Korea ékkövei
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: romantikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: romantikus. Összes bejegyzés megjelenítése

Perfect Crown

2026. május 25.

Műfaj: romantikus, dráma, vígjáték, alternatív történelmi, fikció

Dátum: 2026

Részek száma: 12

Ismertető: Az alternatív, 21. századi Dél-Koreában, ahol továbbra is alkotmányos monarchia működik, Seong Hui-ju egy dúsgazdag csebol család intelligens és ambiciózus örököse, akit házasságon kívüli származása miatt lenéz a társadalom. Élete összefonódik Yi An nagyhercegével, a király második fiával, aki bár királyi vérből származik, valójában nincs valódi hatalma. Kettejük kezdeti érdekházassága fokozatosan valódi érzelmekké alakul, miközben palotai intrikák, társadalmi hierarchiák és politikai konfliktusok nehezítik az életüket.

Főszerepben: IU (Song Huiju), Byeon Wooseok (Yi An nagyherceg), Noh Sanghyun (Min Jeongwoo), Gong Seungyeon (Yoon Yirang), Yoo Soobin (Choi Hyeon), Lee Yeon (Do Hyejung)

Online: Subtitle ninjas

Véleményem: Ez egy nagyon mókás sorozat. Kedves, és teljesen egyszerű cselekménnyel operál, ami nem akar többnek látszani annál, ami. Egy színlelt házasságból lett valódi szerelem története, amit sem az udvar, sem a nép nem hagyott jóvá, és őszintén: tulajdonképpen teljesen értelmetlen az egész.

Itt van nekünk mindjárt Song Huiju. Az apja nyomására férjhez kell mennie, hogy megtarthassa a céget, amit amúgy ő épített fel. (Értjük ezt? Én nem biztos.) Nyilvánvalóan olyan férjet akar találni, aki legalább vele egy szinten van, de még jobb, ha magasabb a rangja; és ki lehetne megfelelőbb, mint az ország nagyhercege? Elsőre ez egy nagyon jó ötletnek hangozhat, de gondoljunk bele: Huiju azért akar férjet magának, hogy bebetonozza a helyét a saját cégében, és az apja ne adhassa oda azt a bátjyának. Ezért férjhez megy a nagyherceghez, aminek következtében fel kell függesztenie a polgári állását, mivel a királyi család tagjai nem dolgozhatnak. Tehát, át kell adnia a céget a bátyjának. (Ha te sem tudod követni, ne aggódj, nem veled van a baj.) Itt jön képbe Hujiu nagy ötlete, hogy hát akkor váljunk el a nagyhercegtől 3 év múlva; a válással (ami amúgy még sosem történt a királyi családban, és irtó nagy botrány lenne belőle) megmarad a rangja (legalábbis a saját, meg a nép emlékezetében...) és ezzel megarad a cége. Az a cég, amit korábban oda kellett adnia a bátyjának. cirip, cirip, cirip Leányzónk tényleg azt hiszi, hogy a bátya majd csak úgy visszaadja neki a céget? Ugye nem? UGYE NEM? És még ha vissza is adja (ami nem tudom, mégis hogyan történhetne meg), lenne még egyáltalán cég, amit visszavehet? Song Taeju arról híres, hogy minden bizniszt bedönt, mert egyszerűen nem ért hozzá, nincs üzleti érzéke. Erre Huiju rábízná a sajátját 3 évre, és meg sem fordul a fejében, hogy ennyi idő alatt simán tönkreteszi? Érthetetlen számomra, hogy Huijunak ez miért tűnt jó ötletnek. Nekem inkább egy nagyon erőltetett írói döntésnek tűnik.

Aztán ott van Yi An, a nagyherceg, aki meg belemegy ebbe az nagyszerű tervbe, hiszen neki is házasodnia kell az anyakirálynő nyomásának hatására. Na most ahogy mondtam, a szerződés szerint 3 év múlva elválnának, amire még nem volt példa a királyi családban, hatalmas botrány lenne, lehet, hogy a koronát is tönkretenné, de az biztos, hogy a bizalmat a király család iránt megingatná, a hírnevük és a becsületük sérülne. Nekem ez Yi An és Huiju részéről színtiszta önzésnek tűnik. Persze értem én, hogy Yi An már a suli óta bele van zúgva Huijuba, de azóta felnőtt, és régens, egy országért felel. Lehetne, hogy azok, akik az országért felelnek, ennél felelősségteljesebb döntéseket hozzanak? Arról nem is beszélve, hogy Huijut így is rengeteg kritika éri amiatt, hogy házasságon kívül született. Ha elválna a nagyhercegtől, ismerve a koreai népet valószínűleg szétcincálnák. Mégis mi értelme akkor ennek az egésznek?

Amit ezzel mondani akarok az az, hogy sem Huiju, sem Yi An részéről nem látom értelmét ennek a házasságnak azon túl, hogy borsot törjenek a saját családjuk orra alá, ami persze nagyon szórakoztató, csak éppen életveszélyes.

Aztán hadd beszéljek Min Jeongwoo-ról, a miniszterről, aki egyben Yi An és Huiju barátja is, és nem mellesleg halál szerelmes Huijuba. Mert mindig kell egy szerelmi háromszög, anélkül nem állna biztos lábon egyetlen kdráma sem. Szeretném a legnagyobb tisztelettel megkérdezni, hogy MÉGIS MI A FÉSZKES FENÉT MŰVELT EZ A PALI? Mégis mit gondolt, mi fog történni, ha sikerül elérnie, hogy Huiju és Yi-An elváljanak? A nő majd egyből rohan a karjába, összeházasodnak és ellovagolnak a naplementében? Ha kiderül, mit tett, Huiju gyűlölni fogja. Ha nem derül ki, akkor pedig minden marad a régiben. Nem tudom, kinek kell ezt hallania, de kimondom: ha nem tudtad meghódídtani a nőt majd' 10 év alatt, akkor hidd el nekem, hogy ezután sem fogod tudni. Friend-zone-olva vagy, kopj le, amíg még van méltóságod. Nekem ez annyira érthetetlen, őszintén nem fogom fel ésszel. Jeongwoo inkább nézte volna, ahogy Huiju szenved egy életen át egyedül (mert hogy akkor se választotta volna őt, ha Jeongwoo lett volna az utolsó hím egyed a földön), minthogy boldognak lássa egy másik férfivel? Bro, ez nem szerelem. Ez színtiszta önző birtoklási vágy. Beteg vagy, és pszichológusra van szükséged.

Következő áldozat, az anyakirályné. Ez a nő mindent megtett, hogy megvédje a NYOLC éves fia királyi pozícióját, és a korona becsületét. Csak közben azt nem vette észre, hogy a fia megy tönkre bele. Aki kitalálta, hogy egy 8 éves gyerek király lehessen, azon ki kéne próbálni valamelyik középkori kínzóeszközt. Aki ehhez asszisztál, azon szintén. Nem teljesen mindegy, hogy valaki király vagy koronaherceg? Régens vagy miniszter? Egy modern monarchiában már azt is épp elég tisztelet és kiváltság övezi, ha a múltban ezek közül valamelyik voltál. Az a 8 éves gyerek pont olyan biztonságban lett volna hercegként is, mint királyként. És úgy talán gyerek maradhatott volna. Ahogy az anyakirályné sem egy önző szörnyeteg, hanem ember maradt volna. Palotai intrika? A "nem sok választja el az embert attól, hogy állat legyen" szinonímája.

Nekem egy kicsit furcsa volt egyébként ez a "modern monarchia", gyakran fennakadtam azon, hogy a karakterek hagyományos, uralkodói hanbokot viselve olvassák a telefonjukon vagy a tableten a napi híreket. Nem feltétlenül látom értelmét annak, hogy egy 21. századi monarchiában az uralkodócsalád napi szinten hagyományos öltözéket viseljen. De ez már valószínűleg csak az én szőrszálhasogatásom.

