Korea ékkövei

Tanulj koreaiul | XIV. 있다 (birtokolni)

2021. február 3.
A mai anyagban a birtokos szerkezetet fogjuk megnézni.

A 있다- nak két jelentése van: birtokolni, és valamilyen helyen lenni.


Ma az első jelentéséről fogunk beszélni, vagyis a birtokos szerkezetről. Angolban ennek a "to have" felel meg, ami csak tárgyakra működik, tehát például: "I have a pen" vagyis: "Van egy tollam." Magyarban ez a felállás nem igaz, és koreaiban sem.


A korábbi, prepozíciós leckében már megtanultuk, hogy a 을/를 mindig a tárgyhoz kapcsolódik, míg a 는/은 mindig az alanyhoz. (Fontos, hogyha a prepozíciókat még nem tudod, előbb azt a posztot nézd át, mert ez arra (is) épül! A prepozíciós posztot IDE kattintva találod.) Na de van itt egy kis turpisság, mert nem ha nem lenne, túl könnyű lenne az életünk. Merthogy megtanultuk (ITT), hogy azokban a mondatokban, ahol melléknév van, nem lehet tárgy! (Pl.: Én szép vagyok. -> Ebben a mondatban a "szép" a melléknév és nincs tárgy.) Ez pedig azért fontos nekünk, mert az 있다  melléknévként viselkedik! Ebből kifolyólag, amikor arról beszélsz, hogy valamid van, valamit birtokolsz, nem használhatod az 을/를 prepozíciókat!

Mutatok egy ROSSZ példát:

"Nekem van egy tollam."

Nekem는 tollam을 있다. 
Na már most itt a "nekem" az alany, szépen oda is csatoltuk a 는-t, amivel semmi probléma, jól csináltuk. Mindenki látja, hogy a 'tollam' lenne a mondat tárgya, tehát elvileg oda kellene csatolnunk az 을 prepozíciót, vagyis így nézne ki:
나는 + 펜을 + 있다
나는 펜을 있다 (naneun pen-eul issda) = Van egy tollam.

Ez a mondat azonban helytelen, mert a toll (펜) szóhoz nem kapcsolhatod hozzá az 을 prepozíciót, mert bár a 'toll' a mondatban a tárgy, de az 있다 melléknévként működik, és egy mondatnak nem lehet egyszerre tárgya és mellékneve is (ez magyarban is így van). Így tehát a toll (펜) nem funkcionálhat tárgyként. Ki kell küszöbölnünk ezt a problémát, és valahogy úgy átalakítani a 펜-t, hogy megférjenek egymás mellett a melléknévvel (있다). Egyszerű a dolgunk, hiszen ha az 을/를 tárgyakat jelöl, akkor nekünk most kell találni egy olyan prepozíciót, ami pont ide illik. Ezekre a helyzetekre találták ki az 이/가 (i/ga) prepozíciókat.

Vagyis az a mondat, hogy "Van egy tollam" így lesz helyes:

나는 펜이 있다. (naneun pen-i issda) 

Ahogy az az 을/를 esetében is működik: akkor használod az 이-t, ha a szó, amihez csatolod mássalhangzóra végződik. És akkor használod a 가-t, ha a szó, amihez csatolod magánhangzóra végződik.

További példák:

나는 차가 있다 (naneun chaga issda) = Van egy kocsim.
나는 잡지가 있다 = Van egy magazinom.
나는 가방이 있다 = Van egy hátizsákom.

(Az 있다 szót a romanizáció ellenére "ittá"-nak kell ejteni. Pontosan ezért nem használok szinte soha romanizációt a tanulós posztokban, mert csak félrevezet.)

*Ne feledjétek, hogy a példamondatokban sem az igék, sem a melléknevek nincsenek ragozva! Így bár a mondatok helyesek, így sosem fogod hallani őket, mert minden esetben ragozni kell, ahhoz mérten, hogy kivel és milyen igeidőben beszélsz épp. Viszont ezeket még nem vettük, így addig is kérlek, a lecke anyagára koncentráljatok, és ne a ragozásra. Majd az is eljön.

