Korea ékkövei
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Park So-Dam. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Park So-Dam. Összes bejegyzés megjelenítése

Elősködők

2021. március 2.

Műfaj: thriller, dráma, komédia

Játékidő: 2 óra 12 perc

Dátum: 2019

Főszerepben: Song Kang-Ho (Ki-Taek), Jang Hye-Jin (Chong-Sook), Choi Woo-Sik (Ki-Woo), Park So-Dam (Ki-Jung), Lee Sun-Kyun (Mr. Park), Cho Yeo-Jeong (Yeon-Kyo), Jung Jo-So (Da-Hye), Jeong Hyun-Jun (Da-Song), Lee Jung-Eun (Moon-Gwang)

Ismertető: Kim Ki-Taek és családja egy félszuterénben lakik Szöulban, ahová nem süt be a nap, és rendszeresen az ablakuk alá vizelnek a részegek. A család alkalmi munkákból tengődik, miközben nagyra törő álmaik vannak. A wifit a szomszédos kávézóból lopják, és hajlandóak kifúrni a pizzéria részidős alkalmazottját is pletykák terjesztésével, csak hogy pénzhez jussanak. Egy nap az egyetemista korú, de a felvételit többször is elbukó Ki-Woo barátja meglátogatja őket, és megkéri a fiút, hogy amíg ő külföldön van, korrepetálja helyette angolból a felső-középosztálybeli Park család tinédzser korú lányát. Az állás jó pénzzel kecsegtet, és sokkal többet is nyerhetnek, vagy bukhatnak, mint egy jól fizető állás.

Előzetes: https://youtu.be/5xH0HfJHsaY

Online: Mozicsillag

Véleményem: Két dolgot lehet tenni ezzel a filmmel: lehet dicsérni a megbotránkoztató (?) jellegét, és az üzenetet, amit közvetít, vagy rá lehet mutatni, valójában mennyire primitív, sokat látott témát is dolgoz fel. Én most hadd tegyem meg mindkettőt.

Az Élősködőket alapvetően azért szerették olyan sokan, és a megérdemelt díjakat is azért zsebelte be, mert sikerült neki több humorral és kevesebb drámával átadnia azt a túlságosan is valóságos üzenetet, ami átszövi az emberek mindennapjait: hogy a gazdagok és szegények között áthidalhatatlan szakadék húzódik. A gazdagok, ha nem is tudatosan vagy bántó szándékkal, de lenézik a szegényeket, akik pedig (szintén akár tudatosan, vagy tudat alatt) mélyen gyökerező irigységgel néznek a felsőbb osztálybeliekre. A film azért működött olyan jól, mert ezt az élesnek beállított határt olyannak mutatja be, amilyen valójában: elmosódónak, és kevésbé élesnek. A gazdagok nem minden esetben gonoszak és rosszak, a szegények pedig nem mindig kedvesek és alázatosak. Vannak teljesen normálisan gondolkozó, alázatos gazdagok (mint itt a Park család), és ravasz, álnok szegények. Bong Joon-Ho rendező (igen valósághű) elképzelése az volt, hogy ez a jellembeli határ a gazdagok és szegények között nem olyan éles, mint ahogy a koreai sorozatokban látjuk. Viszont az első baki akkor ugrott ki, amikor megláttuk, melyik osztály hol lakik; a szegény család szinte a csatornában tengődik, a kávézóból lopják a wifit, és akármilyen szennyes munkát elvállalnak, hogy fent tartsák magukat. Ezzel szemben gazdagék kvázi luxusvillában élnek. Ha az üzenet lényeges pontja az, hogy a határ a gazdagok és a szegények között nem is olyan egyértelmű, akkor ebbe az üzenetbe nem nagyon fér bele ez az éles esztétikai ellentét. Mondhatni általánosító és közhelyes. 

A Park család bár a gazdagok táborát erősítette, erősen erkölcsös család voltak, sokkal könnyebben lehetett velük azonosulni, mint az élősködő szegényekkel. A film felkeltette az emberek empátiáját is, de ahelyett, hogy a szegényeket sajnáltuk volna, inkább gazdagékért aggódtunk. Parkék tisztelettel bántak az alkalmazottaikkal, és a szegényekkel is, míg Ki-Taek családja alapvetően eleve előítéletekkel lépett be a házukba. Azzal kezdték, hogy "hát, ez a Yeon-Kyo asszony nagyon gazdag, de igen buta". Láthatóan azt várták, hogy aki gazdag, az okos is. Míg a Park család megbecsülte minden dolgozóját, addig a szegények szemrebbenés nélkül kitúrták őket a helyükről, hogy beférkőzhessenek a házba. Kicsit visszásra fordította a rendező azt, amit az átlagos néző ismer. 