Egyébként én nagyon élveztem ezt a sorozatot. Annak ellenére, hogy sok kritikám volt, nagyon jól szórakoztam. A hangulat könnyed, humoros, a dráma és a komédia jó egyensúlyban voltak. A karakterek szerethetőek, és a legtöbb színész őszintén jól játszott. IU itt szerintem magához képest nagyon jó volt. Én őt nem kifejezetten szeretem, mint színészt, mert a korábbi szereplései során nem sokat tett hozzá a produkcióhoz azon túl, hogy szép. De itt használta az arcát, a mimikája nagyon kifejező volt, a hanglejtése pedig érzelmes. Nem úgy Byeon Wooseok. Ő sajnos a legtöbb esetben egyszerűen csak jóképű, de az arcjátéka valami kritikán aluli. Egyszer-kétszer voltak jó alakításai, amikor használta az arcát és a hangját, de többnyire ő csak egy dekoratív biodíszlett volt ebben a sorozatban.

Jó szívvel ajánlom a Perfect Crownt mindenkinek, aki egy könnyed romantikára vágyik, és csak jól szeretne szórakozni 12 részen át a szerethető, jófej karakterekkel.


10Dance

2025. december 19.

Műfaj: romantikus, dráma, BL (LMBTQ)

Dátum: 2025.12.18.

Ország: Japán

Időtartam: 2 óra 6 perc

Főszerepben: Ryoma Takeuchi (Shinya Suzuki) és Keita Machida (Shinya Sugiki)

Ismertető: Shinya Suzuki Japán latin táncbajnoka. Shinya Sugiki Japán standard társastánc-bajnoka, és a világranglistán a második helyen áll. Bár a két férfi különböző táncstílusokban versenyez, Suzukit bosszantja, hogy hasonló nevük miatt állandóan összehasonlítják őket.

Egy nap Sugiki váratlanul felkéri Suzukit, hogy induljanak együtt a 10Dance versenyen. A megmérettetésen öt latin és öt standard társastáncot kell bemutatniuk. Sugiki azt javasolja, hogy kölcsönösen tanítsák egymást a saját szakterületük fortélyaira.

Suzuki először elutasítja az ajánlatot, pontosan tudva, milyen hatalmas kihívást jelentene mindez. Vakmerő ötletnek tartja, végül azonban Sugiki provokatív természete és a benne felébredő versenyszellem mégis meggyőzi. A két táncos, akik mindenben egymás ellentétei, a mindennapos közös gyakorlás során egyre közelebb kerül egymáshoz. Suzuki pedig ráébred, hogy egyre erősebben vonzódik Sugikihez.

Előzetes: ITT

Online: Netflix

Véleményem: 

"Te viszont azt közvetíted: 'Jól szórakozom, ugye te is?'"

Annyira megütött ez a mondat. Mert néhány év latin, és néhány év hiphop tánc után szerintem is ez a lényeg. Hogy jól szórakozzak. És ugye te is jól szórakozol? De ez közben egy olyan önzés, ami miatt a partnered nem fogja biztonságban érezni magát, ami kiszámíthatatlanná tesz téged, és így nagyon könnyű párként rontani. Azt viszont nem gondolnám, hogy a standard tánc lenne a komoly tánc, a latin pedig a "szórakoztató", de a 10Dance nagyon erre a narratívára megy rá. Pedig önzőnek lenni bármelyik fajta táncban lehet, ahogy bármelyikben szórakozhatsz jól. A fontos, hogy figyelj a partneredre, és úgy érezd jól magad, hogy őt biztonságban és kiszámíthatóságban tartod, mert arra lehet koreográfiát és érzelmeket építeni. Brutál nehéz ezt az önzést összeegyeztetni a biztonsággal, és nem is sikerül mindenkinek. Suzukinak és Sugikinek sem sikerült.

És akkor itt térnék ki arra, hogy szólhatott volna ez a film erről. És egy bizonyos fokig tulajdonképpen szólt is. De nem eléggé ahhoz, hogy érdemes legyen róla beszélni. Szólt ez a film a manipulációról is. Egy bizonyos fokig. De nem eléggé ahhoz, hogy lehessen róla beszélni. Szólt a perfekcionzmusról, a megfelelési kényszerről, a megszállottságról, a jellemfejlődésról, a démonokról, a szabálykövetésről és az engedetlenségről. De egyikről sem volt szó eleget ahhoz, hogy érdemes legyen róla beszélni. Kicsit azt éreztem, hogy ötletek halmaza lett beledobálva a filmbe, egyik sem lett kibontva rendesen, egyikről sem volt szó eleget, egyik sem adott mélységet a filmnek, pusztán ott volt, hogy amikor elkezd leülni a sztori, lehessen nyúlni valamihez. 

A karaktereknek nem volt mélysége, rétegei. Suzuki, a latin táncos egy tipikus (de még annak is lapos) "latino" srác volt. Engedetlen, laza, cigis, piás, bulizós, f*ckboy. Hol is láttunk már ilyet...? Nem tudjuk meg, vannak-e barátai, exei, szülei, céljai, miért alakult ilyenné a személyisége (a környezet, az élete, vagy egy személy miatt?). Az alapján, amit látunk, a tánc számára egy szórakoztató hobbi. Persze mivel egy laza f*ckboy, nem szeretne alulmaradni, és csak ott versenyzik, ahol tuti nyer. Ez, és még a sok minden más is vele kapcsolatban elég megúszós.

Sugiki természetesen az "engedetlen, laza, cigis, piás, bulizós, f*ckboy" tökéletes ellentéte. Szoktam szeretni ezt a felállást (pl. 2Ha Chu Wanning és Mo Ran), de most csak azt éreztem, hogy tipikus, tipikus, tipikus, tipikus. Minden tipikus, minden megúszós volt ebben a filmben.

Mondom a számomra legfájdalmasabb részt.

Sugiki, látszólag minden ok nélkül felajánlja Suzukinek, hogy eddzenek együtt. És persze a későbbekben kiderült, hogy Sugiki azért hívta meg, mert Suzuki "inspirálja" őt már ki tudja mióta. És hogy ez miért dühített fel engem? Mert a közös gyakorlásaik során Sugiki mindent megtett, hogy megváltoztassa Suzukiben mindazt, ami inspirálta őt. "Pusztítsd el, ami gyengévé tesz", vagymi? Másrészről azt éreztem, hogy ki akarja ölni Suzukiből azt a nagyon kevés személyiségét, amije van. Sugiki szerintem minden szempontból egy toxikus karakter volt; saját magára és a környezetére nézve is. Nem igazán tudom eldönteni, hogy ez a személyiségének a része, vagy a készítők ezzel tettek némi konfliktust a cselekménybe? Mert ha ez a személyiségének a része, akkor Sugiki egy önmagának ellentmondó, önmagát szabotáló karakter, ami nagyon izgalmas lehetett volna, ha rendesen ki van bontva. Ha azonban ez nem a személyiségének a része, akkor valami nagyon félrement a készítés során.

Kicsit azt is érzem, hogy a karakterek nem voltak felnőttek. Nem tudták helyén kezelni az érzelmeiket (és most nem a coming-outra gondolok, hanem pl. a perfekcionizmusra és a manipulálásra), nem tudtak hatékonyan kommunikálni (ahelyett, hogy Sugiki azt mondta volna: "Szeretlek.", tett egy kerülőt, és annyit bökött oda, hogy "Találkozunk a 10Dance-en" - és nem, nem érékelem a szimbolikát, mert nem a szépség iránti igényből fakad, hanem kommunikációs deficitből). Ezek diszfunkcionális karakterek. Önismeret? Pszichológus, esetleg? Egyik sem szégyen, cserébe viszont egészséges felnőtt ember lenne mindenki, és nem arról szólna egy film, hogy egy szerelmi csalódás miatt a férfi megroppan a saját megfelelési kényszere alatt. Itt ugyanis nem a szerelmi csalódás az, ami tönkretette, hanem az, amit mindez jelentett: hogy Sugiki azt érezte, "értéktelen vagyok", "nem vagyok elég jó", "sosem leszek elég jó". Ha Sugiki szeretné önmagát, ha rendben lenne önmagával, ez a csalódás nem teszi ennyire padlóra, mert nem a totális bukással azonosította volna.

