Korea ékkövei
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2020. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2020. Összes bejegyzés megjelenítése

Mr. Queen

2021. április 15.

Műfaj: történelmi, romantikus komédia, fantasy

Dátum: 2020

Részek száma: 20

Főszerepben: Shin Hye-Sun (Kim So-Yong - királynő), Kim Jung-Hyun (Cheoljong - király), Cha Chung-Hwa (Choi udvarhölgy), Chae Seo-Eun (Hong Yeon), Yoo Min-Kyu (Youngpyeong herceg), Lee Jae-Won (Hong különleges igazgató)

Ismertető: Jang Bong-Hwan séfként dolgozik az elnöknél, ám egy komikus baleset következtében a szelleme valahogy a Joseon-korszakban élő Kim So-Yong királynő testébe kerül. Nem elég, hogy a férfi női testbe kerül, a királynőség mellé még ráadásként roppant kellemetlen módon egy király is társul: Cheoljongnak pedig titkai vannak. Bármilyen szelídnek és ostobának is tűnik, valójában rendkívül okos és furfangos, a terve pedig romba döntheti a miniszterek elnyomó hatalmát; amit a miniszterek nyilván nem akarnak. A testcsere következtében pedig So-Yong, aka Bong-Hwan feje tetejére állítja a palotát. 

Előzetes: 1., 2.

Online: Szitofa feliratok

Véleményem: Vannak azok a sorozatok, amikről egyszerűen képtelenség írni, mert nincs az az értékelés, ami elég jól kifejezi, hogy az ember mennyire imádta... Na ez a helyzet jelenleg. Hónapokig húztam ezt az ismertetőt, mert egyszerűen fogalmam sincs, mit írjak azon kívül, hogy imádom, oda meg vissza vagyok, és különben is, Shin Hye-Sun egy istennő. 

Ennyit sorozaton én még nem röhögtem. Az első nagyjából 10 epizód másból sem állt, csak komikus jelenetek sorozatából, és még amikor semmi sem történt, akkor is élvezettel néztem, mert ez a nő valami haláli. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. A humornak nyilván a koncepció adta az alapját; egy 21. századbeli férfi belekerül egy Joseon-korabeli királynő testébe, aztán uccu neki, vegyüljünk el a tömegben. Aha, mint elefánt a porcelánboltban. Ebből a nőből (vagy férfiból, nézőpont kérdése) csak úgy dőlt a hülyeség. Iszonyú laza, nem egy szívbajos nőszemély, aki nem mellesleg istenien főz, és kitúrja a helyéről az ügyeletes szakácsot, aki alaposan besértődik ezen (és roppant jól titkolja, hogy amúgy odavan a nő főztjéért).

Apropó főzés: a királynő bár nem tudja alkalmazni a 21. századi praktikákat, amikhez hozzászokott, de baromi kreatív, és olyan dolgokkal áll elő, hogy az emberek csak lesnek. És persze folyamatosan tolja a 21. századi szlenget is, amiből senki nem ért egy kukkot sem, össze-vissza rohangál, kezdetben megpróbálja vízbefojtani magát, hátha visszajut a saját idejébe, ezzel persze alaposan ráhozva a frászt mindenkire (az udvarhölgyei szerintem 10 évet öregedtek percenként, és csak a jó isten kegyelme miatt nem kaptak szívinfarktust). Ezen kívül pedig szabad szájú, kreatív, olyan kiállása van, mint egy meglett férfinek (vajon miért...), és nem mellesleg rohadt menő. A legmenőbb Joseon kori nő. 

Na de lépjünk túl azon, hogy a királynő milyen egy istenkirály személyiség, mennyire lehet imádni, és röhögni a hülyeségein. Tudjátok, milyen üzenet jött le nekem az egész sorozatból? Hogy egy Joseon kori nő sosem érvényesülhet a társadalomban, hacsak egy 21. századi férfi meg nem szállja a testét. Szerintem a Joseon kort nem kell bemutatni senkinek, de azért foglaljuk össze két mondatban: vannak a magukat istennek képzelő egyedek, akiknek mindent lehet, ők irányítanak, döntenek, és akkor is igazuk van, ha nincs: ezeket a roppant vonzó teremtményeket férfiaknak nevezzük. És vannak azok a kis túlzással szolgasorban élő, állatnak minősülő teremtmények, akiket a férfiak nem használnak egyébre, mint férfi örökösök legyártására: őket nőknek nevezzük. Egy 200 évvel ezelőtti világban egy ilyen társadalomban élő nő egymaga, saját akaratából semmire sem volt képes. De ugye a sorozat bemutatja, hogy ez a mi királynőnk micsoda egy menő nőszemély, akinek mindent lehet, mindenhez ért, nagy a szája, szép, okos, tehetséges. Ezeknél kevesebbért is kivégeztek nőket abban a korban. Tehát mi lehet az oka annak, hogy So-Yong mégis képes volt érvényesülni? Az, hogy egy férfi vette át a teste felett az uralmat.

Gondoljatok csak Jo Hwa-Jinre. Mit tudunk elmondani róla? Sajnos szegény nőnek nincs valami érdekes személyisége. Szerény, alázatos, kedves. Mint abban a korban minden nő. Miért? Mert a férfiak ezeket a tulajdonságokat várták el tőlük. So-Yongra is ugyanez a három tulajdonság volt a jellemző, mielőtt Bong-Hwan a testébe került volna. Sőt, még So-Yong udvarhölgyére is. És ha fogunk egy random női történelmi karaktert bármelyik sorozatból, rá is ez a három jelző lesz az érvényes. Nem azért, mert a készítőknek nincs fantáziájuk, és nem tudnak normális női karaktereket gyártani. Hanem azért, mert akkoriban ez volt a nőkkel szembeni elvárás. Na de egyszer csak puff, belekerült a 21. századi férfi, Bong-Hwan, So-Yong testébe, és a királynő úgy kezdett el viselkedni... mint egy férfi. Amit nem is néztek jó szemmel a miniszterek, de hát mégiscsak ő a királynő. Ha nem róla lett volna szó, egy-két húzásáért már simán kivégezték volna. Onnantól, hogy Bong-Hwan színre lépett, a királynő is elkezdett érvényesülni. Zabolázatlan, karizmatikus, igazi nagyszájú nőszemély lett, és ezzel tudott csak érvényesülni a férfiak világában. So-Yongnak ehhez sosem lett volna mersze, ereje.

Na de a kitekintés után térjünk vissza a cselekményhez. Annak ellenére, hogy imádtam a sorozatot, voltak dolgok, amiket nem értettem, vagy nem tetszettek. 

Ez már a sokadik történelmi sori, amit nézek. Olybá tűnik, hogy mindenki két dolog miatt kezd ármánykodásba: szerelem és hatalomvágy miatt. A szerelmet még megértem. De a hatalomvágy minden esetben egy megfoghatatlan fogalomnak tűnik, amiről nem tudjuk, mire jó. Miért ármánykodik az özvegy királyné? Jó élete van, tele van pénzzel, mindenki körülugrálja, és hallgatnak is rá, van beleszólása a dolgokba. Mi változna akkor, ha minden hatalom az övé lenne? Semmi. Vagy ha mégis, azt a készítők nem mutatják meg nekünk.

Miért ármánykodnak a miniszterek? Minek akarnak még több hatalmat, amikor már így is mindenről ők döntenek? Épp hogy csak nincs korona a fejükön. Nagyobb a hatalmuk a királyénál, gazdagok és befolyásosak, szóval ennél még hová akarnak magasabbra mászni? És a királyné? Az országot nem irányíthatja nő, fia pedig nincs. Szóval mi a fenét akar? És ez már nem az első sorozat, ahol csak annyit tudunk, hogy mindenki hatalmat akar, de a hatalom nincs pontosan definiálva. Nyilván nem akar mindenki király lenni (végül mind ugyanarra a sorsra jutnának, mint a mostani bábkirály). Már így is van befolyásuk, a dolgok az ő akaratuk szerint mennek, tehát ez sem változna. Úgyhogy ilyen formában az egész intrikának semmi értelme. Jó lenne, ha kicsit pontosabb képet kapnánk arról, ki mit akar és miért lesz az jó neki, vagy miben változtat majd a mostani sorsán.

