Korea ékkövei
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lee Dong-Wook. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lee Dong-Wook. Összes bejegyzés megjelenítése

Strangers From Hell

2020. december 26.

Műfaj: pszichológiai thriller

Dátum: 2019

Részek száma: 10

Főszerepben: Im Si Wan (Yoon Jong-Woo), Lee Dong-Wook (Seo Moon-Jo), Lee Jung-Eun (Eom Bok-Soon), Park Jong-Hwan (Yeon Deuk-Joo), Park Jong-Hwan (Yeon Deuk-Soo), Lee Joong-Ok (Hong Nam-Bok)

Ismertető: Yoon Jong Woo egy 20-as éveiben járó fiatal srác, aki egy főiskolai barátja meghívására felköltözik a fővárosba. Miközben lakást keres, véletlen betéved az Éden Goshiwonba, egy olcsó bérházba, ahol a lakók osztoznak a konyhán és a fürdőszobán is. Különösen hátborzongatónak találja a szomszédait, mint például a közvetlen mellette élő Seo Moon Jo-t, a jóképű, karizmatikus fogorvost. Jong Woo úgy dönt, hogy abban a hat hónapban, míg nem lesz elég pénze egy jobb lakásra, a bérházban marad. Azonban hamarosan rejtélyes események veszik kezdetüket, Jong Woo pedig egyre jobban retteg gyanús lakótársaitól...

Trailer: 1., 2., 

Online: Kurocchii oldalán fent vannak a részek

Véleményem: Na ez... ez durva volt. Mindenféle értelemben. Akárhonnét nézem, ez nem egy könnyen emészthető sorozat, amit valószínűleg az alapozott meg, hogy nem egyedül a főszereplő érzelmeit cincálják darabokra, hanem a nézőét is. Szinte már nem csak Jong-Woo volt a főszereplő, hanem mi, nézők is; vele együtt a mi érzelmeinket is addig a pontig feszítették, amíg el nem pattantak. 

Jong-Woo egy fiatal felnőtt srác, aki a nagyvárosban, Szöulban kap munkát, de borzasztóan szegény, így egy bérházba kényszerül, ahol a lakók egymás szájában laknak, és levegőt sem lehet anélkül venni, hogy a szomszédok ne hallanák. A lakók rémesen furák, végtelenül idegesítőek, táncolnak az ember idegein, és a hideg futkos tőlük a hátunkon. Ehhez hozzájön még az is, hogy az új munkahely sem úgy szuperál, ahogy azt Jong-Woo elképzelte: a főnöke egy kétarcú kretén, az egyik munkatársa pedig egy tenyérbemászó kis mócsing, aki pont olyan veszettül provokatív és irritáló, mint amilyen ártalmatlan. 

Lévén, hogy ez egy pszichológiai thriller, az érzelmeken, nem pedig a cselekményen van a hangsúly. Emiatt van az is, hogy az első 5 rész elég unalmas. Érdekes, de vontatott. Viszont egyszerűen muszáj, hogy ilyen legyen, ahhoz, hogy majd a 6-7. résztől kezdve egyszerűen felrobbantson a feszültség, és kifordítson téged és Jong-Woo-t is önmagából.

Ez egy provokáció. Az egész sorozat egy nagy, jól kifundált, zseniális provokáció. Olyan kis apróságokban rejtik el ezeket, hogy az ember hirtelen nem is érzékeli, mennyire hatással van rá az adott provokálás, de szép lassan gyűlik és gyűlik, és a sok kicsiből egyszer csak nagy lesz. Ott van az a perverz, aki állandóan bejár a szobájába, Eom asszony, aki mindenen szemet huny, a barátnője, aki nem foglalkozik vele, nem hallgatja meg, a főnöke, aki egy gyökér, a munkatársa, aki olyan irritáló, hogy ki tudnám rángatni a képernyőből, és széttépni a fejét, a doki, aki állandóan követi, figyeli, és úgy játszik vele, mint egy játékbabával. Mintha felkészítené, előkészítené valamire, vagy tesztelné folyamatosan, és ez irtó para. És míg kezdetben ezen szépen átnéz az ember, addig ha folyamatosan kapja az újabb és újabb impulzusokat, előbb-utóbb fel fog robbanni. Nagyon zseniális, ahogy ezt adagolják, és ahogy a nézőt is provokálják.

Az első 5 részben megalapozzák Jong-Woo és a néző érzelmeit is, lassan, szinte álcázva építik fel a feszültséget a fiúban (és bennünk), rengeteg aprósággal, amire hirtelen nem is figyelsz oda (se a néző, se Jong-Woo), mert annyira hétköznapi, és annyira jelentéktelen. De aztán a 6-7. részben ez a sok-sok apróság felgyülemlik, minden, kezdetben semmisnek tűnő eset szépen felhalmozódik, aztán kirobban. 

