Korea ékkövei

Heaven Official's Blessing | 1. évad

2021. január 5.

Műfaj: akció, kaland, történelmi, természetfeletti, xianxia, yaoi (BL), donghua (anime)

Dátum: 2020

Ország/nyelv: kínai

Részek száma: 11 

Ismertető: „Hallottátok? A guberáló mennyei tisztviselő összeszűrte a levet a szellemek birodalmának első számú fejesével!”

Nyolcszáz évvel ezelőtt Xie Lian volt Xian Le császárságának koronahercege, az istenek és az emberek dédelgetett kedvence. Nem is volt meglepő, hogy nagyon fiatalon az istenek közé emelkedett. Most, nyolcszáz évvel később Xie Lian harmadszor emelkedik fel az istenek közé, de ezúttal mint „három világ nevetségének tárgya”. Első isteni küldetése során találkozik egy rejtélyes démonnal, aki a szellemek uralkodója, és még a Mennyekben is rettegnek tőle. Xie Liannek azonban sejtelme sincs róla, hogy a démonkirály már sok-sok ideje figyeli őt.


Előzetes: https://youtu.be/aRhaKwvM360


Online: ITT

Véleményem: Nem nagyon szoktam animéket/donghuákat nézni. Őszinte leszek: rajzolt karakterek fájdalmát nem igazán tudom átérezni. Persze elnézegetem őket, de különösebben mély nyomot nem szoktak hagyni bennem. Viszont ebben az esetben (és a Mo Dao Zu Shi esetében) kivételt tettem, mivel mindkettőre nagyon kíváncsi voltam, miután elolvastam az eredeti regényeket. 

Kezdjük a történettel. Ott vesszük fel a fonalat, hogy Xie Lian harmadszorra is felemelkedik, de már kb. az összes istennek tele van vele a hócipője, és a hátuk közepére sem kívánják a srácot. Xie Lian nem sok vizet zavar a mennyben, el van ő a kis világában, küldözgetik ide-oda, hogy oldjon meg mindenféle rejtélyeket/problémákat, szóval tulajdonképpen egyelőre nem sok mindent csinál; de azért a kis és nagy istenek ha lehet, elkerülik, vagy nevetnek rajta a háta mögött. 

Az első évad olyan hű maradt a könyvhöz, hogy le a kalappal. Nem csak hogy a cselekmény szinte szóról szóra követte a könyvet, de még szinte végig szó szerinti átiratok is voltak a regényből, ami nagyon sokat dobott az élményen azoknak, akik már olvasták. De igyekeztem úgy szemlélni a donghuát, mintha most látnám először a történetet. Az első évadban Xie Lian küldetéseket kap, amiket meg kell oldania. Van egy szellemünk, aki menyasszonyokat rabol el, és egy sivatagunk, ahol egész karavánok tűnnek el nyomtalanul. Mindegyik ügy érdekes, összetett és izgalmas, nem olyan felszínes és egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Egy-egy ilyen több részt ölel fel, és ezeken keresztül kezdik el szépen kibontogatni a háttérvilágot is (az istenek és szellemek világának részleteit). Hál' istennek nem kapkodták el ezeknek a kifejtését és megoldását (mint pl. a Mo Dao Zu Shiban, aminek a második évadát alig lehetett követni). Szerintem az összetettséget és kidolgozottságot mutatja, hogy 11 részbe csak két küldetés fért bele. 

Ami külön tetszett, azok az egyes küldetésekhez kapcsolódó szereplők háttér történetei voltak: a könyvben fél oldalakban gyorsan elmesélték, de a donghuába ezeket is szépen meganimálták, ami kiegészítette az élményt a regény olvasóinak, és szépen elmagyarázott mindent az újaknak. 

Apropó, magyarázat. Szerintem sokszor a karakterek egy kissé túl sokat... beszéltek. Volt, hogy percekig csak álltak, és magyarázták egy-egy szereplő, vagy esemény hátterét, vagy hogy mi miért történt, mialatt állt a cselekmény, mi pedig csak figyeltük a szövegelésüket. Ez egyrészt fárasztó volt, másrészt lelassult a cselekmény dinamikája, és kissé unalmassá vált. Persze miután mindent kibeszéltek magukból a szereplők, és a néző is megértette, hogy mi történik, ment tovább minden a maga szép lendületével, de szerintem ezeket a magyarázatokat be lehetett volna szúrni úgy is, hogy közben nem lassítunk le, és nem áll le a cselekmény percekre. 

