Korea ékkövei
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fantasy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fantasy. Összes bejegyzés megjelenítése

Mo Xiang Tong Xiu: The Scum Villain's Self-Saving System (teljes sorozat)

2024. október 22.

Cím: The Scum Villain's Self-saving System

Író: Mo Xiang Tong Xiu

Műfaj: wuxia, danmei, fantasy

Ország: Kína

Nyelv: Angol 

Fülszöveg: Half-demon Luo Binghe rose from humble beginnings and a tortured past to become unrivaled in strength and beauty. With his harem of over three hundred wives, and dominion over both the human and demonic realms, he is truly the most powerful protagonist—in a trashy web novel series!

At least, that’s what Shen Yuan, online alias “Peerless Cucumber,” believes as he finishes reading the final chapter in Proud Immortal Demon Way. But when a combination of rage and a poor meal choice leads to his death, Shen Yuan finds himself reborn into the world of the web novel, in the body of Shen Qingqiu–the beautiful but cruel teacher to a young Luo Binghe. Although as Shen Qingqiu, he now has incredible power and abilities as a cultivator, he’s destined to be horrifically punished for crimes against the protagonist, so this new Shen Qingqiu has only one course of action: get into Luo Binghe’s good graces before the young man’s rise to power. That’s the only way he’ll escape the awful fate of a true scum villain!

Véleményem: Gyorsan elmondom, amit tudni kell erről a regényről, ha esetleg nem beszéltek angolul: Shen Yuan épp az utolsó fejezetét olvassa a Proud Immortal Damon Way-nek, egy neten publikált háremregénynek, ami annyira feldühíti őt, hogy dühében megfullad, majd újjáéled az említett háremregény világában. A főgonoszként. Akinek a főhős, alias Luo Binghe, az eredeti regényben levágta a kezeit és a lábait, és beletette egy csuporba. Mármint a főgonoszt, nem a testrészeit. Na ennek tudatában Shen Yuan, aki immár Shen Qingqiu, mindent el kíván követni, hogy Luo Binghe kedvében járhasson. Több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel.

MXTX regényei közül mindig az a kedvencem, amit épp olvasok, úgyhogy most épp az SV-t méltatom agyon, kezdjünk is bele. 

Mikor egy barátnőmnek ajánlottam a sorozatot, azzal próbáltam meggyőzni, hogy a főszereplő irtó nagy arc. Az első kötet ismertetője során is főleg azt emeltem ki, hogy az egészet Shen Qingqiu viszi el a hátán. Humoros, találékony, extrovertált, méltóságteljes, és hatalmas szíve van, amit szeret elrejteni mindenki elől (köztük saját maga elől is). A tökéletes megbízhatatlan narrátor, ha engem kérdeztek. (Erre később még visszatérünk.) MXTX-nek csodás érzéke van a karakterek rétegezéséhez, úgyhogy nem csak SQ, minden más szereplő is rendkívül érdekes és összetett. Szerintem írónőnk jobban ismeri a karaktereit, mint a saját családját. Úgyhogy amit első körben ki tudok emelni, az ez: ha olyan könyvet szeretnétek olvasni, amiben a karakterek lelépnek a lapokról, akkor ez a ti regényetek. 

Aztán beszéljünk kicsit a cselekményről.  A regény arról szól, hogy Shen Yuan, a srác, aki a 21. században él, egy webregényt olvas (amit utál-szeret). Aztán meghal, és belekerül az olvasott webregény világába, ahol a főgonosz karakterét kapja. A Rendszer üdvözli, és közli vele, hogy az lesz a feladata: élje túl, amibe az eredeti regény főgonosza belehalt (vagyis a főszereplő, Luo Binghe haragját). Ja, meg persze javítsa ki a plothole-okat, és szedje ráncba a cselekményt, ha már az író ezt nem tette meg. Amellett, hogy ez egyébként egy számomra új koncepció volt (ha valaki találkozott hasonlóval nyugaton kiadott könyvek körében, azonnal írja meg!), MXTX nagyon jól összehangolta az "eredetei regényt" és a "javított verziót". Mivel SQ a narrátor, rajta keresztül tudjuk, minek kellene most történnie, és ő hogyan próbálja kimenteni magát/a főszereplőt, hogy B-pontokat meg Elégedettségi pontokat szerezzen. Ja igen, mert egyébként a Rendszer egy kis suttyó, és minden küldetésért meg cselekedetért B-pontokat és Elégedettségi pontokat számol fel, amiket ugyanitt el is lehet veszíteni (ami ha lenullázódik, akkor Shen Yuan visszakerül a saját világába, ahol ugye halott. Ezt nevezem motivációnak.) A cselekmény végig izgalmas, akciódús, hála istennek egyetlen szereplő sem sérthetetlen, szóval mikor megsérül valaki, annak tényleg tétje van. Kivéve ha az Luo Binghe, A főszereplő, ugyebár (erről szintén később). Neki csak a törékeny kis szíve sérül. De akkor aztán rettegjen mindenki, aki él és mozog.

De azért nehogy azt higgyétek, hogy minden tökéletes volt. A korábbi posztomban említettem, hogy Shen Qingqiu bár nagyon hamar elfelejti, hogy az emberek körülötte csak egy könyv szereplői, Luo Binghére, a love interestre, ez nem igaz. Shen Qingqiu az idő nagy részében nem tekintetett valódi emberként Luo Binghére. Volt ez a bekezdés a 2. kötetben: 

"He had finished reading the hugely long original novel and raised this child to adulthood, but he'd never realized that Luo Binghe was actually a purehearted young man." - 263. oldal

("Végigolvasta a eredeti, rendkívül hosszú regényt, és felnevelte ezt a gyereket, de azt sosem fogta fel, hogy Luo Binghe valójában egy tisztaszívű fiatalaember volt." - saját ford.) 

Ez csak azért „vicces”, mert pont azt szerettem az első kötetben, hogy Shen Qingqiunak milyen hamar sikerült valódi emberként, nem pedig egy könyv szereplőiként tekintenie a többiekre. De végül mindenkire valódi emberként tekintett, csak Luo Binghe maradt „a főszereplő” a szemében.

"A főszereplő sérthetetlen, a főszereplőt nem győzhetik le, a főszereplő minden körülmények között jól lesz"; tehát Shen Qingqiu szerint nincs szüksége sem érzelmi sem fizikai támogatásra. Luo Binghe nagyjából a könyv végéig csak a badass főszereplő marad a szemében, aki nem sérülhet meg, aki mindent túlél, akinek nincs szüksége semmire, mert... mert ő a főszereplő. Ezzel pedig az a baj, hogy Shen Qingqiu emiatt érzelmileg nagyon távol kerül Luo Binghétől, és így elérhetetlennek tűnik, Luo Binghe pedig teljesen magára marad, már elég fiatalon is (úgyhogy nem csoda, hogy rengeteg érzelmi kirohanása van, ami SQ-t sokáig nem nagyon hatja meg). Nagyjából emiatt a 2. kötet az komplett fájdalom (úgyhogy nyilván imádtam, és az a kedvenc SV kötetem).

