Korea ékkövei
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2016. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2016. Összes bejegyzés megjelenítése

Bring It On, Ghost ~ Let's Fight, Ghost

2020. június 6.
Műfaj: fantasy, horror, romantikus komédia, rejtély

Részek száma: 16

Dátum: 2016

Főszerepben: Ok Taecyeon (Park Bong-Pal), Kim So-Hyun (Kim Hyun-Ji) és Kwon Yool (Joo Hye-Sung)

Ismertető: Fogj egy magának való szellemirtót, rakj mellé egy idegesítő szellemet, és nézd meg, melyik nyírja ki hamarabb a másikat! Bizony: Park Bong-Pal különleges képessége, hogy látja a szellemeket, és nem is pocsékolja ezt a "tehetségét": az egyetem mellett ördögűzőként dolgozik, fő célja pedig, hogy ebből 10 millió wont szedjen össze. Mikor egy hívást kap, és elmegy a közeli iskolába, hogy leszámoljon egy ott kísértő szellemmel, a dolgok számára idegesítő fordulatot hoznak: a sors fintora összehozza őt Hyun-Jival, egy 19 éves korában elhunyt, 5 éve a földön bolyogó szellemmel; és egyben a legidegesítőbb kósza lélekkel, akivel Bong-Pal valaha találkozott. Hyun-Ji célja, hogy kiderítse, miért rekedt a földön, és hogyan tudna továbbmenni, és ehhez Bong-Pal segítségére van szüksége; akit nem is irritálhatna jobban a helyzet. Hyun-Ji és Bong-Pal kapcsolata eleinte elég zűrös, amolyan macska-egér játék, ám hamar rájönnek, hogy egymás segítségére lehetnek, így tetszik vagy sem, összefognak.



Vélemény: Nem tudom, mi tartott a TV előtt egész idő alatt. Komolyan. Már hónapok óta nem tudtam rávenni magam, hogy bármit is nézzek (köszönhetően a karanténnak, és a borzalmas hangulatomnak), de aztán valahol megláttam ennek az ismertetőjét, és egyszerűen a székhez szögezett.

Pedig az ég világon semmi lehengerlő nem volt benne. Tudjátok, hogy szoktam áradozni egy sorozatról, ami tetszett, vagy hogy le szoktam húzni, ami nem, de itt most nem tudom, mi történt. Megpróbálom nektek összeszedni, mi volt az, ami miatt nem bírtam abbahagyni.

Először is a szellemek. Hatalmas Odaát rajongó vagyok, engem bármikor el lehet csábítani egy ilyen sorozattal. Az ilyen sztorikban mindig a háttér történetet szeretem a legjobban; hogy miért ragadt itt egy-két szellem, miért nem tudnak tovább lépni, hogyan segítik át, vagy pusztítják el őket a főszereplők. Itt ezek a háttér történetek nagyon érdekesek voltak, minden részre jutott belőlük egy, és ezek szép lassan elvittek minket a két főszereplőhöz is, és összekapcsolták őket. A készítőknek külön piros pont azért, hogy a szellemek élethűen néztek ki, és nem sütött róluk a műség és a mozivászon. Egy két jelenetnél még meg is ijedtem, ami egy horrornak címezett sorozatnál igenis is jó pont. Még érdekesebb volt, hogy a szellemeket is érző lényként mutatták be. Féltek, szerettek, dühösek voltak, és néha szimplán csak kegyetlenek. Nem csak puszta lelkek voltak, akik random gyilkoltak embereket, vagy kísértettek itt-ott, hanem mindegyiküknek megvolt a maga története, és a maga befejezetlen ügye, ami miatt itt ragadtak. Ezeket az érzéseket pedig a főszereplők is felismerték, és ezzel a végére nem is különbözött annyira a szellem az embertől. 

