Korea ékkövei
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sci-fi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sci-fi. Összes bejegyzés megjelenítése

Train

2020. szeptember 6.
Műfaj: misztikus, sci-fi, thriller

Dátum: 2020

Részek száma: 12

Főszerepben: Yoon Si-Yoon (Seo Do-Won), Kyung Soo-Jin (Han Seo-Kyung), Shin So-Yul (Lee Jung-Min) és Lee Hang-Na (Oh Mi-Sook)

Ismertető: Egyes tudósok szerint az univerzum végtelen, tehát léteznek a mi világunkkal azonos, párhuzamos világok is. Úgy gondolják, hogy ezeket a világokat átjárók kötik össze. Mi van akkor, ha két világ között egy vonat jelenti az átjárást?

A történet két párhuzamos világban játszódik. Seo Do-Won legyen akármilyen elhivatott nyomozó, mikor rejtélyes, bőröndökben hagyott holttestekre bukkan a vonatállomáson, a tudása megreked. Ki hagyja holttesteket az állomáson, és hogy lehetséges az, hogy a bőröndökbe gyömöszölt halottak közül van, aki valójában életben van? Do-Won mindent lekövet, hogy megtalálja az elkövetőt, ám amikor szerelme a sorozatgyilkos legújabb áldozatává válik, világa teljesen megváltozik. Szó szerint. 

Az egyikben fizetnie kell az apja bűneiért, míg a másikban mások bűnei miatt kénytelen egy bizonytalan világban élni. Hamarosan világossá válik számára, hogy szerelme hiába halott az egyik világban, a másikban nagyon is életben van. Attól kezdve Do-Won egyetlen célja az, hogy elkapja a gyilkost az egyik univerzumban, miközben próbálja megvédeni a lányt a másikban. Ám nem ő az egyetlen, aki átkelt az átjárón, és aki a maga tervei szerint használja azt.

Előzetes: 1., 2.,

Online: A sorozat Lai fordításában készült el, mind letöltős, mint online változatban: https://laiglchronicles.wordpress.com/train/

Véleményem: Na srácok, így kell egy sorozatot megcsinálni! Csak egy kérdésem van: miért lett vége, és hová mehetek panaszkodni? Izgalom? Pipa! Szaftos gyilkossági ügy? Pipa! Feszült érzelmek? Pipa! Csavaros történet? Pipa! És ha romantikát keres az ember, itt az is volt! Szerintem simán rá lehet mondani, hogy a 2020-as év legjobban összerakott k-drámája (még úgy is, hogy a közönség annyira nem figyelt fel erre a darabra.)

Pedig aztán nem volt itt semmi, amit az ember hiányolhatott volna. A történet ez elejétől kezdve lebilincselő volt, már a nyitó epizód is gyors léptékű, nincsenek felesleges jelenetek vagy párbeszédek, a történet már a legelső perctől fogva lendületes és izgalmas.

Nem szeretném ezt a sorozatot összehasonlítani egyikkel sem, de óhatatlanul is azt jut az eszembe, hogy ezt és az It's Okay To Not Be Okayt egy időben néztem, hétről-hétre, és míg az előbbin nagyon unatkoztam, addig ezen pattogtam a székben az izgalomtól. Persze a két sorozat teljesen más műfaj, így az összehasonlítás nem a leghelytállóbb, de jelenleg csak ezt tudtam viszonyítási alapnak felhozni.

Mondjuk szépen úgy, hogy egy-két alkalommal majd' meghaltam, annyira vártam a következő részeket. Mivel hétről-hétre néztem, így volt, hogy egy-egy rész olyan kibírhatatlan cliffhangerrel ért véget, ami felért egy modern köntösbe öltöztetett középkori kínzással.

Általában a krimikről elmondható a feszült légkör és az összetett érzelmek, és ezekben itt sem volt hiány. Az izgalmas gyilkossági szál mellett a karakterek érzelmeire, jellemeire is nagy hangsúlyt fektettek, hiszen ezek eleve elengedhetetlenek egy krimiben. A karaktereink nagy utat tettek meg az első epizódtól az utolsóig, és a jellemfejlődés is szemmel látható volt, mégpedig a feszült, háborgó érzelmek miatt. Mindegyikük keresztülment veszteségeken, csalódásokon, felismeréseken, amik alapjaiban rengették meg a világukat (mind a kettőt, ugyebár), és egy ponton a jó és a rossz összemosódott.

