéletes keretekkel, hogy egy hagyományos nyugati, fehér kockagalériában állítom ki ezeket a darabokat. Ezenkívül az Európai Űrügynökséggel közös Hold-templom projektem folyamán olyan tárgyakat szeretnék küldeni a Holdra, amik a történelem számos civilizációjában megtalálható. Az ilyen tárgyak univerzálisabbak az emberiség egésze számára, és a legmélyebb, legősibb meggyőződésünkhöz kapcsolódik.

Forrás: ITT

(Ha szereted a munkámat, és szívesen támogatnál egy kávé árával, akkor ezt az alábbi gombra kattintva teheted meg.)

Haldoklófélben van az ősök imádata Koreában?

2025. február 4.

A dél-koreai emberek már évszázadok óta ápolják az ősök imádatát hagyományból, gyermeki jámborságból és a halottak iránti tiszteletből. Ez azonban egy olyan gyakorlat, amely lassan erodálódik, ennek okai pedig – meglepő módon – igen összetettek. Merüljünk el Charye bonyolult világában, hogy megértsük, miért veszít hatalmából egy ilyen régi hagyomány a mai dél-koreai társadalomban.

Charye (차례): A koreai ősimádat áttekintése

A Charye a hagyományos koreai kegyeletlerovás, amelyet az ősök tiszteletére és emlékére hajtanak végre olyan fontos ünnepeken, mint a Seollal (Holdújév) és a Chuseok (Ősz-Középi Fesztivál). Eredetileg a konfucianizmusból ered, aminek keretében megterítenek egy ünnepi asztalt különféle ételekkel, füstölő gyújtanak, és a vége felé többször meghajolnak az elhunyt ősök tiszteletére. Az egész beállítás és a rituálék a tiszteletet és az emlékezést tükrözik.

Charye történelmi jelentése

Az ősök imádata Koreában a három királyság időszaka óta élő hagyomány, és más vallások, például a konfucianizmus, a buddhizmus és a sámánizmus különböző hatásai miatt alakult ki a ma is gyakorolt változata. A konfucianizmus által beépített gyermeki jámborság eszménye tette a koreai identitás és családstruktúra szerves részévé ezt a gyakorlatot. Ezek a rituálék messze nem csupán az ősök tiszteletének vallási szertartásai, hanem a rokonok közötti kapcsolatok előmozdítását szolgálták a társadalmi kohézió érdekében.

Korea ősimádatának lassú halála

A Charye, a három királyság időszakában gyökerező, a konfucianizmus, a buddhizmus és a sámánizmus által formált ősi koreai ősimádat lassan elhalványul. A gyors urbanizáció, a modern életmód és a kereszténység térnyerése megzavarta a hagyományos családi struktúrákat, megnehezítve a fiatalabb generációk számára e rituálék fenntartását.

Charye gazdasági és fizikai követelményei megterhelővé váltak, és annak ellenére, hogy a kormány igyekezett egyszerűsíteni a hagyományt, hanyatlása továbbra is fennáll. A COVID-19 világjárvány tovább gyorsította ezt a tendenciát, mivel a társadalmi távolságtartás és az utazási korlátozások miatt sok család teljesen lemondott ezekről a szertartásokról.

1. Változó demográfia és modern életmód

A tényezők közül a demográfiai és az életmódbeli változások együttesen adják a Charye csökkenő gyakorlatának legkiemelkedőbb okait. Dél-Korea gyors urbanizációja, és ennek következtében a vidéki életről a városi életre való átállás alapvetően megbontja a hagyományos családstruktúrát. A fiatalabb generáció nagyon karrierista, és személyes ambíciói motiválják; ezért lehetetlenné válik ennek az új nemzedéknek, hogy annyi időt és munkát fordítson az ősimádásra.

2. A kereszténység és más vallások hatása

Az elmúlt száz évben a Charye-gyakorlat drámaian visszaesett, és az okok nagyrészt a kereszténység dél-koreai térnyerésének tudhatók be. Sok keresztény hívő úgy véli, hogy vallása nem ösztönzi az ősök imádatát, és az ilyen szertartásokat bálványimádásnak tekintik. Ezért a gyakorlat családi konfliktusokhoz és vitákhoz vezetett; egy idősebb családtag nem hajlandó egyetérteni az ilyen hiedelmekkel.