Aztán ott voltak a szereplők. Komolyan, ennyi klassz karaktert egy soriba nehéz belerakni. Kaptunk egy magának való ördögűzőt, aki jobban elcseveg egy szellemmel, mint egy emberrel: ő lenne Park Bong-Pal. A srácnak a sorozat elején kvázi senkivel sem volt kapcsolata, nem voltak barátai, családja vagy barátnője. Egyedül élt, egyedül evett, egyedül aludt: komolyan, már engem elkapott a magány csak attól, hogy néztem. De jót tett a lelkemnek, hogy ahogy egyre több ügyet oldottak meg, és egyre közelebb kerültek Hyun-Jivel, úgy nem csak a szellem lánnyal, de a többi emberrel is szorosabb lett a kapcsolata. Szerintem nagy pozitívuma a karakternek, hogy nem csak egy ember felé volt képes nyitni, hanem mindenkivel sokkal közvetlenebb lett, és mindezt szép lassan, nem egyik részről a  másikra. Bong-Pal karakterében a legszerethetőbb a személyisége volt. Ha szét kellett rúgni egy szellem seggét, szétrúgta, de ha törődni kellett valakivel, törődött. Vicces srác volt, imádtam a humorát. Kicsit olyan volt, mintha összegyúrtak volna egy vicces, mogorva, aranyos személyiséget, és azt rakták volna be neki, ami szerintem nagyon jól átjött, és kellett is a sorozatba. Néha olyan fejeket tudott vágni, hogy ahhoz már tehetség kell, komolyan. Plusz Taecyeon nagyon jól hozta a karaktert, sokkal jobban, mint a most futó krimijében, vagy anno a Dream High-ban. 

A vége felé egy két megmozdulása viszont eléggé zavart. Vagyis inkább az zavart, amit nem nem csinált; de hogy spoiler mentes maradjak, ezt most nem fejtem ki. A lényeg, hogy az utolsó epizódban kicsit idegesített és csalódtam is pöppet benne, mert ha már ennyi mindent megtett és ennyi mindenen keresztül mentek, igazán lehetett volna egy kicsit erélyesebb. 


Na és akkor a női főszereplőnk, Hyun-Ji. A karakter szerethető volt, humoros és nagyszájú, piszkálódó, aki "szeretlek" helyett "utállak"-ot mondd, és közbe fintorog. Tetszett, ahogy kötekedett Bong-Pallal, és ahogy a kapcsolatuk szinte végig Tom&Jerry-s volt. Nem hiányzott a nyáladzás, meg a cuki romantika, valahogy nagyon nem illett volna ide. Viszont a sorozat végére (sok mással együtt) az ő karaktere is elromlott. Mintha nem is ő lett volna, mintha két különböző karaktert láttam volna az első részben és az utolsóban. A végére nagyon unszimpatikussá vált, ellaposodott, és klisés lett a karakter, amit nagyon sajnáltam, mert azon ritka női szereplők egyike volt, akiket tényleg kedveltem. Aztán volt néhány érthetetlen dolog is a karakterével kapcsolatban, nem igazán értettem, egy szellemnek minek kell ennie, aludnia, meg hogyan fáradhat el és hasonlók, és ezek néha eléggé kizökkentettek, bár ez nem feltétlenül a karakter, hanem a forgatókönyv írók hibája.

Na de az abszolút kedvenc párosom, akik az első résztől az utolsóig vitték a pálmát, az Chun-Sang és In-Rang, a két dilibogyó. Még két ekkora marhát (a jó értelemben) én még nem láttam. Nem volt olyan jelenetük, amin ne röhögtem volna betegre magam. Annyira feldobták az egész sorozatot a sok marhasággal, amit csináltak, meg mondtak, hogy simán elvitték volna a hátukon az egészet Bong-Pal és Hyun-Ji nélkül is. 

És ne hagyjuk ki a főgonoszt sem, Joo Hye-Sungot, aki szerintem tipikus megtestesítője a pszichopata gyilkosnak. Azt hinnéd róla, hogy egy tök aranyos, jóképű, karizmatikus figura, akinek összejött az élet, van pénze, saját állatkórháza, jó állása, és csini pofija; aztán éjszaka átváltozik egy beteg elmévé, aki a krumplit is meggyilkolná, ha nem gurulna el (ezt a mondást nem erre használjuk, de illett ide). Komolyan, ami élt és mozgott azt ő kinyírta, egyetlen pislogás nélkül, és még vigyorgott is hozzá. De velem is lehet valami baj, mert imádtam, hogy ilyen elmebeteg volt. Nyilván már az elején rá lehet jönni, hogy valami nem kóser körülötte, túlságosan tökéletes és jó fej, a vak is láthatja, hogy ilyen pasi nem létezik.

