Korea ékkövei
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Train to Busan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Train to Busan. Összes bejegyzés megjelenítése

Park Dzsó-Szuk, Jon Szang-Ho: Vonat Puszánba - Zombiexpressz

2021. április 2.

Cím: Vonat Puszánba

Írók: Park Dzsó-Szuk, Jon Szang-Ho

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 221

Kiadás éve: 2020

Rendeld meg ITT!

Fülszöveg: 

"Apa, ugye mindig velem leszel?"
A munkamániás vérszívó, ahogy a háta mögött Szogut nevezik a kollégái, vonatra száll a kislányával, hogy találkozzon a volt feleségével. Csak lassan eszmélnek rá, hogy egy azonosítatlan vírus terjedt el országszerte. Fertőzöttek özönlik el az utcákat, akik megharapnak mindenkit, akit érnek – és elszabadul a járvány. Szogu megpróbálja eljuttatni kislányát az immár egyetlen biztonságosnak számító városba, Puszánba.

A kultikussá vált koreai zombihorrorfilm regényesített változata végre magyarul!


Véleményem: Nem egy olyan könyvet olvastam már, ami alapján film készült. De olyan könyvet, ami film alapján készült, nem sokat. Alapvetően ez még nem is volt különösebben zavaró, sőt, nosztalgikus is volt, hogy visszaköszöntek ugyanazok a párbeszédek és jelenetek, mint amiket a filmben láttam. Bár őszintén nem értem, mire jó egy filmet "megkönyvesíteni". Persze nyilván mivel a Train To Busan kultikus filmmé nőtte ki magát, mindenképp le kellett húzni róla még egy bőrt, és bezsebelni még több pénzt. De ha már így van, azt lehetett volna élvezetesen is csinálni.

Az első problémám a magyarosítással akadt, mégpedig a nevekkel. Eleve nem egységes, hiszen a borítón az egyik író neve "Park"-nak van írva, de a könyvön belül az egyik ugyanilyen vezetéknevű szereplőé "Pak"-ként szerepel. Ha már ragaszkodunk a magyarosításhoz (ami egyébként rémesen esetlenül és bután mutat), akkor azt tegyük egységesen, és ne zavarjuk össze a népet. Magyarosítás szerint Paknak kell írni, de akkor ez az író nevére is vonatkozik. Így most szegény félig angol, félig magyar átírással van feltüntetve, ami az én szépérzékemet nagyon zavarja. 

És akkor térjünk rá a könyv tartalmára. Nem ez az első ázsiai könyv, amit olvasok, és nagyon meglep, mennyire különbözik az, amit ők és amit mi minőséginek nevezünk. Az ázsiai írók olyan stilisztikai hibával írják végig a regényeiket, amikért itthon a magyar kiadók visszadobják a kéziratot (vagy a szerkesztők kitépik a hajukat). Nálunk itthon a kezdő, tizenéves írópalánták írnak úgy, mint ahogy ez a könyv meg van írva (és ki van adva). A mondatok esetlenek, gyengék, szétesettek és hol túlírtak, hol pedig túl tördeltek. Azt mindenki tudja, hogy a rövid vagy tőmondatok feszültséget keltenek, ez egy gyakori írói eszköz. Ez a könyv tele van ilyenekkel, de nem akkor használták őket az írók, amikor feszültséget akartak kelteni, hanem mindig. Egyszerűen fárasztó volt olvasni a sok kurta, rövid mondatot, túlságosan tördelté tetette a regényt. A szóismétlésekről már ne is beszéljünk (bár ez inkább a magyar kiadás hibája lehet, hiszen a magyar nagyon változatos nyelv, nem hiszem el, hogy nem lehetett egyes helyeken szinonimákat vagy más szófordulatokat találni). Egyáltalán nincs jól megírva ez a regény, legalábbis magyar szemmel. Én ennél dinamikusabb és gördülékenyebb szöveget várok el egy kiadott könyvtől. Képtelen vagyok élvezni az ilyet.

