Korea ékkövei
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lee Byung-Hun. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lee Byung-Hun. Összes bejegyzés megjelenítése

Squid Game 2. évad

2025. január 22.

Műfaj: akció, dráma, thriller

Dátum: 2024

Ország: Korea

Részek száma: 7

Ismertető: Képzelj el több száz embert összezárva egy szigeten, amint gyerekjátékokat játszanak, a fejük felett egy hatalmas malacpersellyel. Valahányszor egy játékos kiesik, a perselyben tovább gyűlik a pénz. És persze a gyerekjáték jól hangzik - de a kiesés halált jelent. A játékot pedig nem kötelező végigjátszani, dönthetnek úgy is, hogy leállnak. De vajon amikor ennyi pénz forog konckán, leállnak-e?

Főszerepben: Lee Jung-Jae (Seong Gi-Hun), Lee Byung-Hun (Oh Young-Il), Park Gyu Young (Kang No-Eul), T.O.P (Thanos), Wi Ha-Joon (Hwang Jun-Ho)

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=Menc0C6WudA

Online: Netflix

Véleményem: Ha nem akarok szigorú lenni, akkor annyit tudok mondani, hogy lendületes és pörgős volt. Egy délután alatt ledaráltam. Tetszett.

De tudjátok, hogy szigorú vagyok az értékeléseknél. Úgyhogy kezdem.

Nincs új a nap alatt.

Ebben az évadban az ég világon semmi sem lepett meg. Ugyanazt a sémát hozza, ugyanazzal a forgatókönyvvel dolgozik, ugyanazon típusú emberekre és ugyanazokra a fordulatokra épít, mint az első évad. Önismétel. Már a 2. részben megtudjuk, ki lesz az évad téglája (tudjátok, mint az első évadban Il-Nam), úgyhogy ezt a fordulatot is hamar elveszítjük, és másikat nem is várhatunk a továbbiakban. Young-Il ráadásul unalmas karakter, nincs érdemi szerepe, még csak a játékot sem élvezi annyira, mint Il-Nam élvezte. Azért volt ott, hogy helyrehozza a károkat, amiket Seong Gi-Hun okozott az okoskodásával. Persze a társadalom "szennyei" most másféle problematikus háttérből érkeztek, mint az első évadban, de semmi meglepő vagy új nincs egy transznőben, egy kriptobizniszben utazó bukott fiatalban, egy eladósodott anya-fia párosban, vagy egy magára maradt terhes nőben.

Az első évadban felvonultatott társadalmi problémák sem fejlődnek tovább, a kapitalizmus áldozatai és urai hozzák az elvárt viselkedést. Ismételten elhangzik, hogy tisztogatják a társadalom szennyeit, hogy az itt lévőknek egyébként sincs reményük, és csak az ország terhére vannak. Ezt már hallottuk.

A játék együtt leállítható

Seong Gi-Hun semmivel sem okosabb, mint az első évadban volt, pedig már megnyert egy játékot. Mit jelent ez? Tudja, milyen séma alapján fut a játék. Tudja, a vezetők hogyan reagálnak bizonyos szituációkban és hogyan irányítják a játékot. És ami a legfontosabb: tudja, hogyan működnek a játékosok. Elméletben. 

Csakhogy Seong Gi-Hun most is épp olyan ostoba, mint az első évadban volt. Egyszer már végignézte, miként képes irányítani a pénz ezeket a kétségbeesett embereket, mégsem tanult belőle. Továbbra is azt hiszi, hogy kibeszélheti a játékosokból a kétségbeesést és a romlottságot. Továbbra is azt hiszi, hogy olyan emberek között, akik hajlandóak voltak eljönni ebbe a játékba, és újra meg újra a folytatása mellett szavazni, az ész érvék erővel bírnak. Nem igazán értem, mi volt a terve. Arra számítottam, hogy talán a játékvezetők vagy az őrök ellen fordul, valami csellel hátba támadja őket, összeesküvést szervez, akármi. De látszólag az volt a terve, hogy rábeszélje az embereket a játék befejezésére. Ezeknek az embereknek teljesen mindegy, hogy a való világban halnak meg, vagy idebent játék közben. És ha már így alakult az életük, teljesen érthető, hogy inkább kockáztatnak a nyeremény reményében.