És ha már témánál vagyunk... El nem tudom képzelni, mit képzelnek a miniszterek magukról. Volt képük olyan dolgokat kiejteni a szájukon, amikért fogtam volna, és egyenként lefejeztem volna őket. Olyan szinten megalázták és szembeköpték a királyt, hogy legszívesebben kitéptem volna a nyelőcsövüket. A Ruler: Master Of The Maskban nagyon szépen bemutatták, hogy mennyi hatalmuk van a minisztereknek, és hogy a király tényleg csak egy báb. De itt ezt valahogy elfelejtették megemlíteni. Fogalmam sem volt, miféle következménye lenne annak, ha a király fogná, aztán mellkason szúrná őket. Miért nem tette? Mégis mijük volt ezeknek a minisztereknek, ami meggátolta a királyt abban, hogy halálra ítélje őket felségárulásért (naponta minimum kétszer, mert tényleg undorító, amit műveltek). Birtokoltak valami monopóliumot? Nem tudunk róla. Semmit nem tudunk róluk. Nem tudjuk, miért, mivel és hogyan tartják sakkban a királyt, és emiatt az egész ármánykodás hiteltelen. Hiszen nem értem, miért ne ölethetné meg őket a király, vagy miért ne rúghatná ki őket. Mit tehettek ellene a miniszterek, amit a király pozíciója révén ne tudott volna megakadályozni? Ha valóban olyan nagy hatalmuk volt, azt a készítőknek illett volna bemutatni.

És akkor Jo Hwa-Jin. Őszinte leszek, én minden ágyast egy szajhának tartok. Ez alól Jo Hwa-Jin sem kivétel. Tehát fel nem foghatom, hogy egy kis szajha mégis mit képzel magáról, amikor megtámadja a királynőt. Mire eljutottunk oda, hogy ez megtörtént, a király már nem szerette őt, csak épp Jo Hwa-Jin ezt képtelen volt elfogadni. Innentől kezdve a szerepe nem volt más, minthogy a király néha megdugja, amikor mondjuk ráun a királynőre, vagy ilyesmi (spoiler: ez nem történt meg. Hahaha.) És minekután a szerepe mai szemmel nézve roppant megalázó és szégyenteljes, fel nem foghatom, mit ugrabugrált. A királynő helyében én akkora pofont lekevertem volna neki, hogy leszáll a feje a helyéről. Viszont az tény és való, hogy Jo Hwa-Jin bejárta egy karakterfejlődési utat, és viszonylag frissítő módon, hiszen a végére belátta, hogy amit tett, az rossz. Lemondott a pozíciójáról, és elment szépen haza. Ezt nagyon értékeltem, már csak azért is, mert ez az első sorozat, amiben egy mellékszereplő jóként kezdi, gonosz lesz, majd ismét megjavul.

Ha pedig már Jo Hwa-Jin, beszéljünk arról az ominózus kútról. Ha valakinek van ideje rá, légyszi magyarázza el nekem a komment szekcióban, hogy mi is volt ez a story-line, mert egy szót sem értettem belőle. SPOILER! Tehát a fiatal királyt a kút mélyére dobták, ahol csomó időt töltött együtt So-Yonggal. Na de a királlyal később elhitették, hogy valójában nem is So-Yonggal, hanem Jo Hwa-Jinnel volt a kútban... Eddig jól mondom, ugye? Miért? Azért volt erre szükség, hogy Jo Hwa-Jin a király kegyeibe férkőzzön? És mi volt azzal a könyvvel, ami So-Yonggé, de Jo Hwa-Jin úgy csinált, mintha az övé lett volna? Az egészet nem értettem... SPOILER VÉGE. Szóval fura volt ez az egész szál, és nem is értettem, mire kellett ez... 

Egy ember van még, akiről beszélni szeretnék, ő pedig Kim Byeok-In. Nem szerettem őt. Főleg azért, mert jó ember volt, de rossz ügyért harcolt. Túlságosan elvakították az érzelmei, és nem csakhogy nem látott tisztán, nem is akart. Nem érdekelte semmi, csak amit összerakott a fejében, és aki ellentmondd ennek az illúziónak, arra vagy oda sem figyelt, vagy az ellenségének tekintette. Nem az érdekelte, mi volt a jó So-Yongnak, hanem hogy ő mit hitt, mi a jó neki... 

Ami pedig a romantikát illeti (nem hittétek, hogy megfeledkezem róla, ugye?). Hát én nem gondoltam volna, hogy ez így fog alakulni. Imádtam a királynő kezdeti ellenségeskedését, meg a viszakozását, ha a király meg akarta csókolni (vagy megölelni). Tök logikus volt, miért tette, és jót nevettem rajta. Aztán a végére már simán lesmárolta a királyt, nekem meg csak az járt a fejemben, hogy "Öm... nem akarom megzavarni az idillt, de Bong-Hwan... ugye tudod, hogy... izé... épp egy pasival smárolsz?" Vajon ilyenkor csak hagyta, hogy a királynő érzései átvegyék az uralmat a teste felett? Nyilván nem ő szeretett bele a királyba... Vagy ki tudja. Viszont amit tényleg fontosnak tartok megemlíteni, hogy a király viszont igenis Bong-Hwanba szeretett bele, nem So-Yongba. Az utolsó részben hangzott el a király szájából az a mondat, ami nagyon szíven ütött: "Vajon elveszítettem valamit?" Ez akkor történt, amikor Bong-Hwan elhagyta So-Yong testét, és visszatért a saját világába. Csakhogy a kérdés teljesen jogos: hiszen a király elveszítette azt, akibe beleszeretett. Abból, amit láttam, Cheoljong nem a királynő kinézetébe szeretett bele, hanem a személyiségébe; de a személyisége Bong-Hwan maga volt. Bong-Hwan személyiségébe szeretett bele, nem So-Yongéba. És oké, hogy a csinos test megmaradt neki, de azt a személyiség, amibe beleszeretett, elveszítette. 

Ami a befejezést illeti, abban egy egész picit csalódtam. Már a legelső részben tudtam, hogy lesz vége, és emiatt nem is izgultam. Voltak más elképzeléseim is, jobban örültem volna, ha azok jönnek be, mert így túl tipikus lett. 

Nagyon sok dolog van még, amit még meg tudnék (és szeretnék) említeni, de sose végeznénk... Ha valaki követ snitten, az folyamatosan értesülhet a kis kommentjeimról, amiket az egyes sorozatok részeihez szoktam hagyni. Általában feleannyit írok itt a blogon az összegzésbe, mint snitten az egyes részekhez. 

Összességében azt tudom mondani, hogy aki nem látta még, az gyorsan-gyorsan pótolja be. Pár év múlva ez a sorozat egy nagyon ikonikus és kultikus része lesz a k-drama világnak. Egyszerűen annyira klassz, hogy szerintem vétek kihagyni.

So-Yong: Az olyan nők, mint én, nem Joseonból származnak. 

Ezért veszélyes az áldozatot játszani. Anélkül, hogy észrevennéd, napról napra változol szörnyeteggé.

Minél erősebb a fény, annál sötétebb az árnyék.

So-Yong: Csak egy okod lehet arra, hogy megölj engem. Hogy gyengébb vagyok nálad! Nem tudtál volna megtámadni, ha erősebb vagyok. Csak azért tetted, mert könnyű célpont vagyok! Mert gyengébb vagyok nálad! Ez a valódi ok.  

Tessék! Próbáld újra! Bizonyítsd be, hogy csak egy gyilkos vagy, aki megölne egy gyengébb embert! 

Sweet Home

2021. március 28.

Műfaj: horror, dráma, apokaliptikus

Dátum: 2020

Részek száma: 10

Főszerepben: Song Kang (Cha hyun-Soo), Lee Do-Hyun (Lee Eun-hyuk), Go Min-Si (Lee Eun-Yoo), Park Gyu-Young (Yoon Ji-Su), Lee Jin-Wook (Pyeon Sang-Wook), Lee Si-Young (Seo Yi-Kyung), 

Ismertető: Miközben az emberek vérszomjas és félelmetes szörnyekké válnak, egy zaklatott kamasz és szomszédai a túlélésért küzdenek — és próbálják megőrizni emberségüket.

