Korea ékkövei

Mo Xiang Tong Xiu: The Scum Villain's Self-Saving System (teljes sorozat)

2024. október 22.

Cím: The Scum Villain's Self-saving System

Író: Mo Xiang Tong Xiu

Műfaj: wuxia, danmei, fantasy

Ország: Kína

Nyelv: Angol 

Fülszöveg: Half-demon Luo Binghe rose from humble beginnings and a tortured past to become unrivaled in strength and beauty. With his harem of over three hundred wives, and dominion over both the human and demonic realms, he is truly the most powerful protagonist—in a trashy web novel series!

At least, that’s what Shen Yuan, online alias “Peerless Cucumber,” believes as he finishes reading the final chapter in Proud Immortal Demon Way. But when a combination of rage and a poor meal choice leads to his death, Shen Yuan finds himself reborn into the world of the web novel, in the body of Shen Qingqiu–the beautiful but cruel teacher to a young Luo Binghe. Although as Shen Qingqiu, he now has incredible power and abilities as a cultivator, he’s destined to be horrifically punished for crimes against the protagonist, so this new Shen Qingqiu has only one course of action: get into Luo Binghe’s good graces before the young man’s rise to power. That’s the only way he’ll escape the awful fate of a true scum villain!

Véleményem: Gyorsan elmondom, amit tudni kell erről a regényről, ha esetleg nem beszéltek angolul: Shen Yuan épp az utolsó fejezetét olvassa a Proud Immortal Damon Way-nek, egy neten publikált háremregénynek, ami annyira feldühíti őt, hogy dühében megfullad, majd újjáéled az említett háremregény világában. A főgonoszként. Akinek a főhős, alias Luo Binghe, az eredeti regényben levágta a kezeit és a lábait, és beletette egy csuporba. Mármint a főgonoszt, nem a testrészeit. Na ennek tudatában Shen Yuan, aki immár Shen Qingqiu, mindent el kíván követni, hogy Luo Binghe kedvében járhasson. Több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel.

MXTX regényei közül mindig az a kedvencem, amit épp olvasok, úgyhogy most épp az SV-t méltatom agyon, kezdjünk is bele. 

Mikor egy barátnőmnek ajánlottam a sorozatot, azzal próbáltam meggyőzni, hogy a főszereplő irtó nagy arc. Az első kötet ismertetője során is főleg azt emeltem ki, hogy az egészet Shen Qingqiu viszi el a hátán. Humoros, találékony, extrovertált, méltóságteljes, és hatalmas szíve van, amit szeret elrejteni mindenki elől (köztük saját maga elől is). A tökéletes megbízhatatlan narrátor, ha engem kérdeztek. (Erre később még visszatérünk.) MXTX-nek csodás érzéke van a karakterek rétegezéséhez, úgyhogy nem csak SQ, minden más szereplő is rendkívül érdekes és összetett. Szerintem írónőnk jobban ismeri a karaktereit, mint a saját családját. Úgyhogy amit első körben ki tudok emelni, az ez: ha olyan könyvet szeretnétek olvasni, amiben a karakterek lelépnek a lapokról, akkor ez a ti regényetek. 

Aztán beszéljünk kicsit a cselekményről.  A regény arról szól, hogy Shen Yuan, a srác, aki a 21. században él, egy webregényt olvas (amit utál-szeret). Aztán meghal, és belekerül az olvasott webregény világába, ahol a főgonosz karakterét kapja. A Rendszer üdvözli, és közli vele, hogy az lesz a feladata: élje túl, amibe az eredeti regény főgonosza belehalt (vagyis a főszereplő, Luo Binghe haragját). Ja, meg persze javítsa ki a plothole-okat, és szedje ráncba a cselekményt, ha már az író ezt nem tette meg. Amellett, hogy ez egyébként egy számomra új koncepció volt (ha valaki találkozott hasonlóval nyugaton kiadott könyvek körében, azonnal írja meg!), MXTX nagyon jól összehangolta az "eredetei regényt" és a "javított verziót". Mivel SQ a narrátor, rajta keresztül tudjuk, minek kellene most történnie, és ő hogyan próbálja kimenteni magát/a főszereplőt, hogy B-pontokat meg Elégedettségi pontokat szerezzen. Ja igen, mert egyébként a Rendszer egy kis suttyó, és minden küldetésért meg cselekedetért B-pontokat és Elégedettségi pontokat számol fel, amiket ugyanitt el is lehet veszíteni (ami ha lenullázódik, akkor Shen Yuan visszakerül a saját világába, ahol ugye halott. Ezt nevezem motivációnak.) A cselekmény végig izgalmas, akciódús, hála istennek egyetlen szereplő sem sérthetetlen, szóval mikor megsérül valaki, annak tényleg tétje van. Kivéve ha az Luo Binghe, A főszereplő, ugyebár (erről szintén később). Neki csak a törékeny kis szíve sérül. De akkor aztán rettegjen mindenki, aki él és mozog.

De azért nehogy azt higgyétek, hogy minden tökéletes volt. A korábbi posztomban említettem, hogy Shen Qingqiu bár nagyon hamar elfelejti, hogy az emberek körülötte csak egy könyv szereplői, Luo Binghére, a love interestre, ez nem igaz. Shen Qingqiu az idő nagy részében nem tekintetett valódi emberként Luo Binghére. Volt ez a bekezdés a 2. kötetben: 

"He had finished reading the hugely long original novel and raised this child to adulthood, but he'd never realized that Luo Binghe was actually a purehearted young man." - 263. oldal

("Végigolvasta a eredeti, rendkívül hosszú regényt, és felnevelte ezt a gyereket, de azt sosem fogta fel, hogy Luo Binghe valójában egy tisztaszívű fiatalaember volt." - saját ford.) 

Ez csak azért „vicces”, mert pont azt szerettem az első kötetben, hogy Shen Qingqiunak milyen hamar sikerült valódi emberként, nem pedig egy könyv szereplőiként tekintenie a többiekre. De végül mindenkire valódi emberként tekintett, csak Luo Binghe maradt „a főszereplő” a szemében.