De tegyük fel, hogy Gi-Hunnak sikerül rábeszélnie őket, a többség az X mellett szavaz. Egyszer már láthatta, mi lett ennek a vége, az emberek inkább önszántukból visszamentek. Őszintén mondom, hogy Gi-Hun naiv ostobasága életveszélyes. Az is opció, hogy a szervezők egyszerűen szerveznek egy másik játékot. Seong Gi-Hun tehát 3 teljes évig kereste a toborzót, de nem volt érdemi terve arra, mit tesz, ha ismét játékba kerül (és hogy ez hogyan segíthetne bárkin is). A lehető legnaivabb, legostobább módon próbált meg hatni a játékosokra, pedig ez a "trükk" egyszer már befuccsolt.

És akkor jöjjenek a morális kérdések. Szerintem abban egyetérthetünk, hogy erről felesleges beszélni (de azért én fogok). A játékok közben a játékosok szeme előtt nem a pénz, hanem a túlélés lebeg. A vezetők ezzel olyan helyzetekbe kényszerítik őket, ahol az életösztön veszi át a hatalmat, és képtelenség morálisan helyes döntéseket hozni. A rossz emberekről leveszi az álarcot, a jó embereket pedig a bűntudat terhe mellett formálja "rosszá". Azért írom idézőjelesen, mert nem egyértelmű, hogy nevezhetjük-e rossz és gonosz embernek azokat, akik a maguk túlélést helyezik előtérbe. Nehezíti a kérdést, hogy a játékosok majdnem fele már az elején leállt volna a játékkal, de továbbra is bele vannak kényszerülve.

De aztán ott van a köztes időszak két játék között, amiben látjuk, hogy a játékosok hajlandóak legyilkolni egymást. Emellett hőbörögnek is, milyen sokan túléltek egy-egy játékot, és ez milyen kevés pénzt jelent a túlélőknek.

Mikor Seong Gi-Hun számára nyilvánvalóvá vált, hogy a beszéd itt nem segít, végre jött az a rész, ahol az őrök ellen fordult egy kis csapatával, akiket arra kért: míg a többiek legyilkolják egymást, ők bújjanak el, majd a megfelelő időben támadják meg az őröket. Itt tehát úgy döntött, segítség nélkül hagyja egy tucat társát, feláldozza őket a nagyobb jó érdekében. Érdekes paradoxon a továbbiakban, hogy Seong Gi-Hun nem akarta, hogy a játékosok gyilkolni kezdjék egymást a pénzdíj fejében, de azzal már semmi baja nem volt, hogy a játékosok meggyilkolják az őröket. Pedig a gyilkosság az gyilkosság. A játékosok nagy része erkölcstelenebb volt, mint az őrök. Erre Gi-Hunéknak nyilván nem volt rálátása, de miben tér el egymástól két gyilkosság? Mitől lesz az egyik validálva a másik pedig nem? Mivel semmit nem tudtak az őrökről, benne lehetett, hogy őket is kényszerítik (és ez kvázi így is volt). Gi-Hun tettét tehát semmi sem validálja.

Ennek az évadnak jobb volt a dinamikája, mint az elsőnek, de még mindig nem a legjobb. A játékokat elnyújtottnak és sokszor érdektelennek éreztem, arról nem is beszélve, hogy többször végig kellett néznünk a szavazásokat, amik jó 5-10 percet elvettek a játékidőből, pedig borítékolható volt az eredmény, és az eredmények következménye is.

Összességében boldog vagyok, mert darálós évad volt, és nagyon kellett most valami, ami leköti a figyelmemet. De azért remélem, a 3. évad átgondoltabb és tartalmasabb lesz, Seong Gi-Hunba pedig szorul addigra némi ész.

(Szívesen támogatnád a munkámat? Az alábbi gombra kattintva ezt egy kávé árával megteheted.)

I Saw The Devil

2020. július 21.
File:I Saw The Devil-p3.jpgMűfaj: thriller, horror, pszichothriller

Játékidő: 141 perc

Dátum: 2011

Főszerepben: Lee Byung-Hun (Soo-hyun) és Choi Min-Sik (Kyung-Chul)

Ismertető: Joo-Yun egy hideg téli este lerobban a kocsijával. Egy titokzatos idegen felajánlja neki, hogy segít, de Joo-Yun visszautasítja, mondván inkább megvárja a kocsivontatót. De mire az kiért, Joo-Yun-nak hűlt helye maradt csak, a kocsi megrongálva és mindenütt vérnyomok. Joo-Yun barátját, Soo-Hyunt mélyen megrázza a tragédia. A férfi a rendőrségnél dolgozik, ám tekintettel a helyzetre, két hét szabadságot kap, mialatt ő a fejébe veszi, hogy elkapja a gyilkost. Ígértet tett, hogy a gyilkos százszor jobban fog szenvedni, mint a barátnője. Ezzel pedig kezdetét veszi egy őrült mészárlás...