A könyv cselekménye semmiben sem tér el a filmtől, talán csak a szereplők kaptak plusz (klisésebb) háttérsztorikat. Amivel pedig az a baj, hogy olyan totál felesleges mellékszereplők is kaptak egy fél oldalnyi ismertetőt, akiket amúgy egyik fejezetben megismertünk, a másikban pedig már ki is nyírtak a zombik. Felesleges. Egyszerűen felesleges szópazarlás volt értük, mivel az olvasó (legalábbis én) egyébként sem törődött a sorsukkal (már csak azért sem, mert időm sem volt rá, hisz a következő fejezetben kinyírták). Kicsit átverve is éreztem magam néhol, amikor hosszasan szövegeltek egy-egy karakter életéről, majd a következő bekezdésben megölték; miért pazarolták az időmet arra, hogy elmeséljék, ki ő, és milyen ember, ha a cselekmény utána rögtön nélküle folytatódik? Arról már nem is beszélve, hogy mivel ez a történet egy társadalomkritika is egyben (mint az ilyenek általában), ezért mindenki háttérsztorija unalmasan klisés. Vagy gazdag az illető, és ezért nem foglalkozik eleget a családjával (khm, Szogu, rólad beszélek), vagy szegény és nemes, vagy szegény, de hataloméhes, vagy jó pozícióban lévő és végtelenül önző. Ugye nem kell elkezdenem összeszámolni, hányszor láttuk már ezeket? Kicsit idegesít már, hogy az emberek azt hiszik, ezeken az élethelyzeteken túl semmi más nem létezik. Itt vagyok példának én, vagy a családom, akik egyik fent felsorolttal sem tudunk azonosulni, de az ismerőseim nagy része dettó. Ezek nagyon általános, nagyon lecsupaszított, nagyon gyenge élethelyzetek, az emberek sokkal összetettebb, komplexebb körülmények között élnek, mint amiket állandóan lenyomnak a torkukon ezekkel az általános, közhelyes és klisés háttérsztorikkal.

Amit már a filmben sem értettem, hogy Szogu elvileg egy jól kereső pasas; akkor meg minek vonattal mennek Puszánba? Nincs kocsija, hogy levezessen? Még hamarabb is leérnének, mint így. Persze a sztori miatt fontos a vonat, de akkor ne tegyük tönkre a történetet azzal, hogy egy gazdag csávó olyan közlekedési eszközt használ, ami teljesen irracionális a részéről. 

Visszatérve a regény szövegére; sajnos olyan rossz minőségben volt megírva, hogy én, aki egyébként akármin el tudom sírni magam, és ilyen szempontból elég érzékeny vagyok, szemrebbenés nélkül olvastam végig, ahogy mindenkit kinyírtak a zombik. Egyszerűen nem tudtam átérezni semmit, nem tudtam belemerülni a könyvbe, nem tudtam kötődni sem a szereplőkhöz, mert a rossz fogalmazás folyamatosan kirántott. Nem tudom, minden ázsiai regény ilyen-e, de a legtöbb kiadott, amivel találkoztam sajnos mind ehhez hasonló. A történetek gyakran nagyon egyediek és érdekesek (ez is az!), de a fogalmazás nagyon zavaró. És ez nem hozzászokás kérdése, hanem konkrétan lejjebb kell tenni a lécet a szöveg minőségét illetően.

A történet lendületes és akció dús, szóval unatkozni tényleg nem lehet rajta. A filmhez semmit nem ad hozzá, a szöveg pedig nagyon gyenge. Nem mondom, hogy kár volt kiadnom rá a pénzemet (persze, hogy nem, szép a borító :3), de egyszer elég volt.

Train To Busan

2018. október 26.
Műfaj: zombifilm, thriller, akció, horror

Játékidő: 118 perc

Dátum: 2016. július 20.

Főszerepben: Gong Yoo (Seok-Woo), Kim Soo-Ahn (Soo-An), Jung Yu-Mi (Sung-Gyeon), Ma Dong-Seok (Sang-Hwa), Kim Eui Sung (Yong-Suk), Choi Woo-Sik (Young-Gook), Ahn So-Hee (Jin-Hee), Jang Hyuk-Jin (Ki-Chul), Shim Eun-Kyung (A potyautas)

Ismertető: A főhősünk, Seok-Woo épp most van túl egy váláson. A munkájába temetkezik, nem marad sok ideje a kislányára, Soo-An-ra, aki az anyja és az apja között ingázik. Születésnapjára pedig nem kér mást, csakhogy az anyjához utazhasson Busanba. Így Seok-Woo vonatra száll Soo-Annal, és Busan felé veszik az irányt. Ám nem számítanak arra, hogy egy járvány milliónyi embert fertőz meg, és változtat zombivá: a vonaton is. A zombik már minden várost elértek, úgy tűnik, egyedül Busan a biztonságos pont. Vajon biztonságban elérik a várost, vagy mind meghalnak?


Online: Filmezz.eu

Véleményem: Ha valaki arra számít, hogy ez valami amerikai stílusú zombis film, akkor az gyorsan vesse el ezt a gondolatot, mert szó sincs erről! Ezek a zombik sokkal durvábbak és gyorsabbak, mint a nyugati fajtársaik. Rohantak, mint az őrült, és úgy cincálták az embereket, hogy szemmel szinte követni sem lehetett. Nagyon gyorsan történt minden. Akit célba vettek, annak esélye sem volt arra, hogy elmeneküljön, egyszerűen biztos volt, hogy megfertőzik. Őszintén szólva, az egész film alatt féltem. És hogy kiszámítható lett volna, kik maradnak életben? Ugyan! 