"A főszereplő sérthetetlen, a főszereplőt nem győzhetik le, a főszereplő minden körülmények között jól lesz"; tehát Shen Qingqiu szerint nincs szüksége sem érzelmi sem fizikai támogatásra. Luo Binghe nagyjából a könyv végéig csak a badass főszereplő marad a szemében, aki nem sérülhet meg, aki mindent túlél, akinek nincs szüksége semmire, mert... mert ő a főszereplő. Ezzel pedig az a baj, hogy Shen Qingqiu emiatt érzelmileg nagyon távol kerül Luo Binghétől, és így elérhetetlennek tűnik, Luo Binghe pedig teljesen magára marad, már elég fiatalon is (úgyhogy nem csoda, hogy rengeteg érzelmi kirohanása van, ami SQ-t sokáig nem nagyon hatja meg). Nagyjából emiatt a 2. kötet az komplett fájdalom (úgyhogy nyilván imádtam, és az a kedvenc SV kötetem).

A másik negatívum számomra az, hogy bár a kapcsolat Luo Binghe és Shen Qingqiu között romantikus, én nem látom, hogy Shen Qingqiu szerelmes lenne Luo Binghébe. És itt jön a képbe, hogy SQ egy megbízhatatlan narrátor. Nézzük meg, hogy ez mit jelent pontosan: "A korlátozott vagy (egyenesen) megbízhatatlan narrátor olyan személy, aki úgy meséli el a történetet, hogy nem ismer minden tényt, vagy nem mond el mindent, amit tud. Így a narrátor állíthatja, hogy valami igaz, miközben az olvasó – aki a mesélőnél tájékozottabb – tudja, hogy az igazság ettől eltér." 
A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy a narrátor (Shen Qingqiu) nincs tisztában a saját érzéseivel. Vagyis 4 könyvön át tagadja maga előtt is, hogy szerelmes lenne Luo Binghébe, aminek következtében az ő részéről én végig csupán az apai/mesteri szeretetet láttam.
SQ tényleg bármit megtenne LB-ért, és meg is tesz mindent, amit csak tud, de ezek olyan dolgok, amiket egy apa és egy mester is megtenne a fiáért/tanítványáért. Persze ezen sokat lehet vitatkozni, főként mivel tudjuk, hogy SQ egy megbízhatatlan narrátor. Csakhogy nekem olvasóként elvileg tudnom kellene, hogy hazudik, tudnom kellene az igazságot (ami az, hogy szerelmes Luo Binghébe). De én nem tudtam. Nekem nem jött át a szerelem. A szeretetet éreztem, de semmi ennél többet. Viszont nagyon sok elemzés található a neten erről, és szerintem már az is kivételes erénye egy könyvnek, hogy a szereplői olyan összetettek, hogy oldalas elemzések íródtak hozzájuk.

És akkor beszéljünk a 4. kötetről, ami már nem szerves része a cselekménynek. Ebbe az extrák kerültek, azaz rövid kis történetek a fő- és mellékszereplők (általában a fő cselekmény utáni) életéből.

Szögezzünk le valamit: Én jobban örültem volna, ha ez a kötet meg sem íródik/ha Shen Qingqiu és Luo Binghe jeleneteit kihagyják belőle.

Ugyanis míg az első három könyvben valahogy szemet lehet hunyni afelett, mennyire toxikus a kapcsolatuk, itt ez már lehetetlen. Vegyük szépen sorba, mi a baj velük:

1. Luo Binghének csak a Shizunja van

Se barátai, se ismerősei, senki, akivel beszélgessen, vagy időt töltsön. Az ő világa teljes egészében SQ körül forog. SQ azonban szeret másokkal is lenni, beszélgetni, élvezni a tanácskozásokat, a teázásokat, fontosak neki a diplomáciai kapcsolatok, rendkívül társasági ember. De mindenkit fel kell adnia/korlátozni kell a kapcsolatait, mert LB egyből hisztizni kezd, ha SQ nem vele foglalkozik/nem szentel neki elég figyelmet/másra is odafigyel.

2. Luo Binghe nem tiszteli Shen Qingqiu határait

SQ nagyon méltóságteljes ember, fontos neki a megjelenése, a megítélése, hogy mit gondolnak róla mások. Könnyen megalázó helyzetbe lehet hozni, és nem szereti, ha sebezhetőnek tűnik. LB azonban folyamatosan olyan dolgokra készteti, és olyan dolgokat mondat ki vele, amiket SQ megalázónak talál, amitől zavarba jön, ami feszélyezi és ami kényelmetlen számára. Mégis minden egyes alkalommal megteszi LB-nek, máskülönben az hisztizni kezd (szó szerint "könnyek szöknek a szemébe").

3. Shen Qingqiu… nem szerelmes Luo Binghébe

Ezt már kibeszéltük fent, szóval ehhez nem fűznék hozzá sokat. Annyit tennék még hozzá, hogy az olvasók szeretik ezt a "megbízhatatlan narrátor" fogalmával magyarázni, de azt ne felejtsük el, hogy egy nagyon fontos kulcsszereplőnk, Shang Qinghua is úgy hivatkozik rájuk, mint egy óvóbácsi-óvodás párosra. Mint egy mester-tanítvány párosra. És ő nem a megbízhatatlan narrátor, aki a történetet meséli, ő csak egy (fontos) mellékszereplő. Azt mondja, amit lát. És ha ő nem lát szerelmet a két főszereplő között... Nos, az azért lehet, mert nincs. Ezzel alapvetően nem lenne baj, lehetett volna ez egy gyönyörű plátói szerelem is, de nem ez van elmondva róluk. 

4. A szex 

Jajj. Ha valaki egy kicsit is szereti magát, az nem olvassa el. Kezdjük azzal, hogy a 3 kötet alatt SQ végig úgy hivatkozik LB „melegségére”, mintha az egy tragédia lenne, és mintha azért történt volna, mert ő megváltoztatta a cselekményt, és ezért LB elveszítette a háremét. Olyan, mintha azért szexelne vele, mert ezzel valamiképp kiengesztelheti az elvesztett háremért. „Én tettem meleggé a főszereplőt, akkor ezt el kell viselnem.” És a szexjelenetek pontosan ezt a hatást is keltik. Azt nem hiszem, hogy be kell mutatni, milyen intim jeleneteket írnak a kínaiak. Na azt szorozzátok fel úgy öttel. Fáj. Fizikailag. Bárcsak ki tudnám törölni az agyamból.