3. Gazdasági nyomás és a való világ akadályai

Meglehetősen költséges és fizikailag megterhelő az előkészület Charye-re. A vásárlás, az előkészítés és a díszasztal elrendezése során a pénz és az energia a lefolyóba megy. A gazdasági nyomás növekedésével és a családlétszám csökkenésével a családi kötelezettségek nagyobb része egyre kevesebb egyénre nehezedik, akik közül sokan az emlékezés sokkal egyszerűbb vagy alternatív formáit részesítik előnyben.

4. Kormányzati politika és társadalmi attitűdök

A dél-koreai kormány 1969-ben elfogadta a családi rítusok szabályozásáról szóló törvényt, hogy modernizálja és enyhítse a családokra nehezedő gazdasági nyomást. Ennek az volt a célja, hogy egyszerűsítse az ősök imádatának hagyományos gyakorlatát és mértékét azáltal, hogy meghatározta az elvégzendő rituálék számát és a felajánlások mennyiségét. Ezek az intézkedések nem akadályozták meg a Charye-val szembeni régimódi és babonás társadalmi attitűd kialakulását.

5. A COVID-19 pandémia hatása

A COVID-19 tovább gyorsította Charye halványulását. A társadalmi távolságtartás és az utazási korlátozások megnehezítették a családok összejövetelét, és a legtöbbet arra késztették, hogy teljesen kihagyják a rituálékat. Bár egyes családok online platformokon kezdtek készülni ezekre a szertartásokra, ez a járvány ezen éveiben jelentősen csökkentette az ősök imádatában való részvételt.

6. A nemek közötti egyenlőtlenség és a háztartási kapcsolatok

A Charye-ban a nemi szerepek is figyelembe kell venni. A rituálék előkészítését és elvégzését általában a nőktől, különösen a menyektől várják el. Az ezzel járó feladatok rendkívül bonyolult jellege és a nagy családi összejövetelekkel járó stressz miatt a legtöbb nő ezt nem az ellenállás egy formájának tekinti, hanem egyszerűen megtagadja. Ezek a változó családi viszonyok és az egyenlőségre való törekvések szintén az ősök imádatának felhagyásához vezetnek.

Alkalmazkodás vagy kihalás?

Bár a tradicionalisták amellett érvelnek, hogy a Charye-t meg kell őrizni a koreai örökség központi elemeként, az igazság az, hogy egyre kevesebb család kötelezi el magát a rituálé ezen formája mellett. Az adaptált formák némelyike ​​a szertartások leegyszerűsítését, vagy akár az ételkínálat professzionális szolgáltatókhoz történő kiszervezését kínálja. Mások az emlékezés alternatív módjaival korszerűsítettek, mint például a templomokban tartott megemlékezés vagy digitális emlékművek létrehozása.

A Gallup Korea szerint 2006-ban a lakosság körülbelül 80 százaléka rótta le tiszteletét az ősei előtt  Seollal és Chuseok ünnepekor. Ez az arány 2014-ben 71 százalékra, 2019-ben 64 százalékra, 2021-ben pedig 40 százalékra esett vissza.

Forrás: ITT és ITT

(Ha szereted a munkámat, és szívesen támogatnál egy kávé árával, akkor ezt az alábbi gombra kattintva teheted meg.)

Miért nincsenek barátaid Koreában?

2024. március 20.

David A. Tizzard elmesélte, hogy egy alkalommal, mikor a kislánya vidáman ugrándozott körbe-körbe a szobában, mert várta, hogy a szomszéd kislánnyal játszhasson, megkérdezte tőle: "Mindjárt jön a barátnőd játszani. Örülsz?" A lánya pillanatnyi hezitálás nélkül ránézett, és azt mondta: "Apu, ő nem a barátnőm. Ő az unnie-m."


(Szerk.: Unnie: lányok között használt kifejezés, így szólítják meg a fiatalabb lányok a náluk idősebb lányokat. Hyung: ugyanez, csak fiúk között.)