A másik negatívum számomra az, hogy bár a kapcsolat Luo Binghe és Shen Qingqiu között romantikus, én nem látom, hogy Shen Qingqiu szerelmes lenne Luo Binghébe. És itt jön a képbe, hogy SQ egy megbízhatatlan narrátor. Nézzük meg, hogy ez mit jelent pontosan: "A korlátozott vagy (egyenesen) megbízhatatlan narrátor olyan személy, aki úgy meséli el a történetet, hogy nem ismer minden tényt, vagy nem mond el mindent, amit tud. Így a narrátor állíthatja, hogy valami igaz, miközben az olvasó – aki a mesélőnél tájékozottabb – tudja, hogy az igazság ettől eltér." 
A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy a narrátor (Shen Qingqiu) nincs tisztában a saját érzéseivel. Vagyis 4 könyvön át tagadja maga előtt is, hogy szerelmes lenne Luo Binghébe, aminek következtében az ő részéről én végig csupán az apai/mesteri szeretetet láttam.
SQ tényleg bármit megtenne LB-ért, és meg is tesz mindent, amit csak tud, de ezek olyan dolgok, amiket egy apa és egy mester is megtenne a fiáért/tanítványáért. Persze ezen sokat lehet vitatkozni, főként mivel tudjuk, hogy SQ egy megbízhatatlan narrátor. Csakhogy nekem olvasóként elvileg tudnom kellene, hogy hazudik, tudnom kellene az igazságot (ami az, hogy szerelmes Luo Binghébe). De én nem tudtam. Nekem nem jött át a szerelem. A szeretetet éreztem, de semmi ennél többet. Viszont nagyon sok elemzés található a neten erről, és szerintem már az is kivételes erénye egy könyvnek, hogy a szereplői olyan összetettek, hogy oldalas elemzések íródtak hozzájuk.

És akkor beszéljünk a 4. kötetről, ami már nem szerves része a cselekménynek. Ebbe az extrák kerültek, azaz rövid kis történetek a fő- és mellékszereplők (általában a fő cselekmény utáni) életéből.

Szögezzünk le valamit: Én jobban örültem volna, ha ez a kötet meg sem íródik/ha Shen Qingqiu és Luo Binghe jeleneteit kihagyják belőle.

Ugyanis míg az első három könyvben valahogy szemet lehet hunyni afelett, mennyire toxikus a kapcsolatuk, itt ez már lehetetlen. Vegyük szépen sorba, mi a baj velük:

1. Luo Binghének csak a Shizunja van

Se barátai, se ismerősei, senki, akivel beszélgessen, vagy időt töltsön. Az ő világa teljes egészében SQ körül forog. SQ azonban szeret másokkal is lenni, beszélgetni, élvezni a tanácskozásokat, a teázásokat, fontosak neki a diplomáciai kapcsolatok, rendkívül társasági ember. De mindenkit fel kell adnia/korlátozni kell a kapcsolatait, mert LB egyből hisztizni kezd, ha SQ nem vele foglalkozik/nem szentel neki elég figyelmet/másra is odafigyel.

2. Luo Binghe nem tiszteli Shen Qingqiu határait

SQ nagyon méltóságteljes ember, fontos neki a megjelenése, a megítélése, hogy mit gondolnak róla mások. Könnyen megalázó helyzetbe lehet hozni, és nem szereti, ha sebezhetőnek tűnik. LB azonban folyamatosan olyan dolgokra készteti, és olyan dolgokat mondat ki vele, amiket SQ megalázónak talál, amitől zavarba jön, ami feszélyezi és ami kényelmetlen számára. Mégis minden egyes alkalommal megteszi LB-nek, máskülönben az hisztizni kezd (szó szerint "könnyek szöknek a szemébe").

3. Shen Qingqiu… nem szerelmes Luo Binghébe

Ezt már kibeszéltük fent, szóval ehhez nem fűznék hozzá sokat. Annyit tennék még hozzá, hogy az olvasók szeretik ezt a "megbízhatatlan narrátor" fogalmával magyarázni, de azt ne felejtsük el, hogy egy nagyon fontos kulcsszereplőnk, Shang Qinghua is úgy hivatkozik rájuk, mint egy óvóbácsi-óvodás párosra. Mint egy mester-tanítvány párosra. És ő nem a megbízhatatlan narrátor, aki a történetet meséli, ő csak egy (fontos) mellékszereplő. Azt mondja, amit lát. És ha ő nem lát szerelmet a két főszereplő között... Nos, az azért lehet, mert nincs. Ezzel alapvetően nem lenne baj, lehetett volna ez egy gyönyörű plátói szerelem is, de nem ez van elmondva róluk. 

4. A szex 

Jajj. Ha valaki egy kicsit is szereti magát, az nem olvassa el. Kezdjük azzal, hogy a 3 kötet alatt SQ végig úgy hivatkozik LB „melegségére”, mintha az egy tragédia lenne, és mintha azért történt volna, mert ő megváltoztatta a cselekményt, és ezért LB elveszítette a háremét. Olyan, mintha azért szexelne vele, mert ezzel valamiképp kiengesztelheti az elvesztett háremért. „Én tettem meleggé a főszereplőt, akkor ezt el kell viselnem.” És a szexjelenetek pontosan ezt a hatást is keltik. Azt nem hiszem, hogy be kell mutatni, milyen intim jeleneteket írnak a kínaiak. Na azt szorozzátok fel úgy öttel. Fáj. Fizikailag. Bárcsak ki tudnám törölni az agyamból.

MXTX eddigi három regénye közül szerintem ez a legkevésbé komplex történet, de ez nem jelenti azt, hogy bármivel is kevesebb lenne, mint a másik kettő. Ennek is megvannak a maga klassz és kevésbé klassz elemei. Izgalmas és érdekes karaktereket hoz egy újszerű koncepcióra épülő pörgős cselekményben, és a fantasy közegben (ahogy az nála lenni szokott) bőséges társadalomkritikát vág az olvasó arcába szinte láthatatlan módon. Csakhát, a főszereplő páros kapcsolata hagy némi kivetnivalót. 

A többi regényével szemben szerintem ez az, ami a legkevésbé túlírt (szerintem azért abban meg lehet egyezni, hogy az össze regénye túlírt). 4 kötet lett, ebből 3 az alapcselekmény, és a 4. kötet az extrák, amiben a főszereplő páros, és a mellékszereplők is kapnak saját kiegészítő fejezeteket.

Nos, ennyit szerettem volna mondani erről a történetről, remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket.

Kedvenc idézeteim:

"Had he done something wrong? Something so wrong that it couldn't be absolved – that he didn't even have the right to kneel and plead Shizun for forgiveness?
„But Shizun, you said before that just as pople can be good or evil, demons can be good or evil,” he mumbled. „That in this wold, there is no one… intolerable to the heavens.”" – 1. kötet

 

„Fate? What is fate? That which let a four-year-old child be humiliated while no one lent a hand to help? That which let an innocent old lady die of heartbreak and starvation? […] Or that which let me fight with dogs for scraps? Or let the person I wholeheartedly adored lie to me, abandon me, betray me, and shove me down into a place worse than purgatory with his own two hands?”
„Shizun, look at what I've become. Am I strong enough? – 2. kötet


What he'd needed wasn't a path of safe retreat, but to be together with Shen Qingqiu. Even if he was trapped in Zhao Hua Monastery and unable to retreat, even if he was surrounded and attacked by everyone present—either outcome was better than leaving alone!
[…]
It was exactly as Luo Binghe himself said. He wasn't forcing Shen qingqiu to choose between two options because he was completely certain he knew the answer, down to his very bones: that Shen Qingqiu would one day abandon him. – 3. kötet

 

„Some people were rotten from birth. Shen Jiu thought of himself in exactly this way—someone vile and poisonous from the start. Because, at that instant, he came to a crystal-clear realization:
That he'd rather have met a Yue Qi who'd died in some unknown corner, his remains unsightly and forgotten, than a Yue Qingyuan who was elegant and powerful, his prospects and future boundless.” – 4. kötet

Ha szereted, és támogatnád a munkámat, akkor már meg tudsz hívni egy virtuális kávéra, amit hálásan fogadok ♥

Mo Xiang Tong Xiu: The Scum Villain's Self-Saving System (első kötet)

2024. május 4.