MXTX eddigi három regénye közül szerintem ez a legkevésbé komplex történet, de ez nem jelenti azt, hogy bármivel is kevesebb lenne, mint a másik kettő. Ennek is megvannak a maga klassz és kevésbé klassz elemei. Izgalmas és érdekes karaktereket hoz egy újszerű koncepcióra épülő pörgős cselekményben, és a fantasy közegben (ahogy az nála lenni szokott) bőséges társadalomkritikát vág az olvasó arcába szinte láthatatlan módon. Csakhát, a főszereplő páros kapcsolata hagy némi kivetnivalót. 

A többi regényével szemben szerintem ez az, ami a legkevésbé túlírt (szerintem azért abban meg lehet egyezni, hogy az össze regénye túlírt). 4 kötet lett, ebből 3 az alapcselekmény, és a 4. kötet az extrák, amiben a főszereplő páros, és a mellékszereplők is kapnak saját kiegészítő fejezeteket.

Nos, ennyit szerettem volna mondani erről a történetről, remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket.

Kedvenc idézeteim:

"Had he done something wrong? Something so wrong that it couldn't be absolved – that he didn't even have the right to kneel and plead Shizun for forgiveness?
„But Shizun, you said before that just as pople can be good or evil, demons can be good or evil,” he mumbled. „That in this wold, there is no one… intolerable to the heavens.”" – 1. kötet

 

„Fate? What is fate? That which let a four-year-old child be humiliated while no one lent a hand to help? That which let an innocent old lady die of heartbreak and starvation? […] Or that which let me fight with dogs for scraps? Or let the person I wholeheartedly adored lie to me, abandon me, betray me, and shove me down into a place worse than purgatory with his own two hands?”
„Shizun, look at what I've become. Am I strong enough? – 2. kötet


What he'd needed wasn't a path of safe retreat, but to be together with Shen Qingqiu. Even if he was trapped in Zhao Hua Monastery and unable to retreat, even if he was surrounded and attacked by everyone present—either outcome was better than leaving alone!
[…]
It was exactly as Luo Binghe himself said. He wasn't forcing Shen qingqiu to choose between two options because he was completely certain he knew the answer, down to his very bones: that Shen Qingqiu would one day abandon him. – 3. kötet

 

„Some people were rotten from birth. Shen Jiu thought of himself in exactly this way—someone vile and poisonous from the start. Because, at that instant, he came to a crystal-clear realization:
That he'd rather have met a Yue Qi who'd died in some unknown corner, his remains unsightly and forgotten, than a Yue Qingyuan who was elegant and powerful, his prospects and future boundless.” – 4. kötet

Ha szereted, és támogatnád a munkámat, akkor már meg tudsz hívni egy virtuális kávéra, amit hálásan fogadok ♥

Mo Xiang Tong Xiu: The Scum Villain's Self-Saving System (első kötet)

2024. május 4.

Cím: The Scum Villain's Self-saving System

Író: Mo Xiang Tong Xiu

Műfaj: wuxia, danmei, fantasy

Ország: Kína

Nyelv: Angol 

Fülszöveg: Half-demon Luo Binghe rose from humble beginnings and a tortured past to become unrivaled in strength and beauty. With his harem of over three hundred wives, and dominion over both the human and demonic realms, he is truly the most powerful protagonist—in a trashy web novel series!

At least, that’s what Shen Yuan, online alias “Peerless Cucumber,” believes as he finishes reading the final chapter in Proud Immortal Demon Way. But when a combination of rage and a poor meal choice leads to his death, Shen Yuan finds himself reborn into the world of the web novel, in the body of Shen Qingqiu–the beautiful but cruel teacher to a young Luo Binghe. Although as Shen Qingqiu, he now has incredible power and abilities as a cultivator, he’s destined to be horrifically punished for crimes against the protagonist, so this new Shen Qingqiu has only one course of action: get into Luo Binghe’s good graces before the young man’s rise to power. That’s the only way he’ll escape the awful fate of a true scum villain!

Véleményem: Gyorsan elmondom, amit tudni kell erről a regényről, ha esetleg nem beszéltek angolul: Shen Yuan épp az utolsó fejezetét olvassa a Proud Immortal Damon Way-nek, egy neten publikált háremregénynek, ami annyira feldühíti őt, hogy dühében megfullad, majd újjáéled az említett háremregény világában. A főgonoszként. Akinek a főhős, alias Luo Binghe, az eredeti regényben levágta a kezeit és a lábait, és beletette egy csuporba. Mármint a főgonoszt, nem a testrészeit. Na ennek tudatában Shen Yuan, aki immár Shen Qingqiu, mindent el kíván követni, hogy Luo Binghe kedvében járhasson. Több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel.

Art: @teayez

MXTX karakterei közül Shen Qingqiu erősen a kedvencem. Nem csak azért, mert egy belevaló karakter, hanem mert ő az egyetlen, akinek piszok erős és hangulatos a személyisége. Ahogy behozza a modern stílust a kultivátorok (kortalan? régmúlt?) idejébe, az zseniális. Természetes. Hiába simult bele teljesen a világba, amibe belecsöppent, ő akkor is egy 21. századi háremregény olvasó maradt, aki keni-vágja a xianxia regények szörnyecskéit, felépítését, cselekményét, kliséit, az olvasók elvárásait, és ezt lehet is érezni azon, ahogy beszél, gondolkodik és a többi szereplőhőz/cselekményhez viszonyul. Imádom, ahogy megfigyeli a az eseményeket és a szereplőket, ahogy előre gondolkodik, és próbálja abba a mederbe terelni az eseményeket, amiben az eredeti is folyt (persze úgy, hogy ő azért túlélje), kitöltse a plothole-okat, és egy átlátható ívet adjon a cselekménynek.

Annyira szeretem ezt az első részt, mert itt Binghe még olyan kis ártatlan és naiv (később is az lesz, csak akkor majd a falnak fogok menni tőle), és imádom ezt a korai kapcsolatát Shen Qingqiuval. Olyan ártatlan és gyermeki. Kedves. SQ minden erejével próbálja elkényeztetni a fiút, hogy annak később eszébe se jusson őt feldarabolni, LB meg olyan áhítattal lohol utána, mint egy csaholós kiskutya. Imádnivalóak.