Elizabeth még csak 8 éves, de már könnyedén jellemezni tudja a kapcsolatait koreai ismerőseivel. A barát olyasvalaki, aki velünk egyidős. Ezekkel a barátokkal kötetlenül lehet beszélni, nem kell udvariaskodni. Akik idősebbek Elisabethnél, azok unnie-vá vagy oppává válnak. Akik fiatalabbak nála, azok a dongsaengjei, de nem a barátai. Koreában nem szólíthatod a nevén azt, aki idősebb nálad. Címeket kell használnod. Az emberek kor és pozíció alapján azonnal határozzák meg, milyen kapcsolatban vannak egy másik emberrel.


"A sógornőmmel 12 éve ismerjük egymást. Rengeteg országba utaztunk már együtt, rendszeresen ettünk és ittunk együtt, és nagyon sokban hozzájárult a gyerekeink neveléséhez. Néhány pohár után azonban, mikor koreaiul beszélgetünk néha a nevén szólítom, csak hogy teszteljem a határokat. Ilyenkor azonnal rám mered, és olyan hevesen reagál, mintha hihetetlen bűnt követtem volna el. "– Héj!" – kiabál rám. "– Chohyunnak kell szólítanod!" Ezen a címen szólítják a férfiak a sógornőjüket." – mondta David. Majd így folytatta:


"A feleségem öccsével már kicsit bonyolultabb a helyzet. Idősebb nálam, így technikailag nekem kellene formálisan beszélnem vele. Azonban mivel feleségül vettem a nővérét, státuszban fölé helyezkedtem, és neki kellene formálisan beszélnie velem. Ennek az eredménye egy csodás tánc, amiben hol mindketten túlzottan udvariasak vagyunk, hol pedig teljesen lazák és kötetlenek."


Mindez pedig kimondatlanul történik. Korea egy magas kontextusú társadalom, az emberek nem beszélnek mindig egyenesen és konkrétan. A legtöbb beszélgetés szótlanul történik, és elvárják, hogy a szemeddel navigálj végig az életen és az emberi kapcsolataidon. Egy teljes dialógus játszódik le a szavak hátterében, és ezek helyett szinte észrevehetetlen morgások és kézmozdulatok jellemzőek"


A "fehér"-kártya


Külföldiként Koreában lehet könnyű is az élet. Ha nem beszélsz koreaiul, akkor eltudsz lavírozni az életben és elég könnyen megúszhatsz dolgokat. Néha van ez a kimondatlan és igazságtalan elvárás, különösen, ha fehér vagy, hogy a koreaiaknak alkalmazkodniuk kell a nyelvedhez és a kultúrádhoz. De a délkelet-ázsiai emberek sajnos már nem részesülnek ugyanebben a bánásmódban. Tőlük elvárják, hogy beszéljék a nyelvet és értsék a koreai kultúrát.


Ha pedig beszélsz koreaiul, akkor a kapcsolatod az emberekkel azonnal meg fog változni. Sokkal összetettebbé válik minden. Már nem csak barátaid lesznek, hanem egy sereg hyungod, unnie-d, dongsaenged és így tovább. A kapcsolataid kölcsönösen fognak függeni egymástól. Ahelyett, hogy egyetlen autentikus, hiteles személyiség lennél, felveszel egy maszkot és eljátszol egy szerepet, attól függően, kivel beszélsz éppen. Néhány akadémiai irodalom azt mutatja, hogy a változatlan identitás fogalma egy feltűnően nyugati, zsidó-keresztény gondolkodásmód, ami vallási és irodalmi személyiségekre jellemző. A konfuciánus társadalmakban az ember ahhoz a személyhez alkalmazkodik, akivel beszél, és akivel kapcsolatba kerül. Én soha nem David vagyok, hanem professzor, apa, testvér, nagybácsi vagy diák. Minden pozíció más-más beszédmódot és személyiséget hoz magával. És egészen másféle maszkokat.