A történetet nagyon szépen építették fel. Az első részben megkaptuk az alapokat, és onnan minden korrektül, logikusan bontakozott ki, és egészen az utolsó rész utolsó percéig akadtak csavaros fordulatok. Köszönhetően a 12 résznek nem volt idő unatkozni, és nem lett vontatott sem. Eredetileg a sorozatot 16 részesnek szánták, ám a koronavírus miatt le kellett rövidíteni, de én ezt egyáltalán nem bánom. Rengeteg jónak induló sorozat laposodik el, mert már nem tudják mivel kitölteni a 16-20-25 részt, és csaponganak ide-oda, és az utolsó 3 részbe sűrítik bele a lényeget, a köztes részeket meg az ember simán átugorhatná. Viszont az olyan sorozat, ami elejétől végig ilyen feszített tempóban halad, mint a Train, ahol ha egy percre is elfordulsz, már lemaradtál valami fontosról, nagyon kevés van. Szerintem egy sorozat inkább legyen rövid, de tartalmas és izgalmas, mint hosszú, de elnyújtott és unalmas.

A hangsúly ebben a sorozatban nem is igazán azon volt, hogy ki a gyilkos, mert azt már elég korán lehetett sejteni, és elég hamar ki is derült, azt hiszem valahol a 9. rész magasságában. Itt inkább az érzelmek, a mögöttes tartalom, az indíték volt a lényeg. Mi váltja ki valakiből, hogy sorozatgyilkos legyen? Hogyan válsz egy gyilkos cinkosává, vagy miért kelnél a védelmére, és mit tennél meg azért, hogy megvédd? Tudod vajon, mit akar a gyilkos, vagy saját magad megnyugvására cselekszel?

Rengeteg, tényleg rengeteg érzelem volt a sorozatban, mind a gyilkos, mind a segítői, mind pedig a nyomozók részéről. Persze a két főszereplőnk háttérsztorija itt is egy kissé laposra és klisésre sikeredett (tragikus gyerekkor, amiben az egyik lelkiismeretfurdalást érez a másik iránt, és ezért segít neki, amiben tud, majd beleszeret - nem ismerős valahonnét? Mondjuk úgy 100 másik sorozatból?), de az ebből fakadó érzelem-láncra egy szavunk sem lehet. A szereplőink egy-két kétségbeesett lépése teljesen össze tudta szorítani az ember szívét, és mindezt nem a dráma vagy a feszültség keltés miatt hozták be a készítők, hanem teljesen reális módon voltak jelen. Az ember érezte, hogy igen, ez a valóságban is simán megtörténhet.

Kiemelném még külön a színészek játékát, hiszen ez volt az, ami miatt olyan jól átjöttek az érzelmek. A két világból kifolyólag a karakterek két ellentétes oldalát, vagy legalábbis ellentétes döntéseik következményét ismerhettük meg - ami Do-Won esetében nagyon szembetűnő volt. Mindkét világban más döntéseket hoztak, és más következményekkel kellett szembenézniük, miközben az egymással való kapcsolataik is teljesen mások voltak, és máshogy alakultak - ám a gyilkos és az indítékok mind ugyanazok maradtak. Az egyetlen, amit ezzel kapcsolatban kicsit sajnáltam, hogy a sorozat közepe felé elveszett a két világ közötti átjárás. Do-Won átment, majd ott is maradt az egyikben, és az utolsó pár részig vissza sem ment. Így nem nagyon láttuk többet az A világban lévő karaktereket, csak a B világét.

Szép kontraszt volt viszont, hogy az első pár részben inkább arra ment ki a játék, hogy a két világ után nyomozzanak, ami egyrészt tragédiához vezetett, másrészt nyomós indokot adott Do-Won számára, hogy át akarjon kelni - és nem csak azért, mert rájött, hogy a gyilkos ismeri a két világ titkát. A gyilkossági ügyek kibontása csak ezután következett, így míg az első pár rész inkább a sci-fi/fantasy részre megy rá, addig a sorozat második fele már a krimi/thrillernek ad helyet, amivel mindkét műfaj szerelmesei megtalálják, amit kerestek.