Ott kezdődik az egész, hogy a bérház szobája vészesen kicsi. Pszichológiai tanulmányok is kimutatták, hogy az apró szobákban meg lehet kattanni. Kicsi, koszos, lepukkant. Valaki, aki eddig viszonylag tiszta, kellemes körülmények között élt, az ezt nehezen dolgozza fel. Aztán jönnek hozzá a lakók. 

Van, amikor egyszerűen csak érzed, hogy valami nincs rendben. Nem kell bizonyíték, megsúgja az ösztönöd. Na így kezdődik Jong-Woo paranoiája is, annyi különbséggel, hogy hamarosan bizonyítékot is kap.

Az egyik lakó egy perverz, szexuális bántalmazásért ült pali, aki veszettül irritáló. Úgy bámulja Jong-Woo-t, hogy abból tudni lehet, hogy gondolatban már szétcincálta, a húsát megsütötte és megette vacsorára. Folyamatosan fenyegeti a fiút: "Meg kellene öljelek?", kérdezi tőle. A háta mögé rejtett késsel áll az ajtajában, azon morfondírozva, hogy bemenjen és megölje-e. Jong-Woo erről nem mindig tud, de mi igen; és ez bár kezdetben csak bizarr, a végére teljesen szétfeszít tőle a feszültség. Ezután Jong-Woo rájön, hogy a perverz bejárkál a szobájába; ám a házban senki sem hisz neki, sőt, még a barátnője is paranoiásnak nevezi. A lakók szinte már legitimálják dolgot; miért is olyan nagy baj, hogy bement valaki a szobájába, hisz itt mindannyian egy család, senki nem akar rosszat.

Aztán van egy mentálisan sérült, fogyatékkal élő férfi is, aki folyamatosan visítva beszél, mindenen röhög, és egyszerűen muszáj szemet hunynia felette, hiszen beteg. De ez nem jelenti azt, hogy épp ésszel ki lehet bírni.

És akkor persze ott van Moon-Jo is, aki kezdetben az egyetlen normális lakónak tűnik. Megérti Jong-Woo-t, tudja, hogy a lakók furák, és nem nézi bolondnak emiatt, sőt, támogatja. Ami pedig a pláne, hogy még az érdeklődési köre is hasonló Jong-Woo-jéhoz. Jong-Woo-nak szinte menedéket jelent a férfi; végre van valaki, aki hisz neki, aki mellette áll, és akivel tud beszélgetni. 

De aztán Moon-Jo is kezd furcsa lenni. Kezdetben csak furcsán néz rá, majd furcsa dolgokat mond, végül furcsán viselkedik. Követi Jong-Woo-t. Mindenhol ott van, mindenhol figyeli, mindenhol hallja és látja őt, és Jong-Woo sosincs egyedül. Aki kezdetben egyfajta normalitást jelentett neki, az a végére az esküdt ellensége lesz, olyasvalaki, akit a többi lakónál is jobban gyűlöl, akitől jobban fél, és akit mindenkinél jobban meg akar ölni.

De mindez fontos része Moon-Jo jól kifundált tervének, amivel kifordítja magából és újra összerakja Jong-Woo-t.

És mostantól spoileres leírás következik, szóval csak óvatosan!

Moon-Jo terve rém egyszerű: gyilkost akar faragni Jong-Woo-ból. Azt akarja, hogy az ő teremtménye legyen. Provokálja, játszik az idegeivel, feszültté teszi, majd bizalmatlanná, kétségbeesetté végül paranoiássá. Ide-oda lökdösi őt, taszigálja és úgy játszik az elméjével, mint mások egy játékbabával. Már a kezdetektől nem értettem, mire gondolt Moon-Jo, mikor azt mondta, hogy az a munkája, hogy "szétszed és összerak dolgokat". De aztán a 8. részben megvilágosodtam: Az embert szedi szét. A lelki állapotukat, az elméjüket, a türelmüket. Addig boncolja őket, amíg teljesen bekattannak, és akkor újból összerakja őket; pszichopata gyilkost farag belőlük.

Jong-Woo-nak nincs kihez fordulnia; a barátnője nem hisz neki, túl érzékenynek tartja, azt mondja, túlreagálja. A munkahelyén a főnöke lealacsonyítja, megalázza, ráadásul ráhajt a barátnőjére is. A munkatársa egy szemét görény, aki a saját kisebbségi komplexusát Jong-Woo-n vezeti le. Se otthon, se a munkában nincs nyugta. Lenézik az álma miatt, hogy író legyen. Mindegy, hová megy, mindenhol provokálják, mindenhol játszanak vele, és egyik helyről sincs szabadulása.