Cím: The Scum Villain's Self-saving System

Író: Mo Xiang Tong Xiu

Műfaj: wuxia, danmei, fantasy

Ország: Kína

Nyelv: Angol 

Fülszöveg: Half-demon Luo Binghe rose from humble beginnings and a tortured past to become unrivaled in strength and beauty. With his harem of over three hundred wives, and dominion over both the human and demonic realms, he is truly the most powerful protagonist—in a trashy web novel series!

At least, that’s what Shen Yuan, online alias “Peerless Cucumber,” believes as he finishes reading the final chapter in Proud Immortal Demon Way. But when a combination of rage and a poor meal choice leads to his death, Shen Yuan finds himself reborn into the world of the web novel, in the body of Shen Qingqiu–the beautiful but cruel teacher to a young Luo Binghe. Although as Shen Qingqiu, he now has incredible power and abilities as a cultivator, he’s destined to be horrifically punished for crimes against the protagonist, so this new Shen Qingqiu has only one course of action: get into Luo Binghe’s good graces before the young man’s rise to power. That’s the only way he’ll escape the awful fate of a true scum villain!

Véleményem: Gyorsan elmondom, amit tudni kell erről a regényről, ha esetleg nem beszéltek angolul: Shen Yuan épp az utolsó fejezetét olvassa a Proud Immortal Damon Way-nek, egy neten publikált háremregénynek, ami annyira feldühíti őt, hogy dühében megfullad, majd újjáéled az említett háremregény világában. A főgonoszként. Akinek a főhős, alias Luo Binghe, az eredeti regényben levágta a kezeit és a lábait, és beletette egy csuporba. Mármint a főgonoszt, nem a testrészeit. Na ennek tudatában Shen Yuan, aki immár Shen Qingqiu, mindent el kíván követni, hogy Luo Binghe kedvében járhasson. Több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel.

Art: @teayez

MXTX karakterei közül Shen Qingqiu erősen a kedvencem. Nem csak azért, mert egy belevaló karakter, hanem mert ő az egyetlen, akinek piszok erős és hangulatos a személyisége. Ahogy behozza a modern stílust a kultivátorok (kortalan? régmúlt?) idejébe, az zseniális. Természetes. Hiába simult bele teljesen a világba, amibe belecsöppent, ő akkor is egy 21. századi háremregény olvasó maradt, aki keni-vágja a xianxia regények szörnyecskéit, felépítését, cselekményét, kliséit, az olvasók elvárásait, és ezt lehet is érezni azon, ahogy beszél, gondolkodik és a többi szereplőhőz/cselekményhez viszonyul. Imádom, ahogy megfigyeli a az eseményeket és a szereplőket, ahogy előre gondolkodik, és próbálja abba a mederbe terelni az eseményeket, amiben az eredeti is folyt (persze úgy, hogy ő azért túlélje), kitöltse a plothole-okat, és egy átlátható ívet adjon a cselekménynek.

Annyira szeretem ezt az első részt, mert itt Binghe még olyan kis ártatlan és naiv (később is az lesz, csak akkor majd a falnak fogok menni tőle), és imádom ezt a korai kapcsolatát Shen Qingqiuval. Olyan ártatlan és gyermeki. Kedves. SQ minden erejével próbálja elkényeztetni a fiút, hogy annak később eszébe se jusson őt feldarabolni, LB meg olyan áhítattal lohol utána, mint egy csaholós kiskutya. Imádnivalóak.

(Kedvenc folyamatom a regényben, hogy SQ az elejétől kezdve minden egyes női karakterrel össze akarja hozni csóró Luo Binghét  (értem én, hogy egy háremregény főhőse volt, de a gyerek még csak 14 éves! Hagyd, hogy felnőjön, kérlek!) Nagyon vicces, hogy mivel SQ végig arra koncentrál, hogy LB-nek melyik nőt kellene épp felszednie, észre sem veszi, mikor került ő a lányok helyébe, és hogyan lett ő Luo Binghe érdeklődésének tárgya. Ez a realizáció SQ fejében nagyon hitelesen van ábrázolva, 50 elégedettségi pont az írónőnek.)

Nagyon kedves a szívemnek az is, hogy mindenki szereti SQ-t (élükön Liu Qinggével, egyem a szívét). Ő ilyen kis méltóságteljes karakter, aki a legyezőjét libegtetve képes finom, elegáns benyomást kelteni, miközben a gondolatai szarkasztikusak és csepegnek az iróniától. Bármilyen körülmények között le tud állni vitatkozni a Rendszerrel, vagy be tud szúrni gondolatban valami gúnyos megjegyzést, nem számít, milyen szomorú vagy gyászos épp a hangulat. Mellesleg: én nagyon shippelem a Shen Qingqiu x Rendszer párost. Ha van valaki, aki még SQ-nál is szarkasztikusabb, az a Rendszer. 

Artist a képen

Alapvetően egyébként az SV előtt nem olvastam regényt ezzel a koncepcióval (hogy a szereplő belekerül az általa olvasott regény világába és az egyik karakter testébe), szóval nekem nagyon tetszett. Hogy ezt ilyen jól hozta az írónő, ilyen érdekes célt adott a főszereplőnek, és hogy ilyen szépen beleszőtte az eredeti regényt ebbe az újba, és ettől nem lett unalmas, az pedig újabb 50 elégedettségi pont.

Az egyetlen, amit sosem magyarázott meg, de engem igen csak felzaklatott a kérdés… Hogyan? Mármint oké, hogy Shen Qingqiu aktiválta a Rendszert. Oké, hogy kimondta a jelszót. De… hogyan jött létre a Rendszer? Mert erről Shen Qingqiu sosem kérdezi meg az írót (SPOILER akivel ugyebár találkozik, tehát lehetősége lenne rá SPOILER VÉGE), sőtmitöbb, úgy tűnik, maga az író sem tudja, mi és hogyan történt… Bár a Rendszerből kinézem, hogy fogta magát, és lett. De alapvetően sosem volt téma a könyvben, hogy egyáltalán hogyan volt lehetséges ez az egész „újjászületés egy regényben” dolog. Aminek azért már csak kérdésként is fel kellett volna vetülne SQ fejében, nem? Az enyémben felvetülne, ha ilyen történne velem. Nem olvastam még erről teóriákat, szóval lehet, született egy csomó, csak én lemaradtam róla. 

Artistot nem találtam :(

A regény legerősebb eleme egyelőre a világépítés és az érdekes cselekmény. MXTX regényeiben egyébként mindig különböző módon jelenik meg a kultivátorok világa, bár az alapok legtöbbször ugyanazok (pl. a kardon repülés mindig megvan), ami minden regénybe csempész valami újdonságot, de azért az ember már nem lepődik meg annyira, és ismerősen fogadja a dolgot. De MXTX regényeit nem a világépítés adja el, hanem a karakterek. Ő az első olyan író, akinél igazi, élő, lélegző, esendő karakterekről olvastam. A karaktereit az egekbe emeli, aztán porrá zúzza őket. Nincs még egy olyan mellékszereplője sem, aki ne szenvedett volna meg azért, amit elért, vagy bűnhődött volna meg azért, amit elkövetett. Hagyja elbukni őket, hagyja hibázni őket, reménykedni, aztán csalódni, szeretni, aztán összetörni. Sosem kapnak meg mindent, amit akarnak, ellenben mindig le kell mondaniuk valamiről. Ezek itt is megtörténnek Shen Qingqiuval és Luo Binghével (nem a legelső kötetben, de szépen lassan), de ezekre inkább a Grandmaster of Demonic Cultivation és a Heaven Official's Blessing a legjobb példák.

