Korea ékkövei

Wish You: Your Melody In My Heart

2020. december 31.

Műfaj: dráma, zenés, romantikus, webdráma, BL

Dátum: 2020

Részek száma: 8 (10 percesek)

Főszerepben: Kang In-Soo (Kang In-Soo) és Lee Sang (Yoon Sang-Yi)

Ismertető: Kang In Soo egy szabad szellemű énekes, aki az utcán lép fel, élete teljesen a zene körül forog. In Soo reméli, hogy egyszer a zene iránti szeretet teljes munkaidős karrierré válik, de ez nem könnyű. Barátja és egyben menedzsere, Min Sung felveszi a fellépéseit és feltölti a Youtubera, nem is sejtve, hogy In Soo előadásai olyan emberek figyelmét keltették fel, akik örökre megváltoztathatják a fiatal zenész életét.
Egy nagy lemez-társaságnál dolgozó zongorista, Yoon Sang Yi mindig új tehetségeket keres. Miután belebotlott In Soo videóiba, Sang Yi az énekes egyik legnagyobb rajongója lett. Meggyőződve arról, hogy Soo nagyot hozhat, javasolja, hogy a fiatal művész csatlakozzon cége újonc felfedező projektjéhez. Látva a lehetőséget a meghívásban, In Soo elfogadja az ajánlatot, és hamarosan a cég utasítására összeköltözik Sang Yivel.
Amint a kettő együtt él és dolgozik, kapcsolatuk szorosabbá válik és lassan új érzések kezdenek kivirágozni. Sajnos, ahogy erősödnek az érzéseik, az akadályok is növekednek. Vajon In Soo és a Sang Yi képes lesz-e megtalálni a módját az előttük álló megpróbáltatások legyőzésére, vagy elhalványul a szerelmük, mielőtt esélye lehetne kibontakozni?


Online: Blhunsub oldalán

Véleményem:
Ajjaj. Ez nekem most nagyon nem jött be. Nem tudom, tudjátok-e, hogy a Mr. Heart, a Where Your Eyes Linger és ez a sorozat is egymástól független, de azonos koprodukció alatt készült BL webdráma sorozatok (mint amilyen a kínai HIStory volt). Eddig úgy tűnik, 6 BL sori lesz összesen, ebből az előbb említett három futott már le, és hamarosan elkezdik leadni a következőt. Na de a lényeg, hogy az eddig leadott három közül ez tetszett a legkevésbé. Tudjátok, hogy amúgy is hadi lábon állok a webdrámákkal; egyszerűen nem tudok mit kezdeni 80-100 percnyi kis nyúlfarkakkal. De ez esetben nagyon kiütköztek a műfaj hibái és hiányosságai.

Vegyes érzéseim voltak, mert azt éreztem, hogy a készítők hol sokat, hol túl keveset akartak. Ebből pedig azt lett, hogy kaptunk egy csomó érdekesnek tűnő, itt-ott elhullajtott kétértelmű mondatot, de a végén nem lett belőlük semmi, és a sorozat végtére is rém egyszerű kis semmiség lett.

A legelső dolog, amitől már az első részben húztam a számat, az maga Yoon Sang-Yi volt. Nagyon nem szeretem a teszetosza, életképtelen, esetlen srácokat, Sang-Yi pedig mindegyik volt egyszerre. Persze lehet ezt cukin is csinálni, meg vannak, akiknek jól áll, de ez nem ő volt. A karaktere rettenetesen esetlen, gyámoltalan és élettelen. Az a fajta srác, aki (legyen ez bármilyen gonosz is) nem tudom, hogy képes bárki figyelmét is felkelteni, mert egyszerűen olyan elesett, hogy ha vannak is jó tulajdonságai, azokat is képtelen megmutatni, mert inkább csak csendben lehajtja a fejét, és hagyja, hogy utasítgassák. Vártam, hátha sikerül összeszednie magát, de sajnos az utolsó részben is ugyanaz a szégyenlős kis pipogya srác volt, akinek az elsőben megismertem. Ez lehet, hogy csak a saját hülyeségem, de én nagyon nem tartom ezt vonzónak, és nem tudom megkedvelni az ilyen karaktereket. Talán az is lehetett a baj, hogy a színész sem volt a legtehetségesebb. Voltak olyan pillanatok, amikor kicsit jobban kibontakoztathatta volna a tehetségét (ha lett volna), de ez nem történt meg, így komoly hiányérzetem van vele és a karakterével kapcsolatban.

Kang In-Soo
ezzel szemben, amennyire azt ez a röpke 8 rész megengedte, viszonylag értelmes karakter volt. Bár a srác motivációit és indokait az egyes cselekedeteire az esetek nyolcvan százalékában nem értettem (ezt a készítők számlájára írom), de legalább képes volt megállni a saját lábán, és elnavigálni A-ból B-be, meghozni a saját döntéseit. Vele kapcsolatban ami nem tetszett, hogy az első három találkozásuk alkalmával magasról tett Sang-Yire, szó szerint átnézett rajta. Ám amint meghallotta őt a zongorán játszani, máris puff! Jött Kupidó és elvégezte a dolgát. Értem én, hogy a zene hozta össze őket, ez még aranyos is lenne, de ez nekem nagyon mesterkélt és elkeserítő. (De Kang In-Soo mosolyáért minden megbocsátok. Tényleg. Ne nézzetek rá, ha mosolyog. Gyilkos.)

Ami a történet szakmai részét illeti, legalább egy icipicit utánanézhettek volna a készítők a dolgoknak. Sang-Yi ugyebár egy lemezkiadó cégnél dolgozik. Történt egyszer, hogy az egyik felettese azt mondta, átküld neki egy excelfájlt, amiben az albumértékesítésekről találhatóak adatok, és arra kérte Sang-Yit, hogy készítsen ezekről diagramot... Nem szeretnék kukacoskodni, de ez egy fél perces művelet. Ha több diagram kell, akkor is maximum 5 percet vesz igénybe. Tovább tart emailben, vagy bármilyen más módon átküldeni az excelfájlt, mint megcsinálni. Erre odafigyelhettek volna, mert így nagyon kilóg a lóláb… Látszik, hogy az egész menedzsment cég csak díszlet és a két srácnak lett odatéve háttérnek, hogy valami konfliktus mégiscsak legyen (pl. hogy mivel a diagramokat kell csinálgatnia, Sang-Yi nem tud rohanni, hogy meglesse In-Soo-t éneklés közben), de amúgy semmit nem tudnak a sorozat készítői a cég belső működéséről.