És akkor az utolsó dolog, ami a széken tartott engem az a hangulat volt. Ez az összes dolog, amit eddig leírtam, egyben. A szellemek, a karakterek, a humor. Még amikor nem is történt semmi, akkor is csak vigyorogtam, vagy szurkoltam, vagy izgultam valakiért. A legapróbb, legjelentéktelenebb jelenetet is olyan érdekessé tudták varázsolni, hogy csak na.


És ezzel el is érkeztünk ahhoz, ami elrontotta az összképet. Merthogy ez a sok jó dolog, amit leírtam, egészen a 11 vagy 12. részig tartott. Az utolsó 5 rész borzalom volt. Iszonyatosan ellaposodott, átment drámába, semmi sem történt, elvesztette a sorozat a lendületét. A 14. résznél abba is hagytam, és vagy egy hét kellett hozzá, hogy rávegyem magam, hogy az utolsó két részt befejezzem. Egészen addig minden lendületesen haladt, érdekes és izgalmas volt, aztán egyszer csak puff, egyik részről a másikra kezdtem unatkozni. 10 perc után úgy beleuntam a részekbe, hogy folyamatosan csak belepörgettem, átugrottam részeket, és közben nem maradtam le semmiről! Ami borzalmas. A főszereplőink kapcsolatát sem élveztem már, Hyun-Ji és Bong-Pal is idegesítőek lettek. Az utolsó két rész izgalmasnak szánt jeleneteit pedig olyan szinten elhúzták (gondolom, hogy kitöltsék a 16 részt), hogy unatkoztam közben. Most mondjátok meg, milyen akció az, ahol unatkozik a néző? 

És bár a végére szépen lezártak mindent, pont emiatt vontatott és unalmas lett. Amit a készítők egy teljes részben zártak le, azt simán belefért volna 20 percbe is, és sokkal jobb szájíze lett volna. Felesleges dolgokat raktak bele, feleslegesen húzták az időt, és olyan volt, mintha sose akarna véget érni a sorozat.

Szóval összességében egy nagyon jó soriról van szó, aminek az első 11-12 része nagyszerű és pörgős, és az utolsó 5 részről meg tegyünk úgy, mintha, nem is létezne... Sajnálom, hogy így elrontották, mert én végig azt hittem, hogy úgy jövök majd ismertetőt írni, hogy áradozni fogok. Mindenesetre ajánlom mindenkinek, mert az eleje nagyon jól leköti a nézőt, de készüljetek fel, hogy az utolsó részek rémesen laposak. 

Page Turner

2019. január 11.
Műfaj: zenés, dráma, webdráma

Dátum: 2016

Részek száma: 3

Ismertető: A történet 3 fiatalról szól, akik álmok és csalódások között élnek. Yoon Yoo Seul egy nagyon tehetséges zongorista, de nem szereti, amit csinál, egyedül anyja nyomása miatt folytatja. Ám mikor a lány megvakul, úgy dönt, abbahagyja a zongorását. Cha Sik sportoló, rekordot döntött a rúdugrásba, ám egy sérülés miatt abba kell hagynia a sportot, és új álmot kell találnia.  Seo Jin-Mok szintén tehetséges zongorista, ám apja nem ismeri el őt, így nincs önbizalma, hiába jó abban, amit csinál, és hiába imádja a zongorázást. A történet az ő álmaikról és csalódásaikról szól.

Főszerepben: Kim So-Hyun (Yoon Yoo Seul), Ji Soo (Cha Sik) és Shin Jae-Ha (Seo Jin-Mok)


Online: Sorozatbarát

Véleményem: A legtöbb webdrámával az szokott lenni a bajom, hogy iszonyú rövidek, és emiatt kidolgozatlanok, vagy összecsapottak. Na már most ez a sorozat más volt. Itt nem zavart, hogy ilyen rövidke volt, mert épp annyit mutattak be, amennyit kellett, minden érzést átadtak ez alatt a 3 rész alatt, amit kellett, és így volt tökéletes. Biztos lehetett volna belőle egy hosszabb sorozatot is csinálni, de ez így nagyon is jó volt. Ez egy rövidke történet volt, betekintés 3 fiatal életébe, ami nem kellett sokáig húzni, mert 3 rész alatt is el lehetett mesélni az ő történetüket.