És akkor nézzük a szereplőket. Xie Lian egy halál nyugodt személyiség, ennél kevésbé nem is érdekelhetné, hogy tüske mindenki körme alatt. Sok szempontból elég szégyentelen és nem csoda, hogy az istenek nevetségesnek tartják; nem csakhogy az emberek világában guberálással tartotta el magát, de képes a legmocskosabb, legundorítóbb kajákat is megenni, mert "az étel nem mehet veszendőbe". A srácról lerí, hogy okosabb, mint mutatja, viszont – és itt a bökkenő –, rettenetesen szelíd. Xie Lian olyan ártatlan, jótét léleknek tűnik, hogy az már egyenesen unalmas. Csak mosolyog, nevet egyet-kettőt, ha zavarban van, de különösebben nem egy kiemelkedő karakter (bár azért voltak vicces megszólalásai). Nem csak a donghuában, a könyvben is sokáig ilyen volt. Már majdnem a második kötet felénél tartottam, mire elkezdett érdekes lenni a srác.

San Lang az a karakter, akiről már az első megszólalásánál tudjuk, hogy valami nem kóser vele, de ahogy Xie Liant, úgy minket sem különösen aggaszt a dolog. Amellett, hogy olyan halál cuki a srác, hogy meg lehet zabálni reggelire, titokzatos is, látszik rajta, hogy ismeri a dörgést, többet tud, mint amennyit elmondd, de egyébként meg Xie Lianen kívül nem szándékozik bárki másnak magyarázkodni, és mivel Xie Lian nem kérdezősködik, mi sem tudunk meg róla szinte semmit. Az ember akaratlanul is bízik benne, a kiállása azt sugallja, hogy bár jelentéktelennek tűnik, mégis akármit kézben tud tartani. De még így sem a legkiemelkedőbb karakter. Általában csendben van, vagy épp olyan cuki dolgokat tesz meg Xie Lianért, hogy az ember lefolyik a székről a cukiságrohamtól, de egyelőre belőle sem láttunk még sokat. Viszont a könyvet ismerve biztosíthatok mindenkit, hogy a karakterek összetettségét és érdekességét illetően bőven ki leszünk elégítve.

Akik talán a legtöbb életet vitték az első évad történetébe, azok Nan Feng és Fu Yao, Xie Lian két kis segédje. A két dinamit, akik a legneccesebb helyzetekben is simán egymásnak esnek, ha épp úgy van. Én élek-halok az ilyen heves duókért, akik mindig találnak valamit, amin összekaphatnak; vagy ha nem, akkor gyártanak maguknak valamit, mert olyan nincs, hogy öt percet kibírnak veszekedés nélkül.

Ami az introt és outrot illeti: csak úgy, mint az egész donghua, ezeknek is gyönyörű a grafikája, de a zene különösebben nem tetszik, és számomra nem sikerült valami emlékezetesre.

Összességében az egyetlen hiányosság, amit érdemes megemlíteni, hogy a karakterek egyelőre még nem túl kiforrottak, de annyira már érdekesek, hogy az ember a második évadot is meg akarja nézni. A történet gazdagon kitalált, a konfliktusok lekötik a nézőt, a párbeszédeket pedig sokszor szószerint átemelték a könyvből, ami a rajongóknak növeli az élményt. Úgyhogy én bátran ajánlom mindenkinek. 

– Tisztában vagyok vele, ki vagyok. Jobban, mint bárki más.

– Akkor hogy mersz még mindig az ő oldalán állni?

– Mert az ő oldalán nincsenek kígyók.

#SorryJungin

2021. január 3.

FIGYELEM: FELKAVARÓ HÍREK! 

A mi napon (2021. 01. 03.)  rettenetes hír robbantotta fel Koreát, és egyben mozgatta meg az idolokat is. A hírességek és a netizenek is szinte mind egy szálig trendelték a #SorryJungin ( #정인아_미안해) hashtaget a közösségi médiában.

Az SBS Megválaszolatlan kérdések című műsorában ismertették a tragikus híreket, miszerint tavaly októberben elhunyt egy 16 hónapos, örökbefogadott kislány, Jungin. Miután kórházba vitték, kiderült, hogy Jungin súlyos sérüléseket szenvedett, sérült a hasnyálmirigye és más főbb szervei is, a gyomra megtelt vérrel, végtagjai és kulcscsontja eltört. A boncolásért felelős orvos így kommentálta: "Hogyan élhette a mindennapjait ilyen sérülésekkel?"

A programban azt is elmondták, hogy Jungint, akit 6 hónaposan fogadtak örökbe, a nevelőszülei többször is bántalmazták. A vizsgálat szerint a kislányt a nevelőszülők elhanyagolták: egyedül hagyták a kocsiban vagy otthon, többször fizikailag is bántalmazták. A kislány orvosa, és a napközis tanára gyanította, hogy Jungint bántalmazták, de a rendőrségre tett bejelentésüket háromszor is figyelmen kívül hagyták. 