Aztán egyszer csak belelátunk Jong-Woo elméjébe. Azt látjuk, hogy legszívesebben szétverné, megölné ezeket az embereket, és élvezné, hogy végre bosszút állhat rajtuk, megadhatja nekik, amit érdemelnek. De persze mindezt fejben képzeli el, a valóságban nyel egyet, és megy tovább, eltűri a megaláztatást, és eltűri a provokálást. Ami szó szerint szétszakítja őt belülről. A stressz csak gyűlik, a feszültség csak fokozódik, ő pedig egyre szétesettebb, egyre kiszámíthatatlanabb, és egyre meggondolatlanabb.

A végén pedig kirobban belőle minden, és vége. Moon-Jo nyer.

Jong-Woo-ról tudjuk, hogy már mikor beköltözött a bérházba sem volt éppen rendben mentálisan. Valamiféle tudatzavara van, emiatt is láthattuk, hogy az egyik énje legszívesebben porrá zúzta volna azokat, akik bántották, míg kívülről egy szerény, alázatos fiúnak tűnt. És ez nem az az eset, amikor gondolatban szét akarod cincálni a főnöködet, mert egy szemét bunkó, de csak nyelsz és mész tovább. Ez az az eset, amikor tudod, hogy meg tudod tenni, meg is akarod tenni, és csak az választ el a valós tettektől, hogy van egy részed, ami ezt helyteleníti. És mivel Jong-Woo elméje amúgy is labilis, ez a határ a két akarata között nagyon gyenge; és Moon-Jo tudván ezt, kihasználja, és elmossa a határt az elméjében.

Darabokra szedi Jong-Woo-t. Eléri, hogy bizalmatlan legyen, majd féljen, végül teljesen elveszítse a fejét a paranoiától, és agresszívvé váljon. Amikor pedig Jong-Woo-n teljesen eluralkodik a rettegés és a bosszú, a fiú darabokra hullik; akkor pedig jön Moon-Jo, és összerakja. De a maga akarata és elképzelése szerint rakja össze. Hiszen Moon-Jo tisztán érthetően elmondta a fiúnak, mi a munkája: szétszed és összerak dolgokat. Szétszedte, és összerakta Jong-Woo-t is. Elmosta a határait, és szabadon engedte azt, aki benne élt, de akit ő maga nem akart kiengedni. Rengetegszer tanácsolta neki, hogy tegye azt, amit érez. Ha ütni akar, üssön. Ha ölni akar, öljön. 

Miért nem húz már be egyet neki? Miért nem vág vissza? Miért hagyja, hogy megalázzák? Miért nem teszi már helyre azt a barmot? Miért nem erőszakosabb, és bizonyítja be a barátnőjének, hogy valami nincs rendben? Miért ilyen tehetetlen? Miért ilyen védtelen?

Ezek a kérdések kavarognak a fejünkben, amíg már mi is eljutunk oda, ahová Jong-Woo. Addig provokálnak minket, amíg legszívesebben szét vernénk valamit, hogy levezessük. 

És ez zseniális. Zseniális, ahogy hatnak ránk, ahogy hétköznapi problémákkal manipulálnak minket, játszanak az érzéseinkkel, és rávesznek, hogy mi is robbanjunk. Mert bemutatják, hogy nem kellenek különleges körülmények ahhoz, hogy az ember kiforduljon önmagából; elég ehhez a mindennapi élet, és az emberek puszta jelenléte.

A sorozat vége is fenomenális. Nem szeretném elspoilerezni (pedig majd meghalok, hogy beszélhessek róla, de nem akarom nektek tönkretenni az élményt). És a legszebb az egészben, hogy egy percig sem tudjuk hibáztatni Jong-Woo-t. Én nagyon tudtam azonosulni vele, és az ő helyében pontosan így viselkedtem volna én is (nem azért, mert mentális betegségem lenne, hanem mert egyszerűen olyan valóságos, olyan reális volt az egész). Jong-Woo akár mi is lehetnénk. Sőt, ő mi vagyunk. Talán egy kissé gyengébb változatunk, talán egy kissé szétesettebb változatunk, de mindannyian belekerülhetünk egy ilyen élethelyzetbe. Talán mi erősebbek lennénk, de sosem lehet tudni.