Ahogy az ismertetőből is láthatjátok, a történet három fiatalról szól. Az egyikük Yoon Yoo Seul, egy nagyon tehetséges zongorista lány. De minden tehetsége ellenére nem szereti, amit csinál, az anyja álmát éli, aki konkrétan ráerőszakolja a zongorázást. Aztán a lány egy baleset következtében megvakul, és abba kell hagynia a zongorázást. Innentől nem szeretne semmi mást, csak azt hogy saját döntéseket hozhasson, s úgy alakíthassa az életét, ahogyan ő akarja. Nehéz neki vakon élni, így folytatnia a mindennapjait, de nincs egyedül.

Ott van például Seo Jin-Mok, az ősellensége. Ők ketten egy régebbi incidens miatt utálják egymást, ám mikor a lány megvakul, Jin-Mok titokban mindig segít Yoo-Seulnak, mindig ott van, ahol a lány, figyel és vigyáz rá. Jin-Mok, Yoo-Seullal ellentétben nagyon szereti a zongorázást, ám az apja nem ismeri el, ügyetlennek nevezi, aki nem lesz jó semmi másra, mint zongoratanárnak. Jin-Mok pedig nagyon szeretne sikeres lenni, és szereté, ha az apja odafigyelne rá, és elismerné. Az ő álma az, hogy sikeres legyen, és elismerjék a tehetségét.

A harmadik főszereplőnk Cha-Sik, aki sikeres rúdugró. Épp, miután megdöntötte a rekordot megsérül, és abba kell hagynia a sportot. Cha-Sik semmi másban nem volt jó, semmi mást nem tudott elképzelni magának, így érthető, hogy elkeseredik, és úgy érzi, nincs értelme az életének, mikor rájön, hogy le kell mondania az álmáról. Az ő álma valójában szerintem az volt, hogy legyen egy álma. Hogy ne legyen céltalan, és bizonyíthasson. És mikor megtalálta azt az új álmot, ami értelmet ad mindennek, akkor nagyon kitartóan küzdött érte. Én is örültem, hogy új cél talált, mert ennek az életvidám, optimista srácnak nem állt jól a búslakodás. Ő, ahogy Jin-Mok mindig Yoo-Seul mellett volt, ám ő Jin-Mokkal ellentétben nem titokban segít a lánynak. Nem is tudom, melyik volt a szimpatikusabb, a csendesen gondoskodó Jin-Mok, vagy a kissé zajos, bolondos Cha Sik. 

Ami nem tetszett, az Yoo-seul karaktere volt. Valahogy ezek a beképzelt, beszólogatós, leégetik a másikat karakterek nem jönnek be. De ha figyelembe vesszük, min ment keresztül, és így is erős tudott maradni, akkor már kicsit jobban megértem őt. Azonban haragudtam rá, amiért annyiszor bántott Cha Sik-et, holott nem érdemelte meg.


Mindent összevetve én mindenkinek ajánlom ezt a rövidke kis sorozatot, mert semmit nem veszítetek vele, de nyertek három órányi megható szórakozást.

The Legend of The Blue Sea

2017. december 29.
Műfaj: fantasztikus, romantikus, vígjáték

Részek száma: 20

Dátum: 2016

Főszerepben: Gianna Jun (Shim Chong/Se-Hwa), Lee Min-Ho (Heo Joon-Jae/Dam Ryung), Lee Hee-Joon (Jo Nam-Doo), Shin Won Ho (Tae-Oh)

Ismertető: A Legend of the Blue Sea a Föld utolsó sellőjéről szól, aki emberré válva próbál meg alkalmazkodni a földi léthez, illetve egy ügyes szélhámosról, akivel össze van kötve a sorsuk. 



Vélemény: Ez volt életem legelső doramája. Egyik éjjel facebook-oztam, és akkor akadtam rá egy videóra, amiben a Legend of The Blue Sea első részéből vágták össze a vicces jeleneteket. Annyira, de annyira megtetszett, hogy másnap muszáj volt nekiülnöm. Aztán hipp-hopp, alig két nap alatt végignéztem. Azt hiszem, mindenki elfogult az első doramájával kapcsolatban, és szinte csak jókat tud mondani róla. Hát ez a helyzet most is. 