Előzetes: 1., 2., 

Vélemény: Mérges vagyok. Vagy inkább csalódott és szomorú. Mint átlagos drámanéző lehet, hogy annyira nem akadtam volna ki a sorozaton... De mint az eredeti webtoon olvasója, nagyon is. Aki követi a blogom, tudja, hogy a Sweet Home webtoon az egyik kedvencem, oda meg vissza voltam érte, mikor olvastam. Talán ezért is voltak magas elvárásaim a sorozat felé, amiket sajnos nem tudott megugrani; de még a közelébe sem ért. Egyre inkább azt érzem, hogy a Netflix kezébe nem szabad sorozatot adni, és a webtoonokat is vagy hagyjuk meg webtoonnak, vagy csináljunk belőle animét, mert az ezerszer jobban mutat. 

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy azok a "szörnyetegek", amiket ebben a sorozatban összehoztak nemhogy ijesztőek nem voltak, de egyenesen nevetségesek. Egyszerűen nem tudtam komolyan venni az ijesztő jeleneteket, mert elkapott a röhögés ezektől a CGI-os, gagyi, kisgyerekek ijesztgetésére sem alkalmas monstrumoktól. Igen, ezerszer jobban mutattak volna egy animében. Azért az ember egy Netflixtől azt várná, hogy ennél minőségibb és valósághűbb munkát végez... És mivel a szörnyetegeket egyszerűen nem lehetett komolyan venni, odaveszett az egész sorozat horror beütése. Ami azért is nagy csalódás, merthogy a webtoonban nem csak a szörnyetegek, és nem csak az akció jelenetek, hanem a szereplők háttere, cselekedete, egymással való kapcsolata, és a belső vívódásuk adta a horror hangulatot. Az előbb felsoroltakat ez a sorozat hírből sem ismerte.

Kezdjük a sok extra karakterekkel. Sőt, mielőtt még nekiállok elmagyarázni, miért kaptam fel a vizet a sorozaton, szeretném tisztázni: én nem vártam el, hogy a sorozat szó szerint kövesse a webtoont. Nem vártam el, hogy minden ugyanúgy történjen, és nem vártam el azt sem, hogy csak a webtoonban megismert karakterek bukkanjanak fel. Mégpedig a következő okok miatt nem: ami működik egy webtoonban, az nem működik egy élőszereplős sorozatban. És miközben néztem, végig ez az egy mondat járt az eszemben. Persze nyilvánvaló, hogy kellenek extra karakterek, akik továbblendítik a cselekményt, ha az a főszereplők miatt megrekedt. 

Csakhogy volt itt egy nagyon nagy baki, és ez volt az, ami végig a fejemben motoszkált. Én nem szeretem, ha bármelyik néző száját elhagyja az a mondat, hogy "azt hiszem, te nem értetted ezt a sorozatot/filmet". Hiszen minden történet valami mást jelent minden néző számára. Azonban minden történetnek van egy univerzális mondanivalója, ami azért általában egységesen átmegy minden nézőnek. Itt viszont épp az a baj, hogy (szerintem!) a készítők nem értették meg, miről is szól ez a történet (vagy nem is érdekelte őket).

De kezdjük szépen sorjában. Mint drámanéző (tegyük fel, nem ismerem a webtoont) nagyon zavart, hogy a sorozat első fele idegesítően szaggatott volt. Nagyon sok ponton szó szerint követte a webtoont, mind cselekményében, mind párbeszédekben. Ezzel pedig csupán annyi a baj, hogy ettől nagyon szétesettnek tűnt, ugráltunk ide-oda a jelenetek és szereplők között, és úgy tűnt, egyik jelenetnek nincs köze a másikhoz, a szálak nem érnek egybe, és nem lesz belőlük egy nagy egész. Mert... ami működött a webtoonban, az a sorozatot középszintűvé és összeszedetlenné tette. Más műfaj, máshogy kell hatásosan átadni a mondanivalót.

A következő dolog, ami már nem mint átlagos drámanézőként, hanem a webtoon olvasójaként egyszerűen fájdalmat okozott, az az, hogy minden kapcsolat a szereplők között, amit a webtoon gyönyörűen felépített, az a sorozatban kiveszett. A webtoonban volt egy kis csapatunk, akiknek mindnek megvolt a maga szerepe és (egyedi!) múltja, amit szépen ki is dolgoztak az írók. De itt most van egy csomó felesleges szereplő, akik vagy csak hátráltatják a cselekményt, vagy annyira feleslegek, hogy csak arra vannak, hogy húzzák velük az időt. Ráadásul a felesleges karakterek (pl. tűzoltócsaj) háttérsztorija is a koreai stílust nem meghazudtolva nevetségesen klisés és unalmas. A webtoonban valós, egyedi múltjuk volt a karaktereknek, nem tudom, minek kellett ezt elrontani a koreaiak untig ismételt kliséivel. Komolyan, ennyire nincs fantáziájuk? Minden egyes sorozatban ugyanazokat a motívumokat kell ismételni, újra meg újra? Én elhiszem, hogy a koreai társadalomban ezek a legfőbb problémák (de van még ezeken kívül ezer másik, arról miért nem beszél senki?), de amikor már az ezer és egyedik sorozat ismétli, senkit sem fog érdekelni. Ráadásul az eredeti karakterek háttérsztoriját is teljesen megváltoztatták (lásd Gengszter bácsi), és kicserélték egy totálisan átlagos, klisés múltra, amit előtte már számtalan sorozatban láttunk. Miért? MIÉRT?

És akkor térjünk rá (most már tényleg) a kapcsolatokra a szereplők között. Amit Eun-Hyuk a webtoonban a húgával beszélt meg (és ezzel elmélyítve, kiélesítve a testvérek közötti ellentéteket, és felépítve a kettejük közötti kapcsolatot, ami a végén ütött igazán, vagyis a kommunikációjuknak karakterfejlődési céljai voltak), azt Eun-Hyuk most a totálisan felesleges tűzoltócsajjal teszi meg, akinek semmilyen kapcsolata Eun-Hyukkal, ezáltal teljesen felesleges bármilyen fontos párbeszédet is lefolytatniuk, mert sem a nézőt nem érdekli, sem a karakterek egymáshoz való viszonyát nem befolyásolja. Eun-Hyukot érdekelte a húga véleménye a webtoonban, fájdalmat okozott neki, motiválta, de egy random tűzoltó elégedetlensége/felháborodása, akivel most találkozott először, jogosan hidegen hagyja. Továbbá a sok felesleges karakter ellehetetlenítette, hogy a főszereplők között kialakuljanak azok a kapcsolatok és karakterfejlődések, amik miatt a nézőt fájdalmasan érinti majd, ha egymás ellen fordulnak, vagy egyik elveszti a másikat. Az extra karakterek felesleges jelenetei elvették a screen időt a főszereplőktől, aminek következtében kevésbé tudtak kibontakozni, nem fejlődtek a karakterek, és olyannyira érdektelenekké váltak számomra, hogy nem is érdekelt, ha meghal valamelyik.

Ami pedig a pofátlanság netovábbja (már bocsánat a megfogalmazásért), hogy CRUCRU a webtoonban maga Eun-Hyuk volt! Hyun-Soo pedig rájött erre, ami tovább mélyítette először a szakadékot, majd a bajtársiasságot Hyun-Soo és Eun-Hyuk között! És pont emiatt a webtoon végén kb. zokogtam kettejük miatt! Erre most mit csináltak? A tűzoltócsaj halott vőlegénye lett CRUCRU, hogy ezzel okozzanak fájdalmat egy olyan karakternek, aki a történet szempontjából (és így a néző szempontjából is!) lényegtelen. Arról már nem is beszélve, hogy ez a szál a webtoonban ki volt dolgozva, Hyun-Soo egy egész fejezeten keresztül beszélt CRUCRU-val a neten, és beletelt egy kis időbe, mire rájöttünk, hogy Eun-Hyuk volt az. De a sorozatban ezt a szálat kettő percben lerendeztek, ezzel elvágva egy olyan lehetőséget, ami mélyíthette volna a kapcsolatot Hyun-Soo és Eun-Hyuk között, ezzel pedig elérve, hogy a nézőből érzelmet váltson ki a kapcsolatuk. Miért? Ez egy apróság, valóban, de jóleső apróság, amit nemhogy teljesen felesleges, de egyenesen pofátlanság volt egy EXTRA szereplő miatt megváltoztatni, akinek a cselekményekre semmi befolyása, és a néző is közömbös vele szemben.