És pont ezért imádtam: mert a reakciók valósak voltak. A problémák valósak és mindennapiak, amivel akárki azonosulni tud. És persze azért imádtam, amiért manipulált engem, anélkül, hogy észrevettem volna - persze nyilván ez a manipuláció lényege. Én mindig is olyan embernek tartottam magam, aki nem dől be ezeknek. Elég stabil lelkiállapotú vagyok, nehezen húzom fel magam, és tisztában vagyok vele, mikor próbálnak meg provokálni. Most felkészületlen voltam, totálisan szétcincáltak érzelmileg, és imádtam. (Nyilván mert nem volt tétje, csak egy sorozat volt, nem a való élet.)

Ha csillagoznám, 10 csillagot adnék rá. Simán megbocsátottam, hogy az első 5 rész olyan lassú és uncsi volt, mert rá kellett jönnöm, hogy ezt nem lehetett másként megoldani. Ha nekiálltok (és remélem, sikerült meggyőznöm titeket, hogy tegyetek így), akkor legyetek türelmesek. Engedjétek, hogy elragadjon, és titeket is manipuláljon, provokáljon, mert úgy lesz teljes az érzés, úgy lesz emlékezetes a sorozat; és így fogtok azonosulni Jong-Woo-val és megérteni őt. És emiatt sajnálni és szánni is. 

Esetleg író vagy? (…) Én is valami hasonlóval foglalkozom. Szétszedek, összerakok, és újraalkotok.

Ez művészet, nem egyszerű gyilkosság. 

Te vagy a legtökéletesebb mesterművem.

(Ha szereted, és anyagilag is támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

Touch Your Heart

2019. május 8.
Műfaj: dráma, romantikus, vígjáték, jogi

Részek száma: 16

Dátum: 2019

Főszerepben: Lee Dong-Wook (Kwon Jung-Rok) és Yoo In-Na (Oh Jin-Shim)

Ismertető: Történet egy híres ügyvédről és annak titkárnőjéről szól, aki valójában egy lecsúszott népszerű színésznő. Oh Yoon Seo (Yoo In Na) szép külsejéről ismert, viszont borzalmas színész. Botrányba keveredik egy harmadik generációs chaebollal, aminek hátására a karriere mélyrepülésbe kezd. Megtudja, hogy egy híres forgatókönyvíró fel szeretné kérni az új sorozatának főszerepére, hogy egy ügyvéd titkárnőjét alakítsa. Hogy tapasztalatot gyűjtsön, kénytelen elszegődni a híres, de arrogáns és hidegszívű Kwon Jung Rok (Lee Dong Wook) ügyvéd szolgálatába, aminek azonban a férfi nem igazán örül. 


Online: Viki.com 

Véleményem: Ne tudjátok meg, milyen ideges vagyok! Még soha, de soha nem akadtam ki ennyire egy sorozaton sem, úgyhogy előre is bocsánat, ha ez a bejegyzés egy káosz lesz.
Azt sem tudom, hol kezdjem.

Kezdjük először is azzal, hogy mikor megláttam, ki a két színész, akik a sorozatban játszani fognak majd kiugrottam a bőrömből! Azóta akarom Lee Dong-Wookot és Yoo In-Na-t főszereplő párosként látni, mióta láttam őket a Goblinban mellékszereplőkként. Istenemre mondom, alig vártam, hogy kijöjjön egy olyan sorozat, amiben ők együtt vannak, és melengetik a kicsi szívemet.

Szóval, elmondom még egyszer, ne tudjátok meg, milyen dühös vagyok!

Szerintem a sorozat rendezője, forgatókönyvírója, vagy tudom is én kicsoda is tudta, hogy a Goblin óta az egész fandom akart egy ilyen sorit, és ezért meg is csinálták, hogy kielégítsék a vágyainkat. 
Hát irdatlanul elbuktak!

Minden, amit imádtam ebben a két színészben, minden kémia, amiért oda voltam a Goblinban az konkrétan 3 rész után darabokra omlott, és olyan elhűlve néztem a sorozatot, mint akit képen töröltek. Komolyan, ennél még a What's Wrong With Secretary Kim is erősebb teljesítményt nyújtott.  Ne tudjátok meg, mennyire csalódtam, és mennyire, de mennyire dühös vagyok most (ezt már elmondtam párszor, bocsi). 