A műsorban felfedett hírek fényében rengeteg híresség, köztük Seo Hyo Rim, Hwang In Young, Han Chae Ah, Cha Beom Geun és a Jimin is a twitterért, instagramért vagy waversért nyúltak, és a képeik alatt népszerűsíteni kezdték a #SorryJungin hastaget.

A hír még szélesebb körben való terjesztése érdekében a nézők egy nemzeti petíciós platformot is létrehoztak, és bírálták azokat a rendőröket, akik "teljesen figyelmen kívül hagyták az esetet". Néhányan még azt az üzenetet is terjeszteni kezdték, hogy "a rendőrség megölte a gyereket."

Továbbá sokan azt kérik, hogy szigorú büntetést szabjanak ki a nevelőszülőkre. A rendőrség gyermekbántalmazás miatt tartóztatta le az örökbefogadó anyát, a tárgyalás pedig jövőhét 13-án kezdődik. 

Az Instagramon a koreai nyelven írt hashtag több mint 6000 bejegyzést ért el. Ezt az online kampányt maga az SBS program kezdeményezte.

(Szerk.: Én ennek a posztnak a megírásával és hirdetésével szeretnék megemlékezni a kislányról. Sajnálom, Jungin. Rettenetes, ami történt veled.)

Ő pedig itt a kis Jungin


Forrás: ITT

2020-as kedvencek és csalódások

2021. január 2.

Mivel két napja véget ért ez a csodálatos 2020, úgy gondoltam, hozok egy rövidke listát a tavalyi kedvenceimről és a csalódásaimról. A kedvenceimről már írtam ismertetőt és véleményt, így csak a csalódásaimhoz fűznék pár szót.

*Kérlek, ne akadj ki, ha valamivel nem értesz egyet! Ez mind csak az én saját véleményem, te nyugodtan utálhatod az én kedvencemet, vagy szeretheted azt, amit én nem szerettem. 


Kedvenc 2020-as sorozataim


Flower Of Evil

[Ismertető és vélemény]



Train


Kedvenc 2020-as BL drámám

Where Your Eyes Linger
[Ismertető és vélemény]

Ezen filóztam egy darabig, mert sok szempontból a
Mr. Heart jobban tetszett, de valahogy mégis ez volt
az emlékezetesebb.



Sorozatok, amikben csalódtam

It's Okay To Not Be Okay


Tale Of The Nine Tailed

Erről a sorozatról nem írtam ismertetőt, mert 6 rész után dobtam.
Az első 2 rész nagyon jól indított, érdekes, vicces és izgalmas volt.
De a 3. résztől borzasztóan unalmas és elcsépelt lett.


The King: Eternal Monarch

Ugyanazért dobtam, mint az elődjét: egyszerűen unalmas volt,
már az első két rész is.


My Holo Love

Az egész egy Are You Human Too? koppintás, méghozzá a rossz fajtából.


Kedvenc 2020-as k-pop dalok

Ateez - Thanxx


Ateez - Black Cat, Nero
Igaz, ez csak egy cover, de akkor is.


Hwasa - Maria


AGUST D - Daechwita


BTS - Shadow


Jackson Wang - 100 Ways



K-pop csalódások

ENHYPEN - Given-Taken

Nagyon vártam ezt a debütöt. Tulajdonképpen nincs is baj ezzel a számmal,
de jobbra számítottam. Valamivel... egyedibbre.


GOT7 - Breath

A Not By The Moon egyszerűen gyönyörű volt,
de ezt a dalt valahogy nem sikerült átéreznem.
Nem is érzem úgy, hogy ez az ő stílusuk lenne.


Nos, ennyi lett volna ez a lista. Nektek mik voltak a 2020-as kedvenceitek és csalódásaitok?

Wish You: Your Melody In My Heart

2020. december 31.

Műfaj: dráma, zenés, romantikus, webdráma, BL

Dátum: 2020

Részek száma: 8 (10 percesek)

Főszerepben: Kang In-Soo (Kang In-Soo) és Lee Sang (Yoon Sang-Yi)

Ismertető: Kang In Soo egy szabad szellemű énekes, aki az utcán lép fel, élete teljesen a zene körül forog. In Soo reméli, hogy egyszer a zene iránti szeretet teljes munkaidős karrierré válik, de ez nem könnyű. Barátja és egyben menedzsere, Min Sung felveszi a fellépéseit és feltölti a Youtubera, nem is sejtve, hogy In Soo előadásai olyan emberek figyelmét keltették fel, akik örökre megváltoztathatják a fiatal zenész életét.
Egy nagy lemez-társaságnál dolgozó zongorista, Yoon Sang Yi mindig új tehetségeket keres. Miután belebotlott In Soo videóiba, Sang Yi az énekes egyik legnagyobb rajongója lett. Meggyőződve arról, hogy Soo nagyot hozhat, javasolja, hogy a fiatal művész csatlakozzon cége újonc felfedező projektjéhez. Látva a lehetőséget a meghívásban, In Soo elfogadja az ajánlatot, és hamarosan a cég utasítására összeköltözik Sang Yivel.
Amint a kettő együtt él és dolgozik, kapcsolatuk szorosabbá válik és lassan új érzések kezdenek kivirágozni. Sajnos, ahogy erősödnek az érzéseik, az akadályok is növekednek. Vajon In Soo és a Sang Yi képes lesz-e megtalálni a módját az előttük álló megpróbáltatások legyőzésére, vagy elhalványul a szerelmük, mielőtt esélye lehetne kibontakozni?