És akkor térjünk rá a dolognak az irracionális részére. Elméletben a ház tele volt szörnyetegekkel, akik hemzsegtek odakint és amúgy az egész városban, országban is. Amikor legelőször megpróbáltak kimenni, hogy bemenekítsék az egyik házban ragadt nő lányát, az egyik szörnyeteg egy pillanat alatt ott termett és felfalta a csajszit, meg a megmentőt. Aztán valamelyik következő részben Gengszter bácsi szépen, lassan, nem elsietve a dolgokat kivonszolja a bűnöző csávót, majd szépen, lassan, ráérősen behozza a két holttestet is, hogy eltemethessék. És miközben elvileg azért nem mennek ki a házból, mert ott hemzsegnek a szörnyek... egyetlen egy se kapja el Gengszter bácsit! Wow, micsoda szerencse, nem igaz?! Mindezek után a tűzoltócsajszink végigmotorozik a még szintén szörny invázió alatt roskadozó városon, és senki, egyetlen fia szörnyeteg sem jelenik meg! De persze, mikor Eun-Hyukék úgy döntenek, akkor ők most kimennek, és szereznek kaját, meg gyógyszert, akkor azon nyomban felbukkan egy szörny, és majdnem kinyír mindenkit. Annyira irracionális és következetlen az egész, hogy paródia volt nézni.

Azt is tudjuk, hogy a házban is le-föl járnak az éhes szörnyek, de azért Hyun-Soo össze-vissza tekereg az emeletek között, hogy mindenkinek lehozza a kis arcmaszkját, naplócskáját és ki tudja, mijét... Srácok, most komolyan? Szórakoztok velem? Ha ilyen veszélytelenül lehet mászkálni a házban, mi a francnak nem mentek ki, és kerestek valami biztonságosabb épületet? Nem értem, mitől függ, hogy mikor jelennek meg a szörnyek, és mikor nem, mert minden teljesen szembemegy a felállított logikával. 

És most jöjjön a harmadik nagy szívfájdalmam: mindenki, random elkezdett szörnyeteggé változni. Tudjátok, hogy elvileg mi a szörnyeteggé változás oka? Az embereket a saját belső, beteg, önző, kétségbeesett vágyaik változtatják szörnyetegekké. Ez az egész lényege. Egy olyan vágy, amit nem kaphatnak meg, amit nem tudnak elérni, vagy ami annyira önző... Ezek változtatják őket szörnyetegekké. Hyun-Soo-t a családja és a barátainak elvesztése, az iskolai zaklatás, és a családjában való csalódás. Han Du-Siket a lábainak elvesztése, a vágy, hogy visszakapja őket. A házban élő egyik kisgyerek egy láthatatlan szörnyeteggé változott, mert annyira rettegett, hogy egy szörnyeteg rátalál, hogy az volt a legnagyobb vágya, hogy láthatatlanná váljon. Viszont voltak olyan szereplők, akik soha nem változtak szörnyetegekké. Nem derült ki, miért, és én a webtoonról írt értékelésemben fel is tettem a kérdéseket; vajon azért nem, mert az ő vágyaik nem voltak olyan erősek? Vagy rájuk nem volt olyan erős hatással a traumájuk? Egyszerűen csak erősebbek a többieknél? Vagy elnyomják a vágyaikat? Ki tudja. Ezeket a kérdéseket, az egész jelentés értelmét és misztikumait a sorozat összetiporja azzal, hogy olyan szereplőket is szörnyetegekké tesz, akiknek nem kellett volna azzá válniuk, mert tökéletesen elégedettek voltak a helyzetükkel, vagy nem voltak olyan erős vágyaik, amik eleget tettek volna a szörnyeteggé válás feltételeinek. És ezért mondom azt, hogy a készítők nem értették, miről szólt ez a történet. Ha értették volna, nem változtatnak akárkit szörnyeteggé.

Ami pedig a sorozat befejezését illeti... Mondjátok el nekem: ti értettétek, mi történt? Volt egyáltalán valaki, aki értette, hogy mi történt? Mert ha igen, az az ember túl okos erre a világra. Persze tudom, hogy a sorozatot még azelőtt leforgatták, hogy a webtoon véget ért volna (de miért?!), de ez nem elég magyarázat arra, hogy szinte érthetetlen volt a befejezés. A legfontosabb cselekményszálat teljesen kihagyták a sorozatból, azt, ami megmagyarázta, mi lett azokkal, akik szörnyeteggé változtak, és bizonyos időn belül nem nyírták ki őket... (Ezt most nem fogom elmondani, hátha valaki követi a webtoon magyar fordítását.) 

Átlagos drámanézőként, feltéve, hogy nem ismerem a webtoont, egy szót nem értettem volna ebből az egész lezárásból. Mitöbb, az egész sorozat egy nagy katyvasznak tűnt. Irracionális cselekmény, logikátlan világ, nulla kapcsolat a szereplők között (azt, hogy szinte egy családdá váltak a sorozat alatt még nem lehet teljes egészében kielégítő kapcsolatnak nevezni). 

Ami a karaktereket illeti, Hyun-Soo borzalmas volt. Egy néma bokszzsáknak használták, mulya volt, nulla személyiséggel, csak rángatták ide-oda, semmiről nem volt saját véleménye, semmire nem volt ráhatása, csak lökdösték jobbra-balra, miközben ugyanolyan ártatlan bárány arcot vágott 10 részen keresztül. Gengszter bácsi ennél életuntabb nem is lehetett volna, ami nagy kár, mert a webtoonban az egyik kedvencem volt, de itt semmi érzelmet nem produkált, személyiséggel nem rendelkezett (ergo nem is érdekelt, mi lesz vele). Eun-Hyuk nagyon so-so volt, voltak érdekes megmozdulásai, de túl kevés ahhoz, hogy érdekes legyen. Eun-Yoo volt az egyetlen tökös karakter, bár az ő háttérsztoriját is sikerült a lehető legklisésebbre megoldani. 

Hogy valami jót is mondjak... Jó volt a zene. Tetszett az intro. A véres jelenetek élethűek voltak.

Összesítve a fenti kifakadásomat: drámanézőként három dolog zavart nagyon: hogy szaggatott volt a cselekményvezetés, értelmetlen volt a befejezés, és nem tudtam kötődni a szereplőkhöz, nem érdekelt a sorsuk. A webtoon olvasójaként pedig azt gondolom, hogy ez az adaptáció kivette az össze érdemét a webtoonnak, és klisékkel helyettesítette, vagy sokkal rosszabb módon módosította. Drámanézőként az elejét még tudtam némileg élvezni, de a végére rájöttem, hogy a karakterek személyiségtelensége miatt nem is érdekel igazán, ki hal meg és ki nem, így az egész sorozat olyan... semmilyen volt számomra.

Van olyan szörny, aki nem bánt embereket. De vajon lesznek olyan emberek, akik nem bántják a szörnyeket?

Nem a szörnyektől kell félnünk. A legfélelmetesebbek az emberek.

Maga nem tudja, milyen érzés, amikor mások kezében van az élete.

Embernek születtünk, emberként is kell meghalnunk.

The Call

2021. január 26.