A sorozat befejezése szintén egy kissé kiszámítható volt, de hál' istennek nem próbáltak meg úgy tenni a készítők, mintha egy egetrengető fordult lenne, a valójában nagyon is kiszámítható végkifejlet. Inkább szépen csak rámentek erre a kiszámíthatóságra, és ha már így sikerült, ebből kihoztak mindent, amit lehetett. Olyannyira, hogy még az utolsó részre is sikerült behozni egy fordulatot, amitől az embernek összeszorult a szíve, és elgondolkozott, vajon tényleg jól ítélte-e meg a szereplőket, és akit gonosznak hitt, az valóban az-e. Ez tetszett egyébként a legjobban a sorozatban; hogy a nézőt arra késztette, hogy ne ítéljen olyan elhamarkodottan, hanem lásson egy kicsit a dolgok mögé, és még ha a gyilkosság egy megbocsáthatatlan vétek is, lássa át, mi az, ami odáig juttatja az embert, hogy megtegye, vagy eltusolja. Én, krimi és thriller rajongóként nagyon élveztem ezt a részét a sorozatnak a sok izgalom mellett.

Nem nagyon tudom már hová dicsérni a sorozatot, szóval most be is fejezem. Akárkinek jó szívvel tudom ajánlani, aki szereti a krimiket, a thrillereket, az akciót, izgalmat és az összetett érzelmeken alapuló sorikat.

I'm Not A Robot

2018. június 27.

Műfaj: romantikus, vígjáték, sci-fi

Dátum: 2017

Részek száma: 32 (30 percesek)

Főszerepben: Yoo Seung-Ho (Kim Min-Kyu), Chae Soo-Bin (Jo Ji-Ah), Uhm Ki-Joon (Hong Baek-Gyun), Park Se-Wan (Pi), Song Jae- Ryong (Hoktal), Kim Min-Kyu (SSanpi), Kang Ki-Young (Hwang Yoo-Cheol) és Hwan Seong-Un (Ye Ri-El)

Ismertető: Kim Min-Kyu a KM Financial gazdag elnöke. Okos, gazdag és jóképű, azonban van egy betegsége: allergiás az emberekre. Valahányszor hozzáér valaki, kiütések jelennek meg a testén, és allergiás roham tör rá, éppen ezért nem is nagyon van normális emberi kapcsolata. Mindeközben Jo Ji-Ah egy feltörekvő vállalkozó, akit egyszer csak felhív a volt barátja egy nagyon különös kéréssel: egy ideig el kéne játszania, hogy robot. Az ex-barát, Hong Beak-Gyun robotokat fejleszt, és legújabb fejlesztése, Aji3 egy baleset során meghibásodott, így nem tudta átadni a robotot Kim Min-Kyunak, aki nagy összeget fektetett volna a robot fejlesztésbe. Hogy megoldja a problémát, Baek-Gyun az ex-barátnőjét kéri fel, hogy játssza el a robotot, ugyanis ő volt Aji3 arcmodellje: vagyis a robot pontosan úgy néz ki, mint Jo Ji-Ah. Vajon Kim Min-Kyu rájön a csalásra, vagy bekapja a horgot?

Online: Viki.com,

Előzetes videó: https://www.youtube.com/watch?v=6gVPM3dGVoU

Vélemény: Ez a sorozat egy mestermű. Minden megvan benne, amire az embernek szüksége van: humor, hisz ez egy vígjáték, romantika, egy cseppnyi tudomány, egy kis dráma, hisz az sosem maradhat el, nevetni és sírnivaló. Tényleg minden, amire csak vágyhatunk.

Először bevallom, sokáig nem álltam neki a sorozatnak, mert egyszerűen bugyutának tűnt az ismertető alapján. Aztán mégis rávettem magam, hisz Yoo Seung-Ho játszik benne, akit a Ruler: Master Of The Mask-ban szerettem meg nagyon, szóval csak miatta nekiálltam. Hát hamar kiderült, hogy már hamarabb neki kellett volna ülnöm, mert egy nagyszerű sorozatról van benne szó, ami megnevetett, néha megsirat, és igazán az ember szívébe lopja magát. A szereposztás ennél nem is lehetett volna jobb: minden színész nagyon kitett magáért, mind tehetségesek, és nagyon passzoltak a szerepükbe.