(Kedvenc folyamatom a regényben, hogy SQ az elejétől kezdve minden egyes női karakterrel össze akarja hozni csóró Luo Binghét  (értem én, hogy egy háremregény főhőse volt, de a gyerek még csak 14 éves! Hagyd, hogy felnőjön, kérlek!) Nagyon vicces, hogy mivel SQ végig arra koncentrál, hogy LB-nek melyik nőt kellene épp felszednie, észre sem veszi, mikor került ő a lányok helyébe, és hogyan lett ő Luo Binghe érdeklődésének tárgya. Ez a realizáció SQ fejében nagyon hitelesen van ábrázolva, 50 elégedettségi pont az írónőnek.)

Nagyon kedves a szívemnek az is, hogy mindenki szereti SQ-t (élükön Liu Qinggével, egyem a szívét). Ő ilyen kis méltóságteljes karakter, aki a legyezőjét libegtetve képes finom, elegáns benyomást kelteni, miközben a gondolatai szarkasztikusak és csepegnek az iróniától. Bármilyen körülmények között le tud állni vitatkozni a Rendszerrel, vagy be tud szúrni gondolatban valami gúnyos megjegyzést, nem számít, milyen szomorú vagy gyászos épp a hangulat. Mellesleg: én nagyon shippelem a Shen Qingqiu x Rendszer párost. Ha van valaki, aki még SQ-nál is szarkasztikusabb, az a Rendszer. 

Artist a képen

Alapvetően egyébként az SV előtt nem olvastam regényt ezzel a koncepcióval (hogy a szereplő belekerül az általa olvasott regény világába és az egyik karakter testébe), szóval nekem nagyon tetszett. Hogy ezt ilyen jól hozta az írónő, ilyen érdekes célt adott a főszereplőnek, és hogy ilyen szépen beleszőtte az eredeti regényt ebbe az újba, és ettől nem lett unalmas, az pedig újabb 50 elégedettségi pont.

Az egyetlen, amit sosem magyarázott meg, de engem igen csak felzaklatott a kérdés… Hogyan? Mármint oké, hogy Shen Qingqiu aktiválta a Rendszert. Oké, hogy kimondta a jelszót. De… hogyan jött létre a Rendszer? Mert erről Shen Qingqiu sosem kérdezi meg az írót (SPOILER akivel ugyebár találkozik, tehát lehetősége lenne rá SPOILER VÉGE), sőtmitöbb, úgy tűnik, maga az író sem tudja, mi és hogyan történt… Bár a Rendszerből kinézem, hogy fogta magát, és lett. De alapvetően sosem volt téma a könyvben, hogy egyáltalán hogyan volt lehetséges ez az egész „újjászületés egy regényben” dolog. Aminek azért már csak kérdésként is fel kellett volna vetülne SQ fejében, nem? Az enyémben felvetülne, ha ilyen történne velem. Nem olvastam még erről teóriákat, szóval lehet, született egy csomó, csak én lemaradtam róla. 

Artistot nem találtam :(

A regény legerősebb eleme egyelőre a világépítés és az érdekes cselekmény. MXTX regényeiben egyébként mindig különböző módon jelenik meg a kultivátorok világa, bár az alapok legtöbbször ugyanazok (pl. a kardon repülés mindig megvan), ami minden regénybe csempész valami újdonságot, de azért az ember már nem lepődik meg annyira, és ismerősen fogadja a dolgot. De MXTX regényeit nem a világépítés adja el, hanem a karakterek. Ő az első olyan író, akinél igazi, élő, lélegző, esendő karakterekről olvastam. A karaktereit az egekbe emeli, aztán porrá zúzza őket. Nincs még egy olyan mellékszereplője sem, aki ne szenvedett volna meg azért, amit elért, vagy bűnhődött volna meg azért, amit elkövetett. Hagyja elbukni őket, hagyja hibázni őket, reménykedni, aztán csalódni, szeretni, aztán összetörni. Sosem kapnak meg mindent, amit akarnak, ellenben mindig le kell mondaniuk valamiről. Ezek itt is megtörténnek Shen Qingqiuval és Luo Binghével (nem a legelső kötetben, de szépen lassan), de ezekre inkább a Grandmaster of Demonic Cultivation és a Heaven Official's Blessing a legjobb példák.

Annak ellenére, hogy az írónőnek ez volt az első regénye, ezt olvastam utoljára. Sajnálom, hogy ez a regény nem kapott akkora hype-ot, mint a Grandmaster Of Demonic Cultivation és a Heaven Official's Blessing, pedig a három regénye közül ez világépítés szempontjából a második, történetvezetés szempontjából pedig a legerősebb (szerintem).

Bár az összes regényének úgy van értelme, ha egyben beszélünk a kötetekről (külön-külön nem sokat lehet róluk mondani, hisz ezek nem folytatásos sorozatok, hanem mindegyik egy nagy történet, amit muszáj volt részekre szedni, hogy kiadható legyen), de szerettem volna egy első kötetes értékelést is, ami az bevezeti az új olvasókat. A következő SVSSS posztban már egyben, és részletesebben értékelem a teljes sorozatot.

Kedvenc idézeteim:

„[…] If you cannot become strong, I will stay by your side and protect you.”

"Why does Shizun keep looking at me? he asked. "Could it be that this disciple was gone for so long that Shizun also missed him?”
„I'm not allowed to look at someone I raised?” asked Shen Qingqiu. Luo Binghe chortled. 
„Of course Shizun is allowed. Am I pleasing to look at?” 

„Dying for Shizun or dying together with Shizun, either one is something this disciple would gladly do,” said Luo Binghe.

"Had he done something wrong? Something so wrong that it couldn't be absolved – that he didn't even have the right to kneel and plead Shizun for forgiveness?
„But Shizun, you said before that just as pople can be good or evil, demons can be good or evil,” he mumbled. „That in this wold, there is no one… intolerable to the heavens.”"

"Liu Quingge wasn't good with words. He patted Shen Qingqiu's shoulder. „Your disciple is gone, but you can still accept more.”"

Miért nincsenek barátaid Koreában?

2024. március 20.