Ahogy elkezdtem, onnantól minden egyes részt imádtam. Rengeteget lehetett nevetni a sorozat alatt, ennek okai pedig a fantasztikus karakterek, és a szituációk voltak. Tudom, sokan My Love From The Star utánzatnak hívják, de ha egyszer ilyen jól sikerült, ugyan kit érdekel? Már a legelső részben elsütöttek egy csomó poént, és kaptunk rengeteg nevetséges szituációt is, amik nagy örömömre kitartottak a sorozat végéig. 

Nagyon-nagyon szerettem Joon-Jae karakterét. Egy kissé öntelt, de nagyon okos srác volt, aki bizony nem a legtisztességesebb munkából élt meg, de egy zseni volt abban, amit csinált. Imádtam nézni a trükkjeit, amit többször is felhoztak a sorozat folyamán. Aranyos volt, ahogy próbálta titkolni Shim Chong előtt, hogy mivel is foglalkozik, mert valamilyen szinten szégyellte. Első sorozatom lévén még úgy, de úgy szurkoltam neki, hogy a végére alakuljon neki minden jól az anyukájával (holott tudtam, hogy biztos így lesz). Azért mikor épp abba a házba mentek "dolgozni", ahol az anyukája is dolgozott, és sem Joon-Jae, sem az anyukája nem vették észre egymást azért az elég poén volt, de közben már a hajamat téptem, hogy ilyen nincs! Véégre, végre találkozhatnának, erre neem, oda sem figyelnek egymásra... Imádtam, ahogy Shim Chonggal viselkedett, még akkor is, ha néha egy igazi tuskó volt. Na és ahogy megtudta, hogy a lány sellő... meg persze ahogy reagált. Isteni volt. Annyira, de annyira szerettem. Nem akart kiszaladni a világból, hogy te jó ég, egy sellő. Egyszerűen próbált neki sutyiba segíteni, nehogy leleplezze magát. Irtó aranyos volt. Nagyon sajnáltam, mikor rájött, hogy a múltbeli énje üzent neki, és mikor látta, hogy végződött Dam-Ryung és Se-Hwa kapcsolata...

Erről jut eszembe, hogy nagyon szerettem a múltbéli jeleneteket. Sokszor ezerszer jobbak voltak, mint a jelen. Nagyon szép helyen forgatták, és emiatt, meg talán a ruhák miatt is volt egyfajta melankolikus, mégis szeretetteljes és romantikus hangulata az egésznek. Imádtam Minhot Dam-Ryungként, de Joon-Jae-ként is. És mint már mondtam, nagyon sajnáltam a főszereplőink múltbeli énjét, de főleg azt, hogy emiatt Joon-Jae is elbizonytalanodott, és ez hatással volt a jelenükre. Utána pedig elhatározta magát, hogy már csak azért sem történhet meg ez a szörnyűség még egyszer! És nem fogja hagyni, hogy a lány meghaljon. Kell még több indok, hogy miért szerettem annyira?

Shim Chongot az elején imádtam. Mondjuk főleg addig, míg még nem beszélt. Poénos volt, kicsit butuska, mármint az emberek világában butuska és szerencsétlen, de egy nagyon szerethető karakter. Aztán ahogy elkezdett beszélni, és ahogy egyre jobban belehabarodott Joon-Jae-ba egy kicsit átment nyálas fruskába, de annyira nem volt vészes, el lehetett viselni, és még így is volt sok jó pillanata. Sajnálom ezt, hogy egy kicsit buta libát csináltak belőle, de szerencsére legtöbbször ez nem volt zavaró. Na de aztán a végén kiverte nálam a biztosítékot. Nem szeretném lelőni a poént annak, aki még nem látta, így nem tudom teljesen elmagyarázni... Aki látta, azt tudja. Mikor el kellett válnia Joon-Jae-tól, mert különben meghalt volna, és azt tette, amit tett, na azzal nagyon felidegesített. Külön megkérdezte Joon-Jae-t, hogy akarja-e, és ő nemmel felelt. Erre mintha szegény srác a falnak beszélt volna, csak azért is... Ezzel kissé összetörte a szívem, de aztán Joon-Jae vallomása az utolsó részben mindent helyre rakott.