A 4. részben egy kicsit felcsigázták a nézőt, mert egy rész erejéig úgy tűnt, In-Soo rejteget valami kis családi titkokat, esetleg némi tragédiát. De aztán az egész csak felnagyított műdráma volt. Hurrá.

Probléma numero sok: nagyon zavaró, hogy nem tudni, mennyi idő telik el. Ha logikusan nézem, még úgy is, hogy In-Soo dalai már meg vannak írva és komponálva, akkor is egy hónapnak minimum el kellett telnie, mire debütált (arról már ne is beszéljünk, hogy a gyakornoki időt úgy, ahogy van átugrotta (aki kicsit is ért a k-pop világához, az tudja, hogy ilyen csoda nem létezik)), de a soriban az egész pár napnak tűnt. Ami azért érdekes, mert mindenki túl hamar... összemelegedett. Túl nagy szavak hangzottak el, túlságosan rövid idő alatt, mint például: "Te vagy a másik felem", meg "Örülök, hogy te vagy In-Soo mellett" (mondta ezt In-Soo barátja Sang-Yinek, aki két napja ismerte Sang-Yit. (Miközben ezt írom, épp kínosan mosolygok, mert ilyen nincs). Szóval két lehetséges járható út van: bővítsék ki mondjuk 10 részre a webdrámáikat, és valahol hangozzék el, mennyi idő telik el, vagy hagyják a fenébe a nagy szerelmet, és koncentráljanak arra, hogy most ismerik meg egymást. Nem kell rögtön szívfájdalomig beleszeretni a másikba, létezik olyan is, hogy csak... vonzódnak egymáshoz. Vagy ez túlságosan kevés a nézőknek? 

Kang In-Soo mosolya: mert gyönyörű
A másik nagyon nem életszerű dolog, hogy én még nem hallottam olyat (még Koreában sem), hogy a producer az énekeséhez költözik. Persze Sang-Yinek valahogy In-Soo-hoz kellett költöznie, de kapásból minimum öt olyan lehetőség jut eszembe, ami életszerűbb és nem ennyire mesterkélt és irracionális. Most lehet engem szőrszálhasogatónak nevezni, és kérdezni, hogy miért nem tudom egyszerűen csak élvezni a sorozatot, de ezek tényleg olyan dolgok, amik nekem kapásból feltűnnek, miközben nézem, és nem tudok megfeledkezni róluk, mert olyannyira értelmetlenek, hogy az egész sorozat alapjaiban remeg meg, és zuhan össze. 

Kicsit csalódtam ebben a sorozatban, mert az elődeit egész szerettem (még úgy is, hogy a webdrámák és én nem szeretjük egymást). Érdemesebb lenne inkább az érzelmekre rámenni, mint a Where Your Eyes Linger esetében, vagy a cukiságra koncentrálni, mint a Mr. Heartnál. Mert nekem ez a sorozat most nagyon üres volt, és túl sok sebből vérzett.

Mi olyan emberek vagyunk, akik azért keresünk művészeket, hogy felneveljük őket, és mi csinálunk belőlük eladható terméket is. (…) Ha látunk valamit, ami csökkentheti a termék értékét, meg kell szabadulnunk tőle.

Strangers From Hell

2020. december 26.

Műfaj: pszichológiai thriller

Dátum: 2019

Részek száma: 10

Főszerepben: Im Si Wan (Yoon Jong-Woo), Lee Dong-Wook (Seo Moon-Jo), Lee Jung-Eun (Eom Bok-Soon), Park Jong-Hwan (Yeon Deuk-Joo), Park Jong-Hwan (Yeon Deuk-Soo), Lee Joong-Ok (Hong Nam-Bok)

Ismertető: Yoon Jong Woo egy 20-as éveiben járó fiatal srác, aki egy főiskolai barátja meghívására felköltözik a fővárosba. Miközben lakást keres, véletlen betéved az Éden Goshiwonba, egy olcsó bérházba, ahol a lakók osztoznak a konyhán és a fürdőszobán is. Különösen hátborzongatónak találja a szomszédait, mint például a közvetlen mellette élő Seo Moon Jo-t, a jóképű, karizmatikus fogorvost. Jong Woo úgy dönt, hogy abban a hat hónapban, míg nem lesz elég pénze egy jobb lakásra, a bérházban marad. Azonban hamarosan rejtélyes események veszik kezdetüket, Jong Woo pedig egyre jobban retteg gyanús lakótársaitól...

Trailer: 1., 2., 

Online: Kurocchii oldalán fent vannak a részek

Véleményem: Na ez... ez durva volt. Mindenféle értelemben. Akárhonnét nézem, ez nem egy könnyen emészthető sorozat, amit valószínűleg az alapozott meg, hogy nem egyedül a főszereplő érzelmeit cincálják darabokra, hanem a nézőét is. Szinte már nem csak Jong-Woo volt a főszereplő, hanem mi, nézők is; vele együtt a mi érzelmeinket is addig a pontig feszítették, amíg el nem pattantak. 

Jong-Woo egy fiatal felnőtt srác, aki a nagyvárosban, Szöulban kap munkát, de borzasztóan szegény, így egy bérházba kényszerül, ahol a lakók egymás szájában laknak, és levegőt sem lehet anélkül venni, hogy a szomszédok ne hallanák. A lakók rémesen furák, végtelenül idegesítőek, táncolnak az ember idegein, és a hideg futkos tőlük a hátunkon. Ehhez hozzájön még az is, hogy az új munkahely sem úgy szuperál, ahogy azt Jong-Woo elképzelte: a főnöke egy kétarcú kretén, az egyik munkatársa pedig egy tenyérbemászó kis mócsing, aki pont olyan veszettül provokatív és irritáló, mint amilyen ártalmatlan. 

Lévén, hogy ez egy pszichológiai thriller, az érzelmeken, nem pedig a cselekményen van a hangsúly. Emiatt van az is, hogy az első 5 rész elég unalmas. Érdekes, de vontatott. Viszont egyszerűen muszáj, hogy ilyen legyen, ahhoz, hogy majd a 6-7. résztől kezdve egyszerűen felrobbantson a feszültség, és kifordítson téged és Jong-Woo-t is önmagából.