Kezdjük is akkor szokás szerint a történettel. Itt van Kim Min-Kyu, aki allergiás az emberekre. Ezt bizony szó szerint kell érteni: amint hozzáér valakihez, vagy megeszi másvalaki főztjét máris allergiás reakció tör rá, és kiütések jelennek meg a testén, majd pedig nem tud levegőt venni, végül akár bele is halhat, ha nem kapja meg az injekcióját, amit amúgy mindig magánál hord. Hogy elkerülje ezt a balszerencsés helyzetet mindig kesztyűt  hord, és gumibottal mászkál. Az autóján hangszóró van, hogy ne kelljen lehúznia az ablakot, ha valakivel beszél. Értelemszerűen fél is az emberektől emiatt, így 15 éven át bezárkózott a házába, és csak nagy ritkán jön elő, például ha az igazgatótanács összeül. Ilyenkor állandóan kiürítik az épületet, hogy véletlenül se érjen hozzá senki. Elég kényelmetlen helyzet, de hozzá lehet szokni 15 év alatt. Emiatt persze Min-Kyu nagyon magányos. Nem nagyon van emberi kapcsolata, így a legnagyobb kincsei többek között a robotporszívója, ami képes arckifejezéseket mutatni. Kicsit szenilisnek tűnik a srác, de amúgy normális, csak hát... magányos. :D


Ebben a nagy magányban jelenik meg Jo Ji-Ah, merthogy ő egy feltörekvő feltaláló, aki érdekes, néha azonban bugyuta dolgokat talál fel. De emellett kereskedő is, és értékes, ritka dolgokat szerez be embereknek: például Kim Min-Kyunak, aki nagy magányában gyűjtő is. Így találkoznak ők ketten. Már ennél az első jelenetnél imádtam őket, de ezt majd később ecsetelem. A bonyodalom akkor jön, mikor a Santa Maria Team, egy robotfejlesztő csapat befektetőt keres, és rátalál Min-Kyura, aki befektetne... El is jön megnézni a robotot, majd pedig azt mondja, el akarja vinni tesztelni. Igen ám, de nem sokkal azelőtt, hogy erre sor kerülhetne egy baleset folytán Aji3, a robot meghibásodik. Így, hogy a professzor, Beak-Gyun megtarthassa a befektetőjét felhívja az ex-barátnőjét, aki nem más, mint Jo Ji-Ah. Aji3, a híres robotunk ugyanis az ő arcát viseli. A professzor pedig megkéri a lányt, hogy játssza el a robotot Min-Kyunak, csak amíg a tesztelés tart.

Nos hát, igen, ez lenne az alapszituáció, innen indulnak el a dolgok. Kicsit lehet, hogy bugyután hangzik, én magam is elgondolkodtam azon, hogy hogy lehet az, hogy Min-Kyu nem jött rá, még akkor sem, ha nagyon sok árulkodó jel volt... Nos, ezt a sorozatban nem mondták ki konkrétan, de szerintem azért nem esett le szegény Min-Kyunak a tantusz, mert ugye ő allergiás az emberekre, vagyis ha hozzáér egy emberhez akkor előjön az allergiája... De Jo Ji-Aht (Aji3-t) nyugodtan megérinthette, hisz robot (gondolta ő), és bármikor hozzáért, semmi sem történt. Így pedig persze, hogy nem gyanakodott.

Na akkor lássuk ennek a nagyszerű történetnek a szereplőit.


Kim Min-Kyu, egy magányos, büszke ember, aki ugyanakkor vágyik a szeretetre, és az emberi kapcsolatokra. Magabiztos srác, értelemszerűen, hisz egy vállalat elnöke. Bár mindene megvan, mégsem boldog, hisz még sincs senkije... Ő volt a sorozat legnagyobb arca. Imádtam minden mozdulatát, minden szavát, minden arckifejezését. (Ez a színész nagyszerű!) Álladóan lehetett rajta nevetni, vagy épp vele sírni, de főleg nevetni... :D Nagyon tetszett az, ahogy az elején, majd a végén viszonyult az emberekhez. Kezdetben félt tőlük, majd mikor úgy tűnt, elmúlt a betegsége eleinte kissé óvatoskodó volt, de mégis olyan boldog, később pedig kesztyű és óvatoskodás nélkül járt az emberek között... Nagyon-nagyon jók voltak azok a jelenetek, olyan szívmelengetőre sikerültek. Imádtam nézni az emberekhez viszonyulását. Főleg, mikor végre tudott más emberekkel is enni, és mások főztjét s meg tudta enni. Ő nem sokat változott a sori végére, de most kivételesen ez így volt jó, hisz már az elején nagyszerű személyiség volt. Összefoglalva nagyon szerettem őt, iszonyú jó karakter, aki állandóan megnevetteti az embert, és akivel nagyon együtt lehet érezni. Néha fogtam a fejem miatta, és legszívesebben kirugdostam volna a képernyőről, de hát mindenki csinál hülyeségeket.