Felismered a doramákat a leghíresebb sorairól? (Kvíz)

2021. február 1.

Már nagyon régóta szerettem volna ilyen kvízt hozni nektek (meg úgy egyébként nyitni egy új rovatot, ahol rövidke, játékos doramás és k-popos kvízeket tölthettek ki), de amikor először rákérdeztem, nem igazán kaptam válaszokat. Szóval úgy döntöttem, önállósítom magam, és megnézem, mi sül ki belőle, ha csinálok egyet. 

Ebben az elsőben híres sorokat találtok egy-egy sorozatból, és fel kell ismernetek, melyik doramából valóak. Írjátok meg, mennyit sikerült eltalálnotok, és hogy szeretnétek-e még kvízeket. Jó töltögetést. ^-^ 


The Call

2021. január 26.

Műfaj: pszichológiai thriller

Dátum: 2020

Játékidő: 1 óra 52 perc

Főszerepben: Park Shin Hye (Seo-Yeon) és Jun Jeong-Seo (Yoon-Seok)

Ismertető: A film két nőről szól, akik két különböző életet élnek; egyikük a jelenben, másikuk pedig a múltban. Az útjuk akkor keresztezi egymást, amikor a jelen Seo-Yeonja felvesz egy hívást, amit a múltban élő Yoon-Seok kezdeményez. Kezdetben a két lány kapcsolata baráti; Yoon-Seok számára Seo-Yeon amolyan menedék, kikapcsolódás az anyja által terrorban tartott életében, valami, amire várhat, valami, ami kicsit kirántja a szörnyűségből, amiben él. Amikor a jelenben Seo-Yeon rájön, hogy Yoon-Seok anyja végezni fog a lányával, olyasmit tesz, amiről a legtöbb néző már megtanulta, hogy nem szerencsés: megpróbálja megmenteni Yoon-Seok életét, és ezzel megváltoztatja a múltat. Csakhogy sosem tudni, hogy akit megmentesz nem válik-e egy élő rémálommá, és pusztít el mindent, ami kedves neked.

Előzetes: https://youtu.be/hxkKeniT-0Q

Online: Videa, vagy kissasian-on angol felirattal.

Véleményem: Mostanában sok könnyed sorit és filmet néztem, szóval úgy voltam vele, hogy akkor ideje megint valami nehezebben emészthetőt nézni, és találomra kiválasztottam egyet. Ezzel a filmmel egyúttal Park Shin-Hyenek is szerettem volna adni egy újabb esélyt, hogy lássam, a The Heirs óta sikerült-e valami tehetséget magára szednie.

Sajnos mind a film, mind Park Shin-Hye csalódás volt. De kezdjük a filmmel. Ugyebár az ötlet nem eredeti, egy korábbi, amerikai film adaptációja. Maga az elgondolás egyébként nem rossz, nagyon érdekes volt, de az egész film rettenetesen unalmas. Nincs két órás, de egy egész délutánomba telt végignézni, mert közben meguntam és elmentem mosogatni, takarítani, akármit csinálni, hogy végre történjen valami. De nagyon kíváncsi voltam, hogyan lesz vége, mi fog kisülni ebből az egészből, szóval végigszenvedtem. A filmnek voltak érdekes aspektusai, jelenetei, egy-két rész elég hatásosra sikerült, de összességébe véve kevés volt. 