De összességében tényleg nem ez zavart, hanem hogy a filmnek nem volt dramaturgiai íve, nem voltak horgok, nem volt koherens. Kicsit belecsípett minden témába, amit fent felsoroltam, de egyikről sem szólt igazán, nem igazán tudta, mi akar lenni, és honann hová szeretné elvezetni a nézőt.

Azt viszont nem lehet elvitatni, hogy a cinematográfia, a helyszínek, a kellékek és a jelmezek egyszerűen gyönyörűek. Engem az tartott a képernyő előtt, hogy a látvány egyszerre hozta a kifinomultságot, és a laza retró hangulatot. A zenék nem különösebben nyűgöztek le, de összességében a hangulat nagyon kellemes volt. 

Akkora a hype a film körül, hogy érzem a nyomást. Sajnálom, hogy nem tudtam szeretni. Azt érzem, ahogy én is fejlődök, ahogy egyre több könyvet és filmet fogyasztok, ahogy egyre többet figyelek oda magamra és a környezetembre, vannak bizonyos trope-ok, jelenségek és konfliktusok, amiket egyszerűen már nem értek meg és amivel nem tudok azonosulni. Ebből a filmbből nekem hiányzott az őszinteség, a bizalom, a kommunikáció, a felnőttség. És persze az sem elhanyagolható, hogy a készítők nem törekedtek a koherens, egységet alkotó történetre. 

XX. századi lány

2025. február 14.

Műfaj: romantikus, melodráma

Dátum: 2022

Ország: Korea

Játékidő: 119 perc

Ismertető: Na Bo-Ra kissé felelőtlenül ígéretet tesz a legjobb barátnőjének, Yeon-doo-nak, hogy amíg a lány távolt van, ő mindent kinyomoz egy bizonyos Baek Hyun-Jin-ről, Yeon-du új keletű szerelméről, hogy mire visszajön, randizni kezdhessen az áhított fiúval. Ám a saját románca időközben magával ragadja.

Főszerepben: Kim Yoo-Jung (Na Bo-Ra), Byeon Woo-Seok (Poong Woon-Ho), Park Jung-Woo (Baek Hyun-Jin), Roh Yoon-Seo (Kim Yeon-Doo)

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=izClpEHwtB8

Online: Netflix

Véleményem: Ez a film annyira semmilyen, hogy nem is terveztem róla írni. Inkább csak néhány jelenség került elő a filmben, amiről beszélni szeretnék.

Sajnos a melodráma nem az én műfajom, bár időről időre megpróbálkozom vele. A Where Stars Land c. sorozatot például kifejezetten szerettem, így továbbra is van bennem remény, hogy én is tudok olyan művet találni a műfajon belül, ami tetszik. Sajnos ez most nem volt így. Egyrészt talán kinőttem a sulidrámákból, már nem foglalkoztatnak az olyan konfliktusok, amiket a tinédzserek saját maguknak kreálnak (itt pl. azért, mert képtelenek értelmesen kommunikálni). Sajnos kifejezetten unom a műfaj kliséit is. Egy részem nem hiszi el, hogy ne lehetne úgy felépíteni egy drámát, hogy az untig ismételt trope-okat lecseréljük valami másra. Miért kell mindig lennie egy barátságnak, ami tönkremenni látszik egy fiú/lány miatt? Miért kell mindig egy félreértés, ami a karaktert is, meg az egész filmet nevetségessé teszi? Miért kellenek ezek a komolyan vehetetlenül túlzó érzelmek? A melodráma műfaji ismertetésében a "szenvedély" azt jelenti: "Nagyon heves, szinte ellenállhatatlan erővel megnyilvánuló, kirobbanó érzelem." Ezt érdemes megalapozni, és erős lábakra állítani, ami itt nem történt meg (főleg a legjobb barátnő, Yeon-doo részéről, amiről mindjárt szó lesz).

"A barátsággal, ami tönkremenni látszik egy fiú/lány miatt" volt az egyetlen, ami megmaradt bennem ebből a filmből. A film végén Na Bo-ra és Yeon-doo barátsága veszélybe kerül, mert ugyanabba a fiúba szerelmesek. És most hadd akadjak ki kulturáltan. Yeon-doo a film elején elmegy az USA-ba egy szívműtétre. Egész évben nincs az iskolában. Bo-ra az, aki minden áldott nap követi Baek Hyun-jint, aki időt tölt vele és a legjobb barátjával (Woon-Ho-val), Bo-ra az, aki fizikai és érzelmi kontaktusban van a fiúkkal, akinek valódi emlékei és élményei vannak velük. Bo-ra az, aki szerelmes. Nem Yeon-doo, aki a világ másik végén kap egy listát Bo-rától arról, hogy milyen magas Baek Hyun-jin, mekkora a láb mérete, milyen zenét hallgat, és mivel mossa az arcát. Bo-ra tölti minden napját velük (Hyun-jinnel és Woon-Ho-val), nem Yeon-doo. Yeon-doo, miután hazatér, nagyjából kétszer randizik a fiúval, hogy van képe kijelenteni, hogy ő szerelmes? Ne haragudjanak a készítők, de az, hogy egy tinédzser lány sztárol és rajong egy fiúért, akivel két mondatot váltott, az nem "szenvedélyes érzelem". Ez "szeszély", és inkább a tragikomédia eleme. 

Arról ne is beszéljünk, mennyire undorító dolog volt Yeon-doo részéről hazugnak nevezni Bo-rat, és azt éreztetni vele, milyen szar barát, amiért beleszeretett a fiúba, akivel az egész évet együtt töltötte. Pláne, hogy azt még nem is mondtam, hogy Yeon-doo-nak félévente új szeszélye van, mindig más srácba "szerelmes". Komolyan képes volt kockáztatni a barátságát egy srác miatt, aki fél év múlva már nem fogja érdekelni? Az ilyen lányokat én mélyen megvetettem a gimiben (és megvetem ma is). Még ha bele is helyezem magam az ő helyzetébe (voltam én is szeszélyes tinédzser), akkor sincs értelme. Bo-ra ráadásul egész életében Yeon-doo-ra vigyázott, mindent megtett érte, még a fiút is ellökte magától, akit szeret, erre ez a fruska benyekergi neki, hogy milyen rossz barát... A falra másztam tőle.

Engem a film vége sem érzékenyített el. Persze, szomorú, nem vigyorogtam, de inkább csak fáradtan sóhajtottam, hogy "oké, akkor ezt a tragédiát még gyorsan be kellett ide tenni, hátha javít az elmúlt másfél órán". Nem javított. Engem nem érintett meg. Egyrészt azért nem, mert ha a lányok lekommunikálják, hogy mi a helyzet, akkor elkerülhető lett volna az a fél órás (nekik pár hetes) szenvedés. Másrészt nem egészen értettem, miért is kell Woon-Honak elmennie... Koreába lett küldve a válás miatt, aztán mégis vissza kellett mennie az anyjához, de nem volt megindokolva, miért, tehát valószínűleg csak a dráma kedvéért (kérdőjel). Ami így mondvacsinált, tehát a készítők hibája, nem a karaktereké, ezzel meg mit kezdjek? (De ha elkerülte a figyelmem a magyarázat, szóljatok.) Aztán azért sem tudtam különösebben sajnálni Bo-rát, mert ha egyszerűen csak felkeresi a fiú családját, és rákérdez arra, hogy mi van vele, akkor a tragédia nem 20 évvel később derült volna ki, és nem kellett volna addig bizonytalanságban élnie. Aki nem kérdez, aki nem cselekszik, az ilyeneken ne csodálkozzon.

Kár a filmért, mert az alapötlet vonzó volt, de a készítők képtelenek voltak két órán keresztül fenntartani a figyelmemet. Sokszor ellaposodott, állt a cselekmény, a színészi játék nem kifejezetten jó, a zenék nem fogtak meg, az iskolai közeg untig ismételt, a karakterek nem érdekesek, nincs a történetben semmi újszerű vagy egyedi, és látványosnak sem mondanám. Annyira semmilyen volt, hogy a lányok borzalmas barátságán kívül másra nem is tudok kitérni.