David A. Tizzard elmesélte, hogy egy alkalommal, mikor a kislánya vidáman ugrándozott körbe-körbe a szobában, mert várta, hogy a szomszéd kislánnyal játszhasson, megkérdezte tőle: "Mindjárt jön a barátnőd játszani. Örülsz?" A lánya pillanatnyi hezitálás nélkül ránézett, és azt mondta: "Apu, ő nem a barátnőm. Ő az unnie-m."


(Szerk.: Unnie: lányok között használt kifejezés, így szólítják meg a fiatalabb lányok a náluk idősebb lányokat. Hyung: ugyanez, csak fiúk között.)


Elizabeth még csak 8 éves, de már könnyedén jellemezni tudja a kapcsolatait koreai ismerőseivel. A barát olyasvalaki, aki velünk egyidős. Ezekkel a barátokkal kötetlenül lehet beszélni, nem kell udvariaskodni. Akik idősebbek Elisabethnél, azok unnie-vá vagy oppává válnak. Akik fiatalabbak nála, azok a dongsaengjei, de nem a barátai. Koreában nem szólíthatod a nevén azt, aki idősebb nálad. Címeket kell használnod. Az emberek kor és pozíció alapján azonnal határozzák meg, milyen kapcsolatban vannak egy másik emberrel.


"A sógornőmmel 12 éve ismerjük egymást. Rengeteg országba utaztunk már együtt, rendszeresen ettünk és ittunk együtt, és nagyon sokban hozzájárult a gyerekeink neveléséhez. Néhány pohár után azonban, mikor koreaiul beszélgetünk néha a nevén szólítom, csak hogy teszteljem a határokat. Ilyenkor azonnal rám mered, és olyan hevesen reagál, mintha hihetetlen bűnt követtem volna el. "– Héj!" – kiabál rám. "– Chohyunnak kell szólítanod!" Ezen a címen szólítják a férfiak a sógornőjüket." – mondta David. Majd így folytatta:


"A feleségem öccsével már kicsit bonyolultabb a helyzet. Idősebb nálam, így technikailag nekem kellene formálisan beszélnem vele. Azonban mivel feleségül vettem a nővérét, státuszban fölé helyezkedtem, és neki kellene formálisan beszélnie velem. Ennek az eredménye egy csodás tánc, amiben hol mindketten túlzottan udvariasak vagyunk, hol pedig teljesen lazák és kötetlenek."


Mindez pedig kimondatlanul történik. Korea egy magas kontextusú társadalom, az emberek nem beszélnek mindig egyenesen és konkrétan. A legtöbb beszélgetés szótlanul történik, és elvárják, hogy a szemeddel navigálj végig az életen és az emberi kapcsolataidon. Egy teljes dialógus játszódik le a szavak hátterében, és ezek helyett szinte észrevehetetlen morgások és kézmozdulatok jellemzőek"


A "fehér"-kártya


Külföldiként Koreában lehet könnyű is az élet. Ha nem beszélsz koreaiul, akkor eltudsz lavírozni az életben és elég könnyen megúszhatsz dolgokat. Néha van ez a kimondatlan és igazságtalan elvárás, különösen, ha fehér vagy, hogy a koreaiaknak alkalmazkodniuk kell a nyelvedhez és a kultúrádhoz. De a délkelet-ázsiai emberek sajnos már nem részesülnek ugyanebben a bánásmódban. Tőlük elvárják, hogy beszéljék a nyelvet és értsék a koreai kultúrát.


Ha pedig beszélsz koreaiul, akkor a kapcsolatod az emberekkel azonnal meg fog változni. Sokkal összetettebbé válik minden. Már nem csak barátaid lesznek, hanem egy sereg hyungod, unnie-d, dongsaenged és így tovább. A kapcsolataid kölcsönösen fognak függeni egymástól. Ahelyett, hogy egyetlen autentikus, hiteles személyiség lennél, felveszel egy maszkot és eljátszol egy szerepet, attól függően, kivel beszélsz éppen. Néhány akadémiai irodalom azt mutatja, hogy a változatlan identitás fogalma egy feltűnően nyugati, zsidó-keresztény gondolkodásmód, ami vallási és irodalmi személyiségekre jellemző. A konfuciánus társadalmakban az ember ahhoz a személyhez alkalmazkodik, akivel beszél, és akivel kapcsolatba kerül. Én soha nem David vagyok, hanem professzor, apa, testvér, nagybácsi vagy diák. Minden pozíció más-más beszédmódot és személyiséget hoz magával. És egészen másféle maszkokat.


Egyetemi élet


Az egyetemi szemeszter elején, amikor a hallgatók bemutatkoznak, gyakran meglepődnek azon, hogy ennyi unnie-t látnak az osztályukban. Bár osztálytársak, akik 16 héten át fognak együtt tanulni, de az első naptól kezdve különbség van a kapcsolataikban. Aztán eltelik egy év, teljesen új gólyák érkeznek, és hirtelen mind unnie-vá válnak. Megváltozik a nézőpontjuk. Már nem ők a csillogó szemű újonnan érkezettek, akik útmutatást és segítséget keresnek. Ehelyett nekik kell segítséget nyújtaniuk a fiatalabbaknak. Névtelenül kell írniuk az egyetemi alkalmazásokba, és körbe kell vezetniük másokat az egyetemen.


De ismétlem, ez nem mindig az életkoron alapul. Egyes hallgatók kétszer, háromszor, sőt négyszer is letették a suneung vizsgát, mielőtt egyetemre mentek, abban a reményben, hogy jobb jegyeket kapnak, vagy Szöulban tanulhatnak. Így vannak olyanok, akik idősebbek, mint mások, mégis lejjebb vannak a tudományos karrierjükben. Itt jönnek képbe a sunbae és hoobae címek.


(Szerk.: sunbae: egy nálad tapasztaltabb személy. Hoobae: egy nálad tapasztalatlanabb személy.)


Amit élvezettel veszek észre az az, hogy egyes lányok már nem oppának hívják az idősebb férfi ismerőseiket, hanem helyette a hyung címet választják (ezt a kifejezést általában a férfiaknak tartják fenn, akik más férfiakat szólítanak meg így). 