Annak ellenére, hogy az írónőnek ez volt az első regénye, ezt olvastam utoljára. Sajnálom, hogy ez a regény nem kapott akkora hype-ot, mint a Grandmaster Of Demonic Cultivation és a Heaven Official's Blessing, pedig a három regénye közül ez világépítés szempontjából a második, történetvezetés szempontjából pedig a legerősebb (szerintem).

Bár az összes regényének úgy van értelme, ha egyben beszélünk a kötetekről (külön-külön nem sokat lehet róluk mondani, hisz ezek nem folytatásos sorozatok, hanem mindegyik egy nagy történet, amit muszáj volt részekre szedni, hogy kiadható legyen), de szerettem volna egy első kötetes értékelést is, ami az bevezeti az új olvasókat. A következő SVSSS posztban már egyben, és részletesebben értékelem a teljes sorozatot.

Kedvenc idézeteim:

„[…] If you cannot become strong, I will stay by your side and protect you.”

"Why does Shizun keep looking at me? he asked. "Could it be that this disciple was gone for so long that Shizun also missed him?”
„I'm not allowed to look at someone I raised?” asked Shen Qingqiu. Luo Binghe chortled. 
„Of course Shizun is allowed. Am I pleasing to look at?” 

„Dying for Shizun or dying together with Shizun, either one is something this disciple would gladly do,” said Luo Binghe.

"Had he done something wrong? Something so wrong that it couldn't be absolved – that he didn't even have the right to kneel and plead Shizun for forgiveness?
„But Shizun, you said before that just as pople can be good or evil, demons can be good or evil,” he mumbled. „That in this wold, there is no one… intolerable to the heavens.”"

"Liu Quingge wasn't good with words. He patted Shen Qingqiu's shoulder. „Your disciple is gone, but you can still accept more.”"

Doom At Your Service

2022. október 4.

Műfaj: fantasy, romantikus, dráma

Dátum: 2021

Részek száma: 16

Főszerepben: Park Bo-Young (Tak Dong-Kyung), Seo In-Guk (Myul-Mang/Saram), Lee Soo-Hyuk (Cha Joo-Ik), Shin Do-Hyun (Na Ji-Na), Kang Tae-Oh (Lee Hyun-Kyu)

Ismertető: Myul Mang a sötétség és a világosság határán született, nevének jelentése és egyben küldetése: pusztulás. Amikor levegőt vesz, eltűnnek az országok; ahol jár, az évszakok megbolondulnak; amikor elmosolyodik, egy élet kialszik. Pusztán a létezése pusztulást hoz mindenre, mindenkire. Nem szándékosan csinálja, egyszerűen ez a sorsa. Tak Dong Kyung keményen dolgozik szülei halála után, élete stabilnak tűnik, mióta webregény szerkesztő lett, de váratlanul agytumort diagnosztizálnak nála. Szerencsétlen élete miatt megharagszik az egész világra, dühét az égbe kiáltja, amivel megidézi a pusztulást, azaz Myul Mang-ot, az emberek és istenek közti hírvivőt. Kockára tesz mindent, és utolsó reményként szerződést köt a férfival, hogy 100 napig még élhessen. Egy sorozat arról, hogy az élet olyan, mint egy ostoba tréfa, s hogy az emberek az élet valódi értelmét a közelgő haláluk előtti kétségbeesésben találják meg.

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=C4wFwQYEses

Online: 1. rész

Véleményem: Ugye, milyen jól hangzik az ismertető? Engem is az tévesztetett meg. A sorozat már nem ilyen jó, sajnos. Ezzel most egy kicsit szembeköptem magam egyébként, mert az első 8 rész nekem kifejezetten tetszett. Sőt, konkrétan nem volt olyan rész, amin ne bőgtem volna, de gyanítom, ennek több köze volt a labilis lelkiállapotomhoz, mint a sorozathoz, szóval ezt ne vegyük figyelembe. 

Engem ez jókor talált meg, abban az állapotban, amikor nem érdekelt, min sírok, csak sírjak, ennek a kívánságomnak pedig maradéktalanul eleget tett. Szépek voltak a zenék na, nagyon hatásosak. A párbeszédek untig ismételt klisék, de pontosan azokat a dolgokat mondták, amik általában megsiratják az embereket, és most sikerült engem is csőbe húzniuk. 

Mielőtt elmondom, mi tetszett benne, felsorolom, mi nem tetszett, csakhogy a végén ez egy pozitív hangú poszt lehessen, mert minden negatívum ellenére ez most nekem tényleg bejött. 

01: Nem volt cselekmény. Nálam általában már itt kifullad a sorozat. Nem igazán tudnám összefoglalni nektek, mi történt, dramaturgia sehol, gyakran részeken keresztül állt a cselekmény, ugyanazokat a köröket róttuk, és még ismétlések is voltak. 

02: A fantasy része nem lett kibontva. Mint általában a fantasy doramáknál. Az a baj, hogy a koreaiak a fantasztikus elemeket körítésnek használják csak, és nem építenek rá cselekményt. Például, ha nem az jelentette volna a cselekményt, hogy Tak Dong-Kyung agydaganatos, hanem az, hogy Myul-Mang a Pusztítás, nagy P-vel, és mondjuk sorra tünteti el azokat a dolgokat, amiket Dong-Kyung szeret, vagy akiket szeret, vagy a Teremtés szembeszáll vele, vagy egy ponton már nem is lesz szükség Pusztításra, mert az emberek elpusztítják magukat segítség nélkül is, na az izgalmas lett volna. De mi az izgalmas egy haldoklóban? Semmi. Csak sírunk, de arra 16 rész borzalmasan sok. Az alapkoncepcióban rengeteg potenciál lett volna, és nem kell, hogy egy fantasyt kerítsenek köré, lehet akár misztikus-romantikus is, de egy jól felépített, részletes, karakteres világgal, amiben a misztikus elemnek nem annyi a funkciója, hogy, a főszereplő alátámasztott indokkal kaphassa el a házról lefelé zuhanó lányt (ő a Pusztítás, szuper ereje van, képes ilyenekre, fogadd el...). Csak ugye ehhez ismerni kellene a fantasy és misztikus zsánerek (és fogalmak...) közti különbséget, a dramaturgia, világépítés és karakterfejlődés fogalmakat, és alkalmazni is tudni kellene őket. 