Az egész folyamat hátborzongatóan rideg és következetes: az első átverés szinte észrevétlenül vezet el a következőhöz, majd az azt követőhöz, míg a hazugság- és átverésfolyam már szinte megállíthatatlan. A film alatt több forgatókönyv is megfordult a fejemben, de végül mindegyik csődöt mondott, mert nem úgy végződött, ahogy azt az ember várta volna, ezért volt benne némi izgalom és kiszámíthatatlanság.

És persze korábban dicsértem a Park családot, de ahogy már említettem, a filmben benne van az a burkolt, tudatalatti lenézés is a gazdagok részéről, ami végül rámutat arra, hogy a szakadék a két osztály között áthidalhatatlan. Mr. Park meg-megjegyezte, hogy Ki-Taek büdös. Így, egyszerűen. Metró szaga van. A Park család legfiatalabb tagja pedig az egész szegény családot végigszagolta, és közölte, hogy mindegyiknek ugyanolyan szaga van. Nem, nem arra gondolt, hogy ugyanazt az öblítőt használják. Szegény szaguk van. Valami, ami belengi az egész családot, és amit nem tüntethetnek el egyszerűen azzal, hogy négyféle mosóport kezdenek el használni. 

A varázs éppen abban rejlett, hogy már-már barbár naturalizmussal mutatott rá a legalapvetőbb különbségekre a szegények és gazdagok között. Miközben Ki-Taek családja értetlenkedve figyelte, miféle problémák merülnek fel gazdagéknál egy szülinapi partin, addig gazdagék a szagukra tettek megjegyzést. Mindezt a témát pedig olyan befogadhatóan hozták össze, hogy még egy tíz éves gyerek is simán megérti. 

És akkor ezzel térjünk is át a másik meglátásra, ami végig bennem motoszkált: a film már-már túl szájbarágós, főleg a vége. Semmi mélyebb értelem, kétértelmű jelzések vagy elejtett félmondatok. Olyan közérthető formában lett átadva, hogy az már szinte primitív és unalmas. Érdeklődve figyeltem az eseményeket, és kíváncsi voltam, mi fog kisülni ebből az egészből, de közben egy részem már elég hamar unatkozni kezdett. A film nem igényel túlzott agymunkát, amit általában egy thrillertől elvár az ember. A társadalomkritikája tisztán érthető, mintha tankönyvi ábrával magyarázná, hogy a szegények felgyülemlő megaláztatásai és elnyomása, a kisebbség érzetük, és hogy sosem lesznek képesek kitörni a helyzetükből, és csak az álmodozással rázhatják ki egy kicsit magukat a gödörből végül agresszióhoz vezet majd. Ha leültetnék egy általános iskolás gyereket, ő is megértené, miről szólt a film. Nincs ezzel persze baj, de a primitivizmusa kicsit csalódást okozó volt.

Viszont visszatérve a dicséretekhez muszáj megjegyezni, hogy a rendező mesterien játszott a műfaj- és tónusváltásokkal. Egyik percben még drámáztunk, a következőben pedig már a komédia uralta a képernyőt, és észre sem vettük, hol történt meg a váltás. Egy ilyen műnél szerintem fontos ezekkel játszani, mert sokkal sokrétűbben fogja felgöngyölíteni az adott problémát, vagy a mi esetünkben a kritikát.

Ami eléggé elbizonytalanított a film valódi üzenetét tekintve, azok a befejező képkockák voltak. Azt gondolná az ember, hogy mindezek után Ki-Taekék megelégszenek a sorsukkal, és megpróbálják majd kihozni a legtöbbet abból, amilyük van, de nem. Még mindig gazdagságra törekednek, a jellemük sehová sem fejlődött ez alatt a két óra alatt. Nem számít, milyen akaratlan lenézéssel szembesültek a Park család részéről, továbbra is arra áhítoznak, amijük nekik van. Mintha saját magukat tagadnák meg azzal, hogy olyanná akarnak válni, mint azok, akik miatt annyi sérelmet szenvedtek el. Mit jelent ez? Az irigység, bár nem tudatos érzés, mégis olyan erős, hogy túllép olyan alapvető életérzéseken is, mint a megaláztatottság és lealacsonyítás. 