Túlanalizálás


Az utolsó pontban a lehetséges veszélyekről beszélnék. Lehet, hogy túlanalizálunk egy nagyon egyszerű dolgot. Miért nevezik például az emberek Angliában egymást „bro”-nak, amikor nyilvánvalóan nem rokonok? Miért lett a „fam” a nem vér szerinti rokonok iránti szeretet kifejezése? A nyelv folyékony, változó, és a társadalmi-kulturális feltételeket reprezentálja. A sok itt élő ember számára minden, amit fent elmondtam, teljesen nyilvánvaló, és bizonyos mértékig már a második természete. Különösen akkor, ha beszéli a nyelvet, és koreai nyelven folytatja mindennapi életét.


De azok, akik nem ebben az országban élnek könnyen lehet, hogy figyelmen kívül hagyják ezt a kulturális nyelvi különbséget. Vegyük például a K-drámákat. Gyakran látni, hogy az angol felirat az emberek nevét használja, pedig a képernyőn a koreai nyelv címeket és pozíciókat használ megszólításként. A fordítások tele lesznek Jisoo-kkal, Donghyunokkal és Eunyoungokkal. A képernyőn azonban, akárcsak a koreai életben, az emberek címekkel szólítják meg egymást.


Tehát amikor a külföldi hallgatók azt mondják nekem egy szemeszter végén, hogy gondjaik voltak a barátkozással Koreában, együtt érzek velük. Az itteni élet elég nehéz lehet néhány ember számára. De ilyenkor megpróbálok egy másik megoldást ajánlani. Ne barátokat keress. Keress egy unnie-t, keress egy hyungot, vagy keress egy dongsaenget. Ha ezt teszed, teljesen megváltozik az életed.


A kapcsolat először nagyon távolinak, szinte fagyosnak tűnhet. Ha olyan kultúrából jössz, amelyben életkortól függetlenül a keresztnevükön szólítasz embereket, a társadalmi- és baráti köröd mindenféle korosztályból áll, akkor idegennek tűnhet pusztán az életkoruk alapján megkülönböztetni az embereket, és eszerint használni a nyelvet és ennek megfelelően viselkedni. De valami egészen más dolog fog ekkor történni. Ha van egy hyungod, az megerősíti a kapcsolatodat azzal a személlyel. Bizonyos módon kötődni fogtok egymáshoz.


A legmélyebb és legbehatóbb kapcsolataim Koreában azokkal vannak, akikkel formális nyelvet használok. Azokkal, akiket sosem neveztem a nevükön. Ők nem a barátaim. De nem is jobbak vagy rosszabbak, mint a más kultúrákban élő emberek kapcsolatai. Csak különböző. Olyasvalami ez, amit remélem, más emberek is meg tudnak tapasztalni, ha látogatóba jönnek, vagy kapcsolatba lépnek a koreaiakkal. 


Forrás: ITT

(Ha szereted, és anyagilag is támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

Mo Xiang Tong Xiu: Heaven official's Blessing 1.

2024. március 13.

Cím: Heaven Official's Blessing

Író: Mo Xiang Tong Xiu

Műfaj: xanxia, danmei, fantasy

Ország: Kína

Fülszöveg:  

“Hallottátok? A guberáló mennyei tisztviselő összeszűrte a levet a szellemek birodalmának első számú fejesével!”

Nyolcszáz évvel ezelőtt Xie Lian volt Xianle királyságának koronahercege, az istenek és az emberek dédelgetett kedvence. Nem is volt meglepő, hogy nagyon fiatalon az istenek közé emelkedett. Most, nyolcszáz évvel később Xie Lian harmadszor emelkedik fel az istenek közé, de korábbi bukásai következtében ezúttal mint “három világ bohóca”. Első isteni küldetése során találkozik egy rejtélyes démonnal, aki a szellemek uralkodója, és még a Mennyekben is rettegnek tőle. Xie Liannek azonban sejtelme sincs róla, hogy a szellemkirály már sok-sok ideje figyeli őt.

(A magyar fanfordítók által írt fülszöveget hoztam.)

Értékelésem:

Ez a kötet a legkevésbé kedvencem, de csak mert még annyira az "ismerkedős, világbemutatós, könnyű akadályok" részben tartunk. 

Xie Lian legtöbb "küldetésében" az zavar, hogy mindegyik a "sok hűhó semmiért" vonalon mozog. Xie Lian reeeengeteget utazik, hogy eljusson pl. a Yujun-hegyre, vagy Banyue-ba, és ezek az utazások tök érdekesek, mindig társaságban megy, ott van vagy San Lang, vagy Nan Feng és Fu Yao, karakter- és világépítés szempontjából 10/10. Még az is tök izgalmas, amikor felderítik az adott ügyet, és kibomolnak a szálak. Minden ilyen ügye felölel vagy 100-150 oldalt, utazással, nyomozással együtt... mindezt azért, hogy utána jöjjön egy harmadik fél, aki lezár és elrendez mindent. A Yujun-hegynél ott volt az az egész cécó a menyasszonynak öltözéssel, a hegyen való kóválygással, az értelmetlen halálesetekkel és harcokkal. Mindez teljesen felesleges volt, mert Fu Yaonak elég volt csak visszamennie a Mennybe, hogy segítséget kérjen, és már jött is General Pei Junior, aki közölte, hogy "jajaj, vágjuk mi a sztori, majd mi gondoskodunk róla".

Banyue ugyanez. Xie Lian megint vagy 20 oldalon át utazott, 75 oldalon át ügyet oldott, majd jött SPOILER most épp Shi Qingxuan SPOILER VÉGE egy harmadik fél, aki 5 oldalban letartóztatta a tettesünket, majd visszavitte a Mennybe, és megkérte Xie Liant, hogy maradjon ki a dologból. Ja, igen: minden szart rábíznak Xie Lianre, majd közlik vele, hogy amúgy maradjon már ki az ügyből. Értem én, hogy ő a Szemétszedő Isten, de legalább tiszteljük már meg annyival, hogy ne csak a szemét összeszedéséig legyen beleszólása a dolgokba! Emberem nagyon nincs megbecsülve, és hagyja magát kihasználni.

Viszont, így harmadszorra újra olvasva a sztorit rájöttem, MXTX mennyi spoilert dobált itt szét az elkövetkezendőkre vonatkozóan. Mint a Szélmester az érdemeket a Mennyben. Az volt ezzel a baj, hogy olyan rohadt hosszú ez a sztori, hogy mire ezek a spoilerek/utalások kibontakoztak a könyvben, már elfelejtettem, hogy valahol korábban meg voltak említve. (Zárójeles megjegyzés, hogy akármennyire is imádom ezt a történetet, rendkívül túlírt. Kellett volna ide egy erőskezű szerkesztő, aki kigyomlálja ezt a susnyást, hogy ne 8 kötet legyen, amit egyébként 5-6-ban is simán el lehet mesélni.)