Online: Blhunsub oldalán

Véleményem:
Ajjaj. Ez nekem most nagyon nem jött be. Nem tudom, tudjátok-e, hogy a Mr. Heart, a Where Your Eyes Linger és ez a sorozat is egymástól független, de azonos koprodukció alatt készült BL webdráma sorozatok (mint amilyen a kínai HIStory volt). Eddig úgy tűnik, 6 BL sori lesz összesen, ebből az előbb említett három futott már le, és hamarosan elkezdik leadni a következőt. Na de a lényeg, hogy az eddig leadott három közül ez tetszett a legkevésbé. Tudjátok, hogy amúgy is hadi lábon állok a webdrámákkal; egyszerűen nem tudok mit kezdeni 80-100 percnyi kis nyúlfarkakkal. De ez esetben nagyon kiütköztek a műfaj hibái és hiányosságai.

Vegyes érzéseim voltak, mert azt éreztem, hogy a készítők hol sokat, hol túl keveset akartak. Ebből pedig azt lett, hogy kaptunk egy csomó érdekesnek tűnő, itt-ott elhullajtott kétértelmű mondatot, de a végén nem lett belőlük semmi, és a sorozat végtére is rém egyszerű kis semmiség lett.

A legelső dolog, amitől már az első részben húztam a számat, az maga Yoon Sang-Yi volt. Nagyon nem szeretem a teszetosza, életképtelen, esetlen srácokat, Sang-Yi pedig mindegyik volt egyszerre. Persze lehet ezt cukin is csinálni, meg vannak, akiknek jól áll, de ez nem ő volt. A karaktere rettenetesen esetlen, gyámoltalan és élettelen. Az a fajta srác, aki (legyen ez bármilyen gonosz is) nem tudom, hogy képes bárki figyelmét is felkelteni, mert egyszerűen olyan elesett, hogy ha vannak is jó tulajdonságai, azokat is képtelen megmutatni, mert inkább csak csendben lehajtja a fejét, és hagyja, hogy utasítgassák. Vártam, hátha sikerül összeszednie magát, de sajnos az utolsó részben is ugyanaz a szégyenlős kis pipogya srác volt, akinek az elsőben megismertem. Ez lehet, hogy csak a saját hülyeségem, de én nagyon nem tartom ezt vonzónak, és nem tudom megkedvelni az ilyen karaktereket. Talán az is lehetett a baj, hogy a színész sem volt a legtehetségesebb. Voltak olyan pillanatok, amikor kicsit jobban kibontakoztathatta volna a tehetségét (ha lett volna), de ez nem történt meg, így komoly hiányérzetem van vele és a karakterével kapcsolatban.

Kang In-Soo
ezzel szemben, amennyire azt ez a röpke 8 rész megengedte, viszonylag értelmes karakter volt. Bár a srác motivációit és indokait az egyes cselekedeteire az esetek nyolcvan százalékában nem értettem (ezt a készítők számlájára írom), de legalább képes volt megállni a saját lábán, és elnavigálni A-ból B-be, meghozni a saját döntéseit. Vele kapcsolatban ami nem tetszett, hogy az első három találkozásuk alkalmával magasról tett Sang-Yire, szó szerint átnézett rajta. Ám amint meghallotta őt a zongorán játszani, máris puff! Jött Kupidó és elvégezte a dolgát. Értem én, hogy a zene hozta össze őket, ez még aranyos is lenne, de ez nekem nagyon mesterkélt és elkeserítő. (De Kang In-Soo mosolyáért minden megbocsátok. Tényleg. Ne nézzetek rá, ha mosolyog. Gyilkos.)