A másik két srácot is nagyon szerettem, pedig azt hittem, hogy majd olyan semleges szereplők maradnak, de végül ők is belopták magukat a szívembe. Tae-Oh egy csendes számítógép zseni volt, akinek úgy mozgott a keze a billentyűzet felett, mint másoké a zongora felett. Aranyos volt a néma rajongása Shim Chong felé. Féltem, hogy ő lesz majd a szerencsétlen harmadik, aki nem kap happy end-et, de aztán ezt is nagyon jól megoldották. A jelenetei Cha Si-A-val haláliak voltak! Ők nagyon össze illettek.

Nam-Doo-val annyira nem voltam kibékülve, nem szeretem a pénzéhes, kapzsi karaktereket, de volt neki egy lojális, nagyon is hűséges oldala, amit viszont imádtam. Az utolsó pár jeleneteben totál elhitette velem, hogy a rossz oldalán áll, és hogy kibabrált Joon-Jae-val. Én csak hápogtam, mint a kiskacsa, hogy mégis hogyan történhetett ez... Mikor kiderült, hogy kamu az egész. Hála istennek. Utáltam volna, ha a végére negatív karaktert csinálnak belőle. 

Zseniálisan lett megcsinálva, ahogy a múltbéli és a jelenbeli karakterek összekapcsolódtak, ahogy a sorsuk ismét összehozta őket egymással, jókat a jókkal, gonoszakat a gonoszakkal, és persze a jókat is a gonoszakkal. Sokáig úgy tűnt, minden megismétlődik. 

Kicsit szeretnék a mellékszereplőkről is szót ejteni. Nagyon imádtam Yoo-Na-t, a kislányt, aki valahogy mindig Shim Chong mellett kötött ki. Nagyon kis aranyos volt, de nem kellett félteni sem, meg tudta ő védeni magát, ha kellett. Aztán ott volt a koldus nő, aki sok vizet ugyan nem zavart a sorozatban, viszont meg volt  maga szerepe: ő mondta ki az élet nagy igazságait, ami nem csak a szereplőinkre, de ránk, nézőkre is ugyanúgy igaz volt. Joon-Jae öccséről nagyon nem tudok nyilatkozni, nem tudtam eldönteni, hogy ő most jó-e vagy sem... Végül is végig az édesanyját védte, és próbálta menteni, ahogy azt minden gyerek tenné... Akkor... annyira azért nem volt rossz, igaz? Aztán Joon-Jae apját nem is nagyon értettem, sokszor nagyon ellenszenves volt. Végül persze megsajnáltam, de azért annyira nem nőtt a szívemhez. Szurkoltam neki is a fiával, hogy jöjjenek helyre a dolgok, mert Joon-Jae-t is emésztette a dolog, de hát nem lehet minden fenékig tejfel.

A sorozat természetfeletti részéről még nem is beszéltem. Tetszett, ahogy megalkották a sellőt, nagyon szépre sikerült. Azért valljuk be, az a tény, hogy a sellők könnye igazgyöngyé változik rengeteg poént okozott. (Emlékezzetek csak, mikor Shim Chong és Jung-Hoon pénzt akartak keresni vele!) Olvastam valahol, hogy a készítők elvesztek a saját világukban, mert volt, ahol Shim Chong úgy sírdogált, hogy a könnyeiből átváltozó igazgyöngyről megfeledkeztek. Én visszanéztem minden sírós jelenetét, és mindegyiknél ott voltak a gyöngyök... Úgyhogy csak azt tudom mondani, hogy szépen kidolgozták a háttértörténetet.

A befejezés nekem egy kissé illúzió romboló volt. Nem tudom, egyszerűen csak annyira... szép lett, már-már túl szép, hogy valahogy nagyon nem illett bele a képbe. Örültem persze, hogy minden jól alakult, mindenki megkapta, amit akart, és amit érdemelt, de akkor is... 

Annyi, de annyi mindenről tudnék még mesélni nektek, mert tényleg nagyon imádtam ezt a sorozatot, és már kétszer is végignéztem. Olyan sok apró részlet van, amit imádtam, mégsem írhatom le mindet ide (amit nagyon sajnálok). De azért azt nem
tudom kihagyni, mikor Joon-Jae rájött, hogy saját magára volt féltékeny... Haláli volt, epic moment.

Lehet csak az elfogultság, mert ez volt az első doramám, de kicsit később, másodjára sem tudtam csalódni benne. Nézzétek meg, ha még nem láttátok, és ha tetszik, ha nem, írjátok meg. Én tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek.