Ha már ennyit szövegeltem, szövegelek még egyszer ennyit, mert itt van miről beszélni.

Az első egy spoileres "analízis" Nan Fengékről, amit amúgy nem kell magyarázni senkinek, de nekem fontos (ha nem olvastad még a teljes sztorit, ezt ne olvasd el, ugorj a spoiler vége felirathoz!): 

SPOILER Nagyon vicces, hogy Nan Feng és Fu Yao úgy tesznek, mint akiket kényszerítettek, hogy segítsenek Xie Liannek (amúgy valószínűleg saját magukra haragszanak, amiért nem tudták megállni, hogy ne vigyázzanak rá :D), de közben valahol nagyon szomorú a veszekedésük. Mindkettő szidja a másikat a teljes történet alatt, amiért cserbenhagyták Xie Liant, egymást túllicitálva harsogják, mekkora áruló a másik, miközben valószínűleg ezzel a saját lelkiismeretüket nyugtatják, vagy próbálják igazolni a döntésüket, vagy a saját hibájukat róják fel maguknak, vagy mindhárom. Amellett, hogy vicces őket civakodni látni, el is keserít. SPOILER VÉGE

A második egy kérdés, amire még lusta voltam rákeresni: Megemlítik ebben a részben, hogy az istenek annál erősebbek, minél több a hívőjük, és ha elfogynak a hívők, az istenek... megszűnnek létezni. Na már most Xie Lian 800+ éves. Mindenki, de főleg ő maga tisztában van azzal, hogy régen nincsenek már hívői. Sosem gondolkodott el azon, hogyan lehetséges, hogy még nem szűnt meg létezni? Vagy ennek a letaszításához, a büntetéséhez és az átokkalodákhoz van köze? Akit letaszítanak és elzárják a spirituális erejét, annak mindegy, mennyi hívője van, akkor is életben marad? Mert kvázi az a büntetése, hogy nem halhat meg? Mert ha nem, akkor Xie Liannek illett volna ezen elgondolkodnia...

A harmadik egy cukiságroham HuaHua felé: a banyue-i "it's dirty" jelenet, amikor nem akarta, hogy Xie Lian a koszos földön járjon... Nem egyszerűen arról volt szó, hogy ő egy Isten, akihez a kosz nem méltó. Akkor is így viselkedett volna, ha Xie Lian átlagember lenne. Ne felejtsük el, Hua Cheng hányszor nézte végig, hogy Xie Liannek a sárban kellett fetrengenie, és hogy ez vajon mit váltott ki belőle. 

A negyedik: úgy megszakad a szívem mindig, amikor valaki kedvesen bánik Xie Liannel, mert szegény fiú ilyenkor úgy meghatódik... Annyira fáj érte a szívem, hogy így hiányzik neki a kedvesség, így igényli, de mindenki rosszul bánik vele. :((

És a végére hagytam a kedvencemet: Xie Lian lehet, hogy maga a balszerencse, de mindenki, akire egy kis figyelmet fordított az élete során az vagy valami nagy ember lett, vagy nagy tetteteket hajtott végre. Banyue, Pei Xiu, Feng Xin, Mu Qing, Hua Cheng... Ez nem lehet a véletlen műve. :)

Igen, ez az értékelés inkább egy fangörcshöz hasonlít, de szerintem ez is sokat elmond arról, mennyire csodálatos ez a történet. Most pedig sipirc olvasni! 

Kedvenc idézeteim:

If I like you, you could be a beggar and I'd still like you. If I dislike you, you could be the emperor and I'd still dislike you.

 

„ I know better than anyone where my place is,” Xie Lian replied.
"Then how dare you still stand next to him?! Fu Yao shouted.
„Because…if I stand next to him, the snakes won't come,” Xie Lian answered earnestly.

 

Fu Yao turned to Nan Feng. „Was there something you wanted to say?”

Nan Feng immediately shook his head. „There is nothing I want to say.”

„… Why don't you guys just say something?” Xie Lian asked.

 

When the people call you a god, you are a god. If the call you crap, you are crap. You are whatever they say you are.

Ocean Vuong: Röpke ​pillanat csak földi ragyogásunk

2024. március 3.

Cím: 
Röpke
​pillanat csak földi ragyogásunk

Író: Ocean Vuong

Műfaj: lélektani, levélregény, LMBTQ

Ország: Vietnám

Fülszöveg: Ocean Vuong könyve brutálisan őszinte, költői nyelven megírt vallomás a szerelemről, a családról, a bevándorlásról, a szegénységről és a szeretetről. A húszas éveiben járó fiú, Kiskutya, anyjának írott levelében meséli el családjuk történetét, amelynek gyökerei a háború sújtotta Vietnámtól az amerikai Hartford városáig nyúlnak.

A fiú alámerül anyja bombák szaggatta emlékképeibe, hogy elmesélje a háború okozta traumákat, a kivándorlás és az új otthon keresésének nehézségeit, valamint kettejük függőséggel és frusztrációkkal terhelt kapcsolatát. Mindeközben keresi azokat a szavakat is, amikkel őszintén megvallhatja a dohányföldeken dolgozó, drogfüggő fiúval, Trevorral való barátságát és vonzalmát. Vuong lenyűgöző sűrűséggel és megértéssel beszél a különböző világok határán lebegő emberekről, arról, hogyan élhetjük túl a való élet sivárságát, és arról, hogyan gyógyíthatjuk és menthetjük meg egymást anélkül, hogy elfelednénk, kik vagyunk.

Véleményem: Ez a könyv nagyon sok minden szeretett volna lenni, és ebbe belebukott. Az elején még kifejezetten érdekes volt, szeretem az ilyen típusú, mesélős, levélként megírt történeteket, a koncepció pedig, hogy mindezek a levelek egy olyan anyának szólnak, aki nem tud olvasni, egyszerre szomorított el, és birizgálta a fantáziámat. Sőt, maga a kivándorlás, a traumák, az új otthon keresése, és azokban az időkben szövődő meleg kapcsolat is nagyon érdekelt. De ezek egyike sem fogott meg. Mindegyik egyszerre volt sok, és mégis kevés.