A történetünk két hasonlókorú nőről szól, akik más korban éltek, és egy telefonon keresztül fonódott össze az életük. A jelenben élő Seo-Yeon beteg édesanyjával volt elfoglalva, akivel megromlott a kapcsolata, miután egy baleset következtében a férje az ő hibájából halt meg, amit Seo-Yeon nem tudott megbocsátani. A múltban élő Yoon-Seok élete sokkal rosszabb; az anyja egy elmebeteg sámán, aki folyamatosan bántalmazza valami ördögűzés címszó alatt, mígnem a lány teljesen meg nem kattan. Mikor a telefon után nyúlt, hogy felhívja egy barátját, hogy segítsen rajta, a hívás félremegy, és Seo-Yeon veszi fel. Innentől a két lány sorsa egybefonódik. Ahogy az ismertetőben is írtam, kezdetben elég aranyos volt, ahogy összebarátkoztak, minden nap beszéltek, és látszott, hogy Yoon-Seok számára amolyan menedéket jelent végre beszélni valakivel. Elterelte a figyelmét, felüdülés volt abban a rémálomban, amit az anyja miatt kellett átélnie.

De egy mentálisan sérült lánnyal nagyon óvatosnak kell lenni: amennyire szeret téged, amikor kedves vagy hozzá, annyira meg fog gyűlölni, ha csalódik benned, és elpattan valami a fejében. Egykét szóból ellened fordulhat. Az igazság az, hogy a lánynak meg kellett volna halnia, amikor az anyja megpróbálta megölni. Nemes tett volt Seo-Yeontól, hogy megmentette, de egy ilyen szinten kattant csajt nem szabadott volna a világra ereszteni. Persze ugyebár kik vagyunk mi, hogy elítéljünk valakit, aki megment egy másik embert? Seo-Yeon nem tudhatta, mi fog történni, és valószínűleg bármelyikünk így cselekedett volna.

Yoon-Seok ámokfutását egyébként élvezet volt nézni. Nem mondom, hogy a kezdeti kirohanásait nem értettem meg, mert dehogyisnem. Az anyja bezárva tartotta 28 évig, nem voltak emberi kapcsolatai, ráadásul folyamatosan bántalmazós-ördögűző szertartások áldozata lett, amit nem lehet épp ésszel kibírni, szóval persze, hogy antiszociális személyiségzavara lett. Azt is megértem, amit ezek után tett: Seo-Yeon, az egyetlen kapcsolata, akire támaszkodhatott, aki biztos pont volt, és akivel egy kis időre ki tudott szabadulni ebből a pokolból, és akkor Seo-Yeon egyszer csak elkezdte mellőzni a lányt. Nem vette fel a telefont, vagy hamar letette, nem érdekelte Yoon-Seok többé; ami egy mentálisan sérült lány esetében oltári nagy hiba. A lány rájött, hogy már nincs rá szükség, már nem kívánják a "társaságát", és ettől még jobban bekattant. Ellensége lett Seo-Yeonnak, és mindent megtett, hogy móresre tanítsa. És elhihetitek nekem, nem akartok egy mentálisan instabil lányt az ellenségeteknek. 

Szóval nem mondom, hogy nem volt érthető Yoon-Seok viselkedése, mert dehogyisnem. Túlságosan is. Ő volt a legemberibb karakter az egész filmben. Még ha nem is értünk egyet vele, és elítéljük, amit tesz, akkor is valamilyen kifacsart módon megértjük őt, és pont ezért volt nagyon érdekes az őrülete. Ő vitte a legtöbb életet ebbe a filmbe; a színésznővel még nem találkoztam, de úgy tűnik, tud valamit. Nagyon élethűen, érzelmesen játszotta a szerepét, teljesen átjött, mennyire őrült és beteg a csaj. 