Cinderella and Four Knights

2017. szeptember 17.
Műfaj: romantikus, vígjáték

Részek száma: 16

Dátum: 2016

Főszerepben: Jung Il Woo (Kang Ji-Woon), Park So-Dam (Eun Ha-Won), Ahn Jae-Hyeon (Kang Hyun-Min), Lee Jung-Shin (Kang Seo-Woo), Son Na-Eun (Park Hye-Ji)

Ismertető: Eun Ha Won (Park So Dam) egy középiskolás diák, aki arról álmodik, hogy egyszer tanár válik belőle, ám oktatásához pénzre van szüksége. Egy nap segít valakinek, nem sokkal később pedig már egy kastélyban él, három harmadik generációs chaebol unokatestvérrel. Kang Hyun-Min (Ahn Jae Hyun) gazdag, aki azt csinál, amit csak akar, míg Kang Ji Woon (Jung Il Woo) lágyszívű, de magányos és vad. A harmadik unokatestvér, Kang Seo Woo (Lee Jung Shin), énekes-dalszerző, aki igen jól bánik Ha Won-nal. Lee Yoon Sung (Choi Min) pedig az elnök titkára, és testőre. Vajon hogy kerül ki a fiatal lány ebből az izgalmas szituációból? 


Online: Felirat



Véleményem: Ezt a sorozatot a címe alapján választottam ki, mert nagyon szeretem a Disney meséket, és a feldolgozásokat is szívesen megnézem, szóval örültem, mikor láttam, hogy Dél-Korea is hozzányúlt a régi meséhez. 

Nekem már maga az alapfelállás is nagyon tetszett: adott 3 három szuper-helyes, de annál beképzeltebb srác, akik összeakadnak a totálisan ellentétesen működő női párjukkal. Eun Ha-Won egy kedves, jószívű lány, aki remekül gondoskodik önmagáról, hiszen a családja konkrétan a létezését is utálja. Nagyon örültem, amiért nem egy állandóan nyavalygó főszereplőt kaptunk, hanem egy pozitív, mosolygó lányt, aki nem szorult mások segítségére és a legtöbb helyzetben feltalálta magát.. Szerintem egy nagyon erős karakter volt.


Tetszett a sorozat nemes egyszerűsége, hogy a történet nem fajult melodrámává, és ezt a „se veled, se nélküled” dolgot is csak az egészséges mértékekig húzták. Ezer hálám és dicsőítő imám, hogy a főhősnő nem agyalt a két srác között, hanem a legelején letette a voksát az egyik mellett, és nem ingott meg egyszer sem. 


Aki nekem nagyon nem volt szimpatikus, az Hyeji. Illetve nem is úgy konkrétan vele volt problémám, hanem a “kapcsolatával” Hyunminnal. Amit azok ketten műveltek, attól néha borsódzott a hátam. Félig-meddig megértettem Hyunmin indokait, néha még Hyejiét is, de az én gyomromnak ez akkor is sok volt. Olyan sokáig húzták ezt a “se veled, se nélküled” dolgot, hogy már alig vártam, hogy véget érjenek a közös jeleneteik. Szó szerint fellélegeztem, mikor megoldották a dolgokat, mert már annyira elegem volt kettejükből. Hyunminnal önmagában semmi bajom nem volt, szerettem a karaktert, ő dobta fel az egész sorozatot, de ez a szál nekem nagyon nem jött be.


Seowoo-t kicsit sajnáltam, mert nem kapott valami nagy hangsúlyt a karakter, pedig szerintem a három fiú közül ő volt a legaranyosabb. Eun Ha-Won szegényre egy picike figyelmet sem fordított, pedig milyen imádni való volt... Na de ha nem, hát nem.


Összességében én úgy gondolom, hogy egy nagyon jó sorozat kerekedett ki ebből a meséből. Kellően voltak benne csavarok, amik bár nem egetrengető fordulatok voltak, de mégis elérték, hogy folyamatosan izguljunk. A romantikus jelenetek nagyon édesek voltak, nem bonyolították túl a történetet és a kapcsolatokat sem (Hyeji és Hyunmin a kivétel). Egy nagyszerű, kellemes élmény volt az a sorozat, bátran ajánlom mindenkinek.