Ami a történet szakmai részét illeti, legalább egy icipicit utánanézhettek volna a készítők a dolgoknak. Sang-Yi ugyebár egy lemezkiadó cégnél dolgozik. Történt egyszer, hogy az egyik felettese azt mondta, átküld neki egy excelfájlt, amiben az albumértékesítésekről találhatóak adatok, és arra kérte Sang-Yit, hogy készítsen ezekről diagramot... Nem szeretnék kukacoskodni, de ez egy fél perces művelet. Ha több diagram kell, akkor is maximum 5 percet vesz igénybe. Tovább tart emailben, vagy bármilyen más módon átküldeni az excelfájlt, mint megcsinálni. Erre odafigyelhettek volna, mert így nagyon kilóg a lóláb… Látszik, hogy az egész menedzsment cég csak díszlet és a két srácnak lett odatéve háttérnek, hogy valami konfliktus mégiscsak legyen (pl. hogy mivel a diagramokat kell csinálgatnia, Sang-Yi nem tud rohanni, hogy meglesse In-Soo-t éneklés közben), de amúgy semmit nem tudnak a sorozat készítői a cég belső működéséről.

A 4. részben egy kicsit felcsigázták a nézőt, mert egy rész erejéig úgy tűnt, In-Soo rejteget valami kis családi titkokat, esetleg némi tragédiát. De aztán az egész csak felnagyított műdráma volt. Hurrá.

Probléma numero sok: nagyon zavaró, hogy nem tudni, mennyi idő telik el. Ha logikusan nézem, még úgy is, hogy In-Soo dalai már meg vannak írva és komponálva, akkor is egy hónapnak minimum el kellett telnie, mire debütált (arról már ne is beszéljünk, hogy a gyakornoki időt úgy, ahogy van átugrotta (aki kicsit is ért a k-pop világához, az tudja, hogy ilyen csoda nem létezik)), de a soriban az egész pár napnak tűnt. Ami azért érdekes, mert mindenki túl hamar... összemelegedett. Túl nagy szavak hangzottak el, túlságosan rövid idő alatt, mint például: "Te vagy a másik felem", meg "Örülök, hogy te vagy In-Soo mellett" (mondta ezt In-Soo barátja Sang-Yinek, aki két napja ismerte Sang-Yit. (Miközben ezt írom, épp kínosan mosolygok, mert ilyen nincs). Szóval két lehetséges járható út van: bővítsék ki mondjuk 10 részre a webdrámáikat, és valahol hangozzék el, mennyi idő telik el, vagy hagyják a fenébe a nagy szerelmet, és koncentráljanak arra, hogy most ismerik meg egymást. Nem kell rögtön szívfájdalomig beleszeretni a másikba, létezik olyan is, hogy csak... vonzódnak egymáshoz. Vagy ez túlságosan kevés a nézőknek? 

Kang In-Soo mosolya: mert gyönyörű
A másik nagyon nem életszerű dolog, hogy én még nem hallottam olyat (még Koreában sem), hogy a producer az énekeséhez költözik. Persze Sang-Yinek valahogy In-Soo-hoz kellett költöznie, de kapásból minimum öt olyan lehetőség jut eszembe, ami életszerűbb és nem ennyire mesterkélt és irracionális. Most lehet engem szőrszálhasogatónak nevezni, és kérdezni, hogy miért nem tudom egyszerűen csak élvezni a sorozatot, de ezek tényleg olyan dolgok, amik nekem kapásból feltűnnek, miközben nézem, és nem tudok megfeledkezni róluk, mert olyannyira értelmetlenek, hogy az egész sorozat alapjaiban remeg meg, és zuhan össze. 

Kicsit csalódtam ebben a sorozatban, mert az elődeit egész szerettem (még úgy is, hogy a webdrámák és én nem szeretjük egymást). Érdemesebb lenne inkább az érzelmekre rámenni, mint a Where Your Eyes Linger esetében, vagy a cukiságra koncentrálni, mint a Mr. Heartnál. Mert nekem ez a sorozat most nagyon üres volt, és túl sok sebből vérzett.

Mi olyan emberek vagyunk, akik azért keresünk művészeket, hogy felneveljük őket, és mi csinálunk belőlük eladható terméket is. (…) Ha látunk valamit, ami csökkentheti a termék értékét, meg kell szabadulnunk tőle.

Strangers From Hell

2020. december 26.

Műfaj: pszichológiai thriller

Dátum: 2019

Részek száma: 10

Főszerepben: Im Si Wan (Yoon Jong-Woo), Lee Dong-Wook (Seo Moon-Jo), Lee Jung-Eun (Eom Bok-Soon), Park Jong-Hwan (Yeon Deuk-Joo), Park Jong-Hwan (Yeon Deuk-Soo), Lee Joong-Ok (Hong Nam-Bok)

Ismertető: Yoon Jong Woo egy 20-as éveiben járó fiatal srác, aki egy főiskolai barátja meghívására felköltözik a fővárosba. Miközben lakást keres, véletlen betéved az Éden Goshiwonba, egy olcsó bérházba, ahol a lakók osztoznak a konyhán és a fürdőszobán is. Különösen hátborzongatónak találja a szomszédait, mint például a közvetlen mellette élő Seo Moon Jo-t, a jóképű, karizmatikus fogorvost. Jong Woo úgy dönt, hogy abban a hat hónapban, míg nem lesz elég pénze egy jobb lakásra, a bérházban marad. Azonban hamarosan rejtélyes események veszik kezdetüket, Jong Woo pedig egyre jobban retteg gyanús lakótársaitól...