XO, Kitty (1. évad)

2025. január 19.

Műfaj: romantikus, dráma

Dátum: 2023

Ország: Amerika

Részek száma: 10

Ismertető: Először jön a szerelem, utána a k-dráma. A Koreai Független Szöuli Iskolában (KOFI) Kitty, a tini kerítő a szerelmet keresi, családi titkokat leplez le; és megtalálja önmagát.

Főszerepben: Anna Cathcart (Kitty), Choi Min-yeong (Dae), Anthony Keyvan (Q), Gia Kim (Yuri), Lee Sang Heon (Minho)

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=l8b65qhOAEU

Online: Netflix

Véleményem: Ez egy rendhagyó értékelés, ugyanis ez nem egy klasszikus k-dráma, sőt! A sorozat célzottan a k-dráma nézők közösségére épít úgy, hogy egész konkrét vágyat teljesít be. 

Adott egy fiatal, amerikai lány, aki ösztöndíjjal bekerül egy neves koreai iskolába, ahová a koreai pasija is jár; és ahol igazi, doramába illő drámák várják, kezdve a díszes partikon való bénázástól a szerelmi háromszögekig. Minden koreai tudja, hogy ez a külföldi k-dráma nézők álma, úgyhogy tessék, itt egy sorozat, amibe beleképzelheted magadat. Nem titkolt célja ez a produkciónak, és ami élvezetessé teszi az az, hogy nem próbálja meg komolyan venni magát.

Így tehát én sem értékelhetem úgy ezt a sorozatot, mintha valami tartalmas élmény akart volna lenni. 

A történet tempója nagyon feszes, minden rész nagyjából 30 perces, amivel eléri, hogy egyiket indítsd el a másik után. A konfliktusok pillanatnyiak, hamar megoldódnak, és már követi is egy másik, ami szintén darálásra késztet. Mivel tinédzserekről beszélünk, akiknek a kinézete és viselkedése is tinédzserszerű, egyszerűen képtelenség a konfliktusokat felnőttként értékelni, így elnézzük a szereplőknek a túlzó, teátrális viselkedést és a felesleges drámázást.

A sorozatnak vannak nagyon szimpatikus szereplői (pl. Kitty vagy Minho) és nagyon kellemetlen figurái is (számomra pl. Q), de az mindegyikről elmondható, hogy kiszámítható. Kittyről tudjuk, hogy sosem fogja elveszteni a reményt, és minden részben egy másik emberbe lesz szerelmes, Q pedig biztos, hogy rémesen szar és türelmetlen barát lesz, amint bárki más problémájával kell foglalkoznia a sajátján kívül. A karakterek végig ugyanazzal az attitűddel operálnak, ebből is következik, hogy tudjuk, a konfliktusok nagyon hamar, a lehető legdrámaiabb módon fognak majd elsimulni, ami kielégítően hat a pletykaéhes, drámakirálynő lelkünkre. 

Az viszont nagyon érezhető, hogy ez nem egy koreai gyártású sorozat. A háttérben meghúzódó koreai nagyvállalat konfliktusa nagyon gyenge, ostoba lépésekkel van fenntartva. Egy koreai gyártású sorozat például tudná, hogy ha egy CEO üvöltözik a beosztottjaival, ami aztán kikerül a netre, akkor azt a balhét semmivel sem fogják tudni elsimítani, és a nép nem bocsájt meg – pláne nem azért, mert egyik napról a másikra az említett CEO hirtelen családcentrikusnak mutatja magát egy rögtönzött sajtótájékoztatón, amiről lerí, mi célból lett szervezve. A koreai sajtó ennél kegyetlenebb, a nép pedig gyanakvóbb.

De ott vannak a nyílt, hosszú, néha már erotikus csókjelenetek, a biszexuális főszereplő a meleg legjobb fiú- és leszbikus legjobb lánybarátjával (ami mellesleg statisztikailag is igencsak ingatag, de mint mondtam, képtelenség komolyan venni).

Minden kicsit butácska, minden kicsit nevetséges, a sorozat mégis működik. Pontosan tudja, mi kell azoknak a nézőknek, akik k-drámákon élnek, és maguk is hasonló drámákról álmodoznak, ezt pedig mind belepakolták ebbe a sorozatba. Jóképű férfiak, barátságok, szerelmi háromszög, folyamatos konfliktusok, szerethető karakterek, a "fontos vagyok" és "ez az egész csak játék" érzés. Szórakoztató, komolytalan, lendületes. Nem fogja megváltani senki világát, de nem is ez a célja.

(Szívesen támogatnád a munkámat? Az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

Bastard (webtoon)

2023. március 11.

Cím: Bastard

Műfaj: webtoon/manhwa, dráma, horror, misztikus, romantikus

Ország: Dél-Korea

Írók: Kim Carnby és Hwang Youngchan

Fejezetek száma: 94

Kiadás: 2014-2016

Leírás: Egy sorozatgyilkossal élek együtt!

Véleményem: Hiba vagy nem hiba, én ezt a webtoont végig a Sweet Home-hoz hasonlítgattam olvasás közben, és a főszereplő Jinre is végig Hyunsoo kistestvéreként gondoltam (bár a Bastard előbb volt, mint a Sweet Home, de Hyunsoo idősebb). Az én lelkemnek ez jót tett, jobban bele tudtam vonódni a konfliktusba és jobban élveztem a történetet, mert olyan volt, mintha egy jól ismert család még ismeretlen rokonainak mutattak volna be (ez csak az én fejemben lévő kapcsolat, a két történetnek semmi köze egymáshoz).

A Bastard egy sorozatgyilkos apának a fia köré épül. Jin gyerekkora óta kénytelen "segíteni" az apjának a gyilkosságokban; ő csalja lépre az áldozatokat, majd ő üti le őket, hogy az apja munkához láthasson. Dongsoo zsánere a fiatalabb, barna hajú lányok, akik valamiképp hasonlítanak az elhunyt feleségére. A konfliktus akkor indul, amikor Dongsoo felfigyel Jinék iskolájának új diákjára, Yoon Kyunra (akibe nyilván Jin is hamar belezúg).

A webtoon olvastatja magát, de főleg azért, mert szinte minden fejezet cliffhangerrel ér véget, amiről a következő fejezetben kiderül, hogy csak kattintáscsali volt. Felhype-olnak a fejezet végén, majd pofon vágnak a következő elején, ami egy idő után fárasztó és kiábrándító. Pont ezért az egész egy kisebb káosznak érződik, sokszor volt olyan érzésem, hogy az ötletek előrántottak, "miért ne?" alapon vannak ott, de nincsenek felvezetve, nincs mélységül és funkciójuk, és a következő fejezet elején már meg is oldották a konfliktust. Se a karaktereket, se a történetet nem göngyölítették.

A gonosz (Dongsoo) motivációja nem volt megmagyarázva. Nagyon egyszerű ráfogni a gyilkosokra, hogy "azért ölnek, mert elmebetegek", de azért ez sokkal árnyaltabb. Miért elmebetegek? Mi történt velük? Milyen szükségletet elégít ki bennük az ölés? Ezekre a kérdésekre a történet nem adott kielégítő választ (valahol a végén volt egy homályos kis magyarázat, de ez is előrántottnak tűnt, mintha az író rájött volna, hogy valami magyarázatot mégis kell adnia a koncepcióra). A kis játszadozása a fiával pedig inkább gyerekes és (a titkát tekintve) veszélyes volt, mintsem beteg. Volt benne egy vágy, hogy a fiát önmaga képére formálja, de közben félt, hogy Jin majd ellene fordult (ez szép paradoxon lett volna, ha jól ki van dolgozva). Próbálta ráébreszteni Jint, hogy elfogadja, ő is részt vett a gyilkosságokban, és ő sem különb, mint az apja. Ezzel csak az volt a baj, hogy felszínes volt és kusza, nem egészen láttam át, mint is akar Dongsoo a fiától. Egy dimenziós gonosznak tűnt, aki logikus módon a fiát is gonosszá akarja nevelni, minden ok nélkül, csak azért, "mert a gonoszok így szokták"... És mivel az egész a fia utáni hajszáról szólt, Dongsoo sokszor hibázott, és buktatta le magát majdnem, ami nem tudom, miért érte meg neki.