De akkor kezdjük is az elejénél. Alig bírtam magammal, mikor megláttam ezt a sorozatot. Azt hittem, minden álmom vallóra vált, végre-végre egy Dong-Wook&In-Na sorozat. Annyira de annyira be voltam zsongva tőle, hogy az egyik egyetemi előadásomon kezdtem el a sorozatot (az óra uncsi és felesleges, szóval semmit sem veszítettem). Az első rész még esküszöm tetszett! Jung-Rok egy belevaló, bunkó-de-baromira-érti-a-dolgát karakternek tűnt, aki ki nem állhatta a kis buta, cserfes színésznőt. Konkrétan a szemébe mondta, hogy "én szeretem a nőket, de te egyáltalán nem érdekelsz". Hah, na mondom, imádni fogom ezt a felállást, meg ezt a pasit is! Nem tudom, de nekem bunkó pasi fétisem van, szóval imádom, mikor így kezdődnek a sorozatok, és utálják egymást, főleg a pasi a csajt, aztán lassan megváltoznak a dolgok (klisés tudom, de nekem tetszik). Annyira jól meglehetett volna csinálni, tényleg. Még ha klisés is, de ezt annyira szépen fel lehetett volna építeni. Erre mi történt? Na mi? Találjátok ki! Hát az, hogy a 3. részben még Jung-Rok kért bocsánatot, hogy egy seggfej volt, és mint aki vett egy 180 fokos fordulatot, úgy ment át menő pasiból nyáladzó idióta kiskutyába. Azt hittem ott helyben földhöz vágom a laptopomat. Istenemre mondom, az első rész nagyon király volt! Még a sztori is érdekesnek ígérkezett, hát még a főszereplők kapcsolata! Erre más a 2. részben látni lehetett, hogy Jung-Rok teljesen megváltozik, és alig 1 rész elteltével máshogy nézett a lányra, én meg csak ültem a gép előtt, és tátogtam, mint a hal. Hogyan? Miért? Miért kellett ezt így tönkretenni?

Épp készültem volna túltenni magamat a sokkon, és elfogadni, hogy ez az elutasítás meg nem-csíplek-de-megtűrlek kapcsolat a pasi részéről nem úgy fog alakulni, ahogy akartam (és ahogy kellett volna), és komolyan, esküszöm megpróbáltam szemet hunyni felette a két színész miatt, (akiket amúgy imádok, és tehetségesnek tartok), erre máris megkezdődött a katasztrófák sorozata.

A létező összes klisé, ami valaha előfordult sorozatokban, a létező összes közhely bele volt sűrítve ebbe a sorozatnak csúfolt maszlagba. Komolyan, sorozatnak nevezni ezt a valamit sértő a sorozatokra nézve! Undorító volt!

A 16 rész alatt kb 30 perc volt az, amiben történt valami izgalmas, de csak a legnagyobb jóindulattal nevezhetjük "izgalomnak", szóval kezdjük azzal, hogy az egész dögunalom volt! Aztán folytassuk a nyáladzással. Ne értsetek félre, imádom a romantikus sorozatokat, és néha (hangulattól függően) nagyon szeretem a csöpögős, úgy-szeretlek-majd-megeszlek sorozatokat is. De ez egy förtelem volt! Néha egyszerűen csak skippeltem a jeleneteket, mert nem bírtam végignézni. Komolyan, épp hogy nem doromboltak egymásnak! Aztán folytassuk azzal, hogy az egész egy hiteltelen össze-visszasság volt. Jung-Rokot megütötte egy férfi, amitől lett egy egy centiméteres seb a nyakán, ami persze borzalmas vérzett, és összevérezte az ingét (de a seb továbbra is mindössze egy centis volt), erre a főhősnő konkrétan majd elájult az aggodalomtól, és nekiállt sírni! Értitek? Egy egy centis seb miatt, nekiállt bőgni... Erre be akarták magyarázni nekünk, szerencsétlen nézőknek, hogy hát az aggodalom, meg stressz miatt sírt... Én meg csak ültem, és nem tudtam eldönteni, hogy magamat akasszam fel, vagy őt. Az egész hiteltelen volt, és nem volt életszerű, úgy értem, én szeretem a fantasy sorozatokat, de vannak olyan élethelyzetek, amiket akármilyen műfajú is a sorozat, egyszerűen nem lehet hiteltelenül átadni.