Ez egy provokáció. Az egész sorozat egy nagy, jól kifundált, zseniális provokáció. Olyan kis apróságokban rejtik el ezeket, hogy az ember hirtelen nem is érzékeli, mennyire hatással van rá az adott provokálás, de szép lassan gyűlik és gyűlik, és a sok kicsiből egyszer csak nagy lesz. Ott van az a perverz, aki állandóan bejár a szobájába, Eom asszony, aki mindenen szemet huny, a barátnője, aki nem foglalkozik vele, nem hallgatja meg, a főnöke, aki egy gyökér, a munkatársa, aki olyan irritáló, hogy ki tudnám rángatni a képernyőből, és széttépni a fejét, a doki, aki állandóan követi, figyeli, és úgy játszik vele, mint egy játékbabával. Mintha felkészítené, előkészítené valamire, vagy tesztelné folyamatosan, és ez irtó para. És míg kezdetben ezen szépen átnéz az ember, addig ha folyamatosan kapja az újabb és újabb impulzusokat, előbb-utóbb fel fog robbanni. Nagyon zseniális, ahogy ezt adagolják, és ahogy a nézőt is provokálják.

Az első 5 részben megalapozzák Jong-Woo és a néző érzelmeit is, lassan, szinte álcázva építik fel a feszültséget a fiúban (és bennünk), rengeteg aprósággal, amire hirtelen nem is figyelsz oda (se a néző, se Jong-Woo), mert annyira hétköznapi, és annyira jelentéktelen. De aztán a 6-7. részben ez a sok-sok apróság felgyülemlik, minden, kezdetben semmisnek tűnő eset szépen felhalmozódik, aztán kirobban. 

Ott kezdődik az egész, hogy a bérház szobája vészesen kicsi. Pszichológiai tanulmányok is kimutatták, hogy az apró szobákban meg lehet kattanni. Kicsi, koszos, lepukkant. Valaki, aki eddig viszonylag tiszta, kellemes körülmények között élt, az ezt nehezen dolgozza fel. Aztán jönnek hozzá a lakók. 

Van, amikor egyszerűen csak érzed, hogy valami nincs rendben. Nem kell bizonyíték, megsúgja az ösztönöd. Na így kezdődik Jong-Woo paranoiája is, annyi különbséggel, hogy hamarosan bizonyítékot is kap.

Az egyik lakó egy perverz, szexuális bántalmazásért ült pali, aki veszettül irritáló. Úgy bámulja Jong-Woo-t, hogy abból tudni lehet, hogy gondolatban már szétcincálta, a húsát megsütötte és megette vacsorára. Folyamatosan fenyegeti a fiút: "Meg kellene öljelek?", kérdezi tőle. A háta mögé rejtett késsel áll az ajtajában, azon morfondírozva, hogy bemenjen és megölje-e. Jong-Woo erről nem mindig tud, de mi igen; és ez bár kezdetben csak bizarr, a végére teljesen szétfeszít tőle a feszültség. Ezután Jong-Woo rájön, hogy a perverz bejárkál a szobájába; ám a házban senki sem hisz neki, sőt, még a barátnője is paranoiásnak nevezi. A lakók szinte már legitimálják dolgot; miért is olyan nagy baj, hogy bement valaki a szobájába, hisz itt mindannyian egy család, senki nem akar rosszat.

Aztán van egy mentálisan sérült, fogyatékkal élő férfi is, aki folyamatosan visítva beszél, mindenen röhög, és egyszerűen muszáj szemet hunynia felette, hiszen beteg. De ez nem jelenti azt, hogy épp ésszel ki lehet bírni.

És akkor persze ott van Moon-Jo is, aki kezdetben az egyetlen normális lakónak tűnik. Megérti Jong-Woo-t, tudja, hogy a lakók furák, és nem nézi bolondnak emiatt, sőt, támogatja. Ami pedig a pláne, hogy még az érdeklődési köre is hasonló Jong-Woo-jéhoz. Jong-Woo-nak szinte menedéket jelent a férfi; végre van valaki, aki hisz neki, aki mellette áll, és akivel tud beszélgetni. 

De aztán Moon-Jo is kezd furcsa lenni. Kezdetben csak furcsán néz rá, majd furcsa dolgokat mond, végül furcsán viselkedik. Követi Jong-Woo-t. Mindenhol ott van, mindenhol figyeli, mindenhol hallja és látja őt, és Jong-Woo sosincs egyedül. Aki kezdetben egyfajta normalitást jelentett neki, az a végére az esküdt ellensége lesz, olyasvalaki, akit a többi lakónál is jobban gyűlöl, akitől jobban fél, és akit mindenkinél jobban meg akar ölni.

De mindez fontos része Moon-Jo jól kifundált tervének, amivel kifordítja magából és újra összerakja Jong-Woo-t.

És mostantól spoileres leírás következik, szóval csak óvatosan!

Moon-Jo terve rém egyszerű: gyilkost akar faragni Jong-Woo-ból. Azt akarja, hogy az ő teremtménye legyen. Provokálja, játszik az idegeivel, feszültté teszi, majd bizalmatlanná, kétségbeesetté végül paranoiássá. Ide-oda lökdösi őt, taszigálja és úgy játszik az elméjével, mint mások egy játékbabával. Már a kezdetektől nem értettem, mire gondolt Moon-Jo, mikor azt mondta, hogy az a munkája, hogy "szétszed és összerak dolgokat". De aztán a 8. részben megvilágosodtam: Az embert szedi szét. A lelki állapotukat, az elméjüket, a türelmüket. Addig boncolja őket, amíg teljesen bekattannak, és akkor újból összerakja őket; pszichopata gyilkost farag belőlük.

Jong-Woo-nak nincs kihez fordulnia; a barátnője nem hisz neki, túl érzékenynek tartja, azt mondja, túlreagálja. A munkahelyén a főnöke lealacsonyítja, megalázza, ráadásul ráhajt a barátnőjére is. A munkatársa egy szemét görény, aki a saját kisebbségi komplexusát Jong-Woo-n vezeti le. Se otthon, se a munkában nincs nyugta. Lenézik az álma miatt, hogy író legyen. Mindegy, hová megy, mindenhol provokálják, mindenhol játszanak vele, és egyik helyről sincs szabadulása.

Aztán egyszer csak belelátunk Jong-Woo elméjébe. Azt látjuk, hogy legszívesebben szétverné, megölné ezeket az embereket, és élvezné, hogy végre bosszút állhat rajtuk, megadhatja nekik, amit érdemelnek. De persze mindezt fejben képzeli el, a valóságban nyel egyet, és megy tovább, eltűri a megaláztatást, és eltűri a provokálást. Ami szó szerint szétszakítja őt belülről. A stressz csak gyűlik, a feszültség csak fokozódik, ő pedig egyre szétesettebb, egyre kiszámíthatatlanabb, és egyre meggondolatlanabb.