Online: KATTINTS IDE

Vélemény: Az embernek sok minden eszébe jut a brutalitás vagy agresszió szavak hallatán, de annak, aki ezt a filmet megnézi, ez a két fogalom új szintre emelkedik. Hogy jó erős gyomorra van szüksége a nézőnek, az nem vitás. Lélek is kell, nem is kevés, mert a film megrázó és jól mellbevág a kendőzetlen zaklatottság és a téboly, amivel letámadják a nézőket ebben a 141 percben. Én sosem voltam az erőszakos vagy brutális filmek ellen; néha pontosan ez kell, hogy az ember ráébredjen, hogy nem rózsaszín vattacukorban él, sőt, néha kifejezetten izgalmas is ilyet nézni (nem, nem vagyok pszichopata, csak szeretem a változatosságot.) Na de azért szerintem is van egy határ, amit ez a film nem csak feszeget, áh, dehogy. Olyan szinten átgázol az ingerküszöbünkön, hogy az embernek a gyomra forog. A vég nélküli gyilkolászás, a patakzó vér, a darabokra vágott testek, és a fejezés még a horror kategóriának is sok, és eltúlzott, nem beszélve a film thriller részéről.

Merthogy ez a már őrült, szinte rituális kivégzés, ami folyt ebben a filmben, teljesen elvette a dolog pszichológia élét - kérdem én, hol maradtak Soo-Hyun lelki folyamatai? Hol a metamorfózis, a változás? Értem, én, hogy kifordult önmagából a menyasszonya halála miatt, főleg a brutalitás miatt, ahogyan megölték, és még azt is megérteném, hogy szörnyeteggé vált... De amit ez a film mutatott, az egy pont után már túlzottan sok volt, pszichológiai szempontból viszont mégis vajmi kevés. Pedig aztán lett volna mit bemutatni bőven! Hogyan marcangolja szét teljesen a bosszúvágy a lelket, és változtat szörnyeteggé egy embert? Hogyan élteti és hajtja a megtorlás vágya, és meddig képes elmenni, hogy végrehajtsa? Van-e határ, vagy egy pont után már nem számít semmi? Egyáltalán kielégítheti-e a retorzió a főhőst, vagy minden marad ugyanolyan, sőt rosszabb lesz? Ezekre a kérdésekre kaptunk némi választ a zaklatott, kicsapongó és morbid, undorítóan véres jelenetek közepette, de egyáltalán nem kielégítően, és annyi, de annyi minden maradt homályban, hogy inkább csak ürességet érzek, mintsem sajnálatot, vagy dühöt. Sokkal több volt a hangsúly az emberi brutalitás és kegyetlenség kendőzetlen bemutatásán, mint a lélekben lezajló károkon, és ez egy thrillernél igenis baj. A cél itt valószínűleg ez is volt; kevésbé az egyén lelkének állapotát, inkább az emberek beteges élvezetét az agresszió iránt és az oldhatatlan bosszúvágyukat volt hívatott bemutatni - számomra legalábbis ez a mondanivalója.  

Nem ismerem a fájdalmat.
Éppen ezért nem is nagyon tudom, hogy a film zseniális volt-e, vagy betegesen morbid. A hatalmas visszhang után, amit kapott, egy kicsit többet vártam levágott végtagoknál meg fejvesztett kínzásnál és gyilkolásnál. Nem mondom, hogy nem láttam benne a zsenialitást, mert de, nagyon is! De a fékevesztett, túlzott és már-már felesleges erőszak annyira kivett a filmből mindent, ami értéket tudott volna felmutatni, hogy szinte nem is tudok mást felidézni belőle, csak több liter vért és a cél nélküli barbárságot.