Ellentétben Park Shin-Hyevel. Egy-két jelenetet kivéve ez a nő továbbra is mindent fapofával játszik, épp ahogy tette 7 évvel ezelőtt is. És egy thrillerben bizony nagyon nagy érvágás, ha egy színész képtelen átadni az érzelmeket. Most képzeld el, hogy olyan ellenséggel állsz szemben, aki a múltban van, miközben te a jelenben. Ő képes ártani neked, de te szinte képtelen vagy erre. Meg van kötve a kezed, kétségbe vagy esve, nem tudsz mit tenni, csak szembesülni a múltbeli lány tetteinek következményével, miközben teljesen hiába próbálod felvenni vele a harcot, mert a jelent igen, de a múltat nem lehet megváltoztatni; na ez szívás. Ennek a kétségbeesett tehetetlenségnek látszódnia kellene a színész arcán - ha jó a színész. Park Shin-Hye biztos egy nagyon életvidám, kedves és jószívű személyiség a való életben, én nem mondom, hogy nem. De a színészi játéka élettelen és kiüresedett. Sajnos továbbra sem sikerült megszeretnem, és részben talán ő is az oka, hogy ez a film egy csalódás volt nekem. 

Összességében tehát az alapötlet (bár nem eredeti) érdekes, és elég kíváncsi voltam a végkifejletre, szóval végigszenvedtem. Azonban nagyon unalmas és vontatott volt. Az nem baj, ha egy film nem pörgős, főleg ha az a film egy thriller, hiszen az érzelmi folyamatokat csak lassan lehet hatásosan bemutatni. Azonban a The Call nem volt elég intenzív ahhoz, hogy mély nyomot hagyjon, vagy hogy ne tudjak felkelni a székből utána. Mivel az érzelmi skála lapos volt (talán a színésznő miatt, talán más okokból), így nem volt, ami lekösse a figyelmem, és sajnos csak arra tudtam koncentrálni, hogy túl lassú, túl unalmas. Az érzelmek kvázi a nullán álltak, egyedül az őrült csaj hozott némi életet a filmbe. Ha feszültebb lett volna a légkör, vagy intenzívebbek a jelenetek, akkor nem lett volna zavaró, sőt, pont hogy csak mélyítette volna a filmet az, hogy ilyen lassan bontakozott ki a cselekmény. Így sajnos a film megvalósítása, és Jun Jeong-Seo kivételével a színészi játék is lapos volt számomra.

Alice In Borderland (1. évad)

2021. január 19.
Műfaj: fantasy, thriller, misztikus, akció

Dátum: 2020

Részek száma: 8 (45-50 percesek)

Ország: Japán

Főszerepben: Yamazaki Kento (Ryohei Arisu), Tao Tsuchiya (Yuzuha Usagi), Nijiro Murakami (Chishiya), Yuki Morinaga (Chota), Keita Machida (Karube)

Ismertető: Arius és két barátja, Chota és Karube nem éppen Japán mintapolgárai. Arisu például kifejezetten léhűtő, lusta, nem dolgozik, egész nap csak videójátékozik, és ezért teljes joggal el is hajtják otthonról. Mikor azonban egy nap a feje tetejére áll a világ, és Tokió utcái kiürülnek, rajtuk kívül pedig úgy tűnik, mindenki eltűnt a városból, akkor a kis hármasunk kénytelen összeszedni magát, ha életben akar maradni. Merthogy ebben az alternatív Tokióban csak azok maradnak életben, akik megnyerik azokat a beteg, pszichopata játékokat, amiket a játékmester kitalált nekik. 