A következő a sorban, hogy Manny Kim tök random volt. Egy mellékszereplő, akit Jin kezdetben utált, majd valahogy barátok lettek (de ez is egyik fejezetről a másikra történt), aztán behozták a háttérsztoriját, aminek se füle, se farka nem volt, de ki lehetett tölteni vele 20+ fejezetet, és közben az olvasó sajnálhatta, meg rághatta a körmét, hogy vajon sikerül-e elkapnia Dongsoo-t (miközben tudtuk, hogy nem), de ennyi. Ha nem szerepelt volna, 20 fejezettel rövidebb lesz a webtoon, de a történet érintetlen marad, mert komoly szerepe nem volt.

Minden olyan derült égből villámcsapás szerű volt. Egyik szál sem volt felvezetve, kibontva, majd elvarrva. Ugyanez igaz a karakterekre is, akik nem fejlődtek a történet során, csak sodródtak, hülyeségeket csináltak, majd meghaltak. Jin és Dongsoo kapcsolata volt talán az egyetlen, ami a végére egész érdekes lett, főleg az, ahogy Dongsoo az apasághoz viszonyult, és Jin, aki mindettől irtózott.

Yoon Kyun például teljesen irracionális karakter volt. Szinte rögtön elfogadta, hogy a pasija apja rá van kattanva (Jin kamu szövege az volt, hogy az apja a fiatalabb lányokra bukik (ami annyira nem is kamu)). Elment a házába, hogy formálisan is visszautasítsa a férfit! Fittyet hányt arra a tényre, hogy Jin képes volt beköltözni a lányhoz és kamerát felszerelni a házára, hogy biztonságban tartsa az apjától, és simán, félelem nélkül beállított hozzá, ezzel feleslegessé téve Jin erőfeszítéseit. Sőt mi több, úgy gondolta, ő jobban ismeri a férfit, mint a saját fia (mivel hiába mondta Jin, hogy az apja beteg, a lány erre csak legyintett). Mindezek után azt is könnyedén elfogadta, hogy a pasija bűnrészes egy sorozatgyilkosságban, és minderre annyi volt a válasza, hogy Jin menjen, és adja fel magát a rendőrségen, "mert ezt kell tennie". 

Jin már érdekesebb karakter volt. Sok minden volt, amit elnyomott magában (bűntudat, ölési hajlam, élvezet, undor, önutálat), és sok traumával kellett megküzdenie, emellett rohadt menő volt, ahogy szembeszállt az apjával és saját magával is. És mire elértünk volna a karakterfejlődéshez, vége lett a webtoonnak, amitől az egész elég lecsapottnak érződött.

Minden hibája ellenére azt nem lehet elvitatni, hogy gyorsan olvasható, a cliffhangerek miatt izgalmas (a clickbait miatt idegesítő), az egyszerűsége miatt pedig könnyű olvasmány. Semmi extra, semmi komplex, és nincs is túl jól megírva, a wattpades rossz írói trükkökre épít, viszont pont emiatt olvassa végig az ember. A Sweet Home után csalódás volt, de legalább bebizonyították az írók, hogy tudnak fejlődni. 

Doom At Your Service

2022. október 4.

Műfaj: fantasy, romantikus, dráma

Dátum: 2021

Részek száma: 16

Főszerepben: Park Bo-Young (Tak Dong-Kyung), Seo In-Guk (Myul-Mang/Saram), Lee Soo-Hyuk (Cha Joo-Ik), Shin Do-Hyun (Na Ji-Na), Kang Tae-Oh (Lee Hyun-Kyu)

Ismertető: Myul Mang a sötétség és a világosság határán született, nevének jelentése és egyben küldetése: pusztulás. Amikor levegőt vesz, eltűnnek az országok; ahol jár, az évszakok megbolondulnak; amikor elmosolyodik, egy élet kialszik. Pusztán a létezése pusztulást hoz mindenre, mindenkire. Nem szándékosan csinálja, egyszerűen ez a sorsa. Tak Dong Kyung keményen dolgozik szülei halála után, élete stabilnak tűnik, mióta webregény szerkesztő lett, de váratlanul agytumort diagnosztizálnak nála. Szerencsétlen élete miatt megharagszik az egész világra, dühét az égbe kiáltja, amivel megidézi a pusztulást, azaz Myul Mang-ot, az emberek és istenek közti hírvivőt. Kockára tesz mindent, és utolsó reményként szerződést köt a férfival, hogy 100 napig még élhessen. Egy sorozat arról, hogy az élet olyan, mint egy ostoba tréfa, s hogy az emberek az élet valódi értelmét a közelgő haláluk előtti kétségbeesésben találják meg.

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=C4wFwQYEses

Online: 1. rész

Véleményem: Ugye, milyen jól hangzik az ismertető? Engem is az tévesztetett meg. A sorozat már nem ilyen jó, sajnos. Ezzel most egy kicsit szembeköptem magam egyébként, mert az első 8 rész nekem kifejezetten tetszett. Sőt, konkrétan nem volt olyan rész, amin ne bőgtem volna, de gyanítom, ennek több köze volt a labilis lelkiállapotomhoz, mint a sorozathoz, szóval ezt ne vegyük figyelembe. 

Engem ez jókor talált meg, abban az állapotban, amikor nem érdekelt, min sírok, csak sírjak, ennek a kívánságomnak pedig maradéktalanul eleget tett. Szépek voltak a zenék na, nagyon hatásosak. A párbeszédek untig ismételt klisék, de pontosan azokat a dolgokat mondták, amik általában megsiratják az embereket, és most sikerült engem is csőbe húzniuk. 

Mielőtt elmondom, mi tetszett benne, felsorolom, mi nem tetszett, csakhogy a végén ez egy pozitív hangú poszt lehessen, mert minden negatívum ellenére ez most nekem tényleg bejött. 

01: Nem volt cselekmény. Nálam általában már itt kifullad a sorozat. Nem igazán tudnám összefoglalni nektek, mi történt, dramaturgia sehol, gyakran részeken keresztül állt a cselekmény, ugyanazokat a köröket róttuk, és még ismétlések is voltak. 

02: A fantasy része nem lett kibontva. Mint általában a fantasy doramáknál. Az a baj, hogy a koreaiak a fantasztikus elemeket körítésnek használják csak, és nem építenek rá cselekményt. Például, ha nem az jelentette volna a cselekményt, hogy Tak Dong-Kyung agydaganatos, hanem az, hogy Myul-Mang a Pusztítás, nagy P-vel, és mondjuk sorra tünteti el azokat a dolgokat, amiket Dong-Kyung szeret, vagy akiket szeret, vagy a Teremtés szembeszáll vele, vagy egy ponton már nem is lesz szükség Pusztításra, mert az emberek elpusztítják magukat segítség nélkül is, na az izgalmas lett volna. De mi az izgalmas egy haldoklóban? Semmi. Csak sírunk, de arra 16 rész borzalmasan sok. Az alapkoncepcióban rengeteg potenciál lett volna, és nem kell, hogy egy fantasyt kerítsenek köré, lehet akár misztikus-romantikus is, de egy jól felépített, részletes, karakteres világgal, amiben a misztikus elemnek nem annyi a funkciója, hogy, a főszereplő alátámasztott indokkal kaphassa el a házról lefelé zuhanó lányt (ő a Pusztítás, szuper ereje van, képes ilyenekre, fogadd el...). Csak ugye ehhez ismerni kellene a fantasy és misztikus zsánerek (és fogalmak...) közti különbséget, a dramaturgia, világépítés és karakterfejlődés fogalmakat, és alkalmazni is tudni kellene őket. 