Trailer: 1., 2., 

Online: Kurocchii oldalán fent vannak a részek

Véleményem: Na ez... ez durva volt. Mindenféle értelemben. Akárhonnét nézem, ez nem egy könnyen emészthető sorozat, amit valószínűleg az alapozott meg, hogy nem egyedül a főszereplő érzelmeit cincálják darabokra, hanem a nézőét is. Szinte már nem csak Jong-Woo volt a főszereplő, hanem mi, nézők is; vele együtt a mi érzelmeinket is addig a pontig feszítették, amíg el nem pattantak. 

Jong-Woo egy fiatal felnőtt srác, aki a nagyvárosban, Szöulban kap munkát, de borzasztóan szegény, így egy bérházba kényszerül, ahol a lakók egymás szájában laknak, és levegőt sem lehet anélkül venni, hogy a szomszédok ne hallanák. A lakók rémesen furák, végtelenül idegesítőek, táncolnak az ember idegein, és a hideg futkos tőlük a hátunkon. Ehhez hozzájön még az is, hogy az új munkahely sem úgy szuperál, ahogy azt Jong-Woo elképzelte: a főnöke egy kétarcú kretén, az egyik munkatársa pedig egy tenyérbemászó kis mócsing, aki pont olyan veszettül provokatív és irritáló, mint amilyen ártalmatlan. 

Lévén, hogy ez egy pszichológiai thriller, az érzelmeken, nem pedig a cselekményen van a hangsúly. Emiatt van az is, hogy az első 5 rész elég unalmas. Érdekes, de vontatott. Viszont egyszerűen muszáj, hogy ilyen legyen, ahhoz, hogy majd a 6-7. résztől kezdve egyszerűen felrobbantson a feszültség, és kifordítson téged és Jong-Woo-t is önmagából.

Ez egy provokáció. Az egész sorozat egy nagy, jól kifundált, zseniális provokáció. Olyan kis apróságokban rejtik el ezeket, hogy az ember hirtelen nem is érzékeli, mennyire hatással van rá az adott provokálás, de szép lassan gyűlik és gyűlik, és a sok kicsiből egyszer csak nagy lesz. Ott van az a perverz, aki állandóan bejár a szobájába, Eom asszony, aki mindenen szemet huny, a barátnője, aki nem foglalkozik vele, nem hallgatja meg, a főnöke, aki egy gyökér, a munkatársa, aki olyan irritáló, hogy ki tudnám rángatni a képernyőből, és széttépni a fejét, a doki, aki állandóan követi, figyeli, és úgy játszik vele, mint egy játékbabával. Mintha felkészítené, előkészítené valamire, vagy tesztelné folyamatosan, és ez irtó para. És míg kezdetben ezen szépen átnéz az ember, addig ha folyamatosan kapja az újabb és újabb impulzusokat, előbb-utóbb fel fog robbanni. Nagyon zseniális, ahogy ezt adagolják, és ahogy a nézőt is provokálják.

Az első 5 részben megalapozzák Jong-Woo és a néző érzelmeit is, lassan, szinte álcázva építik fel a feszültséget a fiúban (és bennünk), rengeteg aprósággal, amire hirtelen nem is figyelsz oda (se a néző, se Jong-Woo), mert annyira hétköznapi, és annyira jelentéktelen. De aztán a 6-7. részben ez a sok-sok apróság felgyülemlik, minden, kezdetben semmisnek tűnő eset szépen felhalmozódik, aztán kirobban. 

Ott kezdődik az egész, hogy a bérház szobája vészesen kicsi. Pszichológiai tanulmányok is kimutatták, hogy az apró szobákban meg lehet kattanni. Kicsi, koszos, lepukkant. Valaki, aki eddig viszonylag tiszta, kellemes körülmények között élt, az ezt nehezen dolgozza fel. Aztán jönnek hozzá a lakók. 

Van, amikor egyszerűen csak érzed, hogy valami nincs rendben. Nem kell bizonyíték, megsúgja az ösztönöd. Na így kezdődik Jong-Woo paranoiája is, annyi különbséggel, hogy hamarosan bizonyítékot is kap.