A végén pedig kirobban belőle minden, és vége. Moon-Jo nyer.

Jong-Woo-ról tudjuk, hogy már mikor beköltözött a bérházba sem volt éppen rendben mentálisan. Valamiféle tudatzavara van, emiatt is láthattuk, hogy az egyik énje legszívesebben porrá zúzta volna azokat, akik bántották, míg kívülről egy szerény, alázatos fiúnak tűnt. És ez nem az az eset, amikor gondolatban szét akarod cincálni a főnöködet, mert egy szemét bunkó, de csak nyelsz és mész tovább. Ez az az eset, amikor tudod, hogy meg tudod tenni, meg is akarod tenni, és csak az választ el a valós tettektől, hogy van egy részed, ami ezt helyteleníti. És mivel Jong-Woo elméje amúgy is labilis, ez a határ a két akarata között nagyon gyenge; és Moon-Jo tudván ezt, kihasználja, és elmossa a határt az elméjében.

Darabokra szedi Jong-Woo-t. Eléri, hogy bizalmatlan legyen, majd féljen, végül teljesen elveszítse a fejét a paranoiától, és agresszívvé váljon. Amikor pedig Jong-Woo-n teljesen eluralkodik a rettegés és a bosszú, a fiú darabokra hullik; akkor pedig jön Moon-Jo, és összerakja. De a maga akarata és elképzelése szerint rakja össze. Hiszen Moon-Jo tisztán érthetően elmondta a fiúnak, mi a munkája: szétszed és összerak dolgokat. Szétszedte, és összerakta Jong-Woo-t is. Elmosta a határait, és szabadon engedte azt, aki benne élt, de akit ő maga nem akart kiengedni. Rengetegszer tanácsolta neki, hogy tegye azt, amit érez. Ha ütni akar, üssön. Ha ölni akar, öljön. 

Miért nem húz már be egyet neki? Miért nem vág vissza? Miért hagyja, hogy megalázzák? Miért nem teszi már helyre azt a barmot? Miért nem erőszakosabb, és bizonyítja be a barátnőjének, hogy valami nincs rendben? Miért ilyen tehetetlen? Miért ilyen védtelen?

Ezek a kérdések kavarognak a fejünkben, amíg már mi is eljutunk oda, ahová Jong-Woo. Addig provokálnak minket, amíg legszívesebben szét vernénk valamit, hogy levezessük. 

És ez zseniális. Zseniális, ahogy hatnak ránk, ahogy hétköznapi problémákkal manipulálnak minket, játszanak az érzéseinkkel, és rávesznek, hogy mi is robbanjunk. Mert bemutatják, hogy nem kellenek különleges körülmények ahhoz, hogy az ember kiforduljon önmagából; elég ehhez a mindennapi élet, és az emberek puszta jelenléte.

A sorozat vége is fenomenális. Nem szeretném elspoilerezni (pedig majd meghalok, hogy beszélhessek róla, de nem akarom nektek tönkretenni az élményt). És a legszebb az egészben, hogy egy percig sem tudjuk hibáztatni Jong-Woo-t. Én nagyon tudtam azonosulni vele, és az ő helyében pontosan így viselkedtem volna én is (nem azért, mert mentális betegségem lenne, hanem mert egyszerűen olyan valóságos, olyan reális volt az egész). Jong-Woo akár mi is lehetnénk. Sőt, ő mi vagyunk. Talán egy kissé gyengébb változatunk, talán egy kissé szétesettebb változatunk, de mindannyian belekerülhetünk egy ilyen élethelyzetbe. Talán mi erősebbek lennénk, de sosem lehet tudni.

És pont ezért imádtam: mert a reakciók valósak voltak. A problémák valósak és mindennapiak, amivel akárki azonosulni tud. És persze azért imádtam, amiért manipulált engem, anélkül, hogy észrevettem volna - persze nyilván ez a manipuláció lényege. Én mindig is olyan embernek tartottam magam, aki nem dől be ezeknek. Elég stabil lelkiállapotú vagyok, nehezen húzom fel magam, és tisztában vagyok vele, mikor próbálnak meg provokálni. Most felkészületlen voltam, totálisan szétcincáltak érzelmileg, és imádtam. (Nyilván mert nem volt tétje, csak egy sorozat volt, nem a való élet.)

Ha csillagoznám, 10 csillagot adnék rá. Simán megbocsátottam, hogy az első 5 rész olyan lassú és uncsi volt, mert rá kellett jönnöm, hogy ezt nem lehetett másként megoldani. Ha nekiálltok (és remélem, sikerült meggyőznöm titeket, hogy tegyetek így), akkor legyetek türelmesek. Engedjétek, hogy elragadjon, és titeket is manipuláljon, provokáljon, mert úgy lesz teljes az érzés, úgy lesz emlékezetes a sorozat; és így fogtok azonosulni Jong-Woo-val és megérteni őt. És emiatt sajnálni és szánni is. 

Esetleg író vagy? (…) Én is valami hasonlóval foglalkozom. Szétszedek, összerakok, és újraalkotok.

Ez művészet, nem egyszerű gyilkosság. 

Te vagy a legtökéletesebb mesterművem.

(Ha szereted, és anyagilag is támogatnád a munkámat, az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

Kingdom

2020. december 19.

Műfaj: akció, történelmi, háborús

Játékidő: 2 óra 14 perc

Dátum: 2019

Ország: Japán

Főszerepben: Yamazaki Kento (Shin) és Yoshizawa Ryo (Eisei/Hyou)

Ismertető: Az ókori Kínában, a Qin dinasztia idején Shint háborús árvaként eladják rabszolgának. A háznál, ahová kerül megismeri Hyout, és a két fiú együtt felnőve nagy álmot dédelget: egy napon hatalmas tábornokokká akarnak válni, s odáig az utat saját erejükből akarják kiharcolni. Ám egy napon Hyout elviszik, és az álmuk porba hullik. Mikor pedig a letaszított, trónját visszakövetelő király oldalán találja magát, Shin álma előtt az út ismét élesen kirajzolódik. 

Előzetes: 1., 2., 

Online: Indavideó, Videa

Véleményem: Na ez volt aztán a lendületes film. Húztam a számat a 2 órára, de a fene egye meg, jó gyorsan vége lett. Annak ellenére, hogy egy tipikus, semmi újat sem mutató történetről van szó, én nagyon élveztem. A történet annyiból áll, hogy Eisei öccse magát különbnek gondolván lázadást szít és elveszi a trónt a bátyjától, aki nyilvánvalóan megpróbálja azt visszaszerezni. Shin nem egészen véletlenül, de nem is saját akaratából belekeveredik a dolgokba, és Eisei oldalára szegődik, hogy valóra váltsa a saját, és barátja, Hyou álmát, és nagy tábornok váljon belőle.