Előzetes: 1., 2., 


Véleményem:
Nagyon izgalmas, amikor egyszer csak azon kapod magad, hogy a város különböző pontjain arénákat állítottak fel, neked pedig életre-halálra kell küzdened a társaiddal egy sor pszichopata, beteg játékban, de szerintem amikor a fiúk azt mondták, valami izgalomra vágynak, nem egészen erre gondoltak. Tokió városa egyik pillanatról a másikra ürül ki, és a fiúk még fel sem ocsúdhattak az első megdöbbenésükből, amikor már kezdetét is vette az első játék. Minden este több játékot is rendeznek, amikhez a város különböző épületeit (botanikuskert, lakóházak, alagút) a játékmesterek arénává alakítják. Miután a játékosok beregisztráltak, egy telefon elmondja nekik a játék célját és a szabályokat. A játékok nehézségi szintjét (erő, ügyesség, ész, átverés) kártyák jelzik, amit gyűjteniük kell, és amik hamarosan értékesebbek lesznek, mint elsőre gondolnánk. Azt hihetnéd, hogy mi sem egyszerűbb ennél; a játékosok egyszerűen csak elbújnak valahová a játék ideje alatt, vagy egyszerűen részt sem vesznek benne. Igen ám, csakhogy minden játék teljesítéséért vízumot kapnak a játékosok, ami ha lejár, akkor egy bazi látványos lézersugár fejbe lövi őket, aztán annyi volt. A legtöbb játékban pedig el kell jutni egy biztonsági zónába, vagy teljesíteni kell valamit ahhoz, hogy életben maradj, tehát az elbújás sem játszik. Ergo, nincs menekvés, játszani kell, különben meghalsz. Nemsokára arra is rájönnek a szereplőink, hogy van egy hely a városban, amit a "Part"-ként emlegetnek, és ahol hozzájuk hasonló játékosok verődtek össze, hogy együtt győzzenek a játékokban. Ám ezen a helyen sincsenek akkora biztonságban, mint azt Arisuék elsőre hitték.

Na hát kezdjük azzal, hogy nagyon hangzatos címmel ellátott kritikákat olvastam erről a sorozatról. Van, aki egyenesen odáig elmerészkedett, hogy "minden idők egyik legbetegebb sorozatának" nevezte az Alice In Borderlandet. Nos, én nem tudom, az emberek arrafelé milyen sorozatokat néznek, de ez "minden idők legbetegebb" sorozatától igencsak távol állt. Nem arról van szó, hogy ne lett volna némely ponton felzaklató, de a gyomorforgatótól, vagy a betegtől elég messze volt. Ha csak persze a (tömeg)gyilkosságot, vagy mészárlást nem számítjuk annak, de srácok, most komolyan: láttatok már olyan akció- vagy thrillerfilmet, amibe ne lett volna mészárlás? Ez ezzel jár. De ettől ez még nem beteg, csak megfelel a műfaji követelményeknek. Ezt a történetet egyébként már ezerféleképpen feldolgozták (pl. Fűrész, Szabadulószoba), és ez semmiben sem különbözik a többitől, talán csak annyiban, hogy tele van Alice Csodaországban utalásokkal. 

A lényeg, hogy a sorozat szerintem a betegtől távol áll, de legalább annál kreatívabb! Az egyes játékok nagyon hamar beszippantják a nézőt, nagyon ötletesek a feladatok, és a megoldások sem kézenfekvőek. Okosnak és furfangosnak kell lenniük a játékosoknak, ha élve meg akarják úszni őket. Nemes egyszerűséggel rántja be a nézőt ez az érdekesség, és a részek csak nézetik magukat. Már maga az Alice Csodaországban koncepció is nagyon érdekes (bár ez sem annyira eredeti), főleg, hogy ilyen újszerűen ábrázolták, de nekem külön tetszett például ez a kártyás rendszer, amivel a játékok nehézségi szintjeit mérték. 

A sorozat központi kérdései közül az egyik, hogy "mit tennél meg, hogy életben maradj?" Arisu kivételével pedig szinte mindenkinek az a válasza erre, hogy "bármit". Az ember pedig már csak ilyen, saját magáért kit ne áldozna fel? Az ilyen túlélős játékok már csak azért is érdekesek, mert megmutatják az emberek rejtett természetét, azt, amit a hétköznapok elrejtenek a szemek elől, sőt, még saját magunk elől is. Ijesztő, amikor az ember rájön, hogy nincs olyan dolog, amit ne tenne meg azért, hogy túléljen. Mindenkiből mást hoz ki ez a helyzet: van aki erőszakossá válik (pl. Niragi), van, aki vezetővé (pl. a Kalapos), van, aki mások irányítására szorul (pl. a Part lakói), de vannak, akik jól megvannak maguk is (pl. Arisu). A sorozat jeleskedik abban, hogy ezeket a különböző személyiségtípusokat bemutassa, de közben rámutasson arra is, hogy végső soron mindannyian egyformák: nincs olyan, amit ne tennének meg és amit (vagy akit) ne áldoznának fel a túlélésért. Nem számít, milyen mocskos dologról van szó.