Az egyik lakó egy perverz, szexuális bántalmazásért ült pali, aki veszettül irritáló. Úgy bámulja Jong-Woo-t, hogy abból tudni lehet, hogy gondolatban már szétcincálta, a húsát megsütötte és megette vacsorára. Folyamatosan fenyegeti a fiút: "Meg kellene öljelek?", kérdezi tőle. A háta mögé rejtett késsel áll az ajtajában, azon morfondírozva, hogy bemenjen és megölje-e. Jong-Woo erről nem mindig tud, de mi igen; és ez bár kezdetben csak bizarr, a végére teljesen szétfeszít tőle a feszültség. Ezután Jong-Woo rájön, hogy a perverz bejárkál a szobájába; ám a házban senki sem hisz neki, sőt, még a barátnője is paranoiásnak nevezi. A lakók szinte már legitimálják dolgot; miért is olyan nagy baj, hogy bement valaki a szobájába, hisz itt mindannyian egy család, senki nem akar rosszat.

Aztán van egy mentálisan sérült, fogyatékkal élő férfi is, aki folyamatosan visítva beszél, mindenen röhög, és egyszerűen muszáj szemet hunynia felette, hiszen beteg. De ez nem jelenti azt, hogy épp ésszel ki lehet bírni.

És akkor persze ott van Moon-Jo is, aki kezdetben az egyetlen normális lakónak tűnik. Megérti Jong-Woo-t, tudja, hogy a lakók furák, és nem nézi bolondnak emiatt, sőt, támogatja. Ami pedig a pláne, hogy még az érdeklődési köre is hasonló Jong-Woo-jéhoz. Jong-Woo-nak szinte menedéket jelent a férfi; végre van valaki, aki hisz neki, aki mellette áll, és akivel tud beszélgetni. 

De aztán Moon-Jo is kezd furcsa lenni. Kezdetben csak furcsán néz rá, majd furcsa dolgokat mond, végül furcsán viselkedik. Követi Jong-Woo-t. Mindenhol ott van, mindenhol figyeli, mindenhol hallja és látja őt, és Jong-Woo sosincs egyedül. Aki kezdetben egyfajta normalitást jelentett neki, az a végére az esküdt ellensége lesz, olyasvalaki, akit a többi lakónál is jobban gyűlöl, akitől jobban fél, és akit mindenkinél jobban meg akar ölni.

De mindez fontos része Moon-Jo jól kifundált tervének, amivel kifordítja magából és újra összerakja Jong-Woo-t.

És mostantól spoileres leírás következik, szóval csak óvatosan!

Moon-Jo terve rém egyszerű: gyilkost akar faragni Jong-Woo-ból. Azt akarja, hogy az ő teremtménye legyen. Provokálja, játszik az idegeivel, feszültté teszi, majd bizalmatlanná, kétségbeesetté végül paranoiássá. Ide-oda lökdösi őt, taszigálja és úgy játszik az elméjével, mint mások egy játékbabával. Már a kezdetektől nem értettem, mire gondolt Moon-Jo, mikor azt mondta, hogy az a munkája, hogy "szétszed és összerak dolgokat". De aztán a 8. részben megvilágosodtam: Az embert szedi szét. A lelki állapotukat, az elméjüket, a türelmüket. Addig boncolja őket, amíg teljesen bekattannak, és akkor újból összerakja őket; pszichopata gyilkost farag belőlük.

Jong-Woo-nak nincs kihez fordulnia; a barátnője nem hisz neki, túl érzékenynek tartja, azt mondja, túlreagálja. A munkahelyén a főnöke lealacsonyítja, megalázza, ráadásul ráhajt a barátnőjére is. A munkatársa egy szemét görény, aki a saját kisebbségi komplexusát Jong-Woo-n vezeti le. Se otthon, se a munkában nincs nyugta. Lenézik az álma miatt, hogy író legyen. Mindegy, hová megy, mindenhol provokálják, mindenhol játszanak vele, és egyik helyről sincs szabadulása.

Aztán egyszer csak belelátunk Jong-Woo elméjébe. Azt látjuk, hogy legszívesebben szétverné, megölné ezeket az embereket, és élvezné, hogy végre bosszút állhat rajtuk, megadhatja nekik, amit érdemelnek. De persze mindezt fejben képzeli el, a valóságban nyel egyet, és megy tovább, eltűri a megaláztatást, és eltűri a provokálást. Ami szó szerint szétszakítja őt belülről. A stressz csak gyűlik, a feszültség csak fokozódik, ő pedig egyre szétesettebb, egyre kiszámíthatatlanabb, és egyre meggondolatlanabb.

A végén pedig kirobban belőle minden, és vége. Moon-Jo nyer.