Ennek azt hiszem az az oka, hogy hiába volt a könyv gyönyörűen megírva, tele metaforákkal, költői képekkel, barokk körmondatokkal, és olyan szépen leírt/megjelenített képekkel, hogy a könnyem folyt, az egész túl sok volt. Ez alatt azt értem, hogy néhol oldalakon keresztül elveszett az író az akkori sportok elemzésében, a berendezés költői megjelenítésében, de a legfájóbb, hogy bekezdéseken keresztül beszélt a semmiről. Leírt egy sort, ami érdekes volt, ami fájt, ami megfogott, majd innét elkalandozott olyan irányokba, amiknek a leghalványabb köze sem volt a témához. 

És igen, nagyon mély, nagyon igaz és húsba vágó gondolatok voltak a könyvben, amiken néha felszisszentem, megálltam, hogy megemésszem, vagy letettem a könyvet, hogy feldolgozzam. De mindez csupán a könyv 30-40%-ára volt igaz. A többi 60-70% csupa barokk körmondatba foglalt tájleírás, teljesen felesleges karakterek egész élettörténetének bemutatása, egy-egy munkafolyamat részletes leírása vagy épp egy oda nem illő, teljesen elvont érzelmi folyamat részletezése, ami sehogy sem illik a közegbe. 

És mivel a könyv egyetlen erénye, hogy gyönyörűen megfogalmazott, sajnos ebben ki is merül minden, ami tetszett benne. Nem tudnám elmondani, miről szólt. A kivándorlásról sehol nem esett szó; Kiskutya (a főszereplő) onnét indít, hogy már Amerikában élnek, és nem fogadják el őket. Arról nem beszél, milyen volt Vietnámban élni, és most milyen Amerikában. Csak az hangzik el, hogy itt megvetik őket. Traumák vannak bőven, és az ebből fakadó toxikus románcot is szerettem. Kiskutya nem elég, hogy az élet más területein folyamatos megaláztatásban élt (elméletileg, mert erre is csak néhány példa lett hozva, és nagy vonalakban vázolva), de még azt is hagyja, hogy a másik fél a "kapcsolatukban" úgy kezelje... mint egy kutyát. Nagyon szépen le volt vezetve, hogy miért érzi úgy, hogy neki szüksége van erre a toxikus kapcsolatra, ez az első olyan könyv, amiben elhittem a főszereplőnek, hogy igen, baszki, ez a srác teljesen indokoltan van ebben a rohadt toxikus kapcsolatban, és baszki, megértem őt. Gyönyörűen bemutatta, hogy miért marad valaki benne egy ilyen kapcsolatban, annak ellenére is, hogy ő maga is tudja, hogy nem tesz jót neki. Drága írók, innen tessék informálódni, ha hasonló kapcsolatra épülő történetet akartok írni! 

A szép és igaz gondolatok ellenére azonban voltak olyanok, amikkel nem igazán értettem egyet. Ott volt például az a rész, amikor Kiskutya az amerikai feketék helyzetéről beszélt, és azt kifejezetten jónak írta le. Kicsit furcsa volt, hogy ennyire az ázsiaiak elnyomására volt kiélezve a történet eleje, a feketéket pedig szinte egyenrangúként kezelte a fehérekkel, amikor tudjuk, hogy ez nemhogy a 70-80-90-es években, de még ma sincs így.

Aztán ott volt az a teljesen indokolatlan jelenet, amikor Kiskutya elmondta az anyjának, hogy a fiúkat szereti, ő pedig élből azt kérdezte, de hogy "de ugye nem fogsz női ruhákat hordani?" Ez nagyon jól bemutatta, hogy menyire nincsenek tisztában az emberekkel azzal, hogy mit jelent melegnek lenni, és egyenesen arányos náluk ez a szó a crossdressinggel vagy a transzvesztitizmussal. Az azonban, hogy az író továbbment, és hagyta a karakterét, hogy gondolatban megerősítse: "már hordtam női ruhát, és megtenném újra", de végül a könyv során sosem tette meg "újra" azt sugallja számomra, hogy Vuong ezzel egyszerre akarta érzékenyíteni a népet a transzvesztitiák felé is. Viszont ezzel szerintem csak sikerült tovább erősíteni azt az általánosítást, hogy a melegek női ruhákba öltöznek; ami, ugyebár, tudjuk, hogy hülyeség, és a kettő között nincs kapcsolat.

A könyv utolsó harmadát már szinte ledaráltam, csakhogy végre vége legyen, mert addigra Voungnak már tényleg nem volt már miről mesélnie, és vég nélkül, oldalakon át tartott a semmiről való értekezés, és a szép mondatok összekapcsolása, amiben a semmit szerette volt kiszínezni. Néhol annyira elvesztettem a fonalat, hogy csak olvastam, de nem értettem, hogy mit, és újra kellett olvasnom az oldalt, hogy történt-e egyáltalán valami. (Spoiler: nem, sajnos nem történt.)

Úgyhogy hiába volt nagyon szépen megírva, ami kifejezetten jót tett a szépérzékemnek, és kicsit fel is töltötte a lelkem, a könyv nagyon hamar vált unalmassá, története pedig nem igazán volt, mert a szépség a cselekmény rovására ment. A könyv három részre volt osztva, és a II. részben konkrétan csak bekezdésekbe voltak dobálva a mélyebbnél mélyebb (és néha összefüggéstelen, egymáshoz nem kapcsolódó) gondolatok, amit bár gyorsan lehetett olvasni, de teljesen leszívott az, hogy tartsam az iramot az író ide-oda csapongó gondolatmenetével.

Kedvenc idézeteim:

Néha az, ha valaki gyengéd hozzád, úgy érződik, mint annak a bizonyítéka, hogy tönkretettek.

Azt mondják, semmi sem tart örökké, de valójában csak attól félnek, hogy tovább fog tartani az a dolog, mint ameddig szeretni tudják majd.  

[…] nem lehet anélkül uralkodni, hogy ne legyen alattad valaki.

Tudtad, hogy a szomorúságból meg lehet gazdagodni?

Kikerüljük magunkat, hogy haladjunk.