A másik központi kérdés, hogy ki a játékmester és miért hozta létre ezeket a játékokat. Míg az első kérdésre választ kapunk a sorozatban, addig ezekre már nem. A 8. rész végére sem derülnek ki a miértek, ahogy Arisuék, úgy mi is a sötétben tapogatózunk. A biztos csak annyi, hogy még nincs vége, és a játékok délben (vagyis a 2. évadban) folytatódni fognak.

A sorozat gyenge pontja, hogy a dinamikája nagyon ingadozó. Lassan indít, és épp, mikor kezdenek érdekessé válni a dolgok, hirtelen belassul, mert a készítők úgy gondolták, hogy az lesz a legjobb, ha a karakterek múltjára az akció jelenetek kellős közepén emlékezünk vissza. Ezt úgy képzeljétek el, hogy épp egy nagyon izgalmas játék vagy verekedés zajlik, amikor a szereplőink egy pillanatra levegőt vesznek, és hopp: változik a kép, és a múltban vagyunk. Hát ez rendkívül idegesítő volt. Kezdjük azzal, hogy a szereplők 90%-ának a háttérsztorija nem csak hogy teljesen felesleges, de unalmas is volt. Persze nyilvánvalóan volt célja a dolognak; meg akarták mutatni, milyen átlagos, mindennapi közegből kerültek ki a játékosok, és hogy annak ellenére, milyen rémes volt az életük, végső soron mindannyian vissza akarják kapni. Inkább az a borzalmas élet, amiben mindenki a kétes értékű társadalmi nyomásban él, mint ez a rémálom. Ezzel semmi gond nem lett volna, ha nem mennek bele ilyen részletességgel, és nem a legizgalmasabb részeket szakítják meg velük. Elég lett volna, ha mondjuk a kulcsszereplők múltját mutatják be, mert a legtöbbjük esetében semmit sem adott hozzá a történethez az, hogy ismertük-e a múltjukat. Legtöbbször egyszerűen csak idegesítő volt, lelassították a történetet, a sorozat elvesztette a dinamikáját. 

Talán azonban épp ezekkel a töltelékjelenetekkel próbálták elhitetni velünk, hogy a szereplők nem csak egydimenziósak – pedig sajnos azok voltak. Minden szereplőnek egy darab ismertetőjegye, vagy jellemzője volt, és aköré épült az egész karakter. Kidolgozatlanok, felületesek voltak, akik mindig csak egyfajta tulajdonságot hoztak. Ezt kivételesen nem éreztem olyan rossznak, mert a rejtélyek mindenért kárpótoltak. Viszont mivel a karakterek felszínesek, ezért igazából senki sem kíváncsi rájuk, vagy törődik velük annyira, hogy szívfájdalmat okozzon, ha elhullik egy-kettő. Tehát a sorozat bár nagyon érdekes, de én nem tudtam kötődni hozzá. Felőlem akár Arisu is meghalhatott volna, annyira nem sikerült megkedvelnem őt (pedig élek-halok Yamazaki Kentoért és a kis elvadult, cuki fejéért). Ez nem a színészek hibája, hanem a karaktereik kidolgozatlanságából fakadó hiány. Az ember ösztönből szurkol a főszereplőknek, mert tudja, hogy "ez a dolga", de itt ha elhullik egy-kettő, simán túléljük, mert nem tudtunk kötődni hozzájuk.