Jo Ji-Ah az elején nekem fura volt... Eleve csak azért vállalta el a "munkát" mert Beak-Gyun pénzt ajánlott érte, neki meg kellett. Kicsit furcsa volt nekem, nem igazán tudom miért, de az elején annyira nem kedveltem. Aztán ahogy teltek a részek őt is nagyon megszerettem. Talpraesett, találékony lány, akit nem kell félteni. Tipikusan az a nagyszájú típus, amit én szeretek egy főszereplőben. Neki sem volt könnyű az élete Min-Kyu mellett, mármint nem miatta, hanem az egész helyzet miatt, hogy nem mondhatta el neki, hogy "Nem vagyok robot".  De egyébként egy mindig vidám lány volt, akinek mindig volt valami csípős válasza mindenre. Nem kellett őt félteni.

Santa María Team-et egy az egyben imádtam. 4 tudós tartozott bele, akik zsenik voltak minden téren, mégis közben annyira... emberiek. Úgy értem, a tudósok általában teljesen külön világnak tűnnek, akik elvannak a saját világukban, de ők nem ilyenek voltak, elevenek, viccesek, kicsit szétszórtak (Aji3 is ezért ment tönkre az elején), kicsit bénák, de amúgy egy zsenik, nagyon szeretni valóak, egytől-egyik különlegesek és egyediek. Ők vittek színt a sorozatba. SSanpi nőtt a legjobban szívemhez, az ő karakterét nem is tudom elmagyarázni nektek, ezt látni kell. Ahogy random megszólalt angolul, meg "brother"-nek hívta Min-Kyut, hát isteni volt, komolyan. Pi komolyságát nagyon szerettem még, ő tényleg olyan tipikus tudósnak tűnt, igazából ő tartotta össze a csapatot.

Min-Kyut és Ji-Aht pedig egyszerűen imádtam együtt. Két nem mindennapi személyiség voltak, akiknek mind megvan a maga különcsége és hibája, és remekül passzoltak egymáshoz. A színészek között is megvolt a kémia, ami külön plusz pont. És végre-végre kaptunk normális csókjeleneteket, amiért külön örültem. :D

Maga  történet iszonyatosan tetszett, egyedi, ötletes, remekül kivitelezett, egyszerűen tényleg minden megvolt benne. Volt humor bőven, sírni valót is kaptunk, a szereplők nagyszerűen voltak, egytől-egyik a szívemhez nőttek, a szituációk nagyon ötletesek, Jo Ji-Ah találmányait is imádtam, és örültem is neki, hogy erre a részletre is odafigyeltek. A történetet nem bonyolították túl, mindenből épp elegendőt adtak, semmit sem túloztak el, amiért örök hálám.

Egyetlen egy furcsaság volt, amit azért szóvá tennék, az pedig a hirtelen időugrás az utolsó részben. Kicsit furán oldották meg, nagyon hirtelen történt, de nem ez az első sorozat, aminél ezt tapasztalom, szóval elnéztem, mert ezen kívül tényleg egy rossz szavam sincs erre a csodára.

Mindenkinek nagyon ajánlom, aki ki akar kapcsolódni, és nevetni egy jót. Ez a sorozat minden mértékben tökéletes lesz, higgyétek el. Akár többször nézős is. Ha pontoznám is sorozatokat, akkor erre 10-ből 10 pontot adnék.

Remélem, mindig fel fogsz ismerni, függetlenül attól, mennyire változom meg. És akkor ígérem, hogy vigyázni fogok rád, és szeretni foglak. – Kim Min-Kyu
Egy kapcsolat azt jelenti, hogy "gyökeret versz valaki szívében".
Aji3, te visszahoztad a napfényt az életembe. A mestered most nagyon elégedett. – Kim Min-Kyu
Miattad van. Azért, mert mellettem voltál. Megveszem neked a világ legtovább tartó akkumulátorát. Légy velem, míg meghalok... – Kim Min-Kyu
Ez annyira igazságtalan! Nekem emberként annyi minden miatt kell kínosan éreznem magam. De neked, mivel robot vagy, nem kell. – Kim Min-Kyu
Ji-Ah: Nincsenek barátaid, igaz? Teljesen nyilván való, hogy nincsenek!
Min-Kyu:  Igazad van! Nincsenek emberek az életemben. Jobb szeretem, ha robotok vesznek körül, mint ha olyan emberek, mint te!
Ji-Ah: Mi van velem? Mitől jobb az a robot, mint én?
Min-Kyu: Mi?