Félelem? Azt sem ismerem.
És akkor mi zavart még: hogy a gyilkosnak nem volt személyisége. Nem volt motivációja, nem volt zsánere sem - azon kívül, hogy nőket rabolt, erőszakolt, kínzott, darabolt majd ölt meg. A sorozatgyilkosoknak mindig van zsánere, és ez nem merül ki az áldozat nemében: kor, hajszín, szemszín, hasonlít az anyjára, nővérére, dadusára, gyereke van, szingli, piros a zoknija, boci szeme van - akármi. A sorozatgyilkosok áldozatai között mindig van valami, akár egy hajszálnyi hasonlóság, ezt hívják zsánernek, és az alapján gyilkolnak, de Kyung-Chulnak nem volt. Persze vannak azok a mentálisan zavart, összeszedetlen gyilkosok is, akik impulzívan ölnek, hirtelen érzelmektől vezérelve, de azoknak eleve a mentalitásuk is más, zavartak, kapkodnak; míg a mi gyilkosunk összeszedett, előre tervez (elvileg), és nem vét hibát, tehát sehogy sem illik bele a képbe, hogy ilyen random gyilkoljon, motiváció nélkül. (Motiváció alatt az eleve zavart elmeállapotot kell érteni, ami kiváltja valakinél, hogy gyilkolni kezdjen.) De Kyung-Chul egy pont után már olyan volt, mint mikor a tinilányok becsapják az anyjuk előtt a szoba ajtajukat, mikor dühösek rájuk; jött egy idegesség hullám és puff, egy kés a torokban, puff egy hulla, puff egy levágott fej. Kidolgozatlan a karaktere, a jellemábrázolás felületes, és ez egy thrillernél nagyon, nagyon rossz. (Na de a színész kontójára legyen írva, hogy zseniálisan alakított! Kvázi azért néztem végig, mert a két színészünk eszméletlen alakítást nyújtott, és imádtam őket.)

És akkor a bosszú szomjas főszereplőnk. Jó-jó... de lehetett volna jobb is. Neki legalább van motivációja, oka arra, hogy átment pszichopata szörnyetegbe, de őt is nagyon felületesen ábrázolták. Például az első alkalom, mikor agyonvert valakit; nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha én egy viszonylag stabil elmeállapotnak örvendő, jólelkű titkos ügynök vagyok, és hirtelen azon kapom magam, hogy brutális hévvel verek valakit félholtra, az egy kissé megrázna. Ha nem is épp abban a pillanatban, mikor kiélem a dühöm, és jól ellátom a baját, de legalább utána! Nem, nem az rázna meg, hogy "úristen, csóri sorozatgyilkost péppé vertem." Nem, inkább az, hogy képes voltam erre. Hogy képes voltam ilyet tenni valakivel, legyen az akármilyen ember. Hogy van egy olyan oldalam, ami szemrebbenés nélkül meg tudna ölni akárkit. Hogy éppen olyanná váltam, mint maga a főgonosz! Na ez megrázna! És akit nem, annak valami gebasz van a fejében - és neki bizony volt. Ezenfelül a lelki világába kvázi nulla betekintést kaptunk, az esetek többségében vagy fapofát vágva dobált kést az emberek testrészeibe, vagy épp elejtett pár könnycseppett, ami kevés, vajmi kevés egy ilyen megrázó(nak szánt) thrillerben. Persze értem én, hogy kiüresedett lelkileg, de annyira mégsem, mert egy kiüresedett ember nem kezd bosszúhadjáratba; egy megtört lélek már annál inkább. És én ezt a megtört lelket szerettem volna látni.

De tény, hogy a csávó bosszúja tetszett. Nem csak megölni akarta a menyasszonya gyilkosát, hanem játszani vele, kínozni, mielőtt végez vele. Félholtra verte, megcsonkította, majd elengedte, aztán megkereste, megint félholtra verte és újra elengedte. Végül pedig méltó módon végzett vele. Na ez tetszett, ez tényleg egy pozitívuma a filmnek! Szeretem, mikor  a gyilkosok pont úgy szenvednek, ahogy az áldozataik, vagy félnek, vagy rimánkodnak, és ritka az olyan film, amiben a kínzás, a szenvedés okozása a bosszú célja.

Ezeken kívül pedig feleslegesen hosszú volt, és csak húzták... és húzták, mint a rétestésztát. Két és fél óra? Komolyan? Brutál hosszú, és egy idő után brutál unalmas is lett. A végére már egyfolytában bele kellett tekerjek, mert annyira untam.

Ahogy már korábban is mondtam; fogalmam sincs, hogy a film morbid volt-e, vagy zseniális. Inkább morbidul zseniális. Mert zseniális az ötlet, és zseniálisak az érzelmek: a rengeteg hiba ellenére is nagyon megrázó, és durván gyomor kell hozzá, hogy az ember végig tudja nézni (és nem csak a vég nélküli gyilokpornó miatt), de közben rengeteg hiba és felületes megoldás van benne, ami elveszi a zsenialitás élét. Meg tudom bocsátani a cél nélküli gyilkolást és a brutalitást is, de nem tudom megbocsátani, hogy a karakterek ilyen kidolgozatlanok, mert ez megöli a thrillert, és megölte ezt a filmet is. Viszont nem mondom, hogy ne nézzétek meg, mert kár lenne kihagyni. Vannak benne nagyon jó és nagyon rossz dolgok is, és ez inkább ízlés függő, hogy ki melyiket látja hangsúlyosabbnak. Ha még nem láttátok, kötelező darab!