03: Karaktervisszafejlődés. Az első 8 részben Myul-Mang habár nem volt menő, mert a koreai sorik tipikus seggfeje volt, akit csak a mentálisan és lelkileg sérült lányok tartanak menőnek, de legalább volt személyisége. Bunkó volt, ellenséges, gyűlölte az embereket (többé-kevésbé helytálló indokokból), és el akarta pusztítani a világot (szintén többé-kevésbé helytáll indokból). Távolságtartó volt, hideg, öncélú és számító. Voltak gondolatai, céljai. Kitűnt a tömegből. Tak Dong-Kyung erős karakternek indult. Megtudta, hogy haldoklik, és teljesen érthető módon haragudott az egész világra, és egy gyenge pillanatában azt kívánta, bár elpusztíthatná. (Ez a reakciója egyébként tetszett, nagyon valóságos volt.) A munkahelyén megállta a helyét, habár nem nagyon szerette, feltalálta magát, és voltak elmés és vicces pillanatai. Ezek nem túl összetett személyiség jellemek, de egy k-drámától ennél többet nem érdemes várni. Ehhez képest a történet végére mindketten visszafejlődtek. Myul-Mang egy szerelmetes nyálgép lett, Dong-Kyung pedig egy hisztis liba. Myul-Mang elfelejtette, hogy utálja az embereket, elfelejtette, hogy önzőek és hamisak, és hirtelen szeretni kezdte őket - csak mert szerette Dong-Kyunt is, és valahogy a kettő egybeolvadt. Pedig ez is jó cselekményszál lehetett volna. Egy főszereplő, aki olyannak látja az embereket, amilyenek valójában, és ezért nem szereti őket. Teljesen jogos reakció volt ez Myul-Mang részéről, de egy ponton elfelejtette ezt. Dong-Kyung pedig annyit kesergett, hogy nem akarja elveszíteni Myul-Mangot, mégsem tett érte semmit, nem ellenkezett valami hitelesen, mikor Myul-Mang feláldozta magát érte, csak elsírta neki, hogy mennyire fog hiányozni, és hogy nem tud majd nélküle élni. Pedig valójában Dong-Kyung jobban akart élni, mint amennyire  Myul-Mangot szerette, és ez rendben van. Önző, de rendben van. Ez egy teljesen természetes emberi reakció, és jó cselekményt lehetett volna építeni rá. Ha szépen kibontják ezt az érzelmet, Dong-Kyung nem tűnt volna egy sekélyes fruskának. 

04: Az emberek. Akiket az Istenség nagyon szeretett, Myul-Mang pedig megvetett, majd megszeretett. Sok szó esett az emberekről. Az Istenség szépen nevelgette őket, Myul-Mang szépen pusztította őket. Sok minden történt az "emberek" miatt. De az emberek nem szerepeltek ebben a sorozatban. Azt mondani, hogy "Isten szereti az embereket. Isten megbocsát nekik. Isten már nem haragszik rájuk." az egy nagy hazugság, amit az emberek találtak ki, hogy jobban érezzék magukat, és igazolva érezzék a bűneiket. Ha belemegyünk ennek a teóriájába, én nem hiszem, hogy rajtunk sok szeretni való van egy Isten részéről, aki egyszer már megpróbált elpusztítani minket. Inkább csak feladott minket és hátat fordított nekünk. És erre is nagyon jó cselekményt lehetett volna építeni! De ne kanyarodjunk el ennyire, mert elég lett volna az is, ha csak néha megmutatják, mit szeret az Istenség ennyire az emberekben (és mit gyűlöl Myul-Mang, mert azt is keveset láttuk). Nagyon szép kontrasztot lehetett volna itt bemutatni. De az Istenségnek egyáltalán nem voltak interakciói az emberekkel, egyedül Dong-Kyunggal, aki úgy tűnik, egyszemélyben alkotta a sorozatban az emberiséget - ami nekem kevés volt. Ha már olyan nagy szavakkal dobálózunk, mint az emberiség szeretete, védelme és nevelése/öntözése (virág/kert metafora, ami a sorozatban tűnt fel), akkor elvárom, hogy lássam is okát ennek a szeretetnek, és ne csak a képembe vágják, hogy ez van, fogadd el. Hiányzott a mutasd, ne mondd! rész.

Most, hogy kifüstölögtem magam, lássuk, mit szerettem!

01: A kapcsolatok a szereplők között. El se hittem volna, ha nem látom a saját szememmel, de itt mindenki képes volt érett felnőtt módjára kommunikálni az érzelmeit, Myul-Mang pedig teljesen hitelesen fedezte fel majd pedig kommunikálta őket. Olyan természetes, olyan hiteles, olyan valóságos, olyan szívmelengető volt! Számomra ez volt a sori fénypontja, mert annyira nem ehhez szoktam Koreától, hogy ennyivel sikerült megvennie. Érdekes módon itt sikerült úgy konfliktusokat behozni a párosok életébe, hogy a megoldás közben az írók nem süllyesztették őket az alsós kisiskolások szintjére. 

02: Egy férfi mellékszereplő, aki törődik vele és aggódik a főhősnőért - úgy, hogy NEM szerelmes belé. Onnan tudom, hogy felnőttem, hogy elég egy egészséges, családias légkört bemutatni, és levesznek a lábamról. Egyébként Cha Joo-Ikról van szó, Dong-Kyung főnökéről/csoportvezetőjéről. Joo-Iknek megvolt a maga kis élete, a maga kis szerelme, a maga kis konfliktusai, amik függetlenek voltak Dong-Kyungtól. Ők nem voltak barátok, én legalábbis nem nevezném annak. Joo-Ik mégis törődött vele, ha úgy volt, aggódott érte, és volt egy jelenet, amiben ki is állt érte, mindezt színtiszta jóindulatból és kedvességből, mert nem volt belé szerelmes (a k-drámákban pedig nem nagyon tesznek férfiak semmit olyan nőkért, akikbe nem szerelmesek). A beosztottja volt, a munkatársa, valaki, akivel együtt töltötte a napjait, és akivel törődött. Ennyi. Egyszerűen csak úgy viselkedett Dong-Kyunggal, mint egy normális emberi lény, hátsó szándékok, és rejtett történetszálak/érzelmek nélkül. Imádtam.

03: A k-dráma történelem első érett szerelmi háromszöge. Megismétlem: ha nem látom a saját szememmel, el se hiszem! Persze azért sikerült kicsit elhúzni az egészet, mert ugye kellett a Cha Joo-Ik/Na Ji-Na/Lee Hyun-Kyu mellékszál is a sori végére, és mással nem tudták megtölteni a részeket. De hogy ezek milyen normális, már-már hétköznapian unalmas módon oldották meg a szerelmi konfliktusaikat! Nem volt sem erőltetett, sem öncélú, teljesen természetesen hatott, és mindenki érett felnőttként reagálta le a történteket. Senki sem viselkedett úgy, mint egy gyerek, ez döbbentett meg a leginkább, és ezt szerettem a leginkább.

04: A sok szeretet. Most nem a főszereplőpáros nyálcsorgásáról beszélek, az engem is kiakasztott. Volt egy jelenet, amiben Myul-Mang belépett Dong-Kyung álmába, már nem emlékszem, mi célból, de az volt a lényeg, hogy a halála előtt boldoggá tegye a lányt. Ebben az álomban nem történt más, minthogy Myul-Mang összeszedte a lány összes szerettét (az öccsét, a nénikéjét, a barátnőjét), és mind együtt ettek. Ennyi. Nem tudom elmondani, mit éreztem, mikor Myul-Mang Dong-Kyung minden szerettét belehelyezte abba az álomba. A tény, hogy ilyen baromi önzetlen, hogy ez egyáltalán eszébe jutott… Más sorozattól azt vártam volna, hogy kettesben egyenek. Hogy csak magukkal törődjenek. De ezek basszus folyamatosan másokkal voltak elfoglalva, és mindig előrébb helyezték a szeretteiket maguknál. Nem azon a mártír módon. Hanem azon a: "nem bírok megküzdeni a saját félelememmel, a saját fájdalmammal, ezért inkább megpróbálom enyhíteni a többiekét" módon. Sír a lelkem. Eleve az, hogy olyan szereplőket kaptunk, akik tisztában voltak annyira a saját értékükkel, hogy tudják, hiányozni fognak másoknak, és fájdalmat fog okozni nekik a hiányuk. Most ez nagyon betalált nálam.

05: Az Istenséget nőként ábrázolták. Ennyi. Erről nem tudok többet mondani. 