03: Karaktervisszafejlődés. Az első 8 részben Myul-Mang habár nem volt menő, mert a koreai sorik tipikus seggfeje volt, akit csak a mentálisan és lelkileg sérült lányok tartanak menőnek, de legalább volt személyisége. Bunkó volt, ellenséges, gyűlölte az embereket (többé-kevésbé helytálló indokokból), és el akarta pusztítani a világot (szintén többé-kevésbé helytáll indokból). Távolságtartó volt, hideg, öncélú és számító. Voltak gondolatai, céljai. Kitűnt a tömegből. Tak Dong-Kyung erős karakternek indult. Megtudta, hogy haldoklik, és teljesen érthető módon haragudott az egész világra, és egy gyenge pillanatában azt kívánta, bár elpusztíthatná. (Ez a reakciója egyébként tetszett, nagyon valóságos volt.) A munkahelyén megállta a helyét, habár nem nagyon szerette, feltalálta magát, és voltak elmés és vicces pillanatai. Ezek nem túl összetett személyiség jellemek, de egy k-drámától ennél többet nem érdemes várni. Ehhez képest a történet végére mindketten visszafejlődtek. Myul-Mang egy szerelmetes nyálgép lett, Dong-Kyung pedig egy hisztis liba. Myul-Mang elfelejtette, hogy utálja az embereket, elfelejtette, hogy önzőek és hamisak, és hirtelen szeretni kezdte őket - csak mert szerette Dong-Kyunt is, és valahogy a kettő egybeolvadt. Pedig ez is jó cselekményszál lehetett volna. Egy főszereplő, aki olyannak látja az embereket, amilyenek valójában, és ezért nem szereti őket. Teljesen jogos reakció volt ez Myul-Mang részéről, de egy ponton elfelejtette ezt. Dong-Kyung pedig annyit kesergett, hogy nem akarja elveszíteni Myul-Mangot, mégsem tett érte semmit, nem ellenkezett valami hitelesen, mikor Myul-Mang feláldozta magát érte, csak elsírta neki, hogy mennyire fog hiányozni, és hogy nem tud majd nélküle élni. Pedig valójában Dong-Kyung jobban akart élni, mint amennyire  Myul-Mangot szerette, és ez rendben van. Önző, de rendben van. Ez egy teljesen természetes emberi reakció, és jó cselekményt lehetett volna építeni rá. Ha szépen kibontják ezt az érzelmet, Dong-Kyung nem tűnt volna egy sekélyes fruskának. 

04: Az emberek. Akiket az Istenség nagyon szeretett, Myul-Mang pedig megvetett, majd megszeretett. Sok szó esett az emberekről. Az Istenség szépen nevelgette őket, Myul-Mang szépen pusztította őket. Sok minden történt az "emberek" miatt. De az emberek nem szerepeltek ebben a sorozatban. Azt mondani, hogy "Isten szereti az embereket. Isten megbocsát nekik. Isten már nem haragszik rájuk." az egy nagy hazugság, amit az emberek találtak ki, hogy jobban érezzék magukat, és igazolva érezzék a bűneiket. Ha belemegyünk ennek a teóriájába, én nem hiszem, hogy rajtunk sok szeretni való van egy Isten részéről, aki egyszer már megpróbált elpusztítani minket. Inkább csak feladott minket és hátat fordított nekünk. És erre is nagyon jó cselekményt lehetett volna építeni! De ne kanyarodjunk el ennyire, mert elég lett volna az is, ha csak néha megmutatják, mit szeret az Istenség ennyire az emberekben (és mit gyűlöl Myul-Mang, mert azt is keveset láttuk). Nagyon szép kontrasztot lehetett volna itt bemutatni. De az Istenségnek egyáltalán nem voltak interakciói az emberekkel, egyedül Dong-Kyunggal, aki úgy tűnik, egyszemélyben alkotta a sorozatban az emberiséget - ami nekem kevés volt. Ha már olyan nagy szavakkal dobálózunk, mint az emberiség szeretete, védelme és nevelése/öntözése (virág/kert metafora, ami a sorozatban tűnt fel), akkor elvárom, hogy lássam is okát ennek a szeretetnek, és ne csak a képembe vágják, hogy ez van, fogadd el. Hiányzott a mutasd, ne mondd! rész.

Most, hogy kifüstölögtem magam, lássuk, mit szerettem!

01: A kapcsolatok a szereplők között. El se hittem volna, ha nem látom a saját szememmel, de itt mindenki képes volt érett felnőtt módjára kommunikálni az érzelmeit, Myul-Mang pedig teljesen hitelesen fedezte fel majd pedig kommunikálta őket. Olyan természetes, olyan hiteles, olyan valóságos, olyan szívmelengető volt! Számomra ez volt a sori fénypontja, mert annyira nem ehhez szoktam Koreától, hogy ennyivel sikerült megvennie. Érdekes módon itt sikerült úgy konfliktusokat behozni a párosok életébe, hogy a megoldás közben az írók nem süllyesztették őket az alsós kisiskolások szintjére. 

02: Egy férfi mellékszereplő, aki törődik vele és aggódik a főhősnőért - úgy, hogy NEM szerelmes belé. Onnan tudom, hogy felnőttem, hogy elég egy egészséges, családias légkört bemutatni, és levesznek a lábamról. Egyébként Cha Joo-Ikról van szó, Dong-Kyung főnökéről/csoportvezetőjéről. Joo-Iknek megvolt a maga kis élete, a maga kis szerelme, a maga kis konfliktusai, amik függetlenek voltak Dong-Kyungtól. Ők nem voltak barátok, én legalábbis nem nevezném annak. Joo-Ik mégis törődött vele, ha úgy volt, aggódott érte, és volt egy jelenet, amiben ki is állt érte, mindezt színtiszta jóindulatból és kedvességből, mert nem volt belé szerelmes (a k-drámákban pedig nem nagyon tesznek férfiak semmit olyan nőkért, akikbe nem szerelmesek). A beosztottja volt, a munkatársa, valaki, akivel együtt töltötte a napjait, és akivel törődött. Ennyi. Egyszerűen csak úgy viselkedett Dong-Kyunggal, mint egy normális emberi lény, hátsó szándékok, és rejtett történetszálak/érzelmek nélkül. Imádtam.

03: A k-dráma történelem első érett szerelmi háromszöge. Megismétlem: ha nem látom a saját szememmel, el se hiszem! Persze azért sikerült kicsit elhúzni az egészet, mert ugye kellett a Cha Joo-Ik/Na Ji-Na/Lee Hyun-Kyu mellékszál is a sori végére, és mással nem tudták megtölteni a részeket. De hogy ezek milyen normális, már-már hétköznapian unalmas módon oldották meg a szerelmi konfliktusaikat! Nem volt sem erőltetett, sem öncélú, teljesen természetesen hatott, és mindenki érett felnőttként reagálta le a történteket. Senki sem viselkedett úgy, mint egy gyerek, ez döbbentett meg a leginkább, és ezt szerettem a leginkább.

04: A sok szeretet. Most nem a főszereplőpáros nyálcsorgásáról beszélek, az engem is kiakasztott. Volt egy jelenet, amiben Myul-Mang belépett Dong-Kyung álmába, már nem emlékszem, mi célból, de az volt a lényeg, hogy a halála előtt boldoggá tegye a lányt. Ebben az álomban nem történt más, minthogy Myul-Mang összeszedte a lány összes szerettét (az öccsét, a nénikéjét, a barátnőjét), és mind együtt ettek. Ennyi. Nem tudom elmondani, mit éreztem, mikor Myul-Mang Dong-Kyung minden szerettét belehelyezte abba az álomba. A tény, hogy ilyen baromi önzetlen, hogy ez egyáltalán eszébe jutott… Más sorozattól azt vártam volna, hogy kettesben egyenek. Hogy csak magukkal törődjenek. De ezek basszus folyamatosan másokkal voltak elfoglalva, és mindig előrébb helyezték a szeretteiket maguknál. Nem azon a mártír módon. Hanem azon a: "nem bírok megküzdeni a saját félelememmel, a saját fájdalmammal, ezért inkább megpróbálom enyhíteni a többiekét" módon. Sír a lelkem. Eleve az, hogy olyan szereplőket kaptunk, akik tisztában voltak annyira a saját értékükkel, hogy tudják, hiányozni fognak másoknak, és fájdalmat fog okozni nekik a hiányuk. Most ez nagyon betalált nálam.