Általában mindig sokkal szigorúbban igyekszem szemlélni a filmeket, amikor véleményt írok, mint ahogy valójában éreztem, de így próbálok valós képet adni az egészről. A történet nem volt kiemelkedő, egy középkategóriás film, igazából teljesen kiszámítható, pontosan tudjuk, mi fog történni és mi lesz a vége, de valahogy mégis olyan lendületes és magával ragadó az egész, hogy elnéztem a kliséket és hogy semmi egyediséget nem vittek bele (aminek az is lehet az oka, hogy egy nagy sikerű manga adaptációja, tehát a készítők keze is megvolt kötve). 

Bár 2 órás a film, de ezt nagyon nem lehet érezni rajta, pont a lendülete miatt; egyszerűen egy felesleges percnyi üresjárat sincsen, és pont ezért nem figyel fel annyira a néző arra, hogy micsoda egy fantáziálatlan tucatsztoriról van szó.

Engem igazából Shin vett le a lábamról (bár megjegyzem az ő karakterében is látom a hibákat). Ez a srác annyira barbár és otromba volt, de mégis tüzes és erőteljes, és csak úgy tombolt mindenhol, hogy teljesen megvett magának a lehengerlő lendületével. Úgy tudott ordibálni azzal a cuki kis fejével, hogy attól állandóan rám jött a nevethetnék. Volt egy egyszerű, klisés, de annál motiválóbb álma: ki akart emelkedni a szolgasorból, és nagy tábornok akart lenni, így hát természetes, hogy a legyőzhetetlen ellenségeket is leverte a maga 50 kilójával, és akkor is felállt, amikor egyébként már halottnak kellett volna lennie. Hát igen, ez minden akciófilm gyenge pontja. Igazából nem nagyon gondoltam bele mélyebben az egészbe/a karakterébe, és most sem szeretnék, mert akkor simán felfedezném azokat a hibákat, amik miatt IMDb-n csak 6,6 csillagra értékelték. Egyszerűen csak jó volt nézni, ahogy a barátja, Hyou erőt és motivációt adott neki, és hogy ment az álmai után, és végül barátja lett egy királynak, akit meg akart ölni. Voltak nagyon szép és tanulságos megszólalásai is, bár ezeket is hányaveti, barbár módon vetette oda, de isten ne verjen meg, imádtam a stílusát. Felüdülés volt nézni ezt az elszánt srácot, ahogy olyasmiért küzd, ami sosem érdekelte, de azért teszi, hogy bosszút álljon és valóra váltsa kettejük álmát a barátjával.

Az akció jeleneteket még kiemelném: olyan szépen voltak megkoreografálva, hogy le a kalappal, néhányat még vissza is tekertem, mert élvezet volt nézni.

Ami viszont nagyon szúrta a szememet, hogy nem egészen értettem, hogy most ez akkor egy fantasy film-e, avagy sem. Mert voltak benne olyan elemek, amik a legnagyobb jóindulattal sem állnak meg a realitás talaján. Viszont ha fantasy volt, akkor csúnyán fogom ráncolni a szemöldököm, mert egyrészt felesleges volt beletenni ezeket az elemeket, ezek nélkül is működött volna, másrészt borul a koncepció. 

Lehetne benne hibát találni bőven, de kérlek, nézzétek el nekem, hogy én most nagyon szeretném egyszerűen csak szeretni ezt a filmet, és jó szívvel gondolni rá, mert nagyon jó kis élményt okozott késő este, amikor nem vágytam semmi extrára, csak valamire, ami leköt. Erre tökéletes volt, és minden percét élveztem. 

Sérelmek, sérelmek... A legnagyobb sérelem az, hogy az álmaiknak véget vetettek! Ha igazán törődnétek azokkal, akik meghaltak, akkor valóra váltanátok az álmaikat! 

Szabályok a koreai iskolákban

2020. december 14.
Természetesen minden országban más szabályok vonatkoznak a diákokra, és a szabályok akár iskolánként is eltérőek lehetnek. A teljesség igénye nélkül nézzünk meg néhányat a koreai iskolás szabályai közül.

1. Szombaton nincs iskola, de azért esti tanulószoba van

Mondhatni felesleges volt 2000-ben eltörölni a szombati iskola szabályzatát, ugyanis bár aznap szabadnap van az iskolákban, de ettől függetlenül – vagy épp ennek pótlására – kitalálták, hogy elvárt legyen részt venni a yaján (야자). Ez nem más, mint esti öntanulás, amikor is beülnek a diákok egy csendes osztályterembe és vagy házit írnak, vagy tanulnak valamire, amiből nem túl jók. Bár nem kötelező, a szülők és a tanárok is gyakran elvárják; és mivel a koreaiak tanulnak, mint a gép, a vizsgák előtt önszántukból is beülnek.

2. Tilos a kávé, még a tanároknak is

2013-ban léptették érvénybe, hogy a diákoknak tilos koffeintartalmú italokat árusítani. Az okos kis nebulók persze kikerülték a szabályt, és a tanároknak fenntartott automatákból vettek kávét, de aztán 2018-ban bevezették, hogy az általános- és középiskolákban már automaták sem lehetnek (ami azért is érdekes, mert a kávéfogyasztás Koreában a világátlag háromszorosa!)


3. Le kell venned az utcai cipődet az iskolában

Ahogy a lakásba beérve, úgy néhány iskolában is le kell venniük a diákoknak a cipőjüket. Persze nem zokniban fognak mászkálni, hanem tartanak a szekrényükben egy papucsot, vagy egy "benticipőt", amit csak a suliban használnak. A cipős szekrények rögtön a bejáratnál vannak, hogy nehogy összekoszolhassa a gyerek a padlót. A legtöbb iskola azt is megszabja, hogy milyen dizájnú papucsot hordhat a gyerek. Ha pedig valaki otthon felejti (mert pl. hazavitte kimosni), azzal a tanuló pontot veszít.

Csak a sorozatokban lehet ilyen rövid a szoknya
4. Egyenruha

A legtöbb iskola még a mai napig előírja az egyenruhát, és vannak helyek (bár ez már annyira nem jellemző), ahol a tanárok vagy néhány felsőbb éves diák (osztályelnökök) az ajtóban állva ellenőrzi, hogy minden diák a megfelelő öltözékben jött-e iskolába. 