Tudom én, hogy ez a sorozat nem volt jó, és biztos, hogy nem fogom újranézni. Viszont sikerült egy olyan lelkiállapotban találnia, amiben jólesett kisírnom magam rajta, és jól esett a sok fájdalom (ami akár kínosan mesterkélt, akár nem), valahogy olyan gyógyulós érzést keltett bennem. Ha nem most talál meg ez a sori, valószínűleg a 8. rész környékén abbahagytam volna, mert a sok céltalan szenvedés, semerre sem tartó cselekmény és gyenge világépítés nagyon lehúzta, és én ezeket szeretem a legjobban, főleg ha fantasyt nézek. De most nagyon értékelni tudtam azokat az apróságokat, amiket felsoroltam. 

Úgyhogy ne értsetek félre, nem ajánlom ezt a sorozatot. Nem volt jó. De engem jókor talált meg. 

Szeress engem annyira, hogy el akard pusztítani értem a világot!

Látni akarom, hogy fülig belém ess, és mindent feladj értem. 

Kissable Lips

2022. március 2.

Műfaj: BL, fantasy, romantikus, iskolai, webdráma

Dátum: 2022

Részek száma: 8 (10 percesek)

Főszerepben: Kim Jiwoong (Kim Junho) és Yoon Seobin (Choi Minhyun)

Ismertető: Miután az elmúlt ötszáz évet halhatatlan vámpírként vándorolta a történelemben, Kim Junho belefáradt végtelen létezésébe - és egyébként is haldoklik. Junho tudja, hogy az egyetlen módja annak, hogy véget vessen nyomorúságos életének, ha egy tisztavérű ember vérét issza, és így maga is emberré válik. De tisztavért találni közel sem olyan egyszerű, mint gondolná. Feladván a reményt, beletörődve sorsába Junho megdöbben, amikor találkozik Choi Minhyunnal, aki rendelkezik a ritka tisztavérrel. Junho jó külseje rabul ejti, és Minhyun vonzódni kezd a halhatatlanhoz. De a vámpírhoz való közelségnek megvan a maga különleges kockázata, különösen akkor, ha az a vámpír ki akarja szívni a véred. 

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=WXG6JqA7uj8 

Online: Videa

Véleményem: Ez a webdráma igazából nem ér annyit, hogy írjak róla. De idén még nem hoztam posztot, plusz ennek a sorozatnak sikerült (ismét) felidegesítenie, szóval csapjunk is bele.

Mire képesek a vámpírok? – Mert látszólag se gyorsan futni, se jól hallani nem tudnak. Nem tudjuk meg, hogyan "születnek". Harapással? Szaporodnak? Végülis, kit érdekel. Csak vért isznak, és halhatatlanok. Ez elég kényelmes létnek tűnik, ha engem kérdeztek. 

Mit jelent az, hogy "tisztavérű ember"? – Nincs tele sárral a vére? Átlátszó, mint az üveg? Mi a fenét jelent ez? Ez sem derül ki.

Hogy lehet egy vámpírt fojtogatással megölni? – Azért láttam én már egy-két vámpíros sorit, de még egyikben sem tudták szimpla fojtogatással megölni a vámpírokat. Halhatatlanok, nem? A halhatatlan nálam azt jelenti, hogy vagy sehogy nem lehet megölni, vagy nagyon nehezen, különleges, vámpírölő módszerrel. De nem, szimplán megfojtották csórót (mármint nem a főszereplőt, ezt fontos tisztázni), aztán annyi volt neki. 

Minek a fantasy körítés, kérem szépen, ha nem tudnak mit kezdeni vele? Értem én, hogy 80 perc kevés. Majd ha lesz időm, sajnálom a készítőket érte. De legalább a kulcsfontosságú fantasy elemeket magyarázzák már el, mert ez így nagyon gagyi. Ha már az egész történet arra épül, hogy Junhonank egy tisztavérűből kell innia, akkor magyarázzák már el, hogy mit is jelent pontosan az, hogy tisztavérű. Ha már a főszereplőnk vámpír, legalább mondják el, ez miben áll (mert hogy vért iszik, azt egy 5 éves is tudja, nem kell ehhez producernek vagy forgatókönyvírónak lenni, de még csak zseni nézőnek sem). 

Persze értem én, hogy csak a koncepció a lényeg: szegény, meggyötört vámpírunk már így is kinyírta a szerelmét egyszer, most pedig ismét beleszeret abba, akit meg kellene ölnie. Olyan eredeti koncepció, majdnem lefordultam tőle a székről. (Szarkazmus, csak forgattam a szemem a klisétől.) De ugyanezt a koncepciót meg lehet csinálni a realista vonalon is, és akkor az olyanok, mint én, nem tudnak mibe belekötni.

Haha, dehogynem. Ha nem ebbe, akkor a színészek játékába. A Junhot alakító színésszel (Kim Jiwoong) nem volt bajom, rajta látszott, hogy tudja, mit csinál. Néhány arckifejezése és mimikája olyan jó volt, hogy vissza kellett tekerjem. Na de Yoon Seobin... Valaki szóljon neki, hogy vagy menjen, és gyakoroljon sokat, vagy váltson pályát, mert ez nagyon kínos volt. És az ellenérzéseim még csak nem is neki szólnak, mert oké, kipróbálta magát, nem ment neki. Semmi baj ezzel. A baj azzal van, hogy az összes koreai BL-re ez a jellemző: a színészek nem tudnak színészkedni. A készítők arra sem tartják a saját sorijukat, hogy normális castingot válogassanak. Persze cuki, hogy feltörekvő színészpalántáknak adnak lehetőséget, de szerintem mind tudjuk, hogy egy BL dráma főszereplője nem mostanában fog hagyományos sorozatban jelentős szerepet kapni. 

Tudom, unjátok már, de ismét el kell mondanom: ez a sorozat sem volt jó semmire, csakhogy beteljesítse a nők BL iránti vágyait. Se a történet, se a kivitelezés, se a színészi alakítás nem érdemel szót (csúnyán szólva kritikán aluli az egész). Egyedül talán a zenék voltak hangulatosak.

Mégis keserédes érzéseim vannak az egésszel kapcsolatban. Egyrészt nem értem, mire fel szeretik ennyien (ők mást néztek, mint amit én? Ők az igénytelenek, vagy nekem magasak az elvárásaim?), másrészt pedig örülök, hogy ekkora figyelmet és szeretetet kapnak a BL sorik, mert ezzel is támogatják a koreai LMBTQ+ közösséget, ami nagyon rájuk fér.

Úgyhogy a konklúzióm a következő: mint a közösség támogatója, arra kérlek, nézzétek meg a sorit, lehetőleg valami olyan platformon, ami beleszámít a hivatalos nézettségbe. Támogassuk őket ennyivel. Azonban mint egyszerű sorozatnéző: nem ajánlom ezt a sorozatot. Felszínes, kidolgozatlan, gagyi. Amit sajnálok. Várom már, hogy valami minőségi, kidolgozott, igazán értékes koreai BL-t hozzanak nekünk.

Mr. Queen

2021. április 15.