05: Az Istenséget nőként ábrázolták. Ennyi. Erről nem tudok többet mondani. 

Tudom én, hogy ez a sorozat nem volt jó, és biztos, hogy nem fogom újranézni. Viszont sikerült egy olyan lelkiállapotban találnia, amiben jólesett kisírnom magam rajta, és jól esett a sok fájdalom (ami akár kínosan mesterkélt, akár nem), valahogy olyan gyógyulós érzést keltett bennem. Ha nem most talál meg ez a sori, valószínűleg a 8. rész környékén abbahagytam volna, mert a sok céltalan szenvedés, semerre sem tartó cselekmény és gyenge világépítés nagyon lehúzta, és én ezeket szeretem a legjobban, főleg ha fantasyt nézek. De most nagyon értékelni tudtam azokat az apróságokat, amiket felsoroltam. 

Úgyhogy ne értsetek félre, nem ajánlom ezt a sorozatot. Nem volt jó. De engem jókor talált meg. 

Szeress engem annyira, hogy el akard pusztítani értem a világot!

Látni akarom, hogy fülig belém ess, és mindent feladj értem. 

Kissable Lips

2022. március 2.

Műfaj: BL, fantasy, romantikus, iskolai, webdráma

Dátum: 2022

Részek száma: 8 (10 percesek)

Főszerepben: Kim Jiwoong (Kim Junho) és Yoon Seobin (Choi Minhyun)

Ismertető: Miután az elmúlt ötszáz évet halhatatlan vámpírként vándorolta a történelemben, Kim Junho belefáradt végtelen létezésébe - és egyébként is haldoklik. Junho tudja, hogy az egyetlen módja annak, hogy véget vessen nyomorúságos életének, ha egy tisztavérű ember vérét issza, és így maga is emberré válik. De tisztavért találni közel sem olyan egyszerű, mint gondolná. Feladván a reményt, beletörődve sorsába Junho megdöbben, amikor találkozik Choi Minhyunnal, aki rendelkezik a ritka tisztavérrel. Junho jó külseje rabul ejti, és Minhyun vonzódni kezd a halhatatlanhoz. De a vámpírhoz való közelségnek megvan a maga különleges kockázata, különösen akkor, ha az a vámpír ki akarja szívni a véred. 

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=WXG6JqA7uj8 

Online: Videa

Véleményem: Ez a webdráma igazából nem ér annyit, hogy írjak róla. De idén még nem hoztam posztot, plusz ennek a sorozatnak sikerült (ismét) felidegesítenie, szóval csapjunk is bele.

Mire képesek a vámpírok? – Mert látszólag se gyorsan futni, se jól hallani nem tudnak. Nem tudjuk meg, hogyan "születnek". Harapással? Szaporodnak? Végülis, kit érdekel. Csak vért isznak, és halhatatlanok. Ez elég kényelmes létnek tűnik, ha engem kérdeztek. 

Mit jelent az, hogy "tisztavérű ember"? – Nincs tele sárral a vére? Átlátszó, mint az üveg? Mi a fenét jelent ez? Ez sem derül ki.

Hogy lehet egy vámpírt fojtogatással megölni? – Azért láttam én már egy-két vámpíros sorit, de még egyikben sem tudták szimpla fojtogatással megölni a vámpírokat. Halhatatlanok, nem? A halhatatlan nálam azt jelenti, hogy vagy sehogy nem lehet megölni, vagy nagyon nehezen, különleges, vámpírölő módszerrel. De nem, szimplán megfojtották csórót (mármint nem a főszereplőt, ezt fontos tisztázni), aztán annyi volt neki. 

Minek a fantasy körítés, kérem szépen, ha nem tudnak mit kezdeni vele? Értem én, hogy 80 perc kevés. Majd ha lesz időm, sajnálom a készítőket érte. De legalább a kulcsfontosságú fantasy elemeket magyarázzák már el, mert ez így nagyon gagyi. Ha már az egész történet arra épül, hogy Junhonank egy tisztavérűből kell innia, akkor magyarázzák már el, hogy mit is jelent pontosan az, hogy tisztavérű. Ha már a főszereplőnk vámpír, legalább mondják el, ez miben áll (mert hogy vért iszik, azt egy 5 éves is tudja, nem kell ehhez producernek vagy forgatókönyvírónak lenni, de még csak zseni nézőnek sem). 

Persze értem én, hogy csak a koncepció a lényeg: szegény, meggyötört vámpírunk már így is kinyírta a szerelmét egyszer, most pedig ismét beleszeret abba, akit meg kellene ölnie. Olyan eredeti koncepció, majdnem lefordultam tőle a székről. (Szarkazmus, csak forgattam a szemem a klisétől.) De ugyanezt a koncepciót meg lehet csinálni a realista vonalon is, és akkor az olyanok, mint én, nem tudnak mibe belekötni.

Haha, dehogynem. Ha nem ebbe, akkor a színészek játékába. A Junhot alakító színésszel (Kim Jiwoong) nem volt bajom, rajta látszott, hogy tudja, mit csinál. Néhány arckifejezése és mimikája olyan jó volt, hogy vissza kellett tekerjem. Na de Yoon Seobin... Valaki szóljon neki, hogy vagy menjen, és gyakoroljon sokat, vagy váltson pályát, mert ez nagyon kínos volt. És az ellenérzéseim még csak nem is neki szólnak, mert oké, kipróbálta magát, nem ment neki. Semmi baj ezzel. A baj azzal van, hogy az összes koreai BL-re ez a jellemző: a színészek nem tudnak színészkedni. A készítők arra sem tartják a saját sorijukat, hogy normális castingot válogassanak. Persze cuki, hogy feltörekvő színészpalántáknak adnak lehetőséget, de szerintem mind tudjuk, hogy egy BL dráma főszereplője nem mostanában fog hagyományos sorozatban jelentős szerepet kapni. 

Tudom, unjátok már, de ismét el kell mondanom: ez a sorozat sem volt jó semmire, csakhogy beteljesítse a nők BL iránti vágyait. Se a történet, se a kivitelezés, se a színészi alakítás nem érdemel szót (csúnyán szólva kritikán aluli az egész). Egyedül talán a zenék voltak hangulatosak.

Mégis keserédes érzéseim vannak az egésszel kapcsolatban. Egyrészt nem értem, mire fel szeretik ennyien (ők mást néztek, mint amit én? Ők az igénytelenek, vagy nekem magasak az elvárásaim?), másrészt pedig örülök, hogy ekkora figyelmet és szeretetet kapnak a BL sorik, mert ezzel is támogatják a koreai LMBTQ+ közösséget, ami nagyon rájuk fér.

Úgyhogy a konklúzióm a következő: mint a közösség támogatója, arra kérlek, nézzétek meg a sorit, lehetőleg valami olyan platformon, ami beleszámít a hivatalos nézettségbe. Támogassuk őket ennyivel. Azonban mint egyszerű sorozatnéző: nem ajánlom ezt a sorozatot. Felszínes, kidolgozatlan, gagyi. Amit sajnálok. Várom már, hogy valami minőségi, kidolgozott, igazán értékes koreai BL-t hozzanak nekünk.

You Make Me Dance

2021. április 10.

Műfaj: romantikus, BL, webdráma

Dátum: 2021

Részek száma: 8 (15 percesek)

Főszerepben: Chu Young-Woo (Song Shi-On) és Won Hyung-Hoon (Jin Hong-Seok)

Ismertető: Song Shi-On kortárs tánc szakos, főiskolai hallgató, akit elhagy az édesanyja, és emiatt mély sebeket hordoz magában. Jin Hong-Seok egy pénzbehajtó cég vezető beosztásában dolgozik, és faképnél hagyta az álmát, hogy zongorista legyen. Az előbbi mint adós, az utóbbi, mint a hitelező képviselője kerülnek egymással kapcsolatba. Az élénk táncos fiú és a hűvös, de figyelmes pénzbehajtó bimbózó kapcsolatát az előbbi féltékeny osztálytársa, Jung-Hun és az utóbbi ragaszkodó főnöke, Cha Soo-Ryeon látszik akadályozni.