Műfaj: pszichológiai thriller

Dátum: 2020

Játékidő: 1 óra 52 perc

Főszerepben: Park Shin Hye (Seo-Yeon) és Jun Jeong-Seo (Yoon-Seok)

Ismertető: A film két nőről szól, akik két különböző életet élnek; egyikük a jelenben, másikuk pedig a múltban. Az útjuk akkor keresztezi egymást, amikor a jelen Seo-Yeonja felvesz egy hívást, amit a múltban élő Yoon-Seok kezdeményez. Kezdetben a két lány kapcsolata baráti; Yoon-Seok számára Seo-Yeon amolyan menedék, kikapcsolódás az anyja által terrorban tartott életében, valami, amire várhat, valami, ami kicsit kirántja a szörnyűségből, amiben él. Amikor a jelenben Seo-Yeon rájön, hogy Yoon-Seok anyja végezni fog a lányával, olyasmit tesz, amiről a legtöbb néző már megtanulta, hogy nem szerencsés: megpróbálja megmenteni Yoon-Seok életét, és ezzel megváltoztatja a múltat. Csakhogy sosem tudni, hogy akit megmentesz nem válik-e egy élő rémálommá, és pusztít el mindent, ami kedves neked.

Előzetes: https://youtu.be/hxkKeniT-0Q

Online: Videa, vagy kissasian-on angol felirattal.

Véleményem: Mostanában sok könnyed sorit és filmet néztem, szóval úgy voltam vele, hogy akkor ideje megint valami nehezebben emészthetőt nézni, és találomra kiválasztottam egyet. Ezzel a filmmel egyúttal Park Shin-Hyenek is szerettem volna adni egy újabb esélyt, hogy lássam, a The Heirs óta sikerült-e valami tehetséget magára szednie.

Sajnos mind a film, mind Park Shin-Hye csalódás volt. De kezdjük a filmmel. Ugyebár az ötlet nem eredeti, egy korábbi, amerikai film adaptációja. Maga az elgondolás egyébként nem rossz, nagyon érdekes volt, de az egész film rettenetesen unalmas. Nincs két órás, de egy egész délutánomba telt végignézni, mert közben meguntam és elmentem mosogatni, takarítani, akármit csinálni, hogy végre történjen valami. De nagyon kíváncsi voltam, hogyan lesz vége, mi fog kisülni ebből az egészből, szóval végigszenvedtem. A filmnek voltak érdekes aspektusai, jelenetei, egy-két rész elég hatásosra sikerült, de összességébe véve kevés volt. 

A történetünk két hasonlókorú nőről szól, akik más korban éltek, és egy telefonon keresztül fonódott össze az életük. A jelenben élő Seo-Yeon beteg édesanyjával volt elfoglalva, akivel megromlott a kapcsolata, miután egy baleset következtében a férje az ő hibájából halt meg, amit Seo-Yeon nem tudott megbocsátani. A múltban élő Yoon-Seok élete sokkal rosszabb; az anyja egy elmebeteg sámán, aki folyamatosan bántalmazza valami ördögűzés címszó alatt, mígnem a lány teljesen meg nem kattan. Mikor a telefon után nyúlt, hogy felhívja egy barátját, hogy segítsen rajta, a hívás félremegy, és Seo-Yeon veszi fel. Innentől a két lány sorsa egybefonódik. Ahogy az ismertetőben is írtam, kezdetben elég aranyos volt, ahogy összebarátkoztak, minden nap beszéltek, és látszott, hogy Yoon-Seok számára amolyan menedéket jelent végre beszélni valakivel. Elterelte a figyelmét, felüdülés volt abban a rémálomban, amit az anyja miatt kellett átélnie.

De egy mentálisan sérült lánnyal nagyon óvatosnak kell lenni: amennyire szeret téged, amikor kedves vagy hozzá, annyira meg fog gyűlölni, ha csalódik benned, és elpattan valami a fejében. Egykét szóból ellened fordulhat. Az igazság az, hogy a lánynak meg kellett volna halnia, amikor az anyja megpróbálta megölni. Nemes tett volt Seo-Yeontól, hogy megmentette, de egy ilyen szinten kattant csajt nem szabadott volna a világra ereszteni. Persze ugyebár kik vagyunk mi, hogy elítéljünk valakit, aki megment egy másik embert? Seo-Yeon nem tudhatta, mi fog történni, és valószínűleg bármelyikünk így cselekedett volna.

Yoon-Seok ámokfutását egyébként élvezet volt nézni. Nem mondom, hogy a kezdeti kirohanásait nem értettem meg, mert dehogyisnem. Az anyja bezárva tartotta 28 évig, nem voltak emberi kapcsolatai, ráadásul folyamatosan bántalmazós-ördögűző szertartások áldozata lett, amit nem lehet épp ésszel kibírni, szóval persze, hogy antiszociális személyiségzavara lett. Azt is megértem, amit ezek után tett: Seo-Yeon, az egyetlen kapcsolata, akire támaszkodhatott, aki biztos pont volt, és akivel egy kis időre ki tudott szabadulni ebből a pokolból, és akkor Seo-Yeon egyszer csak elkezdte mellőzni a lányt. Nem vette fel a telefont, vagy hamar letette, nem érdekelte Yoon-Seok többé; ami egy mentálisan sérült lány esetében oltári nagy hiba. A lány rájött, hogy már nincs rá szükség, már nem kívánják a "társaságát", és ettől még jobban bekattant. Ellensége lett Seo-Yeonnak, és mindent megtett, hogy móresre tanítsa. És elhihetitek nekem, nem akartok egy mentálisan instabil lányt az ellenségeteknek. 

Szóval nem mondom, hogy nem volt érthető Yoon-Seok viselkedése, mert dehogyisnem. Túlságosan is. Ő volt a legemberibb karakter az egész filmben. Még ha nem is értünk egyet vele, és elítéljük, amit tesz, akkor is valamilyen kifacsart módon megértjük őt, és pont ezért volt nagyon érdekes az őrülete. Ő vitte a legtöbb életet ebbe a filmbe; a színésznővel még nem találkoztam, de úgy tűnik, tud valamit. Nagyon élethűen, érzelmesen játszotta a szerepét, teljesen átjött, mennyire őrült és beteg a csaj. 

Ellentétben Park Shin-Hyevel. Egy-két jelenetet kivéve ez a nő továbbra is mindent fapofával játszik, épp ahogy tette 7 évvel ezelőtt is. És egy thrillerben bizony nagyon nagy érvágás, ha egy színész képtelen átadni az érzelmeket. Most képzeld el, hogy olyan ellenséggel állsz szemben, aki a múltban van, miközben te a jelenben. Ő képes ártani neked, de te szinte képtelen vagy erre. Meg van kötve a kezed, kétségbe vagy esve, nem tudsz mit tenni, csak szembesülni a múltbeli lány tetteinek következményével, miközben teljesen hiába próbálod felvenni vele a harcot, mert a jelent igen, de a múltat nem lehet megváltoztatni; na ez szívás. Ennek a kétségbeesett tehetetlenségnek látszódnia kellene a színész arcán - ha jó a színész. Park Shin-Hye biztos egy nagyon életvidám, kedves és jószívű személyiség a való életben, én nem mondom, hogy nem. De a színészi játéka élettelen és kiüresedett. Sajnos továbbra sem sikerült megszeretnem, és részben talán ő is az oka, hogy ez a film egy csalódás volt nekem. 

Összességében tehát az alapötlet (bár nem eredeti) érdekes, és elég kíváncsi voltam a végkifejletre, szóval végigszenvedtem. Azonban nagyon unalmas és vontatott volt. Az nem baj, ha egy film nem pörgős, főleg ha az a film egy thriller, hiszen az érzelmi folyamatokat csak lassan lehet hatásosan bemutatni. Azonban a The Call nem volt elég intenzív ahhoz, hogy mély nyomot hagyjon, vagy hogy ne tudjak felkelni a székből utána. Mivel az érzelmi skála lapos volt (talán a színésznő miatt, talán más okokból), így nem volt, ami lekösse a figyelmem, és sajnos csak arra tudtam koncentrálni, hogy túl lassú, túl unalmas. Az érzelmek kvázi a nullán álltak, egyedül az őrült csaj hozott némi életet a filmbe. Ha feszültebb lett volna a légkör, vagy intenzívebbek a jelenetek, akkor nem lett volna zavaró, sőt, pont hogy csak mélyítette volna a filmet az, hogy ilyen lassan bontakozott ki a cselekmény. Így sajnos a film megvalósítása, és Jun Jeong-Seo kivételével a színészi játék is lapos volt számomra.