Aztán: már mondtam, hogy az egész sorozatban nem történt semmi. A csaj bement az irodába, bájolgott az emberekkel, főleg Jung-Rokkal, aztán hazament, és tovább bájolgott telefonon a pasival. És ez ismétlődött a részekben, újra, meg újra. Úgy beszélt, és viselkedett, mintha mindössze 12 éves lett volna, a pasi meg úgy viselkedett, mint egy hormon túltengéses tinédzser, akinek még fogalma sincs, hogy mit kell kezdeni egy nővel, vagy mi az, hogy nő. A karaktereik hiteltelenek voltak, állandóan meghazudtolták magukat, hol ezt mondták, hol azt, hol így viselkedtek, hol úgy. Bekerült a képbe a féltékenykedés is, amit a lehető legóvodásabb módon mutattak be, és majd a hajamat téptem tőle. Szenvedtem, de rendesen. A kedvencem azt volt, mikor Yoon-Hyuk közölte szegény Dan Moon-Hee-vel, hogy "nem mozgatja meg a szívét". Valami hihetetlen, előre nem látható módon megjelent egy őrült motoros, és majdnem elcsapta Yoon-hyukot, és kééépzeljétek, mi történt! Hát Dan errébb lökte, és megmentette! Erre mi történt? Na mi? Hát Yoon-hyuk szíve "megmozdult". Na akkor csaptam falnak a fejemet, és hagytam abba az egészet. Ja, meg akkor, mikor természetes szintén teljesen eredeti módon a színésznő menedzsere megkérte Jung-Rokot, hogy szakítson Oh Jin-Simmel, és azta! Szakított is vele.

Nevetséges volt az egész sorozat. Nem volt romantikus, hányinger keltő volt. Nem volt izgalmas, unalmas volt. Az egész sztori elveszett valahol az éterben. Nem történt semmi, a háttérsztori ment a levesbe, mert kb kétszer került elő az egész, és olyan gyorsan lezavarták, hogy hmm... oké.

De még nem végeztem! Az egész ugye egy ügyvédes sztori, úgy is van beállítva a sorozat, hogy "jogi". Nem tudom, ki látta már a Lawless Lawyert, esetleg a While You Were Sleepinget... na azok jogi sorozatok voltak! Ez meg? Ez konkrétan kicsúfolta a jogi sorozatokat! Először is egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány ügy került elő a 16 rész alatt (és ehhez 3 ujjamra lenne szükség). Aztán: ezeket az ügyeket 15 perc alatt lezavarták! 15 perc! Nyomoztak, tárgyaltak, börtönbe dugták az emberkéket, és mindezt 15 perc alatt! Wow, ez már teljesítmény. A valóéletbeli ügyvédek tanulhatnának tőlük! Egyik ügynek sem volt semmi jogi háttere, semmi indoklás, semmi részletezés, konkrétan csak azért tették bele, mert az egész sztori egy ügyvédi iroda körül forgott.

Aztán azt mondj a műfaj: vígjáték. Hát ez egy vicc volt, az tuti. Remélem, bejelentik, hogy "elnézést ezért a förtelemért, csak vicceltünk." 

Úgyhogy én itt le is zárom ezt a véleményt, mert most megint felidegesítettem magam. Botrányos, hogy hogy el tudnak kaszálni egy jó színészekkel teli sorozatot. A legdurvább pedig az, hogy volt, akinek ez tetszett... Folyamatosan olvastam a kommenteket Viki.com-on míg néztem, és szerintem a kommenteken még jobban ki voltam akadva, mint a sorozaton. Komolyan oda jutottunk, ahol az emberek már nem néznek minőségi sorozatokat, elég nekik két szép színész és színésznő, akik egymást falják egy semmit mondó történetben, dobálóznak az élet nagy bölcsességeivel, és cuki-muki szavakat suttognak egymás fülébe, miközben nem létező problémákkal küzdenek, sírnak egymás után, aztán egyesülnek. Fúj.

Nagyon-nagyon csalódott vagyok, még az életkedvem is elment. Annyira vártam már ezt a két színészt egy sorozatban, egy percig sem gondoltam volna, hogy ezt kapom... Két tehetséges színész egy ilyen igénytelen, borzalmas sorozatban... pedig volt egy-két karakter, akiket tényleg kedveltem, például Dan és Yoo-Hyuk. Ők tényleg egyedi, vicces, jó fej szereplők voltak. Persze az ő dolgaikat is össze-vissza rángatták, és elszúrták, amin már nem is csodálkoztam.

Most biztos azt kérdezitek, hogy ha ennyire nem tetszett, akkor minek néztem meg, minek írtam meg róla ezt a szörnyű véleményt... Nos, csak a két színész miatt, akikre a Goblin óta vártam. Ennyi. Semmi más miatt. Mert valószínűleg nem mostanában fognak együtt szerepelni, és egyszerűen csak annyira szeretem a kémiát közöttük, hogy muszáj volt néznem őket, még akkor is, ha konkrétan fizikai fájdalmaim voltak.

Ne haragudjatok, hogy ez a vélemény ilyen csúnyára sikeredett, tudjátok, hogy nem szoktam így kikelni magamból. Én tényleg nem ajánlom ezt senkinek... Igénytelennek, és rémesnek tartom. 

Goblin

2018. március 11.