Ha össze kellene foglalnom a látottakat, azt mondanám, megértem, miért lett sikeres az Élősködők, de közben nem látom többnek egy középkategóriás filmnél. Kilép az emberek komfortzónájából, és az átlagos moziba járós közönséget megbotránkoztatja (pedig valójában semmi megbotránkoztató nem volt benne (legalábbis az én tűrőképességem határát meg sem közelítette)), de ezzel szemben rém egyszerűen, primitíven ábrázol egy olyan társadalmi problémát, amit egyébként már ezren feldolgoztak, néhány esetben ennél jobban. A különbség annyi, hogy Bong Joon-Ho elgondolásában a határ a két kaszt között nem volt olyan éles, mint más filmekben.
A pénz egy vasaló, ami mindent elsimít.

Ha nincs terved, nincs, ami félresiklik. 

Cinderella and Four Knights

2017. szeptember 17.
Műfaj: romantikus, vígjáték

Részek száma: 16

Dátum: 2016

Főszerepben: Jung Il Woo (Kang Ji-Woon), Park So-Dam (Eun Ha-Won), Ahn Jae-Hyeon (Kang Hyun-Min), Lee Jung-Shin (Kang Seo-Woo), Son Na-Eun (Park Hye-Ji)

Ismertető: Eun Ha Won (Park So Dam) egy középiskolás diák, aki arról álmodik, hogy egyszer tanár válik belőle, ám oktatásához pénzre van szüksége. Egy nap segít valakinek, nem sokkal később pedig már egy kastélyban él, három harmadik generációs chaebol unokatestvérrel. Kang Hyun-Min (Ahn Jae Hyun) gazdag, aki azt csinál, amit csak akar, míg Kang Ji Woon (Jung Il Woo) lágyszívű, de magányos és vad. A harmadik unokatestvér, Kang Seo Woo (Lee Jung Shin), énekes-dalszerző, aki igen jól bánik Ha Won-nal. Lee Yoon Sung (Choi Min) pedig az elnök titkára, és testőre. Vajon hogy kerül ki a fiatal lány ebből az izgalmas szituációból? 


Online: Felirat



Véleményem: Ezt a sorozatot a címe alapján választottam ki, mert nagyon szeretem a Disney meséket, és a feldolgozásokat is szívesen megnézem, szóval örültem, mikor láttam, hogy Dél-Korea is hozzányúlt a régi meséhez. 

Nekem már maga az alapfelállás is nagyon tetszett: adott 3 három szuper-helyes, de annál beképzeltebb srác, akik összeakadnak a totálisan ellentétesen működő női párjukkal. Eun Ha-Won egy kedves, jószívű lány, aki remekül gondoskodik önmagáról, hiszen a családja konkrétan a létezését is utálja. Nagyon örültem, amiért nem egy állandóan nyavalygó főszereplőt kaptunk, hanem egy pozitív, mosolygó lányt, aki nem szorult mások segítségére és a legtöbb helyzetben feltalálta magát.. Szerintem egy nagyon erős karakter volt.


Tetszett a sorozat nemes egyszerűsége, hogy a történet nem fajult melodrámává, és ezt a „se veled, se nélküled” dolgot is csak az egészséges mértékekig húzták. Ezer hálám és dicsőítő imám, hogy a főhősnő nem agyalt a két srác között, hanem a legelején letette a voksát az egyik mellett, és nem ingott meg egyszer sem. 


Aki nekem nagyon nem volt szimpatikus, az Hyeji. Illetve nem is úgy konkrétan vele volt problémám, hanem a “kapcsolatával” Hyunminnal. Amit azok ketten műveltek, attól néha borsódzott a hátam. Félig-meddig megértettem Hyunmin indokait, néha még Hyejiét is, de az én gyomromnak ez akkor is sok volt. Olyan sokáig húzták ezt a “se veled, se nélküled” dolgot, hogy már alig vártam, hogy véget érjenek a közös jeleneteik. Szó szerint fellélegeztem, mikor megoldották a dolgokat, mert már annyira elegem volt kettejükből. Hyunminnal önmagában semmi bajom nem volt, szerettem a karaktert, ő dobta fel az egész sorozatot, de ez a szál nekem nagyon nem jött be.


Seowoo-t kicsit sajnáltam, mert nem kapott valami nagy hangsúlyt a karakter, pedig szerintem a három fiú közül ő volt a legaranyosabb. Eun Ha-Won szegényre egy picike figyelmet sem fordított, pedig milyen imádni való volt... Na de ha nem, hát nem.


Összességében én úgy gondolom, hogy egy nagyon jó sorozat kerekedett ki ebből a meséből. Kellően voltak benne csavarok, amik bár nem egetrengető fordulatok voltak, de mégis elérték, hogy folyamatosan izguljunk. A romantikus jelenetek nagyon édesek voltak, nem bonyolították túl a történetet és a kapcsolatokat sem (Hyeji és Hyunmin a kivétel). Egy nagyszerű, kellemes élmény volt az a sorozat, bátran ajánlom mindenkinek.