De kezdjük is az elején. Adott Seok-Woo, egy túl sokat dolgozó férfi, akinek nincs ideje a kislányára, és Soo-An, aki nem akar mást, csak az apja figyelmét. Seok-Woo a történet elején egy eléggé önző figura, aki csak magával (és jobb esetben a lányával) törődött, felőle mások akár fejen is állhatnak, akkor sem érdekli a sorsuk. Talán ezért is volt olyan rossz viszonyban a lányával, akit főleg az anyja nevelt, és személyiségben egyáltalán nem hasonlított az apjára. A dolgok onnan indulnak be, hogy Soo-An arra kéri az apját, hogy vigye el Busanba az anyjához szülinapja alkalmából. Seok-Woo pedig mit van mit tenni, eleget tesz a kérésnek, és felszállnak a Busanba tartó vonatra (bár hogy egy jól kereső férfi miért száll vonatra autó helyett, fel nem foghatom). És ekkor szabadul el a pokol.

Egy járvány tört ki, ami zombivá változtatta az embereket, akik pedig mindenkit, aki csak élt és mozgott megfertőztek. Na de nem ám akárhogyan, szinte kiharapták az emberek torkát, vagy lendületből leharapták a  fél kezét. Először csak egyetlen zombilány szállt fel a vonatra, de mire a filmnek vége lett, nem volt élő ember a vagonokban, sőt, máshol se nagyon. Olyan tempóban fertőzték meg az embereket, hogy csak pislogtam. A nagyobb városok is hamarosan teljesen zombiuralom alá kerültek, így a Busanba tartó vonat utasai sehol sem tudtak biztonságban megállni. Először nagyjából husan maradtak életben, és úgy tűnt, hogy többé kevésbé segítik egymást, de aztán, mikor azt hitték, hogy a csapat egyik fele megfertőződött, egymás ellen fordultak. Kicsit megértettem ezt a helyzetet, kicsit mégsem. Végül is a saját életüket mentették, de közben semmi bizonyíték nem volt arra, hogy a többiek tényleg fertőzöttek. Ezek a többiek voltak azok, akiről a néző azt hihette, nehézségek árán, de mind életben maradnak majd, és eljutnak Busanba. De nem így történt. Fogalmam sem volt, ki mikor fog meghalni, és ez adott egy kiszámíthatatlan hangulatot az egész filmnek, amitől a körmömet rágva néztem, ahogy egyik szereplő hal a másik után. Teljesen jogosan izgultam egy-egy emberért, hisz akár ő is meghalhatott (és sok esetben meg is halt). Tetszett, hogy nem lehetett tudni, ki lesz a következő, de közben szomorú is voltam, mikor a kedvenceim sorra hullottak. Ez a kiszámíthatatlanság adta a lelki löketet a filmnek.

Emlékeztek, hogy az elején azt írtam, Seok-Woo önző volt? A történet legelején simán hagyta volna, hogy a többi ember a zombik áldozata legyen, csak hogy magát és a kislányát mentse. De ahogy haladt a történet Seok-Woo is vele változott, és végül ő lett az, aki összetartotta a kis csapatot és megvédte az embereket. Tetszett, hogy ilyen irányba változott, mert ha önző marad, lehet nem szerettem volna meg ennyire. 

Soo-An volt az apja tökéletes ellentéte, egy végletekig önzetlen, naiv kislány, aki mindenkinek segíteni akart, mindenkiért visszarohant, nem hagyott hátra senkit. Bár Seok-Woo próbálta arra tanítani, hogy néha törődjön saját magával, Soo-An nem volt erre képes.

Sang Hwa és Sung Kyung egy tipikus kis házaspár voltak. Olyan aranyos volt, ahogy egymás mellé tették a nagydarab, durva külsejű férfit, és a kis alacsony, vékony, törékeny nőt, én mindig imádom az ilyen felállást egy pár között. Sang Hwa pontosan Seok-Woo ellentéte. Neki mindene a családja, a felesége és a kisbaba. Mindenkit, a családját és barátait is védelmezte a végsőkig, még Seok-Woo-t is, akit amúgy seggfejnek tartott. Nem egyszer ment vissza érte, hogy megments, vagy segített a lányának. Jó volt nézni, ahogy ezek ketten összefogtak annak ellenére, hogy ellenkeztek a nézeteik, és igyekeztek megvédeni, és épségben Busanba juttatni a csapatot.

Még Yong-Sukról írnék pár sort: utáltam, úgy ahogy volt. Egy velejéig romlott, önző dög volt, aki mások élete árán mentette magát. Szó szerint kilökte az embereket a zombik elé. Már alig vártam, mikor fertőzik végre meg őt is, mert az összes kedvenc szereplőm miatta halt meg.

Összességében nekem nagyon tetszett ez a film, pedig nem vagyok egy nagy zombi rajongó. Izgalmas volt, kiszámíthatatlan, és lendületes.
 Úgyhogy én mindenkinek tudom ajánlani, főleg ha Halloweenre keres filmet, ahogy én is tettem.