Amit pedig ellenőriznek:

1. A tanuló ne viseljen kiegészítőt
2. Ne legyen rajta smink (ebbe a fehérítő fényvédő is beletartozik).
3. A hajviselet az iskolai előírásoknak megfelelő (pl. nincs befestve).
4. Lányok esetében a szoknya elég hosszú-e (térdig vagy az alá kell érnie).

A szabályok iskoláról iskolára változnak, némelyek nem túl szigorúak ilyen tekintetben. Amennyiben a tanuló nem a szabályoknak megfelelően jelenik meg, pontot veszít, ami befolyásolja az eredményét a szemeszter végén.


5. Nem ülhetnek le akárhová az osztályban

Az osztályok általában 15-35 főből állnak, és a diákokat a magasságuk alapján ültetik le. Ehhez szépen sorba állítják őket, majd az alacsonyakat előre, a magasak hátra ültetik. Ami pedig a pláne az egészben, hogy a magasságuk alapján egy számot is kapnak a diákok, amit egész évre meg kell jegyezniük. Egy 35 fős osztályban a legalacsonyabb diák lesz az Egyes, a legmagasabb pedig a Harmincötös. Ezt azért is fontos megjegyezni, mert a tanárok vagy a nevükön, vagy a számuk alapján szólítják fel őket. És persze minden évben másik számot kapnak (mert hát a diákok nőnek).

Érdekesség még, hogy a szám azt is eldöntheti, ki feleljen. Szeptember 18-án például nagy valószínűséggel a 9-es és 18-as számú diák fogja megoldani a matekpéldát a táblánál.

Néha a táblatörlést vagy a tanárok által adott egyéb feladatokat egyik héten a "páros számúak", másik héten a "páratlan számúak" végzik.

6. Nem randizhatnak az iskolatársukkal

A tanárok szerint ugyanis a randizás kihat a gyerek jegyeire, úgyhogy még büntetés is jár, ha elkapják őket. Persze manapság ez már nem igaz minden iskolára, de még mindig van, ahol él a szabály, és a megszegését fegyelmi eljárásokkal vagy kicsapással büntetik/büntették. Néha még az is előfordul, hogy az iskolák kérik a diákokat, hogy jelentsék, ha valakit rajtakapnak, hogy titokban randiznak; a besúgókat pedig megjutalmazzák. 2011-ben hatalmas botrány volt abból, hogy egy ilyen alakalommal kiderült, hogy azonos nemű diákok randiztak egymással az iskolában.


7. Engedélyt kell kérniük, hogy kimehessenek a mosdóba

Nálunk sincs másként; a gyerek felemeli a kezét, hogy felhívja magára a tanár figyelmét, és kikéredzkedik a mosdóba. Hacsak nem épp egy vizsga vagy teszt közepén történik, a tanárok szinte mindig kiengedik őket. Viszont a koreai iskolákban nincs toalettpapír, így a gyereknek a saját tisztasági szereit kell magával vinnie.

8. Óra előtt és utána meg kellett hajolnia tanárok előtt

Bár ezt a szabályt pár éve eltörölték, de régen még az volt a szokás, hogy amikor a tanár bejön és amikor távozik, a diákok felállnak, és meghajolva üdvözlik/búcsúznak el. A szabályt azért törölték el, mert túl konzervatívnak tartották, mondván ez nem segít a tanár-diák közti jó kapcsolat kialakításában.

9. Nem mehetnek át mások osztályába

Koreában minden osztálynak megvan a saját osztályterme, vagyis minden órájuk ugyanabban a teremben van. Náluk tehát nem a diák vándorol teremről teremre, hanem a tanár. Azonban a legtöbb iskolában a diákok nem mehetnek be mások osztálytermébe, még szünetben sem, csak a folyosón beszélgethetnek egymással.


10. Régebben az iskola szabta meg, milyen lehet a lányok hajviselete

Mostanra ez már nem érvényes, de régen az iskola megszabta, hogy a lányok nem festhetik, nem göndöríthetik be, vagy engedhetik ki a hajukat. Sőt, pár évtizeddel ezelőtt az is elő volt írva, milyen hosszú lehet a lányok haja (a maximum 3 centivel a váll alatt volt). És bár a legtöbb koreainak fekete, egyenes haja van, azért vannak kivételek: barnák, szőkések, göndör hajúak, akiknek szintén be kellett tartaniuk a szabályokat és feketére kellett festeniük a hajukat.



Forrás: ITT és ITT
(Szívesen támogatnád a munkámat? Az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

Mitológia: koreai istenségek

2020. november 16.
DALNIM (달님) a Hold istennője. Valaha egy Dalsun nevű kislány volt, aki felmászott a Mennyekbe, és holddá változott.

A kép csak illusztráció
Abban az időben, amikor csak a csillagok léteztek, a Nap és a Hold előtt volt egy szegény parasztasszony, aki rizspogácsákat adott el az életben maradásért. Ennek a parasztasszonynak két gyermeke volt, egy fiú és egy lány. Haesik, a legidősebb a kettő közül egy bölcs és felelősségteljes fiú volt, míg a lánynak, Dalsunnak ártatlan és bizakodó szíve volt.

Egy nap, mikor a rizspogácsák árulásából indult haza az anya, összetalálkozott egy tigrissel a domb tetején. A tigris rizspogácsát követelt, cserében pedig azt mondta, meghagyja az anya életét. A nő megijedt, és odaadta a kosarából a megmaradt rizspogácsák legjobbikát, így a tigris otthagyta az asszonyt, aki folytatta útját. Azonban hamarosan a tigris újra meg újra megjelent, és addig kért újabb és újabb rizspogácsákat, míg egy sem maradt. Az anya könyörgött az életéért, esedezett a tigrisnek, hogy a gyermekei kedvéért hagyja meg az életét. Arra a gondolatra, hogy nem csak egy, de három embert is elfogyaszthat vacsorára, a tigris felfalta az anyát, majd felöltötte a ruháit. Ilyen álcában ment a parasztasszony házába, remélve, hogy becsaphatja a két gyermeket.