Műfaj: történelmi, romantikus komédia, fantasy

Dátum: 2020

Részek száma: 20

Főszerepben: Shin Hye-Sun (Kim So-Yong - királynő), Kim Jung-Hyun (Cheoljong - király), Cha Chung-Hwa (Choi udvarhölgy), Chae Seo-Eun (Hong Yeon), Yoo Min-Kyu (Youngpyeong herceg), Lee Jae-Won (Hong különleges igazgató)

Ismertető: Jang Bong-Hwan séfként dolgozik az elnöknél, ám egy komikus baleset következtében a szelleme valahogy a Joseon-korszakban élő Kim So-Yong királynő testébe kerül. Nem elég, hogy a férfi női testbe kerül, a királynőség mellé még ráadásként roppant kellemetlen módon egy király is társul: Cheoljongnak pedig titkai vannak. Bármilyen szelídnek és ostobának is tűnik, valójában rendkívül okos és furfangos, a terve pedig romba döntheti a miniszterek elnyomó hatalmát; amit a miniszterek nyilván nem akarnak. A testcsere következtében pedig So-Yong, aka Bong-Hwan feje tetejére állítja a palotát. 

Előzetes: 1., 2.

Online: Szitofa feliratok

Véleményem: Vannak azok a sorozatok, amikről egyszerűen képtelenség írni, mert nincs az az értékelés, ami elég jól kifejezi, hogy az ember mennyire imádta... Na ez a helyzet jelenleg. Hónapokig húztam ezt az ismertetőt, mert egyszerűen fogalmam sincs, mit írjak azon kívül, hogy imádom, oda meg vissza vagyok, és különben is, Shin Hye-Sun egy istennő. 

Ennyit sorozaton én még nem röhögtem. Az első nagyjából 10 epizód másból sem állt, csak komikus jelenetek sorozatából, és még amikor semmi sem történt, akkor is élvezettel néztem, mert ez a nő valami haláli. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. A humornak nyilván a koncepció adta az alapját; egy 21. századbeli férfi belekerül egy Joseon-korabeli királynő testébe, aztán uccu neki, vegyüljünk el a tömegben. Aha, mint elefánt a porcelánboltban. Ebből a nőből (vagy férfiból, nézőpont kérdése) csak úgy dőlt a hülyeség. Iszonyú laza, nem egy szívbajos nőszemély, aki nem mellesleg istenien főz, és kitúrja a helyéről az ügyeletes szakácsot, aki alaposan besértődik ezen (és roppant jól titkolja, hogy amúgy odavan a nő főztjéért).

Apropó főzés: a királynő bár nem tudja alkalmazni a 21. századi praktikákat, amikhez hozzászokott, de baromi kreatív, és olyan dolgokkal áll elő, hogy az emberek csak lesnek. És persze folyamatosan tolja a 21. századi szlenget is, amiből senki nem ért egy kukkot sem, össze-vissza rohangál, kezdetben megpróbálja vízbefojtani magát, hátha visszajut a saját idejébe, ezzel persze alaposan ráhozva a frászt mindenkire (az udvarhölgyei szerintem 10 évet öregedtek percenként, és csak a jó isten kegyelme miatt nem kaptak szívinfarktust). Ezen kívül pedig szabad szájú, kreatív, olyan kiállása van, mint egy meglett férfinek (vajon miért...), és nem mellesleg rohadt menő. A legmenőbb Joseon kori nő. 

Na de lépjünk túl azon, hogy a királynő milyen egy istenkirály személyiség, mennyire lehet imádni, és röhögni a hülyeségein. Tudjátok, milyen üzenet jött le nekem az egész sorozatból? Hogy egy Joseon kori nő sosem érvényesülhet a társadalomban, hacsak egy 21. századi férfi meg nem szállja a testét. Szerintem a Joseon kort nem kell bemutatni senkinek, de azért foglaljuk össze két mondatban: vannak a magukat istennek képzelő egyedek, akiknek mindent lehet, ők irányítanak, döntenek, és akkor is igazuk van, ha nincs: ezeket a roppant vonzó teremtményeket férfiaknak nevezzük. És vannak azok a kis túlzással szolgasorban élő, állatnak minősülő teremtmények, akiket a férfiak nem használnak egyébre, mint férfi örökösök legyártására: őket nőknek nevezzük. Egy 200 évvel ezelőtti világban egy ilyen társadalomban élő nő egymaga, saját akaratából semmire sem volt képes. De ugye a sorozat bemutatja, hogy ez a mi királynőnk micsoda egy menő nőszemély, akinek mindent lehet, mindenhez ért, nagy a szája, szép, okos, tehetséges. Ezeknél kevesebbért is kivégeztek nőket abban a korban. Tehát mi lehet az oka annak, hogy So-Yong mégis képes volt érvényesülni? Az, hogy egy férfi vette át a teste felett az uralmat.

Gondoljatok csak Jo Hwa-Jinre. Mit tudunk elmondani róla? Sajnos szegény nőnek nincs valami érdekes személyisége. Szerény, alázatos, kedves. Mint abban a korban minden nő. Miért? Mert a férfiak ezeket a tulajdonságokat várták el tőlük. So-Yongra is ugyanez a három tulajdonság volt a jellemző, mielőtt Bong-Hwan a testébe került volna. Sőt, még So-Yong udvarhölgyére is. És ha fogunk egy random női történelmi karaktert bármelyik sorozatból, rá is ez a három jelző lesz az érvényes. Nem azért, mert a készítőknek nincs fantáziájuk, és nem tudnak normális női karaktereket gyártani. Hanem azért, mert akkoriban ez volt a nőkkel szembeni elvárás. Na de egyszer csak puff, belekerült a 21. századi férfi, Bong-Hwan, So-Yong testébe, és a királynő úgy kezdett el viselkedni... mint egy férfi. Amit nem is néztek jó szemmel a miniszterek, de hát mégiscsak ő a királynő. Ha nem róla lett volna szó, egy-két húzásáért már simán kivégezték volna. Onnantól, hogy Bong-Hwan színre lépett, a királynő is elkezdett érvényesülni. Zabolázatlan, karizmatikus, igazi nagyszájú nőszemély lett, és ezzel tudott csak érvényesülni a férfiak világában. So-Yongnak ehhez sosem lett volna mersze, ereje.

Na de a kitekintés után térjünk vissza a cselekményhez. Annak ellenére, hogy imádtam a sorozatot, voltak dolgok, amiket nem értettem, vagy nem tetszettek. 

Ez már a sokadik történelmi sori, amit nézek. Olybá tűnik, hogy mindenki két dolog miatt kezd ármánykodásba: szerelem és hatalomvágy miatt. A szerelmet még megértem. De a hatalomvágy minden esetben egy megfoghatatlan fogalomnak tűnik, amiről nem tudjuk, mire jó. Miért ármánykodik az özvegy királyné? Jó élete van, tele van pénzzel, mindenki körülugrálja, és hallgatnak is rá, van beleszólása a dolgokba. Mi változna akkor, ha minden hatalom az övé lenne? Semmi. Vagy ha mégis, azt a készítők nem mutatják meg nekünk.

Miért ármánykodnak a miniszterek? Minek akarnak még több hatalmat, amikor már így is mindenről ők döntenek? Épp hogy csak nincs korona a fejükön. Nagyobb a hatalmuk a királyénál, gazdagok és befolyásosak, szóval ennél még hová akarnak magasabbra mászni? És a királyné? Az országot nem irányíthatja nő, fia pedig nincs. Szóval mi a fenét akar? És ez már nem az első sorozat, ahol csak annyit tudunk, hogy mindenki hatalmat akar, de a hatalom nincs pontosan definiálva. Nyilván nem akar mindenki király lenni (végül mind ugyanarra a sorsra jutnának, mint a mostani bábkirály). Már így is van befolyásuk, a dolgok az ő akaratuk szerint mennek, tehát ez sem változna. Úgyhogy ilyen formában az egész intrikának semmi értelme. Jó lenne, ha kicsit pontosabb képet kapnánk arról, ki mit akar és miért lesz az jó neki, vagy miben változtat majd a mostani sorsán.