Műfaj: romantikus, fantasztikus

Dátum: 2016

Részek száma: 16

Főszerepben: Kim Go-Eun - Ji Eun- Tak, Gong Yoo - Kim Shin, Lee Dong-Wook - Kaszás, Yoo In-Na - Sunny, Yook Sung-Jae - Yoo Duk-Hwa

Ismertető: Több száz évvel ezelőtt Kim Shin-re, a hős hadvezérre mestere által lesújtott egy kard, de ő csodával határos módon mégsem halt meg, hanem egy örök életű dokkaebi (koreai mitológiai lény) lett belőle. A jelenben Kim Shin épp ott tart, hogy már nagyon elege van a halhatatlanságból, szeretne végre békére lelni, de ez nem olyan egyszerű. Hogy vágya teljesülhessen, egy emberi menyasszonyra van szüksége, s fel is bukkan Eun Tak, az életvidám, középiskolás lány, aki megoldás lehet a problémájára. Tervébe azonban hiba csúszik, ugyanis egyre jobban belehabarodik a lányba. Vajon e hatalmas szerelem vet véget az életének?

Online: Sorozatbarát, Viki.com, 


Vélemény: Nem is tudom, mikor került elém legelőször ez a sorozat. Elolvastam az ismertetőjét, de aztán végül nem álltam neki. Aztán egyre többen ajánlották, hogy nézzem meg, és végül beadtam a derekam. Az volt a baj, azért nem mertem nekiülni, mert azt hittem, hogy ez valami komoly sorozat lesz, ahol állandóan sírni fogok, és nagyon nem vágytam akkor ilyenre. Aztán az első pár rész után csak pislogtam, hogy mekkorát tévedtem!

Nagyon örülök, hogy végül rávettem magam, hogy megnézzem, mert komolyan mondom, az egyik legjobb sorozat, amit eddig láttam! Nem komoly volt, ahogy hittem, hanem vicces, pörgős, rengeteget lehetett rajta nevetni, és a karakterek is nagyon jók voltak! A történet is nagyon érdekes lett, és igen, szívszorító volt, ahogy azt sejtettem, de a készítőek ezt a "szomorú szerelem" témát a lehető legviccesebb módon hozták össze, ami előtt le a kalappal. Persze voltak benne tényleg szomorú jelenetek, nem egyszer sírtam rajta, de az egész annyira jól és szépen volt felépítve, hogy néha csak pislogtam, hogy "wow, ez nagyon jó lett!"

A szerelmi sztori mellett nekem egyértelműen a Kaszás és Kim Shin párosa volt a kedvencem. Ezek ketten felülmúlhatatlanok, überelhetetlen páros! Imádtam minden jelenetüket. Csak nevetni lehetett, ha ezek ketten egy légtérbe kerültek, imádtam a harcaikat, a szóváltásaikat, a szövetségüket, a poénjaikat. Ahogy kezdetben utálták egymást, majd elviselték, végül megszerették egymást. Annyira jó volt nézni őket, és már most hiányoznak.

Kim Shin, a 900 éves hadvezér a múltban egy becsületes, kiváló harcos volt, aki rendületlenül védte a hazáját. A sors nem volt kegyes hozzá, nem azt kapta, amit érdemelt volna. Ami a legjobb volt az egészben, hogy a jelenkori Kim Shin és a múltbéli még véletlenül sem hasonlít egymásra.

Ezalatt a hosszú idő alatt Kim Shin kissé felengedett, már nem az a kemény hadvezér, aki volt. Nem egy vicces pillanatot köszönhettünk neki, és én sokkal jobban örültem, hogy ilyen irányban változott, mintha még annál is zárkózottabb és csendesebb lett volna, mint amilyen hadvezérként volt. Sokáig sajnáltam őt, amiatt, ami történt vele. Megértettem, miért akart annyira megszabadulni az életétől, és hogy miért vágyott annyira a megnyugvásra - amit nem kapott meg. Sokat kellett szenvednie, és irtó sokat kellett várnia, míg végre úgy élhetett, ahogy azt megérdemelte.

A kaszás (Kim Woo-Bin, vagy Wang Yeo, vagy a sok neve közül az egyik) volt a kedvencem. Kezdetben elég merev és szófukar volt, aztán mikor beköltözött Kim Shin lakásába, szépen lassan felengedett, és megmutatta melegszívű, jóságos oldalát. (És mellesleg: annyira aranyos volt, mikor mosolygott!) Imádtam, egyszerűen imádtam. Nem tudnám megmagyarázni, miért... Talán a kisugárzása, a mosolya, a jelleme miatt, a tettei és persze a vicces szituációi miatt. Őt talán még Kim Shinnél is jobban sajnáltam. A dokkaebinek volt 900 éve, hogy megeméssze magában a történteket, de a Kaszásnak nem volt. Ő épphogy csak megtudta, miket tett, már szembe is kellett néznie a következményekkel, a büntetéssel. Iszonyúan sajnáltam őt, és közben imádtam is. A szerelmi története Sunny-val gyönyörű volt, nem csak a karaktereik, de a színészek is tökéletes párost alkottak. Nekik jobban szurkoltam, mint a dokkaebi párnak.