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=UskwfDFnd88

Véleményem: Vívódtam, hogy írjak-e erről a webdrámáról, mert igazából másra nem volt jó, csakhogy szétcringe-eljem azt a másfél órát, ameddig tartott. De ha már ennyit rááldoztam az időmből, elmondom, miért nem tetszett – és miért tartom az eddigi legrosszabb W-Story résznek (még a Color Rushnál is rosszabbnak). 

Először is, mert ez még mindig csak egy vágybeteljesítő sorozat. Mellőz minden logikát és teljesen szembemegy az emberek normális gondolkozásával. Egy 14 éves tinédzser által írt fanfiction szintjén található ez a történet, amivel nincs baj... ha 14 éves vagy. Sajnos én pár év híján 10 évvel több vagyok. A sorozat továbbra sem ad semmit azonkívül, hogy a BL kedvelők kiélhetik a vágyaikat ezen keresztül - láthatnak cukimuki szerelmet, veszekedést, csókot, szexet (! erre még visszatérünk), és a végén egy beteljesülő szerelmet. Mindezzel nem lenne baj, ha ezt sikerülne valósághűen felépíteni.

Mondom mi a problémám. A történet azzal indul, hogy főhőseink rémesen nyálas podcastot hallgatnak, és ennek köszönhetően észreveszik egymást egy busz leghátsó sorában. 10 másodperces szemkontaktus után Shi-On majdnem fent hagyja a balett cipőjét, amit Hong-Seok nagy előzékenyen kinyújt neki az ablakon. Ezután ugrás, három évvel később. Mikor három évvel később Hong-Seok meglátja Shi-On aktáját az adósok között, rögtön felismeri. Nem mintha nem hinnék a szerelem első látásban (nem hiszek), de nekem akkor se magyarázza be senki, hogy miután egyszer láttál valakit a buszon, utána 3 év múlva is emlékszel rá (és ez bármilyen hatással van rád). Ha igen, akkor az emberi kapcsolataid száma a nullával egyenlő.

Probléma numero dos: egyre hiteltelenebb, abszurdabb, nevetségesebb szituációba kényszerítik ezeket a webdrámás srácokat. Képzeld el, hogy hitelt vettél fel és a behajtó agyba-főbe üldöz. Ha csak nem vagy egy kétbites papucsállatka szintjén, akkor nem fogod beengedni a házadba, hogy aztán együtt szülinapozzatok… Mármint, emberek, csak egy pillanatra gondoljatok már bele a szituációba! Egy random pénzbehajtó, akivel reggel találkoztál először, beállít a lakásodba este, egy szülinapi tortával, te meg mintha ez tök természetes lenne, beengeded aztán leülsz vele, és kényelmesen megkajáljátok a tortát. Ismétlem: egy vadidegennel, akinek az a dolga, hogy az alsógatyát is leszedje rólad, hogyha nem tejelsz. Aki ilyen felelőtlenül gondolkozik, annak valami nagyon fontos dolog hiányzik az agyából. De jó, tekintsünk el attól, hogy a pasi egy pénzbehajtó. Hong-Seok akkor is egy idegen. Nincs az a magány, ami miatt az ember (hacsak nem tényleg mentálisan beteg) fittyet hány az ösztöneire; ami ugyebár azt mondja ki, hogy idegeneket nem engedünk be a házba csak úgy, nem fogadunk el tőlük ételt (mert mondjuk megmérgez, vagy elkábít), pláne, ha az egy behajtó, aki amúgy rohadtul le fogja vágni a függelékeidet, ha nem fizetsz neki. És utána a mi mentálisan beteg Shi-Onunk még hagyta is a vadidegen behajtó Hong-Seoknak, hogy beköltözzön a lakásába és ott aludjon. Úgy, hogy összvissz kétszer találkoztak, és abból Shi-On egyszer menekült előle. Egyetlen ember sem viselkedik így, vagy hoz meg ilyen felelőtlen és irracionális döntéseket a való életben. Értelmes emberi gondolkodás; ez az, ami hiányzik ebből a soriból.

Aztán a romantika. Láttam óvodás gyerekeket, akik tökösebbek voltak ennél a két 20+-os csávónál. Nem értem, hogy két felnőtt férfi szerelmét miért kell úgy bemutatni, mintha 14 évesek lennének. Egymáshoz ért a kisujjuk... Atyaúristen! Nehogy felforrjon az agyuk a heves érzelmektől! Ez nem aranyos, basszus, hacsak nem 10-14 éves gyerekek első szerelméről nézünk filmet, mert akkor de, akkor rohadt cuki. De itt felnőtt férfiakról van szó. Úgy viselkedtek, mint ahogy én, meg az óvodás crushom (bár én lány létemre tökösebben viselkedtem a kiszemelt srácommal, mint ezek ketten). Azok a podcastok meg iszonyúan nyálasak voltak. Fúj. Ezzel leginkább az a probléma, hogy két férfi szerelmét próbálják úgy ábrázolni, mintha egy fiú&lány páros lennének; holott a BL-t a lányok többsége (khm, én) pont azért nézik, mert nincs tele azokkal az általánosító, degradáló társadalmi szerepekkel, amikkel a hetero társaik. Ha egy fiú&lány páros viselkedik így, arra még azt mondom, oké (bár azt is irtó nyálasnak tartanám), de két férfi ugyan már ne essen ki az alsógatyájából, mert összeért a kisujjuk...

Aztán a beharangozott, majd elmaradt háttérsztori az anyukával (aki megházasodott, és elvileg kiköltözött Svájcba, vagy hová, a gyerekét meg otthagyta. (Mármint, Svájc szép, én is kiköltöznék oda.)). Nem tudtuk meg, mi történt, és őszinte leszek: ennek végre örülök. Nem erőltettek bele semmiféle klisés, unalmas sztorit, hogy még fájdalmasabbá tegyék az amúgy sem fájdalmas történetet (én legalábbis nem éreztem semmit, csak feszültséget). Már így is borzalmasan elsietett, és összecsapott volt, ha még ezt is beletették volna, akkor 10/2 csillagot adtam volna rá a 10/3 helyett. 

Az egyetlen dolog, amiben fejlődést érzek, az a csókok és a szex. Mert most nyilvánvalóan a szánkba rágták, hogy volt szex. És ez jó. Ez egy áttörés. Taps.

Amúgy valahol olvastam, hogy Chu Young-Woo valóban kortárs táncos. Nem szeretnék gonosz lenni, de ha ennek nem olvasok utána, akkor nekem nem ez jött volna le. Láttam már balettos srácokat, akiknek a táncától az alvilágig esett az állam, de... ez nem olyan volt. Chu Young-Woo mozgása nagyon szaggatott, töredezett és kimért, nem légies és könnyű, vagy ruganyos és kecses. Kicsit szekunder szégyenérzet fogott el, miközben néztem. Az egyik jelenetben, amikor nyújtott, lehetett látni, hogy nem hajlékony (látott már valaki nem hajlékony balettost? Merre vannak ilyen egzotikus lények?) Ezenkívül (bár ez tényleg semmiség) nem tudom, hogy lehet pulóverben és nagykabátban balettozni. Én is táncoltam nagyon sokáig, bár nem balettot, de ha tudtam volna nagykabátban táncolni, azért nagyon hálás lettem volna. Iszonyúan zavar a mozgásban... Shi-On azonban következetesen állandóan abban táncikált, illetve azon egyedül alkalommal, amikor a többi táncost láttuk, ők is vastag pulóverben billegtek ide-oda.

Továbbra is ott tartunk, hogy ez a sorozat is teljesen értelmetlen és idegesítő jelenetek halmaza, mellőzve mindenfajta logikát, teljesen szembemenve az emberek mindennapi gondolkozásával. A vágybeteljesítésen túl semmit nem ad, egy 14 éves lány fanfiction adaptációjának tűnik leginkább. Az ötlet, hogy Korea nyisson egy kicsit a BL felé nagyon klassz, de a történetek lehetnének hitelesebbek és élethűek.