Alice In Borderland (1. évad)

2021. január 19.
Műfaj: fantasy, thriller, misztikus, akció

Dátum: 2020

Részek száma: 8 (45-50 percesek)

Ország: Japán

Főszerepben: Yamazaki Kento (Ryohei Arisu), Tao Tsuchiya (Yuzuha Usagi), Nijiro Murakami (Chishiya), Yuki Morinaga (Chota), Keita Machida (Karube)

Ismertető: Arius és két barátja, Chota és Karube nem éppen Japán mintapolgárai. Arisu például kifejezetten léhűtő, lusta, nem dolgozik, egész nap csak videójátékozik, és ezért teljes joggal el is hajtják otthonról. Mikor azonban egy nap a feje tetejére áll a világ, és Tokió utcái kiürülnek, rajtuk kívül pedig úgy tűnik, mindenki eltűnt a városból, akkor a kis hármasunk kénytelen összeszedni magát, ha életben akar maradni. Merthogy ebben az alternatív Tokióban csak azok maradnak életben, akik megnyerik azokat a beteg, pszichopata játékokat, amiket a játékmester kitalált nekik. 

Előzetes: 1., 2., 


Véleményem:
Nagyon izgalmas, amikor egyszer csak azon kapod magad, hogy a város különböző pontjain arénákat állítottak fel, neked pedig életre-halálra kell küzdened a társaiddal egy sor pszichopata, beteg játékban, de szerintem amikor a fiúk azt mondták, valami izgalomra vágynak, nem egészen erre gondoltak. Tokió városa egyik pillanatról a másikra ürül ki, és a fiúk még fel sem ocsúdhattak az első megdöbbenésükből, amikor már kezdetét is vette az első játék. Minden este több játékot is rendeznek, amikhez a város különböző épületeit (botanikuskert, lakóházak, alagút) a játékmesterek arénává alakítják. Miután a játékosok beregisztráltak, egy telefon elmondja nekik a játék célját és a szabályokat. A játékok nehézségi szintjét (erő, ügyesség, ész, átverés) kártyák jelzik, amit gyűjteniük kell, és amik hamarosan értékesebbek lesznek, mint elsőre gondolnánk. Azt hihetnéd, hogy mi sem egyszerűbb ennél; a játékosok egyszerűen csak elbújnak valahová a játék ideje alatt, vagy egyszerűen részt sem vesznek benne. Igen ám, csakhogy minden játék teljesítéséért vízumot kapnak a játékosok, ami ha lejár, akkor egy bazi látványos lézersugár fejbe lövi őket, aztán annyi volt. A legtöbb játékban pedig el kell jutni egy biztonsági zónába, vagy teljesíteni kell valamit ahhoz, hogy életben maradj, tehát az elbújás sem játszik. Ergo, nincs menekvés, játszani kell, különben meghalsz. Nemsokára arra is rájönnek a szereplőink, hogy van egy hely a városban, amit a "Part"-ként emlegetnek, és ahol hozzájuk hasonló játékosok verődtek össze, hogy együtt győzzenek a játékokban. Ám ezen a helyen sincsenek akkora biztonságban, mint azt Arisuék elsőre hitték.

Na hát kezdjük azzal, hogy nagyon hangzatos címmel ellátott kritikákat olvastam erről a sorozatról. Van, aki egyenesen odáig elmerészkedett, hogy "minden idők egyik legbetegebb sorozatának" nevezte az Alice In Borderlandet. Nos, én nem tudom, az emberek arrafelé milyen sorozatokat néznek, de ez "minden idők legbetegebb" sorozatától igencsak távol állt. Nem arról van szó, hogy ne lett volna némely ponton felzaklató, de a gyomorforgatótól, vagy a betegtől elég messze volt. Ha csak persze a (tömeg)gyilkosságot, vagy mészárlást nem számítjuk annak, de srácok, most komolyan: láttatok már olyan akció- vagy thrillerfilmet, amibe ne lett volna mészárlás? Ez ezzel jár. De ettől ez még nem beteg, csak megfelel a műfaji követelményeknek. Ezt a történetet egyébként már ezerféleképpen feldolgozták (pl. Fűrész, Szabadulószoba), és ez semmiben sem különbözik a többitől, talán csak annyiban, hogy tele van Alice Csodaországban utalásokkal. 

A lényeg, hogy a sorozat szerintem a betegtől távol áll, de legalább annál kreatívabb! Az egyes játékok nagyon hamar beszippantják a nézőt, nagyon ötletesek a feladatok, és a megoldások sem kézenfekvőek. Okosnak és furfangosnak kell lenniük a játékosoknak, ha élve meg akarják úszni őket. Nemes egyszerűséggel rántja be a nézőt ez az érdekesség, és a részek csak nézetik magukat. Már maga az Alice Csodaországban koncepció is nagyon érdekes (bár ez sem annyira eredeti), főleg, hogy ilyen újszerűen ábrázolták, de nekem külön tetszett például ez a kártyás rendszer, amivel a játékok nehézségi szintjeit mérték. 

A sorozat központi kérdései közül az egyik, hogy "mit tennél meg, hogy életben maradj?" Arisu kivételével pedig szinte mindenkinek az a válasza erre, hogy "bármit". Az ember pedig már csak ilyen, saját magáért kit ne áldozna fel? Az ilyen túlélős játékok már csak azért is érdekesek, mert megmutatják az emberek rejtett természetét, azt, amit a hétköznapok elrejtenek a szemek elől, sőt, még saját magunk elől is. Ijesztő, amikor az ember rájön, hogy nincs olyan dolog, amit ne tenne meg azért, hogy túléljen. Mindenkiből mást hoz ki ez a helyzet: van aki erőszakossá válik (pl. Niragi), van, aki vezetővé (pl. a Kalapos), van, aki mások irányítására szorul (pl. a Part lakói), de vannak, akik jól megvannak maguk is (pl. Arisu). A sorozat jeleskedik abban, hogy ezeket a különböző személyiségtípusokat bemutassa, de közben rámutasson arra is, hogy végső soron mindannyian egyformák: nincs olyan, amit ne tennének meg és amit (vagy akit) ne áldoznának fel a túlélésért. Nem számít, milyen mocskos dologról van szó.

A másik központi kérdés, hogy ki a játékmester és miért hozta létre ezeket a játékokat. Míg az első kérdésre választ kapunk a sorozatban, addig ezekre már nem. A 8. rész végére sem derülnek ki a miértek, ahogy Arisuék, úgy mi is a sötétben tapogatózunk. A biztos csak annyi, hogy még nincs vége, és a játékok délben (vagyis a 2. évadban) folytatódni fognak.

A sorozat gyenge pontja, hogy a dinamikája nagyon ingadozó. Lassan indít, és épp, mikor kezdenek érdekessé válni a dolgok, hirtelen belassul, mert a készítők úgy gondolták, hogy az lesz a legjobb, ha a karakterek múltjára az akció jelenetek kellős közepén emlékezünk vissza. Ezt úgy képzeljétek el, hogy épp egy nagyon izgalmas játék vagy verekedés zajlik, amikor a szereplőink egy pillanatra levegőt vesznek, és hopp: változik a kép, és a múltban vagyunk. Hát ez rendkívül idegesítő volt. Kezdjük azzal, hogy a szereplők 90%-ának a háttérsztorija nem csak hogy teljesen felesleges, de unalmas is volt. Persze nyilvánvalóan volt célja a dolognak; meg akarták mutatni, milyen átlagos, mindennapi közegből kerültek ki a játékosok, és hogy annak ellenére, milyen rémes volt az életük, végső soron mindannyian vissza akarják kapni. Inkább az a borzalmas élet, amiben mindenki a kétes értékű társadalmi nyomásban él, mint ez a rémálom. Ezzel semmi gond nem lett volna, ha nem mennek bele ilyen részletességgel, és nem a legizgalmasabb részeket szakítják meg velük. Elég lett volna, ha mondjuk a kulcsszereplők múltját mutatják be, mert a legtöbbjük esetében semmit sem adott hozzá a történethez az, hogy ismertük-e a múltjukat. Legtöbbször egyszerűen csak idegesítő volt, lelassították a történetet, a sorozat elvesztette a dinamikáját. 