Jong-Woo-ról tudjuk, hogy már mikor beköltözött a bérházba sem volt éppen rendben mentálisan. Valamiféle tudatzavara van, emiatt is láthattuk, hogy az egyik énje legszívesebben porrá zúzta volna azokat, akik bántották, míg kívülről egy szerény, alázatos fiúnak tűnt. És ez nem az az eset, amikor gondolatban szét akarod cincálni a főnöködet, mert egy szemét bunkó, de csak nyelsz és mész tovább. Ez az az eset, amikor tudod, hogy meg tudod tenni, meg is akarod tenni, és csak az választ el a valós tettektől, hogy van egy részed, ami ezt helyteleníti. És mivel Jong-Woo elméje amúgy is labilis, ez a határ a két akarata között nagyon gyenge; és Moon-Jo tudván ezt, kihasználja, és elmossa a határt az elméjében.

Darabokra szedi Jong-Woo-t. Eléri, hogy bizalmatlan legyen, majd féljen, végül teljesen elveszítse a fejét a paranoiától, és agresszívvé váljon. Amikor pedig Jong-Woo-n teljesen eluralkodik a rettegés és a bosszú, a fiú darabokra hullik; akkor pedig jön Moon-Jo, és összerakja. De a maga akarata és elképzelése szerint rakja össze. Hiszen Moon-Jo tisztán érthetően elmondta a fiúnak, mi a munkája: szétszed és összerak dolgokat. Szétszedte, és összerakta Jong-Woo-t is. Elmosta a határait, és szabadon engedte azt, aki benne élt, de akit ő maga nem akart kiengedni. Rengetegszer tanácsolta neki, hogy tegye azt, amit érez. Ha ütni akar, üssön. Ha ölni akar, öljön. 

Miért nem húz már be egyet neki? Miért nem vág vissza? Miért hagyja, hogy megalázzák? Miért nem teszi már helyre azt a barmot? Miért nem erőszakosabb, és bizonyítja be a barátnőjének, hogy valami nincs rendben? Miért ilyen tehetetlen? Miért ilyen védtelen?

Ezek a kérdések kavarognak a fejünkben, amíg már mi is eljutunk oda, ahová Jong-Woo. Addig provokálnak minket, amíg legszívesebben szét vernénk valamit, hogy levezessük. 

És ez zseniális. Zseniális, ahogy hatnak ránk, ahogy hétköznapi problémákkal manipulálnak minket, játszanak az érzéseinkkel, és rávesznek, hogy mi is robbanjunk. Mert bemutatják, hogy nem kellenek különleges körülmények ahhoz, hogy az ember kiforduljon önmagából; elég ehhez a mindennapi élet, és az emberek puszta jelenléte.

A sorozat vége is fenomenális. Nem szeretném elspoilerezni (pedig majd meghalok, hogy beszélhessek róla, de nem akarom nektek tönkretenni az élményt). És a legszebb az egészben, hogy egy percig sem tudjuk hibáztatni Jong-Woo-t. Én nagyon tudtam azonosulni vele, és az ő helyében pontosan így viselkedtem volna én is (nem azért, mert mentális betegségem lenne, hanem mert egyszerűen olyan valóságos, olyan reális volt az egész). Jong-Woo akár mi is lehetnénk. Sőt, ő mi vagyunk. Talán egy kissé gyengébb változatunk, talán egy kissé szétesettebb változatunk, de mindannyian belekerülhetünk egy ilyen élethelyzetbe. Talán mi erősebbek lennénk, de sosem lehet tudni.

És pont ezért imádtam: mert a reakciók valósak voltak. A problémák valósak és mindennapiak, amivel akárki azonosulni tud. És persze azért imádtam, amiért manipulált engem, anélkül, hogy észrevettem volna - persze nyilván ez a manipuláció lényege. Én mindig is olyan embernek tartottam magam, aki nem dől be ezeknek. Elég stabil lelkiállapotú vagyok, nehezen húzom fel magam, és tisztában vagyok vele, mikor próbálnak meg provokálni. Most felkészületlen voltam, totálisan szétcincáltak érzelmileg, és imádtam. (Nyilván mert nem volt tétje, csak egy sorozat volt, nem a való élet.)

Ha csillagoznám, 10 csillagot adnék rá. Simán megbocsátottam, hogy az első 5 rész olyan lassú és uncsi volt, mert rá kellett jönnöm, hogy ezt nem lehetett másként megoldani. Ha nekiálltok (és remélem, sikerült meggyőznöm titeket, hogy tegyetek így), akkor legyetek türelmesek. Engedjétek, hogy elragadjon, és titeket is manipuláljon, provokáljon, mert úgy lesz teljes az érzés, úgy lesz emlékezetes a sorozat; és így fogtok azonosulni Jong-Woo-val és megérteni őt. És emiatt sajnálni és szánni is. 

Esetleg író vagy? (…) Én is valami hasonlóval foglalkozom. Szétszedek, összerakok, és újraalkotok.

Ez művészet, nem egyszerű gyilkosság. 

Te vagy a legtökéletesebb mesterművem.

(Ha szereted, és anyagilag is támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)