Ám mikor a tigris megérkezett a házhoz, zárt ajtókat talált. A gyerekeket nem győzte meg az álcázott tigris. Azonban a tigrisnek valahogy sikerült elhitetnie velük, hogy ő az anyjuk, és a gyerekek ajtót nyitottak. Micsoda meglepetés érte őket akkor! A gyerekek sikítva menekültek a tigris elől, aki körbe-körbe üldözte őket a házban, majd ki az ajtón, fel egy fára. A tigris azonban talált egy fejszét a házban, és elkezdte kivágni alattuk a fát. Abban a pillanatban Dalsun imádkozni kezdett a Mennyekhez, hogy küldjenek le nekik egy kötelet. Azért könyörgött, hogyha ő és a bátyja igaz szívűek, és méltóak a megmenekülésre, akkor a kötél legyen elég erős, hogy megmentse őket. Ha azonban nem érdemesek rá, a kötél legyen öreg és rohadt, hogy lezuhanjanak. Akkor pedig egy erős kötél hullott alá az égből, és a két gyermek mászni kezdett, míg el nem érték a Mennyeket.


SEOKGA (석가) egy lázadó, csaló isten. Ő és Mireuk voltak a felelősek a világ megteremtéséért. 

A kép csak illusztráció
A Changsega (az univerzum teremtésének dala) szerint, Seokga istenség három versenyen is megpróbálta legyőzni Mireukot, a világ kezdeti teremtőjét. Az első versenyen az volt a feladatuk, hogy feszítsenek ki egy kötelet az Északi-tenger mentén. S míg a versenyen Seokga ezüst kötele elszakadt, addig Mireuk arany kötele ép maradt. Így Mireuk győzelmet aratott. A második versenyen az volt a feladatuk, hogy kössék össze a Seongcheon folyót a világ összes többi folyójával. Seokga felhőszakadásokat idézett, de nem tudta elérni, hogy a Seongcheon összekapcsolódjon az összes többi folyóval. Mireuk téli jeget hívott, és összekötötte a Seongcheont az összes többi folyóval, mivel a víz megfagyva tágul.

Az utolsó versenyen Mireuk és Seokga magnólia virágot ültetett. A két istenségnek el kellett aludnia, s az az istenség, amelyik felé a magnólia álmukban hajolt, nyert. A magnólia Mireuk felé hajolt, de Seokga levágta a virágot, és a saját ölébe tette. A haragra gerjedt Mireuk elátkozta a földet, ezzel hozva a tökéletlenséget a világra. Seokga, az igazságtalan győztes, ezután börtönbe zárta Mireukot. Három nap múlva azonban Mireuk elmenekült a börtönből. Válaszul Seokga utasította háromezer papját, hogy eredjenek Mireuk nyomába, és öljék meg. S bár a küldetés sikeres volt, a vállalkozás mégis hiábavaló: a föld már hibás állapotban maradt.

GAMEUNJANG-AGI (가믄 장 아기), a sors és a szerencse istennője. 

A kép csak illusztráció
A legenda egy kolduspárról szól, akik világra hozták első gyermeküket. A környékbeli gazdák ajándékokat gyűjtöttek nekik, és egy ezüst tálban adták oda az anyának és a gyermekének, ezért az első kislányt Ezüst Gyermeknek nevezték el. A második gyermek születésénél a gazdák egy réz kagylóban hozták az ajándékaikat, ezért a kislányt Réz Gyermeknek nevezték el. A harmadik lány születése után az emberek már csak egy fából készült tálon hozták az ajándékokat, ezért a harmadik lányt Fa Gyermeknek nevezték el; ő volt Gameunjang-agi. 

Születésével szerencse és gazdagság köszönt a koldusok házába. A szülők meggazdagodtak, és elfelejtették, hogy valamikor koldusok voltak. Egy napon megkérdezték a lányaikat, kinek köszönhetik  a jó életüket. Az első két lány azt felelte, hogy az égnek, a földnek és a szüleiknek köszönhetik boldogságukat. A legfiatalabb lány azonban elvárásuk ellenére azt válaszolta, hogy az égnek és a földnek, az apának és az anyának, valamint a saját erejének köszönheti boldogságát. Az apa annyira mérges lett a válasz hallatán, hogy kidobta a legfiatalabb lányát a házból. Bosszúból Gameunjang-agi húgait százlábúvá és gombává változtatta, míg a két szülőt vaksággal sújtotta.

Gameunjang-agi az országot járva menedéket talált egy családnál, ahol három fiúgyermek élt. Mikor ezek a fiúk elmentek, hogy gyökereket gyűjtsenek, a két idősebb mindig megtartotta magának a gyökér jó részeit, a rosszakat pedig a lánynak adták. Ám a harmadik fiú a gyökér legrosszabb részét mindig maga fogyasztotta el, a jobb részeket pedig Gameunjang-aginak adta. Végül a harmadik fiúval egymásba szerettek. Egy nap az erdőben arany gyökereket találtak, és meggazdagodva házasságot kötöttek és boldogan éltek.

De hamarosan Gameunjang-aginak elkezdtek hiányozni a szülei, ezért egy bált szervezett, amire meghívta az ország minden koldusát és vak emberét. Mindenhonnét jöttek, ám a lány nem találta a szüleit. Mikor már a bál kezdett a végéhez közeledni, befutott egy vak koldus pár: Gameunjang-agi szülei. A lány ételt adott nekik, és felfedte előttük kilétét. A szülei pedig döbbentükben elkezdték visszanyerni a látásukat.

SAMSHIN-HALMANG (삼신 할머니) az élet és a szülés istennője. 

Valaha emberlány volt, ám miután megnyerte a virágok kinyílásának versenyét (a virág az élet jelképe a koreai mitológiában) a Sárkány király lánya ellen, istennővé vált, aki a terhességért és a babák megszületéséért felelt. Megvédi a babákat és az anyákat a veszélyektől, és ő a bábák védőszentje is. Azt beszélik, hogy amikor egy bába meghal, szellemé válik, amit Samshinnek hívnak, és onnantól Samshin-halmangnak segít megvédeni a babákat és az anyákat. A Samshin-halmang más néve Samsin Halmoni, vagyis Samshin Nagymama. 

A képcsak illusztráció.


YUHWA (유화) a fűzfák istennője. Ő Habaek, a folyók és vizek istenének lánya, akit megkívánt a napisten, Haemosu. A napisten úgy ejtette csapdába Yuhwát, hogy néhány vonalat rajzolt a földbe, amiből hatalmas réz palota növekedett. Yuhwát és nővéreit annyira lenyűgözte az építmény, hogy bemerészkedtek, odabent pedig Haemosu és kísérői üdvözölték, majd pazarul elszórakoztatták őket. Mikor pedig a napisten jelt adott, a kísérői becsapták az ajtókat, hogy csapdába ejtsék a három istennőt. Két nővérének sikerült elmenekülnie, de Haemosu elfogta Yuhwát, majd feleségül vette. Az istennőnek végül sikerült elmenekülnie, azonban ezért a vétekért száműzték az apja királyságából, és halandó életre ítélték, majd egy patakba vetették. Néhány halász azonban kimenette, és mivel elkábította őket a szépsége, a puyeoi királyhoz, Keumwához vitték. A király elismerte szépségét, és ágyasának fogadta. Azonban amint a folyóba vetett nőt napfény érte, megszülte Haemosu fiát: Jumongot. 