Talán azonban épp ezekkel a töltelékjelenetekkel próbálták elhitetni velünk, hogy a szereplők nem csak egydimenziósak – pedig sajnos azok voltak. Minden szereplőnek egy darab ismertetőjegye, vagy jellemzője volt, és aköré épült az egész karakter. Kidolgozatlanok, felületesek voltak, akik mindig csak egyfajta tulajdonságot hoztak. Ezt kivételesen nem éreztem olyan rossznak, mert a rejtélyek mindenért kárpótoltak. Viszont mivel a karakterek felszínesek, ezért igazából senki sem kíváncsi rájuk, vagy törődik velük annyira, hogy szívfájdalmat okozzon, ha elhullik egy-kettő. Tehát a sorozat bár nagyon érdekes, de én nem tudtam kötődni hozzá. Felőlem akár Arisu is meghalhatott volna, annyira nem sikerült megkedvelnem őt (pedig élek-halok Yamazaki Kentoért és a kis elvadult, cuki fejéért). Ez nem a színészek hibája, hanem a karaktereik kidolgozatlanságából fakadó hiány. Az ember ösztönből szurkol a főszereplőknek, mert tudja, hogy "ez a dolga", de itt ha elhullik egy-kettő, simán túléljük, mert nem tudtunk kötődni hozzájuk.

A sorozat egyben egy burkolt (vagy nem burkolt, ki-ki döntse el maga) társadalomkritika is, amiben kifigurázzák a japán társadalmat. Arisu, Chota és Karube mind-mind a társadalom kitaszítottjai, akik nem illenek bele a normákba és az elvárásokba, és ezért elkallódnak, félresiklik az életük, sőt, teljesen haszontalanná válnak a társadalom szemében. Pedig az igazság az, hogy mindhárman szimpatikus emberek, a maguk módján okosak, bátrak, és vannak értékeik, csak éppen nem olyanok, amiket a társadalom elvár és értékel. Ám amikor bekerülnek a játékokba, mégis ők azok, akik valahogy mindig tudják, mit csináljanak, míg a "mintapolgárok" fejvesztve rohangálnak, és sorra hullanak el. Megjelenik a klikkesdés is, sokan csapatokba verődve mennek játszani, de ott van például a Part is, ahol egy kis falura való embertömeg él, és fog össze a nagyobb jó érdekében. Köztük is vannak vezéregyének, harcosok, de olyanok is, akik csak követi a falkát, mert egymagukban nem boldogulnának.

A sorozat a rengeteg üresjárat, és semmitmondó jelenetek/visszaemlékezések ellenére is érdekes volt, jól szórakoztam rajta (ezt bizonyítja az is, hogy egy délután-este alatt kivégeztem). Fent tartják az érdeklődést a "betegnek" titulált jelenetek, az érdekes játékok, a burkolt célozgatások vagy kritikák, de főleg az, hogy a sorozat könnyen és gyorsan emészthető. Semmi olyasmi nem hangzik el benne, amit az ember ne látott volna már legalább három másik nyugati sorozatban, viszont sikerült a már jól ismert témát ráhúzni egy új kultúrára, ami ad neki egy pluszt.  Nem rossz sorozat tehát az Alice In Borderland, és én biztosan meg fogom nézni a második évadot is, szóval tényleg tudom ajánlani, minden hiányossága ellenére is jót lehet rajta szórakozni. 

Létezik bármi, amit nem tehetünk meg a túlélésért? 

Nemi erőszak, testi sértés, csalás, gyújtogatás és gyilkosság… Mit gondolsz, miért bünteti ezeket a jog? (…) Mert részei az emberi természetnek. Ha rájuk hagyják, az emberek erőszakoskodnak, lopnak, ölnek. Ilyenek vagyunk valójában.  

 Ha nincs bennünk remény, csak teremtenünk kell. 

 Ez az ország a világ igazi arca. 

2020-as kedvencek és csalódások

2021. január 2.

Mivel két napja véget ért ez a csodálatos 2020, úgy gondoltam, hozok egy rövidke listát a tavalyi kedvenceimről és a csalódásaimról. A kedvenceimről már írtam ismertetőt és véleményt, így csak a csalódásaimhoz fűznék pár szót.

*Kérlek, ne akadj ki, ha valamivel nem értesz egyet! Ez mind csak az én saját véleményem, te nyugodtan utálhatod az én kedvencemet, vagy szeretheted azt, amit én nem szerettem. 


Kedvenc 2020-as sorozataim


Flower Of Evil

[Ismertető és vélemény]



Train


Kedvenc 2020-as BL drámám

Where Your Eyes Linger
[Ismertető és vélemény]

Ezen filóztam egy darabig, mert sok szempontból a
Mr. Heart jobban tetszett, de valahogy mégis ez volt
az emlékezetesebb.



Sorozatok, amikben csalódtam

It's Okay To Not Be Okay


Tale Of The Nine Tailed

Erről a sorozatról nem írtam ismertetőt, mert 6 rész után dobtam.
Az első 2 rész nagyon jól indított, érdekes, vicces és izgalmas volt.
De a 3. résztől borzasztóan unalmas és elcsépelt lett.


The King: Eternal Monarch

Ugyanazért dobtam, mint az elődjét: egyszerűen unalmas volt,
már az első két rész is.


My Holo Love

Az egész egy Are You Human Too? koppintás, méghozzá a rossz fajtából.


Kedvenc 2020-as k-pop dalok

Ateez - Thanxx


Ateez - Black Cat, Nero
Igaz, ez csak egy cover, de akkor is.


Hwasa - Maria


AGUST D - Daechwita


BTS - Shadow


Jackson Wang - 100 Ways



K-pop csalódások

ENHYPEN - Given-Taken

Nagyon vártam ezt a debütöt. Tulajdonképpen nincs is baj ezzel a számmal,
de jobbra számítottam. Valamivel... egyedibbre.


GOT7 - Breath

A Not By The Moon egyszerűen gyönyörű volt,
de ezt a dalt valahogy nem sikerült átéreznem.
Nem is érzem úgy, hogy ez az ő stílusuk lenne.


Nos, ennyi lett volna ez a lista. Nektek mik voltak a 2020-as kedvenceitek és csalódásaitok?

Wish You: Your Melody In My Heart

2020. december 31.

Műfaj: dráma, zenés, romantikus, webdráma, BL

Dátum: 2020

Részek száma: 8 (10 percesek)

Főszerepben: Kang In-Soo (Kang In-Soo) és Lee Sang (Yoon Sang-Yi)

Ismertető: Kang In Soo egy szabad szellemű énekes, aki az utcán lép fel, élete teljesen a zene körül forog. In Soo reméli, hogy egyszer a zene iránti szeretet teljes munkaidős karrierré válik, de ez nem könnyű. Barátja és egyben menedzsere, Min Sung felveszi a fellépéseit és feltölti a Youtubera, nem is sejtve, hogy In Soo előadásai olyan emberek figyelmét keltették fel, akik örökre megváltoztathatják a fiatal zenész életét.
Egy nagy lemez-társaságnál dolgozó zongorista, Yoon Sang Yi mindig új tehetségeket keres. Miután belebotlott In Soo videóiba, Sang Yi az énekes egyik legnagyobb rajongója lett. Meggyőződve arról, hogy Soo nagyot hozhat, javasolja, hogy a fiatal művész csatlakozzon cége újonc felfedező projektjéhez. Látva a lehetőséget a meghívásban, In Soo elfogadja az ajánlatot, és hamarosan a cég utasítására összeköltözik Sang Yivel.
Amint a kettő együtt él és dolgozik, kapcsolatuk szorosabbá válik és lassan új érzések kezdenek kivirágozni. Sajnos, ahogy erősödnek az érzéseik, az akadályok is növekednek. Vajon In Soo és a Sang Yi képes lesz-e megtalálni a módját az előttük álló megpróbáltatások legyőzésére, vagy elhalványul a szerelmük, mielőtt esélye lehetne kibontakozni?