Ji Eun-Tak. Őt is szerettem, szomorú sorsa ellenére egy életvidám, mosolygós lány volt, aki mindenben a jót látta, sosem lankadt le a lelkesedése. Állandóan pörgött, feldobta a sorozatot. Egyetlen egy problémám volt, és ez volt ez egyetlen nagy bajom a sorozatban is: iszonyúan zavart a korkülönbség a színésznő és a színész között. Ránézésre Gong Yoo simán az apja lehetett volna Go-Eunnak. Még a sorozatban is kimondták, hogy a lány 19 éves, a férfi pedig a 30-as évei közepén jár (mármint járt, mikor dokkaebi lett belőle)! A valóságban a lány idősebb, de akkor is iszonyúan látszott, hogy nem illenek egymáshoz korban, és ez engem nagyon zavart. Nagyon fura volt nézni, mikor csókolóztak, vagy szenvedélyesebben egymáshoz értek. De ezzel vége is a "mi nem tetszett" listának.

Sunny volt a kedvenc női szereplőm. Örültem, hogy rá és a kaszásra is nagyjából annyi időt fordítottak, mint a dokkaebi párra. Az ő szerelmi történetük nekem jobban is tetszett, szebb, de szomorúbb is volt. Sunny pedig egy nagyszerű karakter. Egy kissé beképzeltnek tűnt az elején, és az biztos, hogy nagyon büszke egy nő volt, aki igazán hatásosan tudta faképnél hagyni kedvenc kaszásomat, de a végére ez annyira természetessé vált, és emiatt volt annyira szerethető. Egyébként pedig egy kedves, a saját világában élő nő volt, aki nem hisztérikázott sosem, viszont nagy szája volt, ami a szívén az a száján, igazi vagány csaj. A kedvenc részem volt, mikor Sunny egy virágzó barackfaágával leverte a láthatatlan Kaszásról a kalapját, ezzel felfedve őt. Vagy négyszer visszapörgettem azt a részt. Aztán később megkérdezte Kim Shinttől: "Téged ütött már meg nő virágzó barackfaággal?"

Duk-Hwa az a tipikus gazdag örökös volt, akinek mindene a hitelkártyája. Annyira tipikus karakter volt, mégis, hiányzott volna, ha nem lett volna benne. Nagyon szerethető srác, főleg, mikor próbált kiigazodni a bácsikáin. Szegényt totál hülyének nézték, aztán meg pislogtak, mikor közölte, hogy egyébként nagyon is jól tudja, hogy Kim Shin egy dokkaebi, Wang Yeo meg egy Kaszás. Ügyesen hozta Yook Sung-Jae a karaktert, remélem, máskor is láthatom őt, és egy főszerepet sem bánnék tőle.

Összességében a két pár közül engem sokkal jobban megnyert a Kaszás és Sunny, mint a dokkaebi pár, aminek lehet az az oka, hogy annyira zavart a korkülönbség. Nem szokott ez baj lenni nálam, még a 10+ évnél sem, csak akkor a nő igazán legyen már idősebb, mint 20, és akkor semmi baj. De mondom, ez volt az egyetlen bajom, minden más tökéletes volt. Ilyen gyönyörűen levezetett és bemutatott sorozatot nagyon keveset láttam! A jelenetek tökéletesen voltak megcsinálva, néha csak pislogtam, hogy wow, ez de gyönyörű lett! A történet sem laposodott el, izgalmas volt, nem volt olyan, hogy ne történt volna valami.

A zenék egyszerűen gyönyörűek voltak! Annyira eltalálták, annyira illettek a jelenetekhez, hogy tényleg, le a kalappal! Lehet, hogyha az OST-k nem lettek volna ilyen tökéletesek, a jelenetek sem lehettek volna ilyen hatásosak.


Én azt mondom, ezt a sorozatot mindenképp látni kell. Nagyszerű történet, nagyszerű színészekkel, nagyszerű kivitelezéssel! Ez egy alapsorozat lett, szerintem. Mindenkinek csak is ajánlani tudom! Bővelkedik humorban és nevetnivalóban, de kapunk szívszorító jeleneteket is, ami facsar kettőt-hármat szívünkön, mielőtt minden tökéletes fordulatot venne.