A sorozat egyben egy burkolt (vagy nem burkolt, ki-ki döntse el maga) társadalomkritika is, amiben kifigurázzák a japán társadalmat. Arisu, Chota és Karube mind-mind a társadalom kitaszítottjai, akik nem illenek bele a normákba és az elvárásokba, és ezért elkallódnak, félresiklik az életük, sőt, teljesen haszontalanná válnak a társadalom szemében. Pedig az igazság az, hogy mindhárman szimpatikus emberek, a maguk módján okosak, bátrak, és vannak értékeik, csak éppen nem olyanok, amiket a társadalom elvár és értékel. Ám amikor bekerülnek a játékokba, mégis ők azok, akik valahogy mindig tudják, mit csináljanak, míg a "mintapolgárok" fejvesztve rohangálnak, és sorra hullanak el. Megjelenik a klikkesdés is, sokan csapatokba verődve mennek játszani, de ott van például a Part is, ahol egy kis falura való embertömeg él, és fog össze a nagyobb jó érdekében. Köztük is vannak vezéregyének, harcosok, de olyanok is, akik csak követi a falkát, mert egymagukban nem boldogulnának.

A sorozat a rengeteg üresjárat, és semmitmondó jelenetek/visszaemlékezések ellenére is érdekes volt, jól szórakoztam rajta (ezt bizonyítja az is, hogy egy délután-este alatt kivégeztem). Fent tartják az érdeklődést a "betegnek" titulált jelenetek, az érdekes játékok, a burkolt célozgatások vagy kritikák, de főleg az, hogy a sorozat könnyen és gyorsan emészthető. Semmi olyasmi nem hangzik el benne, amit az ember ne látott volna már legalább három másik nyugati sorozatban, viszont sikerült a már jól ismert témát ráhúzni egy új kultúrára, ami ad neki egy pluszt.  Nem rossz sorozat tehát az Alice In Borderland, és én biztosan meg fogom nézni a második évadot is, szóval tényleg tudom ajánlani, minden hiányossága ellenére is jót lehet rajta szórakozni. 

Létezik bármi, amit nem tehetünk meg a túlélésért? 

Nemi erőszak, testi sértés, csalás, gyújtogatás és gyilkosság… Mit gondolsz, miért bünteti ezeket a jog? (…) Mert részei az emberi természetnek. Ha rájuk hagyják, az emberek erőszakoskodnak, lopnak, ölnek. Ilyenek vagyunk valójában.  

 Ha nincs bennünk remény, csak teremtenünk kell. 

 Ez az ország a világ igazi arca. 

Kingdom | Magyar felirat

2021. január 14.

Műfaj: akció, történelmi, háborús

Játékidő: 2 óra 14 perc

Dátum: 2019

Ország: Japán

Főszerepben: Kento Yamazaki (Shin) és Ryo Yoshizawa (Eisei/Hyou)

Ismertető: Az ókori Kínában, a Qin dinasztia idején Shint háborús árvaként eladják rabszolgának. A háznál, ahová kerül megismeri Hyout, és a két fiú együtt felnőve nagy álmot dédelget: egy napon hatalmas tábornokokká akarnak válni, s odáig az utat saját erejükből akarják kiharcolni. Ám egy napon Hyout elviszik, és az álmuk porba hullik. Mikor pedig a letaszított, trónját visszakövetelő király oldalán találja magát, Shin álma előtt az út ismét élesen kirajzolódik. 

Előzetes: 1., 2., 

Vélemény: ITT

Nézd online itt:

1. Videa
2. Indavideó

Felirat és videó fájl letöltés: ITT

(A feliratfájl és a hozzá passzoló videó is benne van egy tömörített mappában, csak ki kell csomagolni.)

A feliratot kérlek, csak saját használatra töltsétek le! Ráégetni a videóra, majd feltölteni bármilyen videómegosztóra TILOS!