Online: Blhunsub oldalán

Véleményem:
Ajjaj. Ez nekem most nagyon nem jött be. Nem tudom, tudjátok-e, hogy a Mr. Heart, a Where Your Eyes Linger és ez a sorozat is egymástól független, de azonos koprodukció alatt készült BL webdráma sorozatok (mint amilyen a kínai HIStory volt). Eddig úgy tűnik, 6 BL sori lesz összesen, ebből az előbb említett három futott már le, és hamarosan elkezdik leadni a következőt. Na de a lényeg, hogy az eddig leadott három közül ez tetszett a legkevésbé. Tudjátok, hogy amúgy is hadi lábon állok a webdrámákkal; egyszerűen nem tudok mit kezdeni 80-100 percnyi kis nyúlfarkakkal. De ez esetben nagyon kiütköztek a műfaj hibái és hiányosságai.

Vegyes érzéseim voltak, mert azt éreztem, hogy a készítők hol sokat, hol túl keveset akartak. Ebből pedig azt lett, hogy kaptunk egy csomó érdekesnek tűnő, itt-ott elhullajtott kétértelmű mondatot, de a végén nem lett belőlük semmi, és a sorozat végtére is rém egyszerű kis semmiség lett.

A legelső dolog, amitől már az első részben húztam a számat, az maga Yoon Sang-Yi volt. Nagyon nem szeretem a teszetosza, életképtelen, esetlen srácokat, Sang-Yi pedig mindegyik volt egyszerre. Persze lehet ezt cukin is csinálni, meg vannak, akiknek jól áll, de ez nem ő volt. A karaktere rettenetesen esetlen, gyámoltalan és élettelen. Az a fajta srác, aki (legyen ez bármilyen gonosz is) nem tudom, hogy képes bárki figyelmét is felkelteni, mert egyszerűen olyan elesett, hogy ha vannak is jó tulajdonságai, azokat is képtelen megmutatni, mert inkább csak csendben lehajtja a fejét, és hagyja, hogy utasítgassák. Vártam, hátha sikerül összeszednie magát, de sajnos az utolsó részben is ugyanaz a szégyenlős kis pipogya srác volt, akinek az elsőben megismertem. Ez lehet, hogy csak a saját hülyeségem, de én nagyon nem tartom ezt vonzónak, és nem tudom megkedvelni az ilyen karaktereket. Talán az is lehetett a baj, hogy a színész sem volt a legtehetségesebb. Voltak olyan pillanatok, amikor kicsit jobban kibontakoztathatta volna a tehetségét (ha lett volna), de ez nem történt meg, így komoly hiányérzetem van vele és a karakterével kapcsolatban.

Kang In-Soo
ezzel szemben, amennyire azt ez a röpke 8 rész megengedte, viszonylag értelmes karakter volt. Bár a srác motivációit és indokait az egyes cselekedeteire az esetek nyolcvan százalékában nem értettem (ezt a készítők számlájára írom), de legalább képes volt megállni a saját lábán, és elnavigálni A-ból B-be, meghozni a saját döntéseit. Vele kapcsolatban ami nem tetszett, hogy az első három találkozásuk alkalmával magasról tett Sang-Yire, szó szerint átnézett rajta. Ám amint meghallotta őt a zongorán játszani, máris puff! Jött Kupidó és elvégezte a dolgát. Értem én, hogy a zene hozta össze őket, ez még aranyos is lenne, de ez nekem nagyon mesterkélt és elkeserítő. (De Kang In-Soo mosolyáért minden megbocsátok. Tényleg. Ne nézzetek rá, ha mosolyog. Gyilkos.)

Ami a történet szakmai részét illeti, legalább egy icipicit utánanézhettek volna a készítők a dolgoknak. Sang-Yi ugyebár egy lemezkiadó cégnél dolgozik. Történt egyszer, hogy az egyik felettese azt mondta, átküld neki egy excelfájlt, amiben az albumértékesítésekről találhatóak adatok, és arra kérte Sang-Yit, hogy készítsen ezekről diagramot... Nem szeretnék kukacoskodni, de ez egy fél perces művelet. Ha több diagram kell, akkor is maximum 5 percet vesz igénybe. Tovább tart emailben, vagy bármilyen más módon átküldeni az excelfájlt, mint megcsinálni. Erre odafigyelhettek volna, mert így nagyon kilóg a lóláb… Látszik, hogy az egész menedzsment cég csak díszlet és a két srácnak lett odatéve háttérnek, hogy valami konfliktus mégiscsak legyen (pl. hogy mivel a diagramokat kell csinálgatnia, Sang-Yi nem tud rohanni, hogy meglesse In-Soo-t éneklés közben), de amúgy semmit nem tudnak a sorozat készítői a cég belső működéséről.

A 4. részben egy kicsit felcsigázták a nézőt, mert egy rész erejéig úgy tűnt, In-Soo rejteget valami kis családi titkokat, esetleg némi tragédiát. De aztán az egész csak felnagyított műdráma volt. Hurrá.

Probléma numero sok: nagyon zavaró, hogy nem tudni, mennyi idő telik el. Ha logikusan nézem, még úgy is, hogy In-Soo dalai már meg vannak írva és komponálva, akkor is egy hónapnak minimum el kellett telnie, mire debütált (arról már ne is beszéljünk, hogy a gyakornoki időt úgy, ahogy van átugrotta (aki kicsit is ért a k-pop világához, az tudja, hogy ilyen csoda nem létezik)), de a soriban az egész pár napnak tűnt. Ami azért érdekes, mert mindenki túl hamar... összemelegedett. Túl nagy szavak hangzottak el, túlságosan rövid idő alatt, mint például: "Te vagy a másik felem", meg "Örülök, hogy te vagy In-Soo mellett" (mondta ezt In-Soo barátja Sang-Yinek, aki két napja ismerte Sang-Yit. (Miközben ezt írom, épp kínosan mosolygok, mert ilyen nincs). Szóval két lehetséges járható út van: bővítsék ki mondjuk 10 részre a webdrámáikat, és valahol hangozzék el, mennyi idő telik el, vagy hagyják a fenébe a nagy szerelmet, és koncentráljanak arra, hogy most ismerik meg egymást. Nem kell rögtön szívfájdalomig beleszeretni a másikba, létezik olyan is, hogy csak... vonzódnak egymáshoz. Vagy ez túlságosan kevés a nézőknek? 

Kang In-Soo mosolya: mert gyönyörű
A másik nagyon nem életszerű dolog, hogy én még nem hallottam olyat (még Koreában sem), hogy a producer az énekeséhez költözik. Persze Sang-Yinek valahogy In-Soo-hoz kellett költöznie, de kapásból minimum öt olyan lehetőség jut eszembe, ami életszerűbb és nem ennyire mesterkélt és irracionális. Most lehet engem szőrszálhasogatónak nevezni, és kérdezni, hogy miért nem tudom egyszerűen csak élvezni a sorozatot, de ezek tényleg olyan dolgok, amik nekem kapásból feltűnnek, miközben nézem, és nem tudok megfeledkezni róluk, mert olyannyira értelmetlenek, hogy az egész sorozat alapjaiban remeg meg, és zuhan össze. 

Kicsit csalódtam ebben a sorozatban, mert az elődeit egész szerettem (még úgy is, hogy a webdrámák és én nem szeretjük egymást). Érdemesebb lenne inkább az érzelmekre rámenni, mint a Where Your Eyes Linger esetében, vagy a cukiságra koncentrálni, mint a Mr. Heartnál. Mert nekem ez a sorozat most nagyon üres volt, és túl sok sebből vérzett.

Mi olyan emberek vagyunk, akik azért keresünk művészeket, hogy felneveljük őket, és mi csinálunk belőlük eladható terméket is. (…) Ha látunk valamit, ami csökkentheti a termék értékét, meg kell szabadulnunk tőle.