KIMSURO. Krisztus után 43 körül kilenc vén kormányozta Korea Kaya nevű régióját. Mivel azonban nem volt egy központi hatalom, és régió széttagolt volt, így az emberek a mennyi istenhez, Hwaninhoz imádkoztak egy erős uralkodóért, hogy egyesítse őket. Hwanin hangja pedig egyszer csak felcsendült a mennyekből, több száz embert vonzva a Kuji-hegyre, ahol arra utasította őket, és a kilenc vént, hogy énekeljék el a Kujigát*. A dal eléneklése után Hwanin egy arany ládát eresztett le az égből, amely hat nagy arany tojást tartalmazott. Ezekből a tojásokból kelt ki Kimsuro isten és öt szolgáló arisztokratája, akik mind kilenc méter magasra nőttek, alig pár nap alatt. Kimsuro egyesítette a kilenc városállamot és létrehozta Kaya királyságot, párbajban legyőzte Talhae istenet  (Silla leendő alapítóját), és nem volt hajlandó megházasodni, amíg az istenek feleséget nem küldtek hozzá Indiából; ő volt Hwangok.

*(A Kujiga a Kuji hegyről kapta a nevét, arról a hegyről, ahol elénekelték. Ez állítólag Korea legrégebbi dallá komponált verse. A Kuji egyébként "finom teknőst" jelent. Amellett pedig, hogy ez Korea legrégebbi verse, a mágia-vallási jelentősége miatt is fontos. A vers, dal kántálást tánc is kísérte, így ez a koreai sámán-rituálé egyik legkorábbi (ha nem az első) rögzített példánya. A dal formája az ősi varázslatokra is jellemző univerzális képlet: megnevezés - parancs - feltételezés - fenyegetés.)

 

A vers így hangzik: 

Keobuga, Keobuga
Meorireul naeeora
Naeeonoch'i aneumyeon
Kuweo meogeuri**

 

Teknős, teknős,
dugd ki a fejed!
Ha nem teszed,
megsütünk és megeszünk téged!***

 

** Az eredeti szöveget nem találtam meg, csak a romanizáltat.
***A magyar fordítás a sajátom, szóval kérlek, nézzétek el nekem a műfordítói képességeim hiányát.

 

IGONG (이공), más néven Hallakkungi. Ő az az isten, aki az Élet és a Halál Virágoskertjét gondozta. Minden virág, ami ebben a kertben nő egy élő ember lelke, Igong pedig az életük hosszát és minőségét felügyelte. Az isten úgy vetett véget az emberek életének, hogy leszakította a megfelelő virágot (a lelküket), majd pedig a lelkük érdemei alapján az újjászületésükről is döntött. Ezt az istent csak Jeju szigetén, Korea déli partjainál fekvő hatalmas szigeten imádták.


HABAEK (해밝) a Yalu folyó istene, ami ma Észak-Korea és Kína határán folyik. Ennél fogva Habaek fontos feladata volt az északi határ őrzése. Habaek lányát, Yuhwát foglyul ejtette, és a menyasszonyává tette a napisten, Haemosu. Habaek panaszt tett Hwaninnak, az istenek mennyei királyának, aki utasította Haemosut, hogy találkozzon a feldühödött apával. A találkozás során azonban párbajba keveredtek, és Haemosu legyőzte Habaeket, de aztán jóindulatúan beleegyezett egy formális, hivatalos esküvőbe. Ezt követően a még mindig vonakodó menyasszony elmenekült, és Keumwa királyánál lelt menedékre.

KOENEGITTO, Jeju sziget háborús istene. 

Kép forrása ITT
Koenegittonak volt egy bronz gongja (tamtam), amelyet egyszer megkongatva milliónyi katonából álló sereget volt képes varázsolni, kétszer megkongatva pedig el tudta tüntetni a sereget. Koenegitto egy kegyhelyisten, Sochonguk fia volt, édesanyja pedig egy halandó nő, Paek Chunim. Mikor Koenegitto három éves volt, olyannyira irányíthatatlanná vált, hogy az anyja egy ládába zárta, a ládát pedig a tengerbe dobta.

Koenegitto kiszabadult a ládából, feleségül vette a tenger sárkányistenének legfiatalabb lányát, de felkérték, hogy hagyja el a tengeri királyságot, miután hatalmas étvágya kiürítette a sárkányisten éléskamráját. Feleségével a koreai szárazföldön fekvő Chonjába ment, ahol Koenegitto hőssé vált azzal, hogy elűzte az északról betörő hadsereget (amit többfejű tábornokok vezettek). A bronzpáncélos félisten ezután diadalmasan visszatért Jeju-szigetre, hogy bosszút álljon szülein, amiért a tengerbe dobták. Halálra rémítette mindkettőjüket, majd apját hegygerincé, anyját szentélyé változtatta.


HAEMOSU - A koreai napisten, akit általában varjútollakból készült fejdísszel ábrázolnak, melyek abból a gigantikus varjúból származnak, amelyet megölt, amikor ellopta a napot, majd pedig visszatette az égre. Haemosu legfőbb fegyvere egy napkard, amely ugyanolyan fényesen ragyogott, mint a nap.

Épp mint a nap, az ő otthona is az egekben volt, ám minden hajnalban elhagyta azt, és a Föld felé repült a szekerével. A szekér neve Oryonggeo volt, öt sárkány húzta, és gyorsabban haladt a szélnél. A napisten kísérete eközben óriási fehér hattyúkon követte, amelyek ezerszínű, zenét árasztó felhőkön utaztak. Haemosu és udvara Puyeoban landolt, a Három Királyság fővárosában. Ott a napisten egész nap a halandók ügyeivel foglalkozott, naplementekor pedig visszatért az otthonába. Haemosu megkívánta, majd feleségül vette Habaek egyik lányát, Yuhwát, aki bár elmenekült, de fia született a Nap istentől.

Choi Minhwa művész munkája: "Haemosu csatája"


A képek és néhány isten történetének forrása: ITT
Egyéb forrás: ITT

(Ha van rá lehetőséged, és szívesen hozzájárulnál, támogasd a munkámat egy kávé árával.)