Egyetemi élet


Az egyetemi szemeszter elején, amikor a hallgatók bemutatkoznak, gyakran meglepődnek azon, hogy ennyi unnie-t látnak az osztályukban. Bár osztálytársak, akik 16 héten át fognak együtt tanulni, de az első naptól kezdve különbség van a kapcsolataikban. Aztán eltelik egy év, teljesen új gólyák érkeznek, és hirtelen mind unnie-vá válnak. Megváltozik a nézőpontjuk. Már nem ők a csillogó szemű újonnan érkezettek, akik útmutatást és segítséget keresnek. Ehelyett nekik kell segítséget nyújtaniuk a fiatalabbaknak. Névtelenül kell írniuk az egyetemi alkalmazásokba, és körbe kell vezetniük másokat az egyetemen.


De ismétlem, ez nem mindig az életkoron alapul. Egyes hallgatók kétszer, háromszor, sőt négyszer is letették a suneung vizsgát, mielőtt egyetemre mentek, abban a reményben, hogy jobb jegyeket kapnak, vagy Szöulban tanulhatnak. Így vannak olyanok, akik idősebbek, mint mások, mégis lejjebb vannak a tudományos karrierjükben. Itt jönnek képbe a sunbae és hoobae címek.


(Szerk.: sunbae: egy nálad tapasztaltabb személy. Hoobae: egy nálad tapasztalatlanabb személy.)


Amit élvezettel veszek észre az az, hogy egyes lányok már nem oppának hívják az idősebb férfi ismerőseiket, hanem helyette a hyung címet választják (ezt a kifejezést általában a férfiaknak tartják fenn, akik más férfiakat szólítanak meg így). 


Túlanalizálás


Az utolsó pontban a lehetséges veszélyekről beszélnék. Lehet, hogy túlanalizálunk egy nagyon egyszerű dolgot. Miért nevezik például az emberek Angliában egymást „bro”-nak, amikor nyilvánvalóan nem rokonok? Miért lett a „fam” a nem vér szerinti rokonok iránti szeretet kifejezése? A nyelv folyékony, változó, és a társadalmi-kulturális feltételeket reprezentálja. A sok itt élő ember számára minden, amit fent elmondtam, teljesen nyilvánvaló, és bizonyos mértékig már a második természete. Különösen akkor, ha beszéli a nyelvet, és koreai nyelven folytatja mindennapi életét.


De azok, akik nem ebben az országban élnek könnyen lehet, hogy figyelmen kívül hagyják ezt a kulturális nyelvi különbséget. Vegyük például a K-drámákat. Gyakran látni, hogy az angol felirat az emberek nevét használja, pedig a képernyőn a koreai nyelv címeket és pozíciókat használ megszólításként. A fordítások tele lesznek Jisoo-kkal, Donghyunokkal és Eunyoungokkal. A képernyőn azonban, akárcsak a koreai életben, az emberek címekkel szólítják meg egymást.


Tehát amikor a külföldi hallgatók azt mondják nekem egy szemeszter végén, hogy gondjaik voltak a barátkozással Koreában, együtt érzek velük. Az itteni élet elég nehéz lehet néhány ember számára. De ilyenkor megpróbálok egy másik megoldást ajánlani. Ne barátokat keress. Keress egy unnie-t, keress egy hyungot, vagy keress egy dongsaenget. Ha ezt teszed, teljesen megváltozik az életed.


A kapcsolat először nagyon távolinak, szinte fagyosnak tűnhet. Ha olyan kultúrából jössz, amelyben életkortól függetlenül a keresztnevükön szólítasz embereket, a társadalmi- és baráti köröd mindenféle korosztályból áll, akkor idegennek tűnhet pusztán az életkoruk alapján megkülönböztetni az embereket, és eszerint használni a nyelvet és ennek megfelelően viselkedni. De valami egészen más dolog fog ekkor történni. Ha van egy hyungod, az megerősíti a kapcsolatodat azzal a személlyel. Bizonyos módon kötődni fogtok egymáshoz.


A legmélyebb és legbehatóbb kapcsolataim Koreában azokkal vannak, akikkel formális nyelvet használok. Azokkal, akiket sosem neveztem a nevükön. Ők nem a barátaim. De nem is jobbak vagy rosszabbak, mint a más kultúrákban élő emberek kapcsolatai. Csak különböző. Olyasvalami ez, amit remélem, más emberek is meg tudnak tapasztalni, ha látogatóba jönnek, vagy kapcsolatba lépnek a koreaiakkal. 


Forrás: ITT

(Ha szereted, és anyagilag is támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)