És ha már témánál vagyunk... El nem tudom képzelni, mit képzelnek a miniszterek magukról. Volt képük olyan dolgokat kiejteni a szájukon, amikért fogtam volna, és egyenként lefejeztem volna őket. Olyan szinten megalázták és szembeköpték a királyt, hogy legszívesebben kitéptem volna a nyelőcsövüket. A Ruler: Master Of The Maskban nagyon szépen bemutatták, hogy mennyi hatalmuk van a minisztereknek, és hogy a király tényleg csak egy báb. De itt ezt valahogy elfelejtették megemlíteni. Fogalmam sem volt, miféle következménye lenne annak, ha a király fogná, aztán mellkason szúrná őket. Miért nem tette? Mégis mijük volt ezeknek a minisztereknek, ami meggátolta a királyt abban, hogy halálra ítélje őket felségárulásért (naponta minimum kétszer, mert tényleg undorító, amit műveltek). Birtokoltak valami monopóliumot? Nem tudunk róla. Semmit nem tudunk róluk. Nem tudjuk, miért, mivel és hogyan tartják sakkban a királyt, és emiatt az egész ármánykodás hiteltelen. Hiszen nem értem, miért ne ölethetné meg őket a király, vagy miért ne rúghatná ki őket. Mit tehettek ellene a miniszterek, amit a király pozíciója révén ne tudott volna megakadályozni? Ha valóban olyan nagy hatalmuk volt, azt a készítőknek illett volna bemutatni.

És akkor Jo Hwa-Jin. Őszinte leszek, én minden ágyast egy szajhának tartok. Ez alól Jo Hwa-Jin sem kivétel. Tehát fel nem foghatom, hogy egy kis szajha mégis mit képzel magáról, amikor megtámadja a királynőt. Mire eljutottunk oda, hogy ez megtörtént, a király már nem szerette őt, csak épp Jo Hwa-Jin ezt képtelen volt elfogadni. Innentől kezdve a szerepe nem volt más, minthogy a király néha megdugja, amikor mondjuk ráun a királynőre, vagy ilyesmi (spoiler: ez nem történt meg. Hahaha.) És minekután a szerepe mai szemmel nézve roppant megalázó és szégyenteljes, fel nem foghatom, mit ugrabugrált. A királynő helyében én akkora pofont lekevertem volna neki, hogy leszáll a feje a helyéről. Viszont az tény és való, hogy Jo Hwa-Jin bejárta egy karakterfejlődési utat, és viszonylag frissítő módon, hiszen a végére belátta, hogy amit tett, az rossz. Lemondott a pozíciójáról, és elment szépen haza. Ezt nagyon értékeltem, már csak azért is, mert ez az első sorozat, amiben egy mellékszereplő jóként kezdi, gonosz lesz, majd ismét megjavul.

Ha pedig már Jo Hwa-Jin, beszéljünk arról az ominózus kútról. Ha valakinek van ideje rá, légyszi magyarázza el nekem a komment szekcióban, hogy mi is volt ez a story-line, mert egy szót sem értettem belőle. SPOILER! Tehát a fiatal királyt a kút mélyére dobták, ahol csomó időt töltött együtt So-Yonggal. Na de a királlyal később elhitették, hogy valójában nem is So-Yonggal, hanem Jo Hwa-Jinnel volt a kútban... Eddig jól mondom, ugye? Miért? Azért volt erre szükség, hogy Jo Hwa-Jin a király kegyeibe férkőzzön? És mi volt azzal a könyvvel, ami So-Yonggé, de Jo Hwa-Jin úgy csinált, mintha az övé lett volna? Az egészet nem értettem... SPOILER VÉGE. Szóval fura volt ez az egész szál, és nem is értettem, mire kellett ez... 

Egy ember van még, akiről beszélni szeretnék, ő pedig Kim Byeok-In. Nem szerettem őt. Főleg azért, mert jó ember volt, de rossz ügyért harcolt. Túlságosan elvakították az érzelmei, és nem csakhogy nem látott tisztán, nem is akart. Nem érdekelte semmi, csak amit összerakott a fejében, és aki ellentmondd ennek az illúziónak, arra vagy oda sem figyelt, vagy az ellenségének tekintette. Nem az érdekelte, mi volt a jó So-Yongnak, hanem hogy ő mit hitt, mi a jó neki... 

Ami pedig a romantikát illeti (nem hittétek, hogy megfeledkezem róla, ugye?). Hát én nem gondoltam volna, hogy ez így fog alakulni. Imádtam a királynő kezdeti ellenségeskedését, meg a viszakozását, ha a király meg akarta csókolni (vagy megölelni). Tök logikus volt, miért tette, és jót nevettem rajta. Aztán a végére már simán lesmárolta a királyt, nekem meg csak az járt a fejemben, hogy "Öm... nem akarom megzavarni az idillt, de Bong-Hwan... ugye tudod, hogy... izé... épp egy pasival smárolsz?" Vajon ilyenkor csak hagyta, hogy a királynő érzései átvegyék az uralmat a teste felett? Nyilván nem ő szeretett bele a királyba... Vagy ki tudja. Viszont amit tényleg fontosnak tartok megemlíteni, hogy a király viszont igenis Bong-Hwanba szeretett bele, nem So-Yongba. Az utolsó részben hangzott el a király szájából az a mondat, ami nagyon szíven ütött: "Vajon elveszítettem valamit?" Ez akkor történt, amikor Bong-Hwan elhagyta So-Yong testét, és visszatért a saját világába. Csakhogy a kérdés teljesen jogos: hiszen a király elveszítette azt, akibe beleszeretett. Abból, amit láttam, Cheoljong nem a királynő kinézetébe szeretett bele, hanem a személyiségébe; de a személyisége Bong-Hwan maga volt. Bong-Hwan személyiségébe szeretett bele, nem So-Yongéba. És oké, hogy a csinos test megmaradt neki, de azt a személyiség, amibe beleszeretett, elveszítette. 

Ami a befejezést illeti, abban egy egész picit csalódtam. Már a legelső részben tudtam, hogy lesz vége, és emiatt nem is izgultam. Voltak más elképzeléseim is, jobban örültem volna, ha azok jönnek be, mert így túl tipikus lett. 

Nagyon sok dolog van még, amit még meg tudnék (és szeretnék) említeni, de sose végeznénk... Ha valaki követ snitten, az folyamatosan értesülhet a kis kommentjeimról, amiket az egyes sorozatok részeihez szoktam hagyni. Általában feleannyit írok itt a blogon az összegzésbe, mint snitten az egyes részekhez. 

Összességében azt tudom mondani, hogy aki nem látta még, az gyorsan-gyorsan pótolja be. Pár év múlva ez a sorozat egy nagyon ikonikus és kultikus része lesz a k-drama világnak. Egyszerűen annyira klassz, hogy szerintem vétek kihagyni.

So-Yong: Az olyan nők, mint én, nem Joseonból származnak. 

Ezért veszélyes az áldozatot játszani. Anélkül, hogy észrevennéd, napról napra változol szörnyeteggé.

Minél erősebb a fény, annál sötétebb az árnyék.

So-Yong: Csak egy okod lehet arra, hogy megölj engem. Hogy gyengébb vagyok nálad! Nem tudtál volna megtámadni, ha erősebb vagyok. Csak azért tetted, mert könnyű célpont vagyok! Mert gyengébb vagyok nálad! Ez a valódi ok.  

Tessék! Próbáld újra! Bizonyítsd be, hogy csak egy gyilkos vagy, aki